2012. október 11. csütörtök

okt. 11
6:12
Nincs egyetértés a nemzetpolitikában (Kripto Akadémia)
Közösen elfogadott zárónyilatkozat nélkül ért véget tegnap a Máért, ugyanis az MSZP és az Ukrajnai magyar Demokrata Szövetség (UMSZ) nem írta alá a dokumentumot, amelybe nem kerültek be javaslataik. Orbán Viktor megnyitó beszédében román belpolitikai kérdésekben foglalt állást, újabb diplomáciai feszültséget kockáztatva, kiemelte a szlovák-magyar kapcsolatok sikerességét, amely arra épül, hogy…
okt. 11
6:14
Újabb győzelemre készülhet Netanjahu (Kripto Akadémia)
Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő kedden jelentette be, felkéri Simon Peresz köztársasági elnököt, hogy a lehető legkorábbi időpontra írja ki az előrehozott választásokat. Így nem kizárt, hogy január 15-én, vagy az azt követő napokon választhat újra Izrael. A Knesszet téli ülésszaka október 15-én kezdődik, a plénum legkorábban ekkor szavazhat a parlament feloszlatásáról, az államfő pedig 90 nap…
okt. 11
6:16
Moszkva: felemás ítélet a punklányok ügyében (Kripto Akadémia)
Felemás ítéletet hozott a moszkvai bíróság az orosz punkegyüttes, a Pussy Riot három tagjának fellebbviteli tárgyalásán. Míg ugyanis egyikük, Jekatyerina Szamucevics esetében felfüggesztett börtönbüntetést rendelt el, így szabadon engedte, a másik két vádlott, Nagyezsda Tolokonnyikova és Maria Aljohina kapcsán megerősítette az első fokú ítéletet, azaz a két fiatal, 22 és 24 éves lánynak két évre…
okt. 11
6:18
Zágráb tovább várhat? (Kripto Akadémia)
Horvátország még nem teljesítette az uniós integráció feltételeit. Ezt tartalmazza az Európai Bizottság tegnap közzétett jelentése, amely Zágráb EU-s felkészültségét vizsgálta. A Bizottság tíz hiányosságot sorolt fel. Szélsőséges esetben az is elképzelhető, hogy elhalasztják Horvátország jövő év július 1-re tervezett csatlakozását.
okt. 11
7:24
Visszaküldték a börtönbe az iszlámellenes film feltételezett készítőjét (Infostart)
Visszaküldte a börtönbe az iszlámellenes film feltételezett készítőjét a bíróság. A testület egy hónap múlva vizsgálja felül, hogy a férfi megsértette-e feltételes szabadlábra helyezésének előírásait.
okt. 11
9:30
Orbán Viktor: nincs jövője az európai jóléti államnak (Kripto Akadémia)
Nincs jövője a jóléti államnak, amelyhez Európa hozzászokott - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Handelsblatt című német üzleti lapban csütörtökön megjelent interjúban, amelyben egyebek között kifejtette: az elnöki rendszer valószínűleg alkalmasabb nehéz reformok végrehajtására, mint a parlamentáris rendszer.
okt. 11
11:36
Külföldi sajtó Orbán Viktor berlini látogatásáról (Kripto Akadémia)
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap Orbán Viktor berlini látogatásáról közölt előzetes cikket csütörtöki számában.
okt. 11
11:54
A NATO-nak vannak tervei Törökország védelmére (Infostart)
Még feszültebbé vált a viszony Törökország és Szíria között: török vadászgépek az este leszállásra kényszerítettek egy szíriai utasszállító gépet. A törökök szerint fegyvereket vihettek a gépen a szíriai rezsimnek. Közben a NATO terveket dolgozott ki tagállama, Törökország megvédésére egy esetleges konfliktusban.
okt. 11
12:30
Élesen bírálja Orbánt a német sajtó (Kripto Akadémia)
A jobb- és baloldali sajtó egyaránt éles bírálatokkal illette Orbán Viktort. A magyar kormányfőről annak kapcsán írtak, hogy ma találkozik Angela Merkel kancellárral. A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung a "Kétharmados ember" című cikkében azt írja, Angela Merkel azzal az Orbán Viktorral találkozik, aki "inkább könyörtelen reformokra használta fel a többségét.
okt. 11
13:24
Mo Jen kapta az irodalmi Nobel-díjat (Kripto Akadémia)
Mo Jen (Mo Yan) kínai írónak ítélte oda a 2012. évi irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia csütörtökön Stockholmban.
okt. 11
14:00
Megizzasztják Orbánt Berlinben (Kripto Akadémia)
Biztosra vehető, hogy Angela Merkel megizzasztja majd Orbán Viktort a német kancellár és a magyar kormányfő mai találkozóján - mondta el lapunknak Balázs Péter volt külügyminiszter. Kifejtette, pontosan ismerhető az a lista, amelyet Berlin kifogásol Magyarországgal kapcsolatban. A német kancellári hivatal előzetes tájékoztatása megerősíti, hogy a találkozón a magyar belpolitikai események is szóba…
okt. 11
15:30
Angela Merkel: a magyar kormány megszívlelte az európai partnerek tanácsait (Kripto Akadémia)
Az Európai Uniót és a gazdaságpolitikát érintő kérdéseké volt a főszerep Angela Merkel és Orbán Viktor csütörtöki berlini találkozóján, de a felek nyílt párbeszédet folytattak a választójog és a médiaszabályozás vitatott kérdéseiről is.
okt. 11
15:48
Egyesült Államok: katonai dominancia helyett finomabb manipuláció (Infostart)
Az Egyesült Államok módosítja nemzetközi geopolitikai stratégiáját, a körvonalazódó új doktrína lényege, hogy Washington nem vállal felelősséget a helyi viszályokért, szabad folyást enged azoknak, amennyiben a regionális egyensúlyi helyzetek változása során nem sérülnek Amerika alapvető érdekei - írta George Friedman, a Stratfor amerikai biztonságpolitikai elemzőintézet ügyvezetője.
okt. 11
20:18
Romney növelte előnyét Obamával szemben (Infostart)
A legfrissebb felmérés szerint 3 százalékpontra növelte előnyét Mitt Romney amerikai republikánus párti elnökjelölt Barack Obama elnökkel szemben.
okt. 11
20:18
Orbán Viktor: a Magyarországról szóló viták középpontjában Európa áll (Kripto Akadémia)
Az európai nyilvánosságban és pártpolitikában az utóbbi időszakban Magyarországról kibontakozott viták középpontjában valójában Európa kérdései állnak, Magyarország pedig csak ürügy ezek megvitatására - fejtette ki Orbán Viktor csütörtökön Berlinben.
okt. 11
21:30
A Hezbollah drónját lőtték le Izraelben (Infostart)
Haszan Naszrallah sejk, a radikális iszlamista Hezbollah vezetője beismerte csütörtökön, hogy a szervezete küldött Izrael fölé egy "iráni gyártmányú" pilóta nélküli repülőgépet, amely "kényes célpontok" felett repült el.
okt. 11
21:32
Elfogadta a francia szenátus is az Európai Stabilitási Mechanizmust (Infostart)
A jobboldali ellenzék támogatásával a francia parlament szenátusa is megszavazta az Európai Uniónak az állandó euróövezeti válságalapról szóló szerződését csütörtökön, amelyet a nemzetgyűlés már két nappal korábban elfogadott.
okt. 11
21:48
Bizalmi szavazás a lengyel kormány ellen (Infostart)
Donald Tusk lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy pénteken a parlamentben bizalmi szavazást kezdeményez saját kormányával szemben.

2012. október 12. péntek

okt. 12
5:18
Kerülte a kínos témákat a kancellár (Kripto Akadémia)
Visszafogottság jellemezte Angela Merkel és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatóját Berlinben. A kínos témákat kerülték, magyar belpolitikáról nem ejtett szót a német kancellár.
okt. 12
5:54
Meglepte a világot XXIII. János pápa (Kripto Akadémia)
Ötven éve, 1962. október 11-én nyitotta meg XXIII. János a Szent Péter bazilikában a II. vatikáni zsinatot, amely az utóbbi évszázadok legfontosabb eseménye volt a katolikus egyház szempontjából. A zsinat megújította az egyházat, egyebek mellett lehetővé vált a liturgia nemzeti nyelven. Az esemény 1965. december 8-án ért véget, VI. Pál pápasága idején.
okt. 12
5:56
Komoly változások küszöbén Grúzia (Kripto Akadémia)
Az orosz-grúz háború óta nem állt ilyen közel a kapcsolatok normalizálásához a két ország, mint most. A grúz parlamenti választások alapvetően átrendezték a politikai terepet. Bidzina Ivanisvili a napokban mutatta be kormányát.
okt. 12
6:12
Törökországé a NATO második legnagyobb hadserege (Infostart)
A török-szíriai konfliktus kapcsán Törökország erősítést vezényelt a szíriai határtérségbe. Damaszkuszt megtorlással fenyegette meg arra az esetre, ha újabb szíriai rakéták csapódnak be török területre. Ugyanakkor világossá tette, hogy nem törekszik háborúra.
okt. 12
6:12
Csökkent az izraeli ellenzék népszerűsége (Kripto Akadémia)
Kedden jelentette be Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő az előrehozott választások kiírását, tegnap kaptak nyilvánosságot az első közvélemény-kutatások.
okt. 12
6:14
Médiasztár lett Orbán nemzetstratégája (Kripto Akadémia)
Sajtótájékoztatón tiltakozott tegnap Horia Grama szociáldemokrata román politikus, amiért Orbán Viktor magyar miniszterelnök "ismét beavatkozott Románia belügyeibe". Grama nem azt kifogásolta, hogy a magyar miniszterelnök a Máért-on román nacionalista fordulatról beszélt, nyilvánvalóan a tavasz óta kormányzó szocialista pártra utalva, vagy hogy azt is elmondta, "a román patriótáknak" szurkol a…
okt. 12
6:16
Kijev Európára kacsint (Kripto Akadémia)
Október 28-án rendeznek parlamenti választásokat Ukrajnában. A hatalmon lévő Viktor Janukovics államfő nevével fémjelzett Régiók Pártja érzékelheti, hogy Európa a bebörtönzött Timosenko blokkja köré tömörült ellenzéket tartja "szalonképesebbnek". Az Unió továbbra sem kíván tárgyalóasztalhoz ülni Janukovics rezsimjével a Timosenko helyzete miatt elhalasztott társulási egyezmény ügyében, Kijev a…
okt. 12
6:18
Kínai író kapta az irodalmi Nobel-díjat (Kripto Akadémia)
Bár Nádas Pétert is az idei irodalmi Nobel-díj várományosai között emlegették, az elismerést Mo Jen (Mo Yan) kínai írónak ítélte oda tegnap a Svéd Akadémia Stockholmban. A bizottság a stockholmi bejelentésen hallucinációkkal kevert realistának nevezte Mo Jen műveit. Az írót előzőleg a legnagyobb esélyesek között emlegették. Stílusát Franz Kafkáéhoz és Joseph Helleréhez hasonlítják.
okt. 12
6:48
Ellentmondásos az alelnökjelölti vita megítélése (Infostart)
Ellentmondásosnak bizonyult a választásra készülő Egyesült Államokban a csütörtökön lebonyolított amerikai alelnökjelölti vita nézők általi fogadtatása: a CNN hírtelevízió gyorsfelmérése Joe Biden jelenlegi alelnököt hozta ki győztesnek, a CBS-csatornáé pedig republikánus kihívóját, Paul Ryant.
okt. 12
10:42
Az Európai Unió kapta az idei Nobel-békedíjat (Infostart)
Az Európai Unió a Nobel-békedíj idei kitüntetettje - jelentették be Oslóban pénteken.
okt. 12
11:00
Elnapolták Tóásó Előd perét (Infostart)
Bolíviában egy héttel elnapolták a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Előd és további 38 személy ellen indított per tárgyalását.
okt. 12
11:54
Sarkozy: háború lesz, ha az EU elbukik (Infostart)
Ha megszűnik az Európai Unió (EU), az a háború veszélyével fenyeget - hangoztatta Nicolas Sarkozy francia exelnök helyi idő szerint csütörtökön New Yorkban, üzletemberek előtt.
okt. 12
12:30
Újabb kínos hír Barack Obamának (Infostart)
Miközben Barack Obama újabb veszteséget könyvelhetett el az amerikai elnökválasztási kampányban, addig alelnökjelöltje Joe Biden újabb esélyt adott a demokratáknak. Biden eleinte udvarias, majd kemény alelnökjelölti vitát folytatott a republikánus Paul Ryannel.
okt. 12
15:30
Kanada nem folytat "tömeges kitoloncolást" (Infostart)
Kanada továbbra is visszaküldi azt, akinek elutasították a menedékkérelmét - erősítette meg Kanada magyarországi nagykövetsége.
okt. 12
17:18
ORF: aggasztó a magyar média helyzete (Kripto Akadémia)
Alaptalannak tartja, ezért visszautasította az osztrák közszolgálati televízió (ORF) igazgatója a bécsi magyar nagykövet kritikáját, miszerint Paul Lendvainak az ORF-en szeptember végén vetített, Magyarország elmúlt két évéről szóló dokumentumfilmje egyoldalú, elfogult és igazságtalan.
okt. 12
17:54
Győri: A visegrádi országok és Szlovénia komoly erőt képviselnek (Infostart)
Egyeztetve pozíciójukat a visegrádi országok és Szlovénia komoly erőt képviselnek a térségben - mondta a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára.
okt. 12
20:54
A bizalmi szavazás megerősítette Tusk kormányát (Infostart)
Lengyelországban megerősítette hivatalában Donald Tusk kormányát a parlament, miután a miniszterelnök bizalmi szavazást kezdeményezett saját, a jobbközép liberális Polgári Platform és a Lengyel Parasztpárt koalíciójával felállt kabinetjével szemben.
okt. 12
20:54
Újra bizalmat szavazott Tusk kormányának a parlament (Kripto Akadémia)
A szavazáson a parlament 460 képviselőjéből 452-en vettek részt: 233 támogató és 219 ellenszavazat mellett biztosították bizalmukról a kormányt.
okt. 12
21:48
Németország a szerb és macedón vízummentességért lobbizik (Kripto Akadémia)
A német belügyminisztérium a Szerbia és Macedónia állampolgáraira vonatkozó uniós vízummentesség felfüggesztését sürgeti, mert rendkívüli mértékben megemelkedett a két balkáni államból Németországba érkező menedékkérők száma.

2012. október 13. szombat

okt. 13
5:54
Kérdéses, ki mond igazat (Kripto Akadémia)
Orosz-török diplomáciai botrányt kavart a szerdán Törökországban eltérített szír utasszállító repülőgép ügye, ugyanis orosz utasai, (és állítólag orosz fegyverrakománya is) volt a gépnek. Vlagyimir Putyin orosz államfő meghatározatlan időre lemondta hétfőre tervezett ankarai látogatását. A török hatóságok estefelé már azt közölték, hogy nem az incidensnek köszönhető a halasztás, Putyin egy október…
okt. 13
6:12
Az unióé a Nobel-békedíj (Kripto Akadémia)
Beigazolódott, amit a norvég közszolgálati média a Nobel-békedíj kihirdetésének előestéjén már megszellőztetett, de senki sem vett komolyan: a 2012-es díjazott az Európai Unió lett. A norvég bírólóbizottság elnöke üzent az európai közvéleménynek - "őrizzék meg, amit elértek". A fogadtatás vegyes: egyesek az európai eszme győzelmét ünneplik, mások gyalázatról beszélnek.
okt. 13
6:14
Kormánypárti győzelem várható Montenegróban (Kripto Akadémia)
A Milo Djukanovic-fémjelezte Szocialisták Demokrata Pártja (DPS) a montenegrói választás nagy esélyese. A párt két másik tömörüléssel alkotott pártszövetsége nagy többséget szerezhet a törvényhozásban.
okt. 13
6:16
Német lapok Orbán berlini látogatásáról (Kripto Akadémia)
Több német lap is foglalkozott Orbán Viktor csütörtöki berlini látogatásával. A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung tényszerűen számolt be az eseményekről kiemelve, hogy Angela Merkel kancellár nem közölt részleteket a megbeszélésnek a magyar kormány vitatott lépéseivel kapcsolatos részéről.
okt. 13
8:36
Nem bíznak a mexikóiak a rendőrségben és a bíróságban (Infostart)
A rendőrséggel és bírósági rendszerrel szembeni bizalmatlanság okán a bűnesetek 92 százaléka bejelentetlen marad Mexikóban. Ez azt jelenti, hogy mintegy 20 millió bűncselekményről nem tesznek feljelentést az országban - olvasható az ELTE TÁTK hírlevelében.
okt. 13
10:24
Ma is választanak a csehek (Kripto Akadémia)
Folytatódik szombaton a regionális önkormányzati és a részleges szenátusi választás Csehországban.
okt. 13
12:48
Négyszáz évvel ezelőtt meggyilkolt szerzeteseket avattak boldoggá (Kripto Akadémia)
Boldoggá avattak szombaton Prágában 14 ferences szerzetest, akiket a XVII. század elején a helyiek árulónak minősítettek, és emiatt megkínozták, majd meggyilkolták őket.
okt. 13
14:54
Kövér feltételeket szab a romániai MPP-nek (Kripto Akadémia)
Kövér László, az Országgyűlés elnöke továbbra is vállalja a romániai Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnöki tisztségét, ha a párt megőrzi politikai alapelveit és szervezeti önállóságát.
okt. 13
15:12
MPP-gyűlés - Lemondott Szász Jenő pártelnök (Kripto Akadémia)
Lemondott Szász Jenő a pártelnöki tisztségről a Magyar Polgári Párt (MPP) országos tanácsának rendkívüli, tisztújító ülésén szombaton.
okt. 13
17:00
"Bemutatnak" a milánói tőzsdének (Kripto Akadémia)
Milánó városának ajándékozta a magasba tartott középső ujjat ábrázoló szobrát Maurizio Cattelan, az egyik legnevesebb olasz kortárs képzőművész.
okt. 13
17:18
Szász Jenő lemondott (Infostart)
Lemondott pártelnöki tisztségről Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt országos tanácsának rendkívüli, tisztújító ülésén.
okt. 13
18:12
Baloldali siker a csehországi regionális önkormányzati választáson (Infostart)
Minden jel szerint jelentős baloldali siker született a hét végi regionális önkormányzati és részleges szenátusi választáson Csehországban.
okt. 13
18:12
Baloldali siker a csehországi választáson (Kripto Akadémia)
Minden jel szerint jelentős baloldali siker született a hét végi regionális önkormányzati és részleges szenátusi választáson Csehországban.

Keresés