2020. február 13. csütörtök

febr. 13
7:12
Evakuálják az idős utasokat a japán partoknál veszteglő hajóról (USAracing)
A japán hatóságok úgy döntöttek, hogy evakuálják a japán partoknál veszteglő, koronavírus megjelenése miatt karantén alá helyezett Diamond Princess üdülőhajó idős utasait.
febr. 13
7:18
Együtt temették el az amerikai abortuszdoktor házában talált 2411 magzat maradványait (444.hu)
Ulrich Klopfer, akinek 2015-ben visszavonták az orvosi engedélyét, a házában és autója csomagtartójában tartotta a magzati maradványokat.
febr. 13
7:24
A terrorcselekményekért elítéltek nem kaphatnak automatikus próbaidőt (USAracing)
Elfogadta a londoni alsóház szerda este azt a sürgősséggel beterjesztett törvénymódosítást, amelynek alapján a terrorcselekményekért elítélteket a jövőben nem lehet teljes büntetésük letöltése előtt automatikusan szabadlábra helyezni.
febr. 13
7:30
Koronavírus - Lehozzák a japán hajóról az idős utasokat (Infostart)
Csütörtökre 219-re nőtt a hajón lévő fertőzöttek száma, miután újabb 44 emberről derült ki, hogy megkapta a vírusfertőzést.
febr. 13
7:36
A jelölőgyűléseken kialakult káosz miatt lemondott az iowai Demokrata Párt elnöke (USAracing)
A február 3-án tartott jelölőgyűléseken (caucus) kialakult kaotikus helyzet miatt szerdán lemondott Troy Price, az iowai Demokrata Párt elnöke.
febr. 13
8:00
Rendkívüli nehézségeket jelent a vuhani kórházaknak és dolgozóiknak a járvány (ATV)
A súlyos tüdőgyulladást okozó koronavírus-járvány elleni küzdelem rendkívüli nehézségeket jelent a járvány kiindulópontjának számító, közép-kínai Vuhanban működő kórházaknak és dolgozóiknak - derül ki a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán csütörtökön megjelent cikkből.
febr. 13
8:12
Három-négy hónapon belül embereken is tesztelhetik a koronavírus elleni védőoltást (Bank360 blog)
A vakcina egy-másfél éven belül válik hozzáférhetővé mindenki számára - Nyárra várhatóan vége lesz a járványnak
febr. 13
8:18
Újranyithatják Malcolm X meggyilkolásának ügyét (444.hu)
55 évvel a gyilkosság után a New York-i államügyész, Cy Vance új vizsgálatot rendelt el az ügyben azután, hogy a Netflix új bűnügyi dokumentumfilmsorozata, a "Ki ölte meg Malcolm X-t" komoly kérdéseket vetett fel az ügyben született ítélettel kapcsolatban.
febr. 13
8:18
Koronavírus: enni és inni sincs ideje a vuhani kórház dolgozóinak műszak közben (SzMo)
Az ápolók és az orvosok mosdóba sem mehetnek el a műszakjuk alatt, így pelenkát kell felvenniük.
febr. 13
8:30
A jövőben nem bocsáthatják automatikusan próbaidőre a terrorcselekményért elítélteket (Bank360 blog)
A londoni alsóház által elfogadott törvénytervezet értelmében az elítélteknek minimum az ítélet kétharmadát rács mögött kell tölteniük, ezután egy szakértői testület dönt az esetleges szabadlábra kerülésükről
febr. 13
8:48
Uniós költségvetés: erős szövetségesek Magyarország mögött (Infostart)
A britek kilépésével várhatóan minden tagállamnak többet kell befizetnie az uniós büdzsébe, de Magyarország még így is nettó kedvezményezettje lesz a 2021-től hatályos keretköltségvetésnek – mondta az InfoRádióban a Bruxinfo főszerkesztője. Gyévai Zoltán szerint egyes területeken Budapestnek több szövetségese is van.
febr. 13
8:48
Jeff Bezos 165 millió dollárért vett magának kéglit Beverly Hillsben (444.hu)
Ezzel sikerült megdöntenie a legtöbb pénzért vásárolt családi ház világrekordját.
febr. 13
8:54
Erdély sem kér az új NAT-ból (Kripto Akadémia)
A határon túli magyartanárok „áldásával” próbálja legitimálni a Nemzeti Alaptanterv módosítását a kormányzati propaganda gépezet. Az erdélyi szakmai körök ellenállásával azonban nem számoltak.
febr. 13
9:00
Várhelyi Olivér: Zelenszkij megértő volt a nyelvvitában (USAracing)
.
febr. 13
9:12
Benzines kanna robbant a gyönyörű modell arcába – Képeken a rettenetes sérülés nyomai ???? (Blikk)
Rémálommá vált az élete annak az amerikai fiatalnak, akinek az arcába robbant egy benzines kanna.
febr. 13
9:12
Alapjogokért Központ: Az ENSZ káoszba akarja sodorni a világot (Bank360 blog)
„A világszervezet jelenlegi vezetése abban érdekelt, hogy a világ stabil régiói megrendüljenek”
febr. 13
9:24
Elmondta a szakember, mikorra lehet vége a koronavírus-járványnak (Infostart)
Addig azonban a százezret is elérheti a fertőzöttek száma - mondta a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa.
febr. 13
9:24
Horror Vuhanban: pelenkában, étlen-szomjan dolgoznak a járványkórház orvosai, rohamosan nő a betegek száma (Blikk)
A súlyos tüdőgyulladást okozó koronavírus-járvány elleni küzdelem rendkívüli nehézségeket jelent a járvány kiindulópontjának számító, közép-kínai Vuhanban működő kórházaknak és dolgozóiknak – derül ki a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán csütörtökön megjelent cikkből.
febr. 13
9:24
Rendkívüli nehézségeket jelent a kínai kórházaknak a járvány (USAracing)
A súlyos tüdőgyulladást okozó koronavírus-járvány elleni küzdelem rendkívüli nehézségeket jelent a járvány kiindulópontjának számító, közép-kínai Vuhanban működő kórházaknak és dolgozóiknak – derül ki a South China Morning Post (Scmp) című hongkongi lap internetes oldalán csütörtökön megjelent cikkből.
febr. 13
9:27
242 embert ölt meg egyetlen nap alatt a koronavírus (Kripto Akadémia)
A szerdai volt a koronavírus-járvány legtöbb áldozatot követelő napja.
febr. 13
9:27
Embereken is fogják tesztelni a koronavírus védőoltását (Ripost)
Négyfajta, a koronavírus elleni védőoltás fejlesztése zajlik jelen pillanatban, és közülük a legígéretesebbet valószínűleg három-négy hónapon belül embereken is tesztelni fogják – közölte szerda este genfi sajtótájékoztatóján Szumja Szvaminatan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezető kutatója.
febr. 13
9:30
Egyre kevesebb az új megbetegedés Hupejben (Bank360 blog)
Egy matematikai modell szerint február 23-ra megállhat a koronavírus-járvány terjedése, feltéve ha igazak a kínai hatóságok által jelentett adatok az eddigi fertőzöttekről
febr. 13
9:48
Egy új kor hajnala: újabb ország szállt harcba a plasztikzacskók ellen (Blikk)
2021 januárjától Tunéziában teljes körű tiltás lép életbe a le nem bomló plasztikzacskók használatát illetően. A folyamat már a következő hónapban elindul, ugyanis márciusban a szupermarketekben és gyógyszertárakban meg lesz tiltva a műanyag bevásárlótáskák kiadása – írta a Guardian,
febr. 13
10:00
Az Alapjogokért Központ nevű kormánypárti valami kíméletlenül lerántja a leplet az ENSZ-ről (Kripto Akadémia)
A világszervezet nem kevesebbet tűzött ki célul, mint hogy káoszba döntse a világot. Bizony.
febr. 13
10:00
Az amerikai igazságügyi miniszter kész megjelenni törvényhozók előtti meghallgatáson (USAracing)
William Barr amerikai igazságügyi miniszter kész megjelenni a képviselőház igazságügyi bizottsága előtti, ahol arról fogják faggatni, hogy ő vagy a tárcája beavatkozott-e Donald Trump amerikai elnök egyik volt közeli munkatársa, Roger Stone ellen folyó perbe.
febr. 13
10:30
Ausztrália nem fogad Kínát megjárt külföldieket, sokan karanténban Dél-Koreában és Vietnamban (ATV)
Ausztrália továbbra is fenntartja azt korlátozást, hogy a súlyos tüdőgyulladást okozó koronavírus-járvány elleni küzdelem jegyében nem fogad Kínát megjárt külföldieket - jelentette be csütörtökön Scott Morrison kormányfő.
febr. 13
10:30
Infektológus: Nyárra várhatóan vége lesz a koronavírus járványnak (USAracing)
Szlávik János ezt azzal indokolta, hogy a koronavírusok nem szeretik a nyarat, a Sars-járvány is akkorra ért véget.
febr. 13
10:42
Koronavírus: egy magyar szakértő szerint leghamarabb ekkor érhet véget a járvány (Blikk)
Nyárra várhatóan vége lesz a koronavírus járványnak, de addig a százezret is elérheti a fertőzöttek száma – közölte a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
febr. 13
10:48
Pártvezetők is belebuktak a koronavírus-járványba (Infostart)
Meredeken emelkedik az áldozatok és fertőzöttek száma a kínai Hupej tartományban. Az egészségügyi személyzet embertelen körülmények között végzi feladatait.
febr. 13
10:54
Áradások Ausztráliában és Brazíliában (HírTV)
Tűzvész után most árvizek sújtják Ausztrália keleti részét.
febr. 13
11:18
Elképesztő pusztítást végzett a vihar az erdélyi erdőkben (Infostart)
Még nem végeztek a kárfelmérők, de az már most látszik, hogy a ledöntött fa mennyisége helyenként nagyobb, mint a kitermelési kvóta akár több évre is.
febr. 13
11:18
Szigorították a terrorcselekmények miatt elítéltek feltételes szabadlábra helyezését (HírTV)
Szigorították a terrorcselekmények miatt elítéltek feltételes szabadlábra helyezését Nagy-Britanniában.
febr. 13
11:18
Egymillió köbméter fát döntött ki a vihar Hargita és Maros megyékben (444.hu)
A viharban több fa dőlt ki, mint a több éves termelési kvóta.
febr. 13
11:24
Horváth József: Az ENSZ káoszba akarja sodorni a világot (USAracing)
Az Ensz jelenlegi vezetése és a mögötte álló erők abban érdekeltek, hogy a világ stabil régiói megrendüljenek, ezért küldetésének tartják az illegális migráció legalizálását.
febr. 13
11:30
Fantasztikus hír jött Ausztráliából (Infostart)
Sikerült megfékezni a tüzeket Új-Dél-Walesben, Ausztráliának abban az államában, ahol a legnagyobb károk keletkeztek a bozóttüzek következtében.
febr. 13
11:42
Egy nap alatt 242 halott: soha nem volt még ilyen gyilkos napja a koronavírusnak Kínában (SzMo)
Ez idáig a legnagyobb szám a járvány kitörése óta.
febr. 13
12:00
Covid–19 lett a járvány neve (USAracing)
Tedros Adhanom Ghebreyesus, a Who vezetője szerint a vírus nagyobb politikai, gazdasági és társadalmi zűrzavart képes kelteni, mint egy terrortámadás.
febr. 13
12:12
Egy holland kutató szerint 635 kilométernyi gáttal kéne lezárni az Északi-tengert (444.hu)
Ezzel 25 millió ember lakóhelyét lehetne megvédeni a klímakatasztrófa miatt növekvő tengerszint okozta elárasztástól.
febr. 13
12:36
Vezetőt keres magának a CDU (USAracing)
Angela Merkel kancellár a Cdu néppártiságának megőrzését hangsúlyozta, ám egyre többen követelik a párt visszatérését a jobboldalra.
febr. 13
12:48
Mozgolódik az amerikai hadsereg Afrikában (USAracing)
Az Egyesült Államok megkezdte Afrikában állomásozó haderejének átszervezését – jelentette be szerdán a Pentagon (amerikai védelmi minisztérium).
febr. 13
12:54
Megvonta Matteo Salvini mentelmi jogát az olasz szenátus (HírTV)
A volt belügyminiszter bejelentette: kész bíróság elé állni az olasz határok védelméért.
febr. 13
13:00
Távozik a brit nagykövet, Iain Lindsay (ATV)
Rövid sajtóközleményben jelentette be a brit külügyminisztérium, hogy új nagykövetet neveznek ki Budapestre.
febr. 13
13:24
Az SAS légitársaság visszavonta reklámját, amit szerintük a szélsőségesek kiforgattak (444.hu)
A hirdetésben hagyományosan skandinávnak gondolt dolgokról mutatták be, hogy valójában máshonnan erednek, ezzel is azt üzenve, hogy a világjárás ösztönzőleg hathat úgy az egyénekre, miként a társadalomra is.
febr. 13
13:30
Katasztrófafilmbe csöppentek - így beszélt róla egy magyar (Infostart)
Lézerrel a házfalra vetített információk, utasításokat osztó repülő drónok, néptelen utcák, élelmiszerhiány, felcetlizett járókelők.
febr. 13
13:30
Rendesen átszabja kormányát Boris Johnson (ATV)
Átalakította kormányát csütörtökön Boris Johnson brit miniszterelnök. A kormányátalakítást több magas rangú kabinettag, köztük Sajid Javid eddigi pénzügyminiszter lemondása kísérte.
febr. 13
13:36
Sikerült megfékezni a bozóttüzeket Új-Dél-Wales államban (USAracing)
Az elmúlt napok – évtizedek óta nem tapasztalt mennyiségű – esőzéseinek jelentős szerepük volt a tüzek eloltásában, illetve megfékezésében.
febr. 13
13:42
Már megkezdődött az összeomlott híd újjáépítése (Infostart)
Jó ütemben haladnak a 2018-ban összedőlt genovai autópályahíd pótlásával.
febr. 13
13:45
Lemondásokkal kísért kormányátalakítás Nagy-Britanniában (Bank360 blog)
Johnson azt kérte, hogy Javid menessze összes tanácsadóját, ám erre az eddigi pénzügyminiszter nem volt hajlandó
febr. 13
14:06
Új brit nagykövet érkezik (Infostart)
Az Egyesült Királyság jelenlegi nagykövetét, Iain Lindsayt 2020 szeptemberében Paul Fox váltja hivatalában - jelentette be a brit külügyi tárca.
febr. 13
14:12
Két év börtönre ítéltek egy nőt, aki azzal fenyegetőzött, hogy a levegőben kinyitja a repülő ajtaját (444.hu)
A 26 éves Chloe Haines-t mentális betegséggel diagnosztizálták, ráadásul a gép ajtaját ki se lehet nyitni repülés közben.

Keresés