2020. február 12. szerda

febr. 12
19:39
Bulgáriában kivizsgálják a rendszerváltás óta lezajlott privatizációkat (444.hu)
2018 végéig a bolgár állami tulajdon kb. 66 százaléka magánkézbe került, az új tulajok még több mint 1 milliárd levával tartoznak az államkincstárnak.
febr. 12
19:39
A boldog partner a demencia megelőzésében is segít (USAracing)
Az optimista, boldog ember társa egészségének is használ; ahogy együtt öregszenek, az Alzheimer-kór és a demencia jelentős kockázati tényezőit tarthatják távol maguktól – állapították meg a Michigani Állami Egyetem kutatói egy nagy létszámú, hosszú távú kutatásban.
febr. 12
19:51
Kibővíti iraki kiképző misszióját a NATO (Bank360 blog)
Jens Stoltenberg a NATO főtitkára közölte, hogy a katonai szövetség átveszi az iraki katonák és biztonsági erők képzési feladatainak egy részét az Egyesült Államok vezette koalíciótól
febr. 12
19:57
Megjelent a koronavírus Londonban (ATV)
Koronavírust diagnosztizáltak egy betegnél Londonban.
febr. 12
20:15
Karácsony: Az EU inkább az ellenfeleket támogatja, mint a potenciális szövetségeseket, erre választ kell adni (444.hu)
Budapest főpolgármestere szerint a városok közvetlenül való támogatása egy lehetséges válasz.
febr. 12
20:33
Nincs egyezség az isztambuli egyezmény ratifikálásáról (Infostart)
Nincs egyezség Szlovákiában abban a kérdésben, hogy az ország ratifikálja-e az isztambuli egyezményt vagy sem. A házelnök szerint az egyezmény nincs összhangban az alkotmánnyal, ezért nem válhat a szlovák jogrend részévé. Andrej Danko szerint a köztársasági elnök meg akarja várni, hogy felálljon egy olyan új kormány, amely ratifikálná az egyezményt
febr. 12
21:03
Kétszeresére nőtt az illegális bevándorlás az Olaszországa tartó migrációs útvonalon (HírTV)
Az Olaszországot érintő illegális bevándorlás mértéke mintegy hatszorosa a múlt év azonos időszakában regisztrált adatoknak.
febr. 12
21:06
Londonban is felbukkant a koronavírus (Kripto Akadémia)
Nem meglepő módon a "vírusgazda" Kínából érkezett.
febr. 12
21:06
Nőtt az illegális határátlépések száma az Olaszországot érintő tartó migrációs útvonalon (USAracing)
A Frontex januári migrációs adatokat rögzítő jelentése szerint az Olaszországot érintő illegális bevándorlás mértéke mintegy hatszorosa a múlt év azonos időszakában regisztrált adatoknak.
febr. 12
21:18
Bemutatták az új migrációs és menekültügyi paktumot (USAracing)
Az unió lényegesen nagyobb figyelmet fordít majd a külső határok védelmére és a szolidaritásra – mondta az Európai Bizottság migrációért felelős alelnöke.
febr. 12
21:21
Bemutatták az új migrációs és menekültügyi paktumot (HírTV)
A paktum célja átalakítani az Európai Unió migrációs politikáját.
febr. 12
21:30
Megmentették a nemi erőszaktól, majd ugyanazok megerőszakoltak egy nőt Indiában (SzMo)
Az Új-Delhi közelében fekvő Noidában történt az eset.
febr. 12
21:39
Líbia elutasítja az illegális migránsok letelepítését a területén (HírTV)
A líbiaiak számára elfogadhatatlan minden olyan intézkedés, amely csorbítja az ország szuverenitását.
febr. 12
21:45
Megvan az új uniós migrációs és menekültügyi paktum (Infostart)
Bemutatta az új migrációs és menekültügyi paktumot az Európai Bizottság migrációért felelős alelnöke szerdán Bécsben.
febr. 12
21:51
A NATO kibővíti iraki kiképző misszióját (ATV)
A NATO-tagországok arról egyeztek meg, hogy a katonai szövetség átveszi az iraki katonák és biztonsági erők képzési feladatainak egy részét az Egyesült Államok vezette koalíciótól - közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a szövetséges országok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozásának első munkanapját követően szerdán.
febr. 12
22:12
Négyszeresére nőhet az extrémmeleg napok száma az északi féltekén (USAracing)
.
febr. 12
22:18
Líbia elutasítja az illegális bevándorlók letelepítését a területén (USAracing)
.
febr. 12
22:21
Koronavírus - Újabb brit beteg, a karanténban tartottak vírusmentesek (HírTV)
A kilencedik nagy-britanniai beteg Kínában fertőződött meg.
febr. 12
22:27
NATO-bővítés Irakban (Infostart)
A NATO-tagországok arról egyeztek meg, hogy a katonai szövetség átveszi az iraki katonák és biztonsági erők képzési feladatainak egy részét az Egyesült Államok vezette koalíciótól - közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a szövetséges országok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozásának első munkanapját követően szerdán.
febr. 12
22:30
Újabb brit beteg, a karanténban tartottak vírusmentesek (USAracing)
.
febr. 12
22:36
Hatezer éves sírokat tártak fel a Nílus deltájában egyiptomi régészek (USAracing)
Hatezer éves, predinasztikus kori sírokra bukkantak egyiptomi régészek a Nílus folyó deltájának térségében, Dakahlíja tartományban.
febr. 12
22:54
Kiköthet Kambodzsában egy gyanúsnak vélt óceánjáró (USAracing)
Kikötési engedélyt kapott Kambodzsában szerdán egy luxus óceánjáró, amelyet előzőleg öt ország visszautasított a koronavírustól való félelem miatt – közölte a tulajdonos társaság.
febr. 12
23:18
Egy 112 éves japánt ismertek el a világ legöregebb férfijaként (USAracing)
.
febr. 12
23:42
Deli Andor: A migrációról szóló vitában az európai lakosok érdekeit is képviselni kell (USAracing)
A Fidesz képviselője elmondta: az Eu külső határain tartózkodó migránsok helyzete abból a szempontból is lényeges kérdés, hogy Bosznia, Szerbia és Görögország polgárai hogyan élik meg az évek óta tartó áradatot.

2020. február 13. csütörtök

febr. 13
0:03
Nem tarthatott szülinapi bulit, ezért fel akarta gyújtani magát az ünnepelt (Blikk)
Egészen sajátságos módszerrel akarta nyomatékosítani akaratát egy kínai férfi: nem engedélyezték a születésnapi partiját, ezért fel akarta gyújtani magát.
febr. 13
0:07
Rendkívüli szünetet rendeltek el több iskolában a járvány miatt (Blikk)
A Szerbiában tomboló influenza járvány miatt több lépést is tettek már, most rendkívüli iskolaszünetet rendeltek el a gyerekek lebetegedésének megelőzéséért.
febr. 13
0:11
Hamarosan érkezik az ultramodern összecsukható mobiltelefon, ennyibe kerül majd (Blikk)
Újra divatba jöhet az összehajtható telefon, legalábbis ebben bízik a Samsung.
febr. 13
0:15
Nehezen viselik a bezártságot: menekülnének a koronavírus elől a veszteglő luxushajó utasai – Egyre többen fertőződnek meg a betegséggel (Blikk)
Robbanásveszélyes a helyzet, egyre nehezebben viselik a vesztegzárat a japán partoknál veszteglő, február 5-től 19-ig karantén alá helyezett Diamond Princess luxus-üdülőhajó utasai és a legénység.
febr. 13
0:19
Gyászol a filmvilág: elhunyt a Sztálingrád legendás rendezője (Blikk)
Elhunyt 81 éves korában Joseph Vilsmaier filmrendező, aki a német történelmet olyan filmekben mutatta be, amint a Sztálingrád, a Comedian Harmonists vagy a Marlene.
febr. 13
0:23
Erre sokan vártak: Ferenc pápa elárulta, lehetnek-e papok nős férfiakból (Blikk)
Nem támogatja az egyházfő, hogy nős férfiak is lehessenek papok.
febr. 13
0:27
Döntött az olasz szenátus Salvini mentelmi jogáról (Blikk)
Az olasz kormánytöbbség megszavazta a volt belügyminiszter, Matteo Salvini, az ellenzéki Liga és a jobbközép koalíció vezetője mentelmi jogának megvonását a római felsőházban kedden tartott voksoláson.
febr. 13
0:31
Aggasztó: a koronavírust használják ki támadásra a hackerek (Blikk)
Nem meglepő, hogy a hackerek minden lehetőséget megpróbálnak kihasználni ahhoz, hogy adatokhoz, információkhoz juthassanak, így a koronavírus által létrejött krízishelyzet felett sem hunytak szemet. Ezt tudva, tanácsos nem megnyitni az olyan e-mailek csatolmányait, illetve linkjeit, amelyek a fertőzés ellenszerét vagy annak megelőzéséhez hozzásegít
febr. 13
0:35
Erdogan bosszúja: így torolta meg a megölt törököket az elnök (Blikk)
Egy török hírügynökség jelentése szerint a török haderő lelőtt egy Mi-17-es helikoptert Idlíb tartományban, ahol a jelek szerint újra fellángolnak a harcok. A helikopter a szíriai kormányerők kötelékében volt.
febr. 13
0:39
Amikor elmosódik a határ: újra találkozhatott elhunyt gyermekével ez az édesanya – Megdöbbentő videó (Blikk)
A tudomány és a technológia folyamatosan fejlődik, szinte lehetetlen tartani a lépést. Napról-napra olyan dolgokkal találhatjuk szembe magunkat, amelyekről sosem gondoltuk volna, hogy valaha létrejönnek, vagy egyáltalán meg sem fordult a fejünkben, hogy akárcsak hasonló is megvalósítható. Ilyen döbbenetes élményben volt része Jang Ji-sungnak egy ko
febr. 13
4:48
Év végéig is eltarthat a CDU új elnökének megválasztása (Bank360 blog)
Bizonytalanság Berlinben
febr. 13
4:52
A meglepetésfiú és az öreg balos (Bank360 blog)
Szoros verseny: Pete Buttigieg és Bernie Sanders az iowai után a New Hampshire-i demokrata előválasztáson is tarolt
febr. 13
4:56
Tovább nő a nyomás Varsón (Bank360 blog)
Brüsszel szerint még mindig veszélyben van a jogállamiság Lengyelországban, a jobboldal a nemzetállami szuvererenitás megsértésével vádolja az uniós politikusokat
febr. 13
5:16
Bosszúból akarták felgyújtani a migránsok a német menekültszállót (Ripost)
Börtönre ítélte a bonni bíróság azt a két huszonéves albán migránst, akik tavaly augusztusban egy német menekültszállón gyújtogattak. A bíró szerint bosszúból tették, mert a hatóságok elutasították a menedékkérelmüket.
febr. 13
6:06
Ha ismerünk egy márkát bízhatunk is benne? 10 éve kémkedik a Huawei (Blikk)
Több, mint 10 éve fér hozzá a Huawei személyes információkhoz szerte a világon.
febr. 13
6:12
Az amerikai nemzetbiztonság szerint tíz éve kémkedik a Huawei az emberek után (Blikk)
Több, mint 10 éve fér hozzá a Huawei személyes információkhoz szerte a világon.
febr. 13
6:30
ENSZ BT határozatban szólított fel a líbiai tűzszünetre (USAracing)
Az Ensz Biztonsági Tanácsa határozatban szólította fel szerdán tűzszünetre a líbiai konfliktusban egymás ellen harcoló feleket, és elítélte a fokozódó erőszakot az észak-afrikai országban.
febr. 13
6:36
Az Egyesült Államok megkezdte Afrikában állomásozó haderejének átszervezését (Blikk)
Az Egyesült Államok megkezdte Afrikában állomásozó haderejének átszervezését – jelentette be szerdán a Pentagon (amerikai védelmi minisztérium).
febr. 13
6:48
Szabad szemmel: az illiberális szörnyek csupán látszatra óriások, valójában felpumpált törpék (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2020. február 13.
febr. 13
6:48
Egy nap alatt csaknem 15 ezerrel nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma Kínában (444.hu)
Az adatok összevetését megnehezíti, hogy Vuhanban, a járvány epicentrumában szerdától más módszerrel, tünetek alapján is diagnosztizálják a betegeket.
febr. 13
6:48
Nincs riválisa Trumpnak a médiatérben (USAracing)
A novemberi elnökválasztásig még sok minden történhet, a kampány kimenetelét pedig nagyban befolyásolhatja, hogy végül ki lesz a demokraták elnökjelöltje.
febr. 13
6:54
Három-négy hónapon belül embereken tesztelhetik a védőoltást (USAracing)
Négyfajta, a koronavírus elleni védőoltás fejlesztése zajlik jelen pillanatban, és közülük a legígéretesebbet valószínűleg három-négy hónapon belül embereken is tesztelni fogják – közölte szerda este genfi sajtótájékoztatójén Szumja Szvaminatan, az Egészségügyi Világszervezet (Who) vezető kutatója.
febr. 13
7:00
Két hét bolyongás után köthetett ki a Hongkongból indult óceánjáró (444.hu)
Tajvanon, Guamon, Japánban és Thaiföldön is hiába próbált kikötni, pedig a jelek szerint nincs is fertőzött a fedélzetén.
febr. 13
7:06
Van remény: néhány hónapon belül, már embereken tesztelhetik a koronavírus ellenszerét (Blikk)
Jelenleg négyfajta, a koronavírus elleni védőoltás fejlesztése zajlik, ezek közülük a legígéretesebbet akár már három-négy hónapon belül embereken is tesztelik majd.
febr. 13
7:06
Koronavírus: Evakuálják az idős utasokat a japán partoknál karanténba helyezett hajóról (ATV)
A japán hatóságok úgy döntöttek, hogy evakuálják a japán partoknál veszteglő, koronavírus megjelenése miatt karantén alá helyezett Diamond Princess üdülőhajó idős utasait.
febr. 13
7:12
Három-négy hónapon belül embereken is fognak tesztelni védőoltást (HírTV)
Négyfajta, a koronavírus elleni védőoltás fejlesztése zajlik jelen pillanatban.

Keresés