Kétségtelenül szép ajándékkal lepte meg a magyar operamuzsika kedvelőit az Operaház Erkel Ferenc születésének kétszázadik évfordulójára. Fölelevenítette a Bánk bán című dalmű úgynevezett ős változatát, úgy ahogyan az eredeti szövegkönyvet Egressy Béni a komponistának megalkotta.
Két igazán különleges produkció koronázhatja meg a Pécs 2010 Európa Kulturális Főváros "új cirkusz" irányzatának eddigi programjait. A sort a nehezen besorolható Ennio Marchetto kezdte áprilisban, a Pécsi Nemzeti Színházban. Őt a Cirkusz- és Utcaszínház Fesztivál tuniszi, francia, német, argentin és magyar fellépői követték, augusztusban pedig a La Clique tette igen magasra a mércét az…
Kíváncsi vagyok, hogy a nagy filmtelenítés korszakában, amikor a közalapítvány átgondolatlan gazdálkodása miatt a filmkészítők jó része is bűnhődik "kollektíve", miféle mozgóképes kultúra gyümölcseit ízlelgethetjük majd az elkövetkezendő években.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is vizsgálatot indíthat a Magyar Állami Operaházban feltárt több száz millió forintos hiány ügyében - jelentette be sajtótájékoztatón a Nemzeti Erőforrás Minisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára. Skultéty László elmondta, hogy az intézmény az ideihez képest várhatóan 820 millió forinttal nagyobb összegből gazdálkodhat 2011-ben, a hiány…