2020. február 3. hétfő

febr. 3
13:50
Így építettek fel egy kórházat Vuhanban 8 nap alatt (ATV)
Az új koronavírus epicentrumának számító Vuhanban nyolc nap alatt építettek fel egy kórházat. Az építkezésen 4000 munkás dolgozott. A folyamatról elképesztő videó készült.
febr. 3
13:54
Az Iszlám Állam bejelentkezett, katonája rendezett vérfürdőt Londonban (ATV)
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett hétfőn a vasárnapi londoni késeléses támadás elkövetőjeként.
febr. 3
13:54
Koronavírus: egészséges babát szült egy fertőzött nő Kínában (SzMo)
Az anya állapota is javult, de egyelőre a gyermeke és ő is karanténban van.
febr. 3
14:00
Mert a baj Kínában sem jár egyedül: rajtaütésszerűen kitört a madárinfluenza is (Kripto Akadémia)
A kínai hatóságok is megerősítették, hogy a koronavírussal sújtott Hupej tartománytól délre, Hunanban úgynevezett H5N1 madárinflenza-járvány pusztít, írja a hvg.hu. A vírus az állatok esetében igen magas halálozási aránnyal rendelkezik, az ügy komolyságát pedig jól mutatja, hogy a fertőzés Hunanban rövid idő alatt 4500 csirkét pusztított el. A sza
febr. 3
14:06
A koronavírus a mélybe taszította a kínai gazdaságot (ATV)
Beszakadt a kínai tőzsde, miután a holdújévi ünnepek után először indult újra a kereskedés Sanghajban és Sencsenben. Közel öt éve nem volt ilyen tragikus a helyzet a világ második legnagyobb gazdaságában. Közben a feldolgozóipar teljesítménye is megindult lefelé, konkrétan öthavi mélypontra zuhant januárban. A visszaesések mögött a koronavírus okoz
febr. 3
14:12
Orbán Viktor: tisztességes uniós költségvetést akar Magyarország (Infostart)
Tisztességes alapokra kell helyezni az uniós költségvetést, alapkoncepciója ugyanis nem sportszerű, és olyan módosítások vannak benne, amelyek a szegényebb országoktól a gazdagok irányába kívánnak pénzeket átcsoportosítani – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben, miután megbeszéléseket folytatott Charles Michellel, az Európai Tanács elnö
febr. 3
14:30
Az Iszlám Együttműködés Szervezete elutasítja Trump közel-keleti béketervét (444.hu)
Az amerikai-izraeli javaslat szerintük nem veszi figyelembe a palesztinok minimális törekvéseit se.
febr. 3
14:45
Nem emberi eredetűek a román katonának tulajdonított csontok (Bank360 blog)
Árus Zsolt egyértelmű félrevezetésnek nevezte a román katona maradványainak a megtalálására vonatkozó bejelentést
febr. 3
14:57
Migránsok tüntettek Leszboszon (HírTV)
A rendőrség könnygázt vetett be.
febr. 3
15:00
Állati csontokat hittek az úzvölgyi temetőben nyugvó román katona maradványainak a román nacionalisták (444.hu)
Többek közt erre hivatkozva emeltek román katonai emlékművet az addig magyarnak tekintett katonai temetőbe.
febr. 3
15:02
Felfüggesztette közvetlen Sanghaj-Budapest járatát egy kínai légitársaság (444.hu)
Február 10. és március 31. között nem közlekednek majd a gépek.
febr. 3
15:03
A Brexit után új kihívások előtt áll az Eu (HírTV)
Andrzej Duda lengyel és Emmanuel Macron francia elnök szerint újra kell osztani a szerepeket Európában.
febr. 3
15:09
A Brexit után új kihívások előtt áll az EU (Bank360 blog)
Barnier: Az EU vámok és kvóták nélküli kereskedelemre ajánl megállapodást Londonnak
febr. 3
15:12
Koronavírus: míg a világ szigorít, a WHO a félelem ellen szól (Infostart)
Az Egészségügyi Világszervezet szerint mintha "túl lenne tolva" az óvatoskodás a koronavírus körül, elég volna mindössze bekeríteni a vírust és pontosan tájékoztatni róla. Közben Oroszország, Dél-Korea és az Egyesült Királyság is fajsúlyos bejelentéseket tett hétfőn.
febr. 3
15:15
Korrekt költségvetést szorgalmazott Brüsszelben a miniszterelnök (HírTV)
Orbán Viktor a Hír Tv-nek azt mondta, hogy az eddig bemutatott tervezet nem változtat az előző hét év rossz gyakorlatán és igazságtalanságokat tartalmaz.
febr. 3
15:17
Ismét magyar rendőrök indultak Észak-Macedóniába és Szerbiába (HírTV)
Ismét magyar rendőrök indultak Észak-Macedóniába és Szerbiába, hogy segítséget nyújtsanak a határőrizeti feladatok ellátásában.
febr. 3
15:21
Merkel: A nettó befizetők szorosan együttműködnek az új uniós költségvetés összeállításában (HírTV)
Merkel hozzátette, hogy Charles Michel, az Európai Tanács elnöke új javaslatot terjeszt elő a 2021-2027-es büdzsé ügyében.
febr. 3
15:24
Lengyelország beszállna az új európai szupertank gyártásába (444.hu)
A hivatalosan Fő Szárazföldi Harcrendszernek nevezett Leopard 3-asokat Németország és Franciaország fejleszti közösen 2012 óta.
febr. 3
15:39
Úgy tűnik, működik a koronavírus elleni gyógyszer, már két thaiföldi beteget is eredményesen kezeltek (Kripto Akadémia)
Még kórházban lábadozik az a thaiföldi beteg, akit eredményesen kezeltek a két HIV-gyógyszerből és egy influenza elleni készítményből álló koktéllal.
febr. 3
15:45
Észak-Macedóniában és Szerbiában védik Európát a magyar rendőrök (Bank360 blog)
A magyar rendőrség elkötelezett aziránt, hogy megakadályozza az illegális migránsok bejutását Magyarországra, illetve az Európai Unió területére - írta közleményében az ORFK
febr. 3
15:51
Merkel: Méltányos és igazságos elosztásra van szükség az új európai menekültügyi rendszerben (HírTV)
A méltányos és igazságos elosztás elvét is rögzíteni kell az Európai Unió tagországainak új közös menekültügyi rendszerében.
febr. 3
15:57
„Mind együtt vagyunk” (Bank360 blog)
Hisszük, hogy megfékezhető a járvány, ehhez viszont az kell, hogy az országok határozott intézkedéseket vezessenek be – mondta a WHO Magyarországi Irodájának vezetője
febr. 3
16:21
Állati eredetűek azok a csontok, amelyeket a 150. román katonának tulajdonítottak (HírTV)
A román hatóságok szerint állati eredetűek azok a csontok, amelyeket az Úzvölgyén eltemetett 150. román katona földi maradványainak tekintettek.
febr. 3
16:36
Máris vita van Boris Johnsonék listájából (Infostart)
A konzervatív párti kormányfő üzleti vezetők előtt tartott londoni beszédében vázolta, hogy a kabinet milyen alapállásból készül a jövőbeni kapcsolatrendszer feltételrendszeréről tartandó, március elején kezdődő tárgyalássorozatra az EU-val.
febr. 3
16:36
Belehalt egy 12 éves lány a körülmetélésbe, letartóztatták az egyiptomi doktort (444.hu)
A lány elvérzett.
febr. 3
16:38
Irán megszakítja az együttműködést Ukrajnával a lelőtt gép ügyében (444.hu)
Megsértődtek, mert egy ukrán tévétársaság leközölt egy hangfelvételt, ami bizonyíthatja, hogy Irán egyből tudta, mi történt a lelőtt géppel.
febr. 3
16:48
Az Iszlám Állam vállalta a londoni késes merénylet elkövetését (Infostart)
A szervezet Aamák nevű "hírügynökségén" keresztül azt is közölte, hogy a merénylő miért követte el a tettét.
febr. 3
16:54
Elképesztő videó: Mourinho először örült, majd másodpercekkel később már a bíróval üvöltött (ATV)
A Tottenham menedzsere, José Mourinho ismét nagyot alakított: a Manchester City elleni 2–0-ra megnyert bajnokin előbb Hugo Lloris tizenegyesvédésének örült, majd 10 másodperccel később már piros lapért reklamált.
febr. 3
17:06
Három év börtönre ítélték első fokon a román képviselőház volt elnökét (444.hu)
4,4 millió forintnyi kenőpénz elfogadásáért. Hogy mik vannak!
febr. 3
17:21
Erdogan: Törökország nem ismeri el a Krím Oroszország általi törvénytelen elcsatolását (HírTV)
Törökország támogatja Ukrajna területi egységét és továbbra sem ismeri el a Krím félsziget Oroszország általi törvénytelen elcsatolását.
febr. 3
17:24
Nem rakják ki a Fideszt a Néppártból, de a felfüggesztés marad (444.hu)
2021-ben térnek majd vissza az EPP-ben arra, hogy a magyar tagszervezetnek milyen a viszonya a demokráciával. Az EP-ben a fideszesek a néppárti frakcióban dolgozhatnak tovább. A német, osztrák, olasz, francia és spanyol pártok nem akartak szakítást.
febr. 3
17:33
Ülést tart az Epp választmánya (HírTV)
Az uniós költségvetés tervezetén kívül a Fideszről is szó volt Brüsszelben, ahol éppen ülést tart az Európai Néppárt választmánya. Brüsszelben van kolléganőnk, Zöldhegyi Katalin.
febr. 3
17:48
Több mint háromezer embert fosztottak meg állampolgárságától a szomszédban (Infostart)
A tíz éve elfogadott, kettős állampolgárságot tiltó törvény életbe lépésétől kezdve eddig 3217 személy veszítette el szlovák állampolgárságát – adta hírül a szlovák belügyminisztérium.
febr. 3
17:54
Tiltakozásból kivonultak az újságírók a brit miniszterelnök rezidenciájáról (444.hu)
A miniszterelnök kommunikációs főtanácsadója megpróbált kirakatni pár újságírót, erre a többiek is felálltak.
febr. 3
18:00
Erdogan: Törökország nem ismeri el a Krím Oroszország általi törvénytelen elcsatolását (ATV)
Törökország támogatja Ukrajna területi egységét és továbbra sem ismeri el a Krím félsziget Oroszország általi törvénytelen elcsatolását - szögezte le Recep Tayyip Erdogan török államfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel hétfőn Kijevben tartott közös sajtótájékoztatójukon.
febr. 3
18:18
Fontos dolgokat mondott Angela Merkel az uniós költségvetésről (Infostart)
Nagy kihívás, és mindenkitől kompromisszumkészséget igényel az Európai Unió (EU) következő hétéves költségvetésének összeállítása, a nettó befizetők pedig szorosan együttműködnek az ügyben - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben a Németországhoz hasonlóan nettó befizető Ausztria kormányfőjével, Sebastian Kurz-cal folytatott tárgyalá
febr. 3
18:18
Egy 7 hónapos csecsemőt is megfertőzött a koronavírus (ATV)
Tíz új koronavírusos megbetegedésről számolt be a sanghaji önkormányzat hétfőn. Mint közölték, a fertőzöttek között van egy 7 hónapos gyerek is, aki az eddigi legfiatalabb beteg.
febr. 3
18:18
Török katonák haltak meg a szír hadsereg idlibi támadásában (444.hu)
A kormányerők nagy offenzívát indítottak a lázadók utolsó nagyobb területe ellen, ahol a török hadsereg is jelen van.
febr. 3
18:27
Új kormánya van Koszovónak (HírTV)
Az új kormány legfontosabb feladata a Szerbiával folytatott párbeszéd újrakezdése lesz.
febr. 3
18:30
Drónokból permeteznek falvakat a koronavírus ellen (Infostart)
Egy ezer drónból álló flotta járja a kínai vidéket, speciálisan kiképzett pilóták és a kínai hadsereg drónpilótái kezelik őket.
febr. 3
18:39
Róháni: Irán kész együttműködni, ha a többi fél is teljesíti kötelezettségeit (HírTV)
Irán kész együttműködni az Európai Unióval a 2015-ös többhatalmi atomalku megmentéséért.
febr. 3
18:48
Kiderült, Tusknak ez a véleménye a Fideszről (ATV)
“Elég kritikus” - Tusk ezt mondta Brüsszelben, amikor megkérdezték, mi a véleménye a Fideszről. Orbán Viktor sok-sok megbeszélése után - Von der Leyen, Salvini, Merkel, AKK - csak február végén egyeztet Tuskkal, aki sajtóinformációk szerint a Fidesz kizárására hajlott volna. Ma megerősítették: marad a Fidesz felfüggesztése. De jövőre kongresszust
febr. 3
18:51
Hölvényi: Folytatódni fog a pártbeszéd a Fidesz európai néppárti tagságáról (HírTV)
Érvényben marad a párt tagságának önként vállalt felfüggesztése is.
febr. 3
18:54
Ülésezett a Néppárt, kiderült, mi lesz a Fidesszel (Infostart)
Folytatódni fog a párbeszéd az Európai Néppártban (EPP) a Fidesz tagságával kapcsolatban felvetődött kérdésekről, és érvényben marad a párt tagságának önként vállalt felfüggesztése is - közölte Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti (EP) képviselő hétfőn, a pártcsalád brüsszeli politikai gyűlésének szünetében.
febr. 3
18:57
Tusk egyértelművé tette, mit gondol a Fidesz és a Néppárt viszonyáról, de a döntésre még várni kell (Kripto Akadémia)
Marad a Fidesz felfüggesztése, a jövő év első felében rendkívüli kongresszust tart az EPP. Amíg én vagyok az elnök, a Fidesz nem tér vissza a pártcsaládba - mondta Donald Tusk.
febr. 3
19:06
Kínai beismerés: voltak hiányosságok (Infostart)
Beismerte a kínai vezetés hétfőn, hogy voltak "gyenge pontok és hiányosságok" az új koronavírusra való reagálásban, Hszi Csin-ping elnök pedig "megfelelő és határozott" lépéseket sürgetett a járvány megfékezése érdekében.
febr. 3
19:06
Nobel-békedíjra jelölték Greta Thunberget (SzMo)
A 17 éves svéd klímaaktivistát már 2019-ben is jelölték a díjra.
febr. 3
19:12
Folytatódni fog a párbeszéd a Fidesz európai néppárti tagságáról (Bank360 blog)
Befejezte vizsgálatát „bölcsek tanácsa”, az eredményt illetően azonban nincs egyetértés, egyelőre érvényben marad a nagyobbik kormánypárt felfüggesztése - közölte Hölvényi György
febr. 3
19:21
Egy francia rendőrőrsön meglőttek egy késes támadót (HírTV)
A támadót kórházba vitték. Tettének indítéka egyelőre ismeretlen. A megtámadott rendőr a kezén sérült meg.
febr. 3
19:24
Karanténba zárták az apját, éhen halt a gondozásra szoruló kínai kamasz (444.hu)
Akkora a botrány, hogy még egy párttitkárt is kirúgtak miatta.

Keresés