2020. május 11. hétfő

máj. 11
11:00
Oroszország a harmadik legfertőzöttebb állam a világon (HírTV)
A hivatalos adatok szerint egy nap alatt 11 656-tal 221 344-re nőtt az igazolt fertőzések száma az országban.
máj. 11
11:00
Az Interpol már sejti, mivel próbálkoznak majd legközelebb a járványt kihasználó bűnözők (ATV)
A hamisított fertőtlenítőket és a jónak tűnő, de nagy védelmet nem kínáló szájmaszkokat már most nagy sikerrel adják el, a következő lépés a koronavírus ellen hatásosnak hazudott oltóanyag vagy gyógyszer lehet.
máj. 11
11:03
Egy holland idősotthonban üvegfallal elválasztott konténerházban beszélgethetnek a családtagok egymással (444.hu)
Az idősotthon igazgatója szerint a videóhívás nem működött.
máj. 11
11:06
A kórházban azt hitték, puskával lőtték meg a német futót, de a válasz ennél furcsább (ATV)
A Hannovertől északra lévő faluban indult kocogni egy 46 éves férfi, amikor ütést érzett a fején. Azt hitte, ember támadta meg. A földre esett, vérzett, a szemüvege is leesett. Elmenekült és feljelentést tett a rendőrségen.
máj. 11
11:30
Júniusban megtartják a járvány miatt elhalasztott választásokat Szerbiában és Észak-Macedóniában (Kripto Akadémia)
A politikusok úgy döntöttek, itt az ideje folytatni a kampányt.
máj. 11
11:36
Nagy veszélyre figyelmeztet az Interpol, Magyarország is érintett (Infostart)
A hamis védőeszközök, maszkok és fertőtlenítők már megjelentek, és nem kétséges, hogy jön majd a folytatás.
máj. 11
11:36
Nem valószínű, hogy a meleg idő megállítja a koronavírust, valami más azonban hatással lehet rá (ATV)
A COVID-19 terjedése alapján egyes kutatók azt feltételezik, hogy az éghajlat befolyásolhatja a vírust. Emiatt sokan abban bíznak, hogy a nyár érkezése a járványt is enyhíti majd. Egy új vizsgálat ugyanakkor nem talált összefüggést a koronavírus terjedése, illetve a hőmérséklet és a szélességi kör között – írja a ScienceAlert alapján a 24.hu.
máj. 11
12:03
Oroszország már a harmadik a világon az igazolt fertőzések számában (Kripto Akadémia)
A hivatalos adatok szerint egy nap alatt 11 656-tal 221 344-re nőtt az igazolt fertőzések száma.
máj. 11
12:09
Az alacsonyabb keresetűek körében magasabb a halálozás Angliában (444.hu)
A Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint a biztonsági őrként dolgozó emberek a leginkább érintettek.
máj. 11
12:24
Tovább lazítják a korlátozásokat Németországban (HírTV)
A vírus a terjedés és a visszaszorulás határán mozog.
máj. 11
12:30
Hongkongi tüntetések - Több mint 250 embert vettek őrizetbe (HírTV)
Városszerte több bevásárlóközpontban tartottak kormányellenes megmozdulásokat vasárnap.
máj. 11
12:36
Több száz tünetmentes fertőzöttet tartanak megfigyelés alatt Vuhanban (Kripto Akadémia)
Az öt új fertőzött is orvosi felügyelet alatt állt a tüneteik megjelenésekor.
máj. 11
12:38
Több tucat embert megfertőzött egy bulizó fiatal Dél-Koreában, elhalasztják az iskolák újranyitását (Kripto Akadémia)
A végzős középiskolások május 20-án, a fiatalabb diákok pedig majd fokozatosan utánuk térhetnek vissza az iskolapadba.
máj. 11
12:40
Több német tartományban is tovább enyhítik a korlátozásokat (Kripto Akadémia)
A vírus azonban ismét a terjedés és a visszaszorulás határán mozog.
máj. 11
12:45
Elhalasztják az iskolák újranyitását Dél-Koreában (ATV)
Egy héttel elhalasztják Dél-Koreában az iskolák tervezett újranyitását, mert felmerült annak a veszélye, hogy ismét berobbanhat a koronavírus-járvány, miután egy fertőzött fiatal néhány napja Szöul népszerű bulinegyedében mulatott, és több tucat embernek továbbadta a vírust.
máj. 11
12:54
Gazdasági okból enyhítenek az európai államok (HírTV)
Enyhítettek a rendkívüli szabályokon Németországban, Ukrajnában és a balkáni államokban is.
máj. 11
13:06
Fontos határon billeg Németország, miközben több helyen tovább lazítanak (Infostart)
Tovább enyhítették a koronavírus-járvány lassítását szolgáló korlátozásokat hétfőn több német tartományban, a vírus azonban ismét a terjedés és a visszaszorulás határán mozog.
máj. 11
13:18
Koronavírus - egyetlen fertőzött fiatal csinált hatalmas drámát, leáll az enyhítési terv Dél-Koreában (Infostart)
Egyetlen bulizó fiatal több mint 80 embert fertőzött meg, ami keresztülhúzta a lazítási tervet - az összes, már az enyhítésen dolgozó ország egy hasonló esettől tart.
máj. 11
13:21
19 halottja lehet az iráni barátitűz-incidensnek (444.hu)
A Forradalmi Gárda egyik fregattja gyakorlatozás közben találta el véletlenül a haditengerészet egyik szállítóhajóját.
máj. 11
13:42
Több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt Boris Johnson beszéde (Kripto Akadémia)
Saját betegsége és egy második hullámtól való félelme nagy óvatosságra intette a kormányfőt.
máj. 11
13:45
Meghalt Jerry Stiller, a Zoolander-filmek sztárja (ATV)
Elhunyt Jerry Stiller amerikai színész, akit a népszerű Seinfeld-sorozatból vagy a Zoolander-filmekből is ismerhettek a nézők. Halálhírét fia, Ben Stiller filmsztár jelentette be hétfőn a Twitteren.
máj. 11
14:06
Oroszországban egyre rosszabb a helyzet, már világszintű összehasonlításban is (Infostart)
Az egészségügyi szakemberek várakozásai szerint ez már a stabilizálódott időszak a legmagasabb új esetszámokkal.
máj. 11
14:27
Obama szerint katasztrofálisan kezelte a járványt az amerikai kormány - Trump visszavágott (SzMo)
Az egykori amerikai elnök azt mondta, vérszegény és gyenge volt az amerikai kormány válasza a koronavírusra. Trump viszont nem hagyta szó nélkül a kritikát.
máj. 11
14:57
Előírta a görög kormány, hogyan lehet idén nyáron nyaralni (444.hu)
Repülőre csak friss negatív teszttel szabad felszállni. A svédasztalokat betiltották. A napágyak nem lehetnek közel egymáshoz. De mindenkit nagyon várnak.
máj. 11
15:06
Pénteken nyitás, mentenék a turizmust a szomszédban (Infostart)
500 millió eurós segélycsomagot hirdetett az osztrák kormány a vendéglátóipar és a turizmus talpra állítására - jelentette be Sebastian Kurz kancellár.
máj. 11
15:09
Szijjártó: Magyarország és Szlovákia együttműködése sikertörténetek sorozatává vált (ATV)
Magyarország és Szlovákia együttműködése az elmúlt évben sikertörténetek sorozatává vált - emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Richard Sulík szlovák miniszterelnök-helyettessel, gazdasági miniszterrel tartott közös, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.
máj. 11
15:09
19-en meghaltak, amikor a saját hajójukat lőtte ki az iráni haditengerészet egyik fregattja egy gyakorlaton (SzMo)
Véletlen volt a baráti tűz, és még 15-en megsebesültek a rakétatámadás miatt.
máj. 11
15:51
Aggasztó adatok jönnek Németországból az új fertőzésekről (444.hu)
Szerdán enyhítettek egy nagyot a korlátozásokon, március közepe óta ismét 1 feletti értéket mutat az R0.
máj. 11
15:54
Enyhítenek a szigorításokon a britek (HírTV)
Boris Johnson kormányfő arra kérte az embereket, hogy legyenek körültekintőek.
máj. 11
16:00
Nagy változások léptek életbe Spanyolországban (Infostart)
Az óvintézkedések lazítása a 47 milliós ország lakosságának több mint 51 százalékát érinti, de nem vonatkozik például a két legnépesebb városra, Madridra és Barcelonára sem.
máj. 11
16:15
Napi tízezer új fertőzöttet regisztrálnak, de keddtől mégis feloldják a korlátozásokat Oroszországban (444.hu)
Putyin a gazdaság beindítása mellett döntött, bár a helyi hatóságok felülírhatják a nagy lazítást.
máj. 11
16:42
Putyin feloldotta az országos kényszerszabadságot Oroszországban (HírTV)
Oroszország 221 344 igazolt fertőzéssel hétfőre az Egyesült Államok és Spanyolország után a harmadik helyre került a világon.
máj. 11
17:12
Súlyos tétje van Olaszország gazdasági megmentésének (Infostart)
Formálódik már egy uniós mentőcsomag Olaszország számára. Az InfoRádió két szakértőt kérdezett arról, mi lehet a kétféle "mentési forgatókönyv" kimenetele, illetve hogy miért maradhat kormányon az oly törékeny koalíció.
máj. 11
17:21
Elképesztő: Irán kilőtte saját hadihajóját, 19-en meghaltak (ATV)
Irán az Omán-öbölben tartott hadgyakorlatot, mikor egy Jamaran fregatt véletlenül rakétával kilőtte az egyik résztvevő hadihajót, ami azonnal elsüllyedt – számolt be a neokohn.hu a The Times of Israel nyomán. Az értesülések szerint a kísérőhajó túl közel volt a célponthoz.
máj. 11
17:30
Ukrajnában már most felmerült a ma bevezetett szigorítások visszavonása néhány helyen (Infostart)
De keleti szomszédunknál már most felmerült a ma bevezetett lazítás visszavonása néhány helyen.
máj. 11
17:33
Unió mindenekfelett - kivétel a német alkotmánybíróság. Startolhat a lázadás (Kripto Akadémia)
Német EP-képviselők leszögezték nem kérdés, az uniós jog a nemzeti felett áll. Így reagáltak alkotmánybíróságuk döntésére.
máj. 11
17:42
Soros: Orbán diktátorrá nevezte ki magát (HírTV)
Soros György ismét nekiment a magyar miniszterelnöknek is.
máj. 11
18:36
Hiába az enyhítés, a horvát diákok otthon maradtak (Infostart)
Horvátországban elkezdődött a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások feloldásának harmadik szakasza, Szlovéniában kinyitottak a fogorvosi rendelők, és újraindult a közösségi közlekedés - derült ki a válságstábok hétfői sajtótájékoztatóján.
máj. 11
18:54
Putyin feloldotta az országos kényszerszabadságot (Infostart)
Feloldotta a Covid-19 koronavírus-járvány miatt március 30-án bevezetett országos kényszerszabadságot az összes vállalat esetében Vlagyimir Putyin orosz elnök, újabb gazdaságtámogatási és szociális segélycsomagot hirdetett meg, a helyi karanténkorlátozások feloldásában pedig a regionális vezetőkre bízta a döntést.
máj. 11
19:18
Több mint két hónapja nem volt ilyen alacsony az új esetek száma Olaszországban (Infostart)
A korábbiakhoz képest a halottak száma is csupán "enyhén", 179-cel emelkedett. A kormány döntése a következő órákban várható az óvintézkedések oldásának esetleges gyorsításáról.
máj. 11
20:09
„Egy hisztéria krónikája”: osztrák képviselő állt ki a magyar kormány mellett (ATV)
Novák Katalin a Facebookon köszönte meg, hogy Gudrun Kugler, az Osztrák Néppárt parlamenti képviselője “nyíltan kiállt Magyarország mellett”.
máj. 11
20:18
Óvatosak a párizsiak a karantén feloldása után (HírTV)
Március 17. óta hétfőn hagyhatták el először otthonaikat a franciák igazolás nélkül.
máj. 11
20:18
Kis amerikai epidemiológia - és egy járványügyi találós kérdés a Fehér Házról (Kripto Akadémia)
Önellentmondásba keveredett a Fehér Ház. Miközben gyorsítani igyekszik a nyitást és arról győzködi az amerikaiakat, hogy térjenek vissza hétköznapi életükhöz, Donald Trump elnök egyre idegesebb, ha valaki túl közel megy hozzá. A munkatársak egy részét a hétvégén felszólították, hogy ezután otthonról dolgozzon. A fehér házi irodákban szűkös a hely,
máj. 11
20:21
Ingyenes nyaralással jutalmazzák egy kórház összes dolgozóját New Yorkban, meghálálva a munkájukat (SzMo)
Több mint 4000 alkalmazott kaphatja meg az American Airlines légitársaság és a Hyatt hotellánc közös ajándékát az orvosoktól kezdve a konyhán dolgozókig mindenki.
máj. 11
21:00
Szexuális ügy miatt ejárás indult a volt francia elnök ellen (Infostart)
Eljárást indított Valéry Giscard d'Estaing volt francia államfő ellen a párizsi ügyészség egy német újságírónő feljelentése nyomán, aki azzal vádolta meg az exelnököt, hogy egy 2018 végén rögzített interjú során a fenekére tette a kezét - közölte a vádhatóság.
máj. 11
21:12
Donald Trump amerikai elnök "Obamagate"-ről írt (HírTV)
"Obamagate"-ről írt a Twitteren hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
máj. 11
21:18
Dupla nulla Szlovákiában (Infostart)
Északi szomszédunknál péntek után vasárnap sem regisztráltak egyetlen egy koronavírussal fertőzött beteget sem, szombaton pedig mindössze két személy tesztje lett pozitív. Igor Matovič kormányfő szeretné, ha már a hétvégén otthoni válthatná fel a kötelező állami karantént.
máj. 11
21:18
Törökországban 1000 közelébe süllyedt az új esetek száma (HírTV)
Törökországban hétfőn az ezres szint közelébe süllyedt a koronavírus-fertőzéssel regisztráltak napi száma.
máj. 11
21:30
Felgyorsítják az óvintézkedések feloldását Olaszországban, majdnem mindent újranyitnak (HírTV)
A kereskedelmet, vendéglátást, fodrászatokat és strandokat is újranyitják május 18-tól Olaszországban.
máj. 11
21:39
Olaszország: Felgyorsítják az óvintézkedések feloldását, majdnem mindent újranyitnak (SzMo)
A kedvező adatok alapján úgy döntöttek, hogy május 18-tól a kereskedelmet, vendéglátást, fodrászatokat és strandokat is újranyithatják és a múzeumok, templomok is újra látogathatók lesznek.

Keresés