2020. január 8. szerda

jan. 8
9:36
Honvédelmi Minisztérium: Nem sérült meg magyar katona az iraki támadásokban (USAracing)
A tárca közleménye szerint a honvédek biztonsága érdekében a Magyar Honvédség megtette a szükséges intézkedéseket.
jan. 8
9:51
Elton John koncerten jelentette be, hogy 1 millió dollárt ad az ausztrál tűzvész áldozatainak (SzMo)
Azt mondta, elszorul a szíve attól, ami ebben a csodálatos országban történik.
jan. 8
10:06
Marija Sarapovát várják az Australian Openre (Infostart)
A 2008-ban győztes Marija Sarapova szabadkártyával részt vehet a teniszezők idei első Grand Slam tornáján, az ausztrál nyílt bajnokságon.
jan. 8
10:09
Szijjártó Péter: Minden Irakban szolgáló magyar katona jól van (SzMo)
A külgazdasági és külügyminiszter arra reagált, hogy Irán több tucat ballisztikus rakétát lőtt ki szerda hajnalban két olyan iraki támaszpontra, amelyeket az amerikai erők is használnak.
jan. 8
10:12
Szakértő: az iráni fenyegetést komolyan kell venni (ATV)
Az iráni fenyegetés valós és komolyan kell venni - mondta Szenes Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szerda reggel az M1 aktuális csatornán az iráni-amerikai viszállyal összefüggésben.
jan. 8
10:24
Bejelentették a Donald Trump elleni eljárás megindítását a szenátusban (HírTV)
Mitch McConnell hangsúlyozta: úgy kezdik meg a tárgyalást, hogy nem jutottak egyezségre a demokrata párti törvényhozókkal a tanúk meghallgatásáról.
jan. 8
10:24
Von der Leyen: A fegyverek használatának azonnal véget kell vetni (USAracing)
Az Európai Unió kapcsolatban áll a régió valamennyi szereplőjével annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a helyzet további romlása – húzta alá az Európai Bizottság elnöke.
jan. 8
10:30
Trump második, hazai frontja – Profitálhatnak kihívói a kiéleződött feszültségből (Kripto Akadémia)
Az iráni konfliktus befolyásolhatja a novemberi választási esélyeket. Az elnöknek azonban előbb még a kongresszusi vádakkal is meg kell harcolnia.
jan. 8
10:36
Elhunyt Elizabeth Wurtzel, a Prozac-ország szerzője (ATV)
Elhunyt kedden Elizabeth Wurtzel, A Prozac-ország című, klinikai depresszióról szóló könyv szerzője. Az 52 éves írónő, aki hosszú ideje rákbetegséggel küzdött, egy manhattani kórházban halt meg - közölte a férje, Jim Freed.
jan. 8
10:42
Hajtóműhiba okozhatta az ukrán repülő katasztrófáját (USAracing)
Korábban az Al Hadath jordániai hetilap forrásmegjelölés nélkül közölte, hogy az iráni légvédelem lőtte le tévedésből a gépet. Ezt semmilyen más forrás nem erősítette meg.
jan. 8
10:48
Khamenei szerint most aztán jól arcon csapták az Egyesült Államokat (444.hu)
Továbbra se tudni, hogy az amerikai katonai bázisok elleni akciónak vannak-e sérültjei.
jan. 8
10:48
Megvan, mi okozhatta az ukrán repülőgép lezuhanását (ATV)
Az előzetes információk szerint hajtóműhiba okozta a Teherán mellett szerda reggel lezuhant ukrán utasszállító gép katasztrófáját - közölte Ukrajna teheráni nagykövetsége, amely szerint jelenleg kizárható az, hogy terrorcselekmény vagy rakétatámadás okozta a tragédiát.
jan. 8
10:57
Videón, ahogyan kigyullad és a földbe csapódik az ukrán utasszállító (SzMo)
A gépen 167 utas volt és a 9 fős személyzet, és senki nem élte túl a katasztrófát.
jan. 8
11:00
Szakértő: Az iráni fenyegetést komolyan kell venni (USAracing)
Az egyetemi tanár elmondta, Irán olyan katonai képességekkel rendelkezik, amelyek segítségével komoly veszteségeket okozhat.
jan. 8
11:03
Nem sérült meg magyar katona az iraki támadásokban (Kripto Akadémia)
Az éjszaka folyamán rakétatámadás ért több koalíciós katonai tábort Irakban; a támadások következtében magyar katona nem sérült meg - közölte a Honvédelmi Minisztérium
jan. 8
11:05
Putyin, a Hídember: most az örök fagy birodalmában lépné meg, amit más nem mert (Kripto Akadémia)
A Krím-félszigettel bővített országában stratégiai jelentőségű hídépítésekkel öregbíti hírnevét az orosz elnök.
jan. 8
11:06
Iráni vezető: Teherán arcul csapta az Egyesült Államokat (USAracing)
Az amerikaiak jelenléte az ajatollah szerint megrontja a térséget, háborút, megosztottságot és pusztítást okoz, ezért az Egyesült Államoknak távoznia kell a régióból.
jan. 8
11:36
Tagadják, de nagy csavar jöhet a brexithuzavonában (Infostart)
Hazai pályán tarthatja meg első tárgyalását az Európai Bizottság új elnökével a brit kormányfő. Három héttel a brexit előtt Boris Johnson arra próbálja majd rávenni a hozzá látogató Ursula von Leyent, hogy december végére zárják le a felek új kapcsolatáról szóló tárgyalásokat.
jan. 8
11:36
Iráni rakétatámadás: korlátozott megtorlással a békülésért (Kripto Akadémia)
Irán rakétákkal támadta meg az amerikai katonák állomáshelyeit Irakban, de a csapásoknak egyetlen áldozata sincsen. Az akció ezért – paradox módon – éppen, hogy csökkentheti a közel-keleti feszültséget.
jan. 8
11:36
Az ukrán légitársaság szerint a gép jó állapotban volt, a személyzete nem hibázhatott (ATV)
A MAU ukrán légitársaság képviselői szerint az Iránban szerda reggel lezuhant utasszállító repülőgépük jó állapotban volt, és a járat jól képzett személyzete sem követhetett el hibát.
jan. 8
11:39
Megvan, mi okozta az ukrán utasszállító gép katasztrófáját (SzMo)
Az ukrán utasszállító Teherán mellett zuhant le 176 emberrel a fedélzetén - az utasok és a személyzet tagjai közül senki sem élte túl.
jan. 8
12:00
Volt már az ukrán utasszállítóéhoz hasonló katasztrófa - visszatekintő (Infostart)
Teherán mellett szerdán reggel lezuhant egy Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító gép, a fedélzetén tartózkodó 167 utas és 9 fős személyzet életét vesztette.
jan. 8
12:00
Kezdődik a konzervatív–zöld kísérlet (USAracing)
Hivatalba lépett tegnap Bécsben Sebastian Kurz második kormánya. A néppárti politikus a radikális jobboldal helyett ezúttal a Zöldekkel lép koalícióra.
jan. 8
12:06
Brexit: Hosszú kereskedelmi tárgyalásokra lehet számítani (HírTV)
Tizenegy hónapos intenzív tárgyalási időszak kezdődik Nagy-Britannia és az Európai Unió között.
jan. 8
12:12
Áder János részvétét fejezte ki az ukrán elnöknek (USAracing)
Áder János államfő az ukrán elnöknek küldött táviratban fejezte ki részvétét az ukrán utasszállító repülőgép szerdai teheráni balesetében elhunytak hozzátartozóinak.
jan. 8
12:18
Repülőjáratokat állítottak le a közel-keleti helyzet miatt (Infostart)
Az Air France francia, a Lufthansa német, az Aeroflot orosz és az egyesült arab emírségekbeli Emirates légitársaság is felfüggesztette szerdán a közel-keleti térséget érintő járatait azt követően, hogy Irán rakétacsapásokat mért az Irakban állomásozó amerikai erőkre.
jan. 8
12:30
Netanjahu támogatásáról biztosította az amerikai vezetést (ATV)
Benjámin Netanjahu, az ügyvivő izraeli kormány miniszterelnöke gratulált Donald Trump amerikai elnöknek Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda különleges egysége parancsnokának megöléséhez, és támogatásáról biztosította az amerikai vezetést - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerdán.
jan. 8
12:30
Iraki kormányfő: Pusztító háború fenyeget (USAracing)
Irak visszautasítja szuverenitásának megsértését és a területén elkövetett támadásokat – tolmácsolta Ádil Abdel Mahdi a kormányfő szavait szóvivője.
jan. 8
12:36
40 évvel ezelőtti traktorok tarolnak az amerikai gazdáknál (444.hu)
Elképesztő licitháború megy a hetvenes évekből származó modellekért, melyekbe még nem voltak bonyolult szoftverek és akár otthon is lehet javítani őket.
jan. 8
12:36
Több külföldi légitársaság felfüggesztette a közel-keleti térséget érintő járatait (USAracing)
Az Air France francia, a Lufthansa német, az Aeroflot orosz és az egyesült arab emírségekbeli Emirates légitársaság is felfüggesztette szerdán a közel-keleti térséget érintő járatait azt követően, hogy Irán rakétacsapásokat mért az Irakban állomásozó amerikai erőkre.
jan. 8
12:48
Áder János táviratban fejezte ki részvétét az ukrán elnöknek (ATV)
Áder János államfő az ukrán elnöknek küldött táviratban fejezte ki részvétét az ukrán utasszállító repülőgép szerdai teheráni balesetében elhunytak hozzátartozóinak.
jan. 8
12:51
Szívszorító képek az ausztrál bozóttüzek elől menekülő állatokról (Bank360 blog)
Magyarországnál is nagyobb területen pusztítanak a lángok
jan. 8
12:54
Újabb hírek a lezuhant ukrán gépről – videó, fotók (Infostart)
Ukrajna teheráni nagykövetsége szerint jelenleg kizárható az, hogy terrorcselekményről vagy rakétatámadásról lenne szó. Az ukrán légitársaság egyik legjobb gépe volt az, amelyik szerda hajnalban lezuhant. 176-an haltak meg a katasztrófában.
jan. 8
12:54
Netanjahu támogatásáról biztosította az amerikai vezetést (USAracing)
Izrael Amerika oldalán, és mögötte áll, már sokszor elmondtam, de ma elismétlem: Amerikának és Izraelnek nincs jobb szövetségese egymásnál – mondta az izraeli kormányfő.
jan. 8
13:12
Morrison: A bozóttüzek ne riasszák el a külföldi turistákat (HírTV)
Eddig 6 millió hektárt perzseltek fel a lángok, 2000 ház semmisült meg és nagyjából egy milliárd állat veszett oda.
jan. 8
13:24
Németh Szilárd: a honvédség és a minisztérium minden lehetséges forgatókönyvre felkészült (ATV)
A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium a magyar honvédek biztonsága érdekében, megtette a szükséges lépéseket, és minden lehetséges forgatókönyvre felkészült, miután szerda hajnalban rakétatámadás ért több koalíciós katonai tábort Irakban - közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Kecskeméten szerdán sajtótájékoztatón.
jan. 8
13:30
Blokád alá kerülnek a francia olajfinomítók (USAracing)
A már többször alkalmazott sztrájk most is azzal fenyeget, hogy elfogy az üzemanyag a töltőállomásokon – írja a The Local francia online kiadása.
jan. 8
13:42
Irán nem adja át a lezuhant gép fekete dobozát a Boeingnek (444.hu)
Az még nem világos, hogy akkor kinek igen.
jan. 8
14:00
Ferenc pápa megpuszilt egy apácát, aki előzőleg megígérte, hogy nem harapja meg (ATV)
Ferenc pápának nemrég bocsánatot kellett kérnie miután rácsapott egy nő kezére, aki megragadta őt.
jan. 8
14:00
A Wizz Air járatai biztonsági okokból nem érintik az iraki és az iráni légteret (USAracing)
A Wizz Air repülőgépei biztonsági okokból nem érintik az iraki és az iráni légteret, a Dubajba közlekedő járatok Szaúd-Arábia felől közelítik meg az úti célt – közölte a légitársaság.
jan. 8
14:06
A háttérben már elindult a tapogatózás (USAracing)
Miközben „verik a harci dobokat” és kölcsönösen fenyegetőznek, a háttérben a Kászem Szolejmanival végző légicsapás után szinte azonnal terveket szőttek a feszültség enyhítésére.
jan. 8
14:18
A Fidesz átülését készíthette elő Orbán Varsóban (444.hu)
Ha menniük kell a néppártból, akkor a konzervatív frakcióban találhatnak maguknak új helyet a fideszesek. Ennek lehetőségeit térképezte fel a miniszterelnök kedden.
jan. 8
14:18
Németh Szilárd: A honvédség és minisztérium minden lehetséges forgatókönyvre felkészült (USAracing)
Állandó és élő a kapcsolat az iraki műveletek parancsnokaival, folyamatos az információk szerzése, illetve kiértékelése és elemzése a Külgazdasági és Külügyminisztériummal – közölte az államtitkár.
jan. 8
14:24
A csehek úgy döntöttek, mint a magyarok (Infostart)
Jelenleg 42 cseh katona, rendőr és vegyész teljesít szolgálatot az országban.
jan. 8
14:30
A NATO főtitkára felszólította Iránt, hogy tartózkodjon az erőszaktól (ATV)
Elítélte Jens Stoltenberg NATO- főtitkár szerdán a Twitteren közzétett üzenetében az iraki területen állomásozó, amerikai és koalíciós erők ellen elkövetett iráni rakétatámadásokat.
jan. 8
14:45
A honvédség mindent megtesz az Irakban szolgáló magyar katonák biztoságáért (Bank360 blog)
Erbílben közel 200 honfitársunk teljesít szolgálatot, a két iraki támaszpontot ért rakétatámadásban azonban egyikük sem sérült meg - szögezte le Németh Szilárd
jan. 8
14:48
Fordulat: mégis lelőtték az ukrán gépet? (ATV)
Ukrajna teheráni nagykövetsége visszavonta korábbi közleményét, amely kizárta, hogy terrorcselekmény vagy rakétatámadás okozta volna a szerda hajnalban lezuhant Boeing-737 utasszálllító repülőgép katasztrófáját, és hajtóműhibát valószínűsített - írja a Neokohn.
jan. 8
14:54
Irán nem adja ki a lezuhant Boeing fekete dobozát (Kripto Akadémia)
A teheráni légügyi hatóság visszatartja a konténert – közben a nagy nemzetközi társaságok sorra fújják le iráni járataikat.
jan. 8
15:01
Johnson: A brit kormány nem fog siránkozni Szulejmáni halála felett (HírTV)
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Kászim Szulejmáni iráni tábornok brit katonák haláláért is felelős volt.
jan. 8
15:01
Máig él a Charlie Hebdo (USAracing)
Tegnap volt öt éve, hogy két iszlamista mészárlást rendezett a szerkesztőségben, amiért a szatirikus francia magazin karikatúrát közölt Mohamed prófétáról és gúnyolódott az iszlámon.

Keresés