A feleségével is végzett az az ámokfutó, aki a wisconsini Milwaukee-ben lövöldözni kezdett egy külvárosi szépségszalonban - közölte hétfőn a rendőrség.
A CBS és CNN amerikai tévétársaság villámfelmérése szerint egyaránt Barack Obama nyerte az amerikai elnökjelöltek harmadik és egyben utolsó tévévitáját.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúság Mozgalom (HVIM) betiltását követelte a hétvégén egy vajdasági szerb kormánypárt, miután az ottani média arról adott hír, hogy a szervezet öt tagja Temerinben bántalmazott két szerb fiatalt, és náci jelszavakat skandált.
Ha a világ más országainak állampolgárai is részt vehetnének a novemberi amerikai elnökválasztáson, akkor Barack Obama, a hivatalban lévő demokrata párti elnök elsöprő fölénnyel legyőzné republikánus kihívóját, Mitt Romneyt a BBC Világszolgálatának kedden Londonban ismertetett globális felmérése szerint.
Nyitott kapukkal várja a magyar borászokat és borexportőröket Hongkong, ahol a 2008-ban eltörölt borvám után 2011-re 500 százalékkal 903 millió euróra nőtt a behozatal.
A CBS és CNN amerikai tévétársaság villámfelmérése szerint egyaránt Barack Obama nyerte az amerikai elnökjelöltek harmadik és egyben utolsó tévévitáját.
Tragédiák sorozatával indult a mostani olaszországi vadászszezon: szeptember elseje óta tizenhárom ember halt meg, harminchárman pedig megsebesültek - mindegyiküket vadász találta el.
Az olasz gazdaságtól évi 110 ezer munkahelyet és 6,9 milliárd eurót von el a termékhamisítás - állapította meg a római gazdasági fejlesztési minisztérium hétfőn közölt felmérése, amely szerint nincsen termék, amely megmenekülne a hamisítás elől.
Egy rendőr meghalt, többen megsebesültek az Oroszországi Föderációhoz tartozó Ingusföld és Észak-Oszétia határánál kedden hajnalban történt öngyilkos robbantásban.
"Általános amnesztiát" hirdetett kedden Bassár el-Aszad szíriai elnök az állami médiumok bejelentése szerint, s ez vonatkozik az október 23-a előtt elkövetett minden bűncselekményre, de nem a "terroristák", vagyis a felkelők tetteire.
Legkevesebb 12 ember meghalt és körülbelül 60 megsérült abban a kórháztűzben, amely Tajvan szigetének déli részén tört ki a kora hajnali órákban, kedden - jelentette a helyi média.
Újabb lapcsoportra terjedt ki a brit sajtóban kirobbant telefonlehallgatási botrány: ezúttal a Mirror-lapokat érte az a vád, hogy lehallgatták magánszemélyek mobiltelefonjait.
Újabb lapcsoportra terjedt ki a brit sajtóban kirobbant telefonlehallgatási botrány: ezúttal a Mirror-lapokat gyanúsítják azzal, hogy magánszemélyek mobiltelefonjait hallgatták le.
Egyebek mellett az integráció erősítése, a versenyképesség javítása, továbbá a munkahelyteremtés áll az Európai Bizottság jövő évi munkatervének középpontjában.
A tervezettnél 9 milliárd euróval többre van szükség az idén ahhoz, hogy az Európai Unió minden vállalását teljesíteni tudja, ennyivel kellene kiegészíteni az unió idei költségvetését az Európai Bizottság számításai szerint - tudatta kedden Janusz Lewandowski költségvetésért felelős uniós biztos.
A tervezettnél 9 milliárd euróval többre van szükség az idén ahhoz, hogy az Európai Unió minden vállalását teljesíteni tudja, ennyivel kellene kiegészíteni az unió idei költségvetését az Európai Bizottság számításai szerint - tudatta kedden Janusz Lewandowski költségvetésért felelős uniós biztos.
A Magyar Polgári Párt új vezetősége meg sem jelent az Erdélyi Magyar Néppárttal való egyeztetésen, ami hárompárti magyar megmérettetést körvonalaz a december 9-i román parlamenti választásra. Szász Jenő felbuktatása a Nemzetstratégiai Intézet élére nem hozta meg a Tőkés-tábor által remélt választási hasznot. Kövér László a Szász utódját megválasztó kongresszuson további támogatása feltételéül…
Egy hónap alatt kétszer tárgyalt Vlagyimir Putyinnal Viktor Janukovics ukrán elnök, de nem tudott a Julija Timosenko által aláírt gázszerződésnél előnyösebbet kicsikarni. Janukovics orosz orinetációja közismert, míg a Timosenko nevével fémjelzett ellenzéki tábor inkább Európai Unió párti. Ukrajnában október 28-án rendeznek parlamenti választásokat.
A Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje ellen harcoló felkelők egyik legbiztosabb támasza Törökország, Ankara nyíltan kiáll és már határmenti tűzharcba is keveredett a szomszédos Szíriával. Egy tegnapi törökországi felmérés szerint azonban a török lakosság zöme ellenez mindenféle beavatkozást Szíria ügyeibe.
Október 20-án múlt egy éve, hogy Líbia teljességgel felszabadult Moammar Kadhafi rendszere al, a bújkáló diktátort ugyanis ekkor fogták el és lincselték meg a felkelők. Tegnap a felszabadulás egy éves évfordulóját ünnepelték országszerte, ám Bani Walidban, a diktátorhoz végsőkig hű városban máig sem tette le mindenki a fegyvert.
A terebélyesedő európai adósságválság ellenére a németek derűlátóak saját pénzügyi helyzetüket illetően, és nem fogják vissza fogyasztásukat. Ez derült ki abból a felmérésből, amit a német takarékpénztárak szövetsége készített az október 30-án tartandó takarékossági világnap alkalmából.
Hét magyar fiatalt állított elő az újvidéki rendőrség a temerini incidenssel összefüggésben. A VajdaságMa hírportál úgy tudja: egyikük lakásában fegyvereket is találtak. A fiatalokat nemzeti, vallási és faji gyűlöletből elkövetett bűncselekménnyel gyanúsítják.
Nagy erejű földrengés volt az este Costa Rica nyugati részén. Az amerikai földtani intézet szerint a Richter-skálán 6,6-os erősségű földmozgás középpontja 62 kilométerre délre volt Liberia városától, 39 és fél kilométeres mélységben.
Törvénytelen fogva tartás miatt kártérítési keresetet nyújtott be a nyugat-ausztráliai legfelsőbb bíróságnál a háborús bűntényekkel vádolt Charles Zentai (Zentai Károly) - közölte az ausztráliai média.
Görögország két évvel több időt kap a nemzetközi hitelprogramhoz kapcsolódó reformok végrehajtására, és megkapja a hitel következő részletét is - írta szerdán a Süddeutsche Zeitung.
Diszkriminatívnak minősítette a marosvásárhelyi táblabíróság a Maros megyei tanfelügyelőség 2009-es beiskolázási tervét, amellyel 250 magyar nyolcadikost fosztott volna meg az anyanyelvén való továbbtanulás lehetőségétől - közölte szerdán az MTI-vel Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke.
Görögország két évvel több időt kap a nemzetközi hitelprogramhoz kapcsolódó reformok végrehajtására, és megkapja a hitel következő részletét is - írta szerdán a Süddeutsche Zeitung.
Az Egyesült Államok után Japánban él a legtöbb milliomos: Amerikában 11,02 millióan, a szigetországban pedig 3,58 millióan rendelkeznek egymillió dollárt meghaladó magánvagyonnal - derült ki a Credit Suisse svájci pénzintézet felméréséből.
A Nielsen piackutató cég felmérése szerint 59,2 millió néző kísérte figyelemmel az amerikai elnökjelöltek harmadik, utolsó televíziós vitáját - közölték szerdán amerikai napilapok.
Barack Obama - hivatalban lévő elnökként - előnnyel indult a külpolitikáról szóló, harmadik tévévitában, s fölényét sikerült is megőriznie. Mitt Romney fő célja az volt, hogy meggyőzze a választókat, megállná a helyét az Egyesült Államok élén. A republikánus elnökjelölt nem akart héjának látszani, talán azért, nehogy George W. Bushra emlékeztessen. A külpolitikai összecsapás valószínűleg kevéssé…
Az olasz politikai élet is fellázadt az ellen a hét elején született ítélet ellen, amelynek értelmében első fokon hat-hat éves börtönbüntetéssel sújtottak hat kutatót és egy állami tisztviselőt, mert nem jósolták meg pontosan az aquilai földrengés időpontját. Corrado Clini környezetvédelmi miniszter abszurd döntésről beszélt. De egy sor másik ország is tiltakozott az ítélet ellen. Sokan úgy vélik,…
Véghajrába fordult az amerikai elnökválasztási kampány. Barack Obama és Mitt Romney a hátralévő két hétben megállás nélkül ide-oda cikázik majd, s győzködi a még ingadozó államok bizonytalan szavazóit.
Lakhdar Brahimi, az ENSZ szíriai békeközvetítője damaszkuszi látogatását követően tegnap Kairóban bejelentette, hogy a szíriai kormánnyal megállapodásra jutott az Eid muszlim ünnep idejére a fegyvernyugvásról.
A múlt heti uniós csúcstalálkozó is megmutatta, mennyire mély válságba sodródott az EU. Bár Francois Hollande előzőleg javaslatot tett a kétsebességes Európa létrehozására, s a Berlin-Párizs tengely kiépítésére, Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök között olyan mély szakadék alakult ki, amelyet nehéz lesz áthidalni. Pedig az unió jövőjét is meghatározza, hogy a két…
Nem javított érdemben Barack Obama támogatottságán az, hogy megnyerte a második és a harmadik televíziós vitát, sőt, megszilárdulni vagy tovább erősödni látszanak Mitt Romney pozíciói - derült ki a szerdán publikált közvélemény-kutatási adatokból.
Ecuadort aggasztja Julian Assange egészségi állapota, ezért arra kéri a brit hatóságokat, tegyék lehetővé számára, hogy felkereshessen egy londoni kórházat, és az orvosi vizsgálat után biztonságban visszatérhessen a latin-amerikai ország londoni nagykövetségére.
Nem javított érdemben Barack Obama támogatottságán az, hogy megnyerte a második és a harmadik televíziós vitát, sőt, megszilárdulni vagy tovább erősödni látszanak Mitt Romney pozíciói - derült ki a szerdán publikált közvélemény-kutatási adatokból.
Újabb, 1,5 milliárd eurós hitelrészlet folyósítását hagyta jóvá Portugáliának a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa, miután szerdán elfogadta a szakértői szintű országvizsgálati jelentés megállapításait, amely szerint a bajba jutott euróövezeti ország megfelelő úton halad közpénzügyeinek rendbetételéhez.
Lecsapott Kuba délkeleti partvidékére a Sandy hurrikán csütörtökre virradóra. A heves esőzésekkel és erős széllökésekkel kísért forgószél a karibi térségben eddig két ember halálát okozta, s 55 ezer embert kényszerített otthona elhagyására - közölte az amerikai hurrikánközpont.
A brit kormány is azt szeretné, ha jó megállapodás születne a következő uniós költségvetésről, ám a brit álláspont változatlanul az, hogy a kiadások ne emelkedjenek az inflációt meghaladó mértékben - mondta csütörtökön, kétnapos londoni tárgyalásait összegezve Győri Enikő.
Lemondott csütörtökön a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szóvivője, miután gyanúba került, hogy nyomást gyakorolt egy országos közszolgálati televízióra.
Elsősorban a fiatalok oktatása miatt szükséges a holokausztra és az embermentőkre emlékezni - mondta Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet legutóbbi, Világ Igaza kitüntetéseinek átadásán. Az InfoRádiónak nyilatkozva arról is beszélt: nem elkerülhetetlen az összecsapás Iránnal.
Franciaország költségén 179 romániai roma érkezett csütörtökön repülőgéppel Temesvárra a franciák által kezdeményezett "önkéntes hazatérés" program keretében.
Cáfolta a Süddeutsche Zeitung tegnapi számában megjelent cikket Jörg Asmussen, az Európai Központi Bank igazgatótanácsának német tagja. A lap szerint megállapodás született arról, hogy Athén további két évet kap a reformok véghezvitelére. Súlyos gondot jelent, hogy Antonisz Szamarasz kormánya még nem tudott megállapodni a lefaragások részleteiről.
Kultúrájuk áruba bocsátását vetik a guatemalai kormány szemére a maja nép képviselői, és követelik, hogy vessenek véget a maja naptáron alapuló, világvégét jövendölő jóslásoknak. Egy maja szövetség tagja arra hívja fel a figyelmet, nem a világvége közeledik, hanem egy új ciklus kezdődik. Az új szakasz pedig nagy személyes, családi és közösségi változásokat hoz, amelyek az emberiség és a természet…
Az INA-Mol per koronatanúja, Robert Jezic azt ígérte, hogy befizeti azt az 5 millió eurót, amelyet a Mol adott kenőpénzként Ivo Sanader volt horvát miniszterelnöknek.