Mintegy 670 delfin teteme vetődött partra az év eleje óta az Atlanti-óceán francia szakaszán - közölte az emlősökkel és tengeri madarakkal foglalkozó Pelagis Obszervatórium. Az intézet szerint január eleje óta több partra vetődést tapasztaltak, mint az előző év azonos időszakában.
Vannak, akikről egyelőre nem ismert, hogyan kapták el a vírust, egy másik esetben viszont kiderült, Milánóból érkezett haza a hétvégén a fertőzött személy.
Azonosították az első koronavírus-fertőzést Észak-Macedóniában - közölte Venko Filipce egészségügyi miniszter szerdán. A Vesti.mk macedón hírportál beszámolója szerint az első fertőzött egy nő, aki Olaszországból tért haza.
Indiában hónapok óta egyre feszültebb a helyzet az állam teljes leuralására törekvő hinduk és a muszlim kisebbség közt. Most a fővárosban szabadult el a pokol.
A határok lezárását továbbra sem javasolja az Európai Bizottság, de a koronavírus miatt még inkább hajlandó lenne szemet hunyni az olasz gazdaság hiányosságai felett. A szakértők szerint nincs ok a pánikra vírusügyben, Greta Thunberg jövő pénteki, tömegeket vonzó klímademonstrációját is megtartják Brüsszelben.
Orvosok, gyógyítók, koldusok – velenceiek tucatjai – vettek részt a Tenger Királynőjét megtizedelő nagy pestisjárvány emlékére tartott felvonuláson, miközben Észak-Olaszországban gyors ütemben nőtt a hét vége óta az új koronavírussal fertőzöttek száma.
Iránban 24 embert vettek őrizetbe, akiket azzal vádolnak, hogy „rémhíreket” terjesztenek az Iránban szerdáig hivatalosan 19 emberéletet követelő járványról, egy nemzetközi újságíró jogvédő szervezet pedig azzal vádolja Teheránt, hogy eltitkolja a járvány terjedésével kapcsolatos adatokat.
Teresa Cruz egészségügyi tanácsos elmondta: a zárlat nem mindenkit érint, a 723 szállóvendég közül 106-an még ezen a napon elhagyhatják a hotelt, mivel csak hétfőn érkeztek, és nem kerültek kapcsolatba azokkal az olasz turistákkal, akiknél kimutatták a koronavírus-fertőzést.
Eljött a hiteles magyar képviselet ideje a Felvidéken, mert nincs már hová hátrálni – mondta Menyhárt József, a Magyar Közösségi Összefogás (Mkö) nevű közös felvidéki magyar lista legerősebb résztvevője, a Magyar Közösség Pártja (Mkp) elnöke szerdán az Mti-nek a szombati szlovákiai parlamenti választásokról nyilatkozva.
Szerda éjfélkor véget ér Szlovákiában a parlamenti választás előtti kampány. Csütörtökön reggel hét órától a sajtó sem adhat tájékoztatást a választáson induló politikai pártokról. A moratórium a február 29-i parlamenti választás végéig tart. A pártok a kampányban a szakpolitikai megoldásaik kommunikálása helyett a választók érzelmeire próbáltak ha
A tüntetők szerdán az egyik ilyen zárt kitoloncolási központ felépítésére kijelölt területet próbálták megközelíteni, de a rendőrség feltartóztatta menetüket.
A brit parlament felújításán dolgozó történészek egy rég elfeledett titkos folyosót fedeztek fel a Westminster-palotában, a törvényhozás alsóházának ülésterme mellett.
Kivonta a forgalomból és fertőtlenítette a Wizz Air azt a repülőgépet, amelyen korábban egy koronavírussal fertőzött ember utazott a Bologna–Craiova közötti járaton – tájékoztatta az InfoRádiót a légitársaság szóvivője, Radó András.
Mintegy 670 delfin teteme vetődött partra az év eleje óta az Atlanti-óceán francia szakaszán – közölte az emlősökkel és tengeri madarakkal foglalkozó Pelagis Obszervatórium.
Olaszország mellett Németországban is terjed az új koronavírus, Latin-Amerikában elsőként Brazíliában jelent meg. Magyarországon koronavírusos megbetegedésről nem tudunk.
Klaus Iohannis román államfő Florin Citu bukaresti szenátornak, a tavaly november óta kormányon lévő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik alelnökének, ügyvivő pénzügyminiszternek adott kormányalakítási megbízást szerdán.
Felgyorsult a koronavírus terjedése Németországban, a hivatalos adatok szerda esti összesítése alapján 24 óra alatt 7 új fertőzést regisztráltak, és három újabb tartományt ért el a járvány.
Kést hordanak maguknál a holland középiskolások Amszterdamban, Rotterdamban és más városokban, hogy meg tudják védeni magukat a rivális kölyökbandáktól, de a petárdás robbantásoktól sem riadnak vissza, számolt be a holland Het Parool hírportál. Rotterdam polgármestere a szülőkre kirótt pénzbírsággal akarja elérni, hogy gyerekeik ne hordjanak kést v
Mintegy 670 delfin teteme vetődött partra az év eleje óta az Atlanti-óceán francia szakaszán - közölte az emlősökkel és tengeri madarakkal foglalkozó Pelagis Obszervatórium.
Országos rendkívüli állapotot rendelt el a litván kormány szerdán az egészségügyi minisztérium javaslatára az új típusú koronavírus terjedése miatt. A tájékoztatás szerint ez lehetővé teszi az óvintézkedések jobb összehangolását, növeli az illetékes hatóságok munkájának hatékonyságát és egyszerűbbé teszi az országos egészségügyi tartalékokhoz való