Ukrajna megerősítette, hogy a folyamatban lévő olajtranzit műveletek Magyarország és Szlovákia felé nem érintettek a vonatkozó korlátozás által, ha nem az orosz Lukoil társaság az olaj tulajdonosa - jelentette ki a kereskedelempolitikáért felelős uniós biztos pénteken.
Az orosz-ukrán háború mellett az új magyar nehézdandárról, a magyar katonák kevlársisakjáról, a rejtőzködést lehetetlenné tevő drónok szerepéről is beszélt Szalay-Bobrovniczky Kristóf az esztergomi MCC Feszten.
A jelenlegi európai uniós kohéziós politika átfogó és elementáris erejű támadás alatt áll, az Európai Bizottság célja az, hogy a következő hétéves költségvetési ciklusban a kohéziós politika a jelenlegi formájában ne legyen többé – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter pénteken Esztergomban.
Az Ukrajna által minden előzetes egyeztetés nélkül bevezetett olajszállítási blokád nyomán kialakult helyzetről egyeztetett pénteken telefonon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Valdis Dombrovskissal, az Európai Bizottság alelnökével.
Amíg a magyar honvédség repülőgépe nem hagyta el a libanoni légteret, addig csak a beavatottak tudták, miféle mentőakcióra készült a külügyminisztérium: a Honvédelmi Minisztériummal karöltve akkor már napok óta szervezték, hogyan menekítsék ki a puskaporos hordóvá vált Libanonból azokat az ott élő magyarokat, akik úgy érezték, veszélyben lehetnek.
A Volodimir Zelenszkij jobbkezének tartott poitikus, sajtóértesülések szerin egyre nagyobb személyes hatalmra tesz szert és ez már Ukrajna nyugati partnereit is aggodalommal tölti el.
Az olasz miniszterelnök találkozott azzal az olasz versenyzővel, akit a nemi teszteken megbukott Algír sportoló ütése 46 másodperc után feladásra kényszerített.
Bolond világban élünk, ahol a férfiak megverik a nőket, és ezért érmet kapnak - nyilatkozta a szerb köztársasági elnök, miután a párizsi olimpián két férfinak született bokszoló is versenyezhet a női ökölvívásban.
Dél-Korea pénteken közölte, hogy hiába ajánlotta fel segítségét Észak-Koreának, ahol rekordmennyiségű eső esett, és ahol emiatt árvizek pusztítanak, mert Phenjan nem válaszolt.
A következő, második nemzetközi ukrajnai békekonferenciát a "Globális Dél" egyik országában fogják megtartani, hogy kifejezze a "világ egységét" az orosz invázióval szemben - jelentette ki Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője a Bloomberg amerikai hírügynökségnek adott interjújában.
A román védelmi minisztérium cáfolta pénteken, hogy megkezdődött volna ukrán pilóták kiképzése a tavaly novemberben felavatott fetesti-i Európai F-16-os Kiképzőközpontban (EFTC).
A végső csapást egy sportkommentátor mérte a brit történelem legrövidebb ideig hivatalban lévő miniszterelnökére, akit egy bulvárlap streamen versenyeztetett egy salátával.
Nem hozott nagyobb népszerűséget Donald Trump republikánus elnökjelöltnek az ellene három hete elkövetett merénylet, az országos közvéleménykutatások azt mutatják, hogy Kamala Harris várható demokrata elnökjelölt népszerűsége folyamatosan nő. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű Veres Kristóf György szerint.
A román védelmi minisztérium cáfolta pénteken, hogy megkezdődött volna ukrán pilóták kiképzése a tavaly novemberben felavatott fetesti-i Európai F-16-os Kiképzőközpontban (EFTC).
Kamala Harris alelnök megszerezte a pártküldöttek többségének a támogatását, így pénteken ő lett a demokraták elnökjelöltje a 2024-es amerikai választáson. Harris sikere nemcsak a párt számára lehet nagy lépés, hiszen ő az első fekete nő, egyben az első dél-ázsiai származású nő, aki egy nagy amerikai politikai párt elnökjelöltje lett.
Ezzel a jelenlegi alelnök lesz az Egyesült Államok első fekete női elnökjelöltje, az első dél-ázsiai gyökerekkel rendelkező női elnökjelölt, győzelme esetén pedig ő lenne az első női amerikai elnök is.
Bocsánatot kért Imane Kheliftől az olasz bokszolónő, aki 46 másodperc után feladta kettejük meccsét. Az olasz sportoló sajnálja, hogy nem fogott kezet Kheliffel, illetve azt is, hogy az algériai ellenfelét ennyien támadják.
Hernádi Zsolt a Mol vezérigazgatója szerint nem kell aggódni a szeptemberi üzemanyaghiány miatt, amelyet Gulyás Gergely emlegetett az előző kormányinfón, amikor azt állította, Ukrajna zsarolja Magyarországot. A vezető a Lukoil szankciójáról, és arról is beszélt, miért nem érdemes függetlenedni az orosz kőolajtól.
Szelektív csődhelyzeti (SD) szintre rontotta az eddigi "CC/C"-ről Ukrajna devizában fennálló hosszú és rövid futamidejű szuverén kötelezettségeinek besorolását az S&P Global Ratings, miután az ukrán kormány hátralékba került egy 2026-os lejáratú eurokötvény esedékes kamattörlesztésével.
Kamala Harris megszerezte az elnökjelöltséghez szükséges delegálti szavazatok több mint felét - jelentette be pénteken a Demokrata Párt vezető testülete a Demokrata Nemzeti Bizottság elnöke .
Az Egyesült Államok szövetségi államainak csaknem felében hatályba lépett a nők egyenjogúságáról és védelméről szóló oktatási törvény nagy vitát kiváltott módosítása, amely megnyitja az utat a transznemű nők és lányok előtt bizonyos, korábban csak született nők számára fenntartott iskolai sportversenyeken.
Szelektív csődhelyzeti (SD) szintre rontotta az eddigi "CC/C"-ről Ukrajna devizában fennálló hosszú és rövid futamidejű szuverén kötelezettségeinek besorolását az S&P Global Ratings, miután az ukrán kormány hátralékba került egy 2026-os lejáratú eurokötvény esedékes kamattörlesztésével.
2024 az az év, amikor a nők elleni erőszak olimpiai sportággá vált – ilyen transzparenssel vonultak Párizsban utcára azok a nőjogi aktivisták, akik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ellen tüntettek.