Kocsis Korinna 19 éves jákfai (Vas megye) kozmetikus tanulót választották a 185. balatonfüredi Anna-bál szépségkirálynőjévé, a Duna Televízió nézőinek szavazatai alapján - tájékoztatta Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályvezetője vasárnap az MTI-t.
Amerikai, lengyel és horvát énekes is színpadra lép a magyarok mellett pénteken és szombaton a Szegedi Szabadtéri produkciójában, a Carmenben. Füstös erotika és misztikum uralja majd a Dóm teret: Kerényi Miklós Gábor rendező "élmény-operát ígér". A közönség augusztus közepén a Hairnek tapsolhat. A Kék-lila nyár című darabban Hegedűs D. Géza Jávor Pált alakítja.
Ausztráliában is bemutatják Hajdu Szabolcs legutóbbi játékfilmjét, a Bibliothéque Pascalt; az alkotást a melbourne-i nemzetközi seregszemle tűzi műsorra.
Kilátástalan helyzetet teremt a dokumentum-, ismeretterjesztő- és animációs filmesek számára a Magyar Mozgókép Közalapítványnál a közelmúltban történt másfél milliárd forintos zárolás, amely a forrásaik 30 százalékát érinti - mondta az InfoRádiónak a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesületének elnöke. Kisfaludy András a döntés felülvizsgálatát kéri, valamint javaslatot tesz egy hagyományos…