A brit rendőrség országszerte hatékonyabban tud majd fellépni az erőszakos tüntetőkkel szemben, az új intézkedéseknek köszönhetően – mondta a brit kormányfő, miután rendőri vezetőkkel tanácskozott.
A S&P felidézi, hogy ennek előzményeként Ukrajna kötvénycsere-ajánlatra szóló szándéknyilatkozatot tett egyes szuverén adósságpapírok befektetőinek.
Teljes mértékű együttműködést ígért a Donald Trump elleni sikertelen merénylet nyomán indult vizsgálatokban a volt elnök biztonságáért felelős titkosszolgálat (Secret Service) megbízott igazgatója pénteken.
Szelektív csődhelyzeti (SD) szintre rontotta az eddigi "CC/C"-ről Ukrajna devizában fennálló hosszú és rövid futamidejű szuverén kötelezettségeinek besorolását az S&P Global Ratings, miután az ukrán kormány hátralékba került egy 2026-os lejáratú eurokötvény esedékes kamattörlesztésével.
Zavargások törtek ki pénteken este az északkelet-angliai Sunderlandben, ahol a rendőrség szerint a brit rendfenntartó erők "súlyos erőszak" áldozatai lettek – a három lány hét eleji meggyilkolását követő legújabb – összecsapásban.
A Pentagon megállapodott volna a 2001-es terrortámadás három feltételezett elkövetőjével. Az alku heves ellenérzéseket váltott ki az Egyesült Államokban, végül Lloyd Austin lépett közbe.
Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt, volt elnök elfogadta a Fox News ajánlatát, hogy szeptember 4-én élő adásban vitát folytasson Kamala Harris demokrata párti alelnökkel.
Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt, volt elnök elfogadta a Fox News ajánlatát, hogy szeptember 4-én élő adásban vitát folytasson Kamala Harris demokrata párti alelnökkel.
Az izraeli hadsereg a támadással kapcsolatban annyit közölt, hogy légicsapást hajtott végre a terrorszervezet egyik csoportja ellen a ciszjordániai Tulkarm város környékén.
A sunderlandi tömegben többen is iszlamofób jelszavakat skandáltak, és Stephen Yaxley-Lennon szélsőjobboldali influenszert éltették. Ő az, aki a merénylet után azt az álhírt kezdte terjeszteni, hogy a southporti támadó menedékkérő volt.
Igaz ugyan, hogy nincs szó teljes leállásról a szállítás esetében, de a kieső olaj mennyisége miatt már indokolt lenne lépni uniós szinten a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szerint.
"Nem csoda, hogy a balosok utálják ezt a helyet" – mondta John McEntee Trump elnök egykori tanácsadója, aki Elismerően nyilatkozott a magyar kormány politikájáról és Orbán Viktor követésére buzdította rajongóit.
Donald Trump bejelentette, hogy beleegyezett egy szeptember 4-én megrendezésre kerülő elnökjelölti vitába, amelyet a Fox News szervez. Mindezt azután tette, hogy Kamala Harrist pénteken megválasztották a demokraták elnökjelöltjének, így már biztossá vált, hogy ő lesz a republikánus Trump ellenfele az amerikai elnöki posztért folyó küzdelemben. Ezze
Ciszjordániában egy járműre mért izraeli légicsapás megölte a Hamász egyik parancsnokát, a támadásban további négy ember is meghalt - jelentette szombaton a WAFA palesztin hírügynökség.
Legkevesebb 32 ember meghalt és 63 megsérült a szomáliai főváros, Mogadishu népszerű strandján és egy ottani szálloda ellen elkövetett terrortámadásban - közölte Abdifatah Aden rendőrségi szóvivő szombati sajtótájékoztatóján.
Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt, volt elnök elfogadta a Fox News ajánlatát, hogy szeptember 4-én élő adásban vitát folytasson Kamala Harris demokrata párti alelnökkel.
Az olasz kormányfő személyesen kereste fel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét Párizsban, hogy szóvá tegye: nem lehet egyenrangú megmérettetésről beszélni Angela Carini és Imane Khelif között. Az olasz sportolónő tegnap bejelentette: úgy döntött, hogy végkép visszavonul az ökölvívás világából. Rómából Jánosi Dalma tudósított.
Az egyik legnagyobb migránsmaffiát számolta fel a spanyol rendőrség, és az Europol egy közös akcióban. Összesen 21 embert vettek őrizetbe, akik legkevesebb ezer illegális bevándorlót juttattak el Algériából Spanyolországba. A HírTV-t Tóth Brigitta tudósította.
Ciszjordániában egy járműre mért izraeli légicsapás megölte a Hamász egyik parancsnokát, a támadásban további négy ember is meghalt – jelentette szombaton a WAFA palesztin hírügynökség.
Irán kijelentette, hogy szövetségesének, a Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalomnak mélyen Izrael belsejére kell csapást mérnie és nem kell a katonai célpontokra szorítkoznia, válaszul a szervezet katonai vezetője ellen kedden Bejrút közelében elkövetett merényletre.
Irán kijelentette, hogy szövetségesének, a Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalomnak mélyen Izrael belsejére kell csapást mérnie és nem kell a katonai célpontokra szorítkoznia, válaszul a szervezet katonai vezetője ellen kedden Bejrút közelében elkövetett merényletre.
Egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát a szálloda bejáratánál, négy társa pedig lövöldözni kezdett a tengerparton tartózkodókra és megpróbálta megrohamozni a szállodát.
Belehalt az éhségsztrájkjába Pavel Kusnir orosz zongoraművész és háborúellenes aktivista, aki az Oroszország távol-keleti részén, fekvő Birobidzsánban töltötte börtönbüntetését. A hírt a férfi egyik régi barátja, Olga Skrigunova, Németországban élő zongoraművész is megerősítette. Úgy tudják, Kusnir az éhségsztrájkja alatt folyadék fogyasztását is m
Nyilvánosságra hozták az első olyan fotót, amely az Egyesült Államok 9/11 után indított, terrorizmusellenes harcának az "eredménye". A képen annak az öt férfinak az egyike látható, akiket az ország a brutális támadások kitervelésével vádol, és akiket jelenleg is fogva tartanak, bármiféle jogerős ítélet nélkül.
Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője az interszexuális Imane Khelif és Hámori Luca mérkőzésével kapcsolatban úgy fogalmazott: reméli, hogy a magyar versenyzőnek a keze eléggé ökölbe fog szorulni.