2020. május 25. hétfő

máj. 25
18:09
Kalózok fogságából szabadult ki a bolgár hajóskapitány (Kripto Akadémia)
A nyugat-afrikai partoknál elrabolt további hét matróz sorsa egyelőre ismeretlen.
máj. 25
18:12
Belgiumban folyamatosan csökken az új azonosított fertőzések száma (Képmás)
A szomszédos Hollandiában, a helyi sajtó tájékoztatása szerint a járvánnyal összefüggő halálesetek száma egyszámjegyűre csökkent.
máj. 25
18:18
„Gyilkos, hulladék, fasiszta” – kiabálták az elnöknek, aki kiugrott a városba hotdogozni Brazíliában a vírushelyzet ellenére (SzMo)
Jair Bolsonarót nem rettenti el az sem, hogy lassan eléri az áldozatok száma a napi ezret Brazíliában. És hogy a tömeg körülötte kiabált, míg evett.
máj. 25
18:30
Bátorságra és éberségre intette Merkel a németeket (Képmás)
A német kancellár szükségesnek tartja, hogy továbbra is kötelező maradjon a 1,5 méteres távolságtartás, a személyes találkozások minimálisra szűkítése és a higiéniai előírások betartása.
máj. 25
18:42
Több ezer éves agyagtáblát talált egy hatéves kisfiú a gázai határ közelében (Képmás)
A 2,8-szor 2,8 centiméteres, négyzet alakú táblán két emberi alak látható, köztük egy teljesen meztelen férfi, akit a másik fogva tart, hátrakötött karjait markolva.
máj. 25
19:15
A romániai bíróság szerint nyugodtan lehet a lovak nyelvének nevezni a magyar nyelvet (Kripto Akadémia)
Legalábbis az egykori kolozsvári polgármester büntetlenül tehette ezt, sőt.
máj. 25
19:15
Belehalt a fájdalomba az édesanya, miután meggyilkolták a fiát (Ripost)
Sorra következtek be a tragédiák a családban.
máj. 25
19:24
Toto Wolff minden idők legjobb csapatfőnöke (Képmás)
„Todt és Williams volt mindig a példaképem, sokat tanultam tőlük” – tette hozzá a 48 éves vezető, aki 2013 óta dolgozik a Mercedesnél.
máj. 25
19:30
Johnson főtanácsadója: Kivételes helyzetben cselekedtem (Képmás)
Boris Johnson brit miniszterelnök főtanácsadója közölte hétfőn, hogy felesége és kisgyermeke érdekében, „kivételes helyzetben” cselekedett, amikor a koronavírus-járvány megfékezése végett elrendelt karanténintézkedések ellenére több száz kilométert utazott családjával.
máj. 25
19:36
A román miniszterelnök egy olyan fát ültetett el, amit már elültettek (888.hu)
Így megy ez bocskoroséknál.
máj. 25
19:36
Egymilliárd eurós támogatási csomagra pályázhatnak az osztrák települések (Képmás)
A kancellár elmondta, ezáltal nemcsak a fejlesztéseket ösztönzik, hanem egyben a helyi gazdaságokat is támogatják Ausztriában.
máj. 25
19:39
Johnson főtanácsadója: Kivételes helyzetben cselekedtem (HírTV)
Dominic Cummings március végén a Londontól több mint 400 kilométerre északkeletre lévő Durham megyébe autózott.
máj. 25
19:42
Rövidebb lesz a jubileumi Salzburgi Ünnepi Játékok (Képmás)
A világ legnagyobb komolyzenei és előadóművészeti fesztiválja, a Salzburgi Ünnepi Játékok 14 nappal rövidebb lesz a tervezettnél –közölte hétfőn a fesztivál kuratóriuma.
máj. 25
19:48
A baltás gyilkos miatt Magyarországot is elmeszelhetuk (Kripto Akadémia)
Az áldozat családja nem kér kártérítést. Azt várnák, hogy Ramil Safarov töltse le Azerbajdzsánban a hazánkban kiszabott életfogytiglani büntetését.
máj. 25
19:48
Ibrahimovic megsérült a Milan edzésén (Képmás)
A támadó januárban, fél évre írt alá a Milanhoz, amely a tabellán 36 ponttal a hetedik helyen áll.
máj. 25
19:50
Megerősítette a nacionalizmust a Covid-19 (Kripto Akadémia)
A "hazafiak" túl oroszbarátnak tartják az orosz anyanyelvű Zelenszkijt és hazaárulásnak tekintik minden, a kelet-ukrajnai konfliktust lezárni igyekvő diplomáciai törekvését.
máj. 25
20:06
Elutasította a román legfelsőbb bíróság Liviu Dragnea felülvizsgálati kérelmét (Képmás)
Börtönben marad Liviu Dragnea, a bukaresti parlament volt házelnöke, a Szociáldemokrata Párt (Psd) korábbi elnöke, miután a román legfelsőbb bíróság hétfőn jogerősen elutasította újabb felülvizsgálati kérelmét.
máj. 25
20:18
„Apu meghalt, hogy élhessek” - csodának tartja felépülését a koronavírusos nő (Ripost)
Kétszer került kóma és kétszer kapott sztrókot, miközben a koronavírus ellen küzdött a skót nő.
máj. 25
20:21
Súlyos hanyagság - Boris Johnsonnak újabb botrány miatt főhet a feje (Kripto Akadémia)
Belpolitikai vihart kavart Dominic Cummings, a brit kormányfő főtanácsadója, aki saját előírásait sértette meg nagyon komolyan.
máj. 25
20:54
Koronavírus-járvány: burgonya, oroszok, focimeccs és egymilliárd euró (Kripto Akadémia)
Az ausztriai önkormányzatok egymilliárd eurót kapnak, miközben Belgiumban kampány indult az ország ikonikus ételéért.
máj. 25
20:54
Babis: Újra megnyílnak a cseh államhatárok (Képmás)
Szerdától kezdve a cseh és a szlovák állampolgárok legfeljebb 48 órára, azaz két napra szabadon utazhatnak egymás országába anélkül, hogy negatív koronavírus-tesztre lenne szükségük, illetve karanténba kellene vonulniuk.
máj. 25
20:57
Babis: Újra megnyílnak a cseh államhatárok (HírTV)
A kormány hétfői döntése értelmében keddtől a cseh-német és a cseh-osztrák határon újra megnyílik minden közúti és vasúti átkelőhely.
máj. 25
21:06
Bonckés alatt az Európai Unió: egy hidegháborús amerikai projekt (888.hu)
Európa sorozatunk első részében megvizsgáljuk, hogy mennyire igaz az az állítás, hogy 69 évvel ezelőtt az Európai Unió születése hozta volna el a világbékét, valamint bemutatjuk létrejöttének körülményeit, és a mögötte húzódó hidegháborús szándékokat.
máj. 25
21:09
Európában és Ázsiában enyhülnek a korlátozó intézkedések (HírTV)
Észak- és Dél-Amerikában terjed a járvány. Európában pedig folytatódik a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott intézkedések enyhítése.
máj. 25
21:21
Hihetetlen: kertjükben épített hullámvasutat unokájának a nagypapa (Ripost)
Megszerette volna lepni a kisgyereket, hogy könnyebbé tegye a karanténban töltött napjait.
máj. 25
21:42
Június közepén nyithatnak ki a boltok Nagy-Britanniában (888.hu)
Erről az ország miniszterelnöke, Boris Johnson beszélt hétfőn.
máj. 25
21:57
Ha eddig fura volt Elon Musk gyerekének neve, most milyen lett? (ATV)
Elon Musk és felesége úgy döntöttek, az X Æ A-12 helyett inkább a X Æ A-Xii keresztnevet adják újszülött gyermeküknek. Olyan nagy változás tehát nem történt, csak az arab számokat cserélték le római számokra.
máj. 25
22:06
Vilmos hercegnél a gyerekvállalás előhozta az édesanyja halálával kapcsolatos traumáit (SzMo)
A herceg ritkán beszél Diana hercegnő haláláról, de most mégis őszintén nyilatkozott róla.
máj. 25
22:12
Salvini nem bánta meg a határok védelmét (888.hu)
Belügyminiszterként Olaszország törvényeit, szuverenitását, biztonságát védtem – hangoztatta Matteo Salvini, a Liga vezetője hétfő este közleményében a felsőház mentelmi bizottságának kedden várható döntésére utalva, amely a volt belügyminisztert érintő újabb eljárásban mond véleményt az Open Arms civilhajó tavaly nyári feltartóztatása miatt.
máj. 25
22:15
Matteo Salvini: Nem bántam meg az olasz határok védelmét (HírTV)
Belügyminiszterként Olaszország törvényeit, szuverenitását, biztonságát védtem - hangoztatta Matteo Salvini, a Liga vezetője hétfő este közleményében.
máj. 25
22:36
Megállapodott a német kormány és a Lufthansa (Képmás)
A Lufthansa flottájának nagyjából 90 százalékát ideiglenesen kivonták a forgalomból, a dolgozók ugyancsak 90 százaléka kényszerszabadságon van, a kormány pedig már március közepén elindította a járvány miatt bajba került vállalatok támogatását szolgáló programjait, mégis csaknem két hónapon keresztül nem sikerült megegyezni.
máj. 25
23:12
Matteo Salvini: Nem bántam meg az olasz határok védelmét (Képmás)
„Olaszország törvényeit, szuverenitását, biztonságát, becsületét és méltóságát védelmeztem, az egész kormány egyetértésével” – hangoztatta Salvini.
máj. 25
23:27
Családi tragédia: a koronavírus miatt vesztette életét egy 24 éves nő (Ripost)
Rokonait megrázta, hogy nem tudott felépülni a betegségből.
máj. 25
23:29
Arcon harapta védekezni próbáló áldozatát a 16 éves szexuális ragadozó (Ripost)
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a 23 éves fiatal nőt, akit egy szomáliai migráns zaklatott és brutálisan bántalmazott.

Keresés