Rangos társaságba került Kádár Tamás, a Newcastle magyar védője: az utánpótlás-válogatott játékos is szerepel a Daily Mail listáján, amelyen azokat veszik sorba, akiknek helyük lenne a Premier League-ben.
Felix Magath nem tétlenkedik a téli szünetben: a Schalke 04 vezetőedzője ismét új labdarúgót csábított együtteséhez. A gelsenkircheniek új szerzeménye Peer Kluge, aki a Nürnbergtől kerül a „királykékekhez".
A belga La Meuse napilap beszámolója szerint a Győri ETO három és fél évre szóló szerződést ajánlott a belga labdarúgó-válogatott középpályásnak, Jonathan Walasiaknak.
Nem mindennapi élményekkel „megpakolva” érkezett meg Telkibe Lódi Tamás a január 19-én kezdődő futsal Európa-bajnokságra készülő magyar válogatotthoz. A játékos – a magyarok közül elsőként – a világválogatott tagjaként szerepelt Brazília ellen.
Rendkívül különleges és nehéz feladat jutott tavaly Mocsai Lajosnak, akinek Marian Cozma tragédiája után két variációval kellett szembe- néznie: ha feldolgozatlanul hagyja a traumát, csapata szétesik, ha viszont nagyon belemélyed, akkor az egész szezont negatívan befolyásolják a kísértő emlékek. Vállalását a kirívóan sok buktató ellenére sikeresen teljesítette, amit az Év edzője díjjal honoráltak.
A Hertha BSC labdarúgócsapata előreláthatólag nem számíthat Dárdai Pál játékára a Bundesliga 1. tavaszi szezonjának első bajnokiján, a Hannover elleni találkozón.
A vártnál hamarabb véget ért Jarmo Jamalainen magyarországi ténykedése: a Ferencváros jégkorongcsapatának finn vezetőedzője nem tért vissza a szabadságáról, majd telefonon közölte a klubvezetőkkel, hogy nem tudja folytatni a megkezdett munkáját. Erről a klub hivatalos honlapja számolt be kedden.
A belga La Meuse napilap értesülései szerint a Standard Liege elöljárói nem hosszabbítják meg a csapat vezetőedzője, Bölöni László idény végén lejáró szerződését, és már az utódját keresik.
Szávay Ágnes az olasz Roberta Vinci oldalán 6:1, 6:1-re kikapott az Anastasia Rodionova, Arina Rogyionova ausztrál, orosz testvérpártól a brisbane-i tenisztorna női páros versenyében.
A következő magyar kormánynak a sportot stratégiai ágazattá kell nyilvánítania - mondta Orbán Viktor, a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) történt keddi egyeztetését követő sajtótájékoztatón.
A következő magyar kormánynak a sportot stratégiai ágazattá kell nyilvánítania - mondta Orbán Viktor, a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) történt keddi egyeztetését követő sajtótájékoztatón.
A következő magyar kormánynak a sportot stratégiai ágazattá kell nyilvánítania – mondta Orbán Viktor a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) történt keddi egyeztetését követő sajtótájékoztatón.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) január elsejével felfüggesztette a kuvaiti ötkarikás szervezet tagságát, mivel az ország kormányának lehetősége van politikai befolyásolásra.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság január elsejével felfüggesztette a kuvaiti ötkarikás szervezet tagságát, mivel az ország kormányának lehetősége van politikai befolyásolásra.
Újabb labdarúgóval erősítené meg a keretét a Szombathelyi Haladás: a klub honlapjának tájékoztatása szerint El Hadji Diouf, az AEK Athén szenegáli középpályása hamarosan aláírhatja a szerződését a dunántúli csapattal.
Szerdán rendezik az olasz labdarúgó-bajnokság 18. - egyben első 2010-es - fordulóját, melyben a téli szünet előtt gyengélkedő Juventus az ötödik helyen álló Parmához látogat.
A következő magyar kormánynak a sportot stratégiai ágazattá kell nyilvánítania - mondta Orbán Viktor, a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) történt keddi egyeztetést követő sajtótájékoztatón.
Feszültté vált a viszony Nemanja Vidics és a Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson között, így a The Times szerint egyre nagyobb rá az esély, hogy a szerb védő elhagyja az angol együttest, és a Real Madridhoz szerződjön.
Az angol volt a legerősebb bajnokság tavaly a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS összesítése alapján.
A következő magyar kormánynak a sportot stratégiai ágazattá kell nyilvánítania - mondta Orbán Viktor, a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) történt keddi egyeztetést követő sajtótájékoztatón.
Angol lapértesülés szerint az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Sampdoria hajlandó lenne megválni ötszörös válogatott támadójától, Giampaolo Pazzinitől, aki a Premier League listavezetőjéhez, a Chelsea-hez szerződhet.
A Diósgyőri VTK kölcsönadta két fiatal játékosát, a kapus Giák Tamást, valamint a védőként számításba vehető Bokros Tibort – adta hírül a klub hivatalos honlapja.
Románia sima vereséget szenvedett a teniszezők Perthben zajló Hopman-kupáján. A mérkőzést az döntötte el a spanyolok javára, hogy Victor Hanescu sérülés miatt feladta a meccsét, így a román vegyes páros sem tudott kiállni.
Elkészítették a kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítását. A férfiaknál az MKB Veszprém a Tatabányával, a Pick-Szeged pedig a Kecskeméttel került össze, míg a nőknél a nyolcaddöntőben a Debrecent búcsúztató Dunaújvárosra újabb nagy erőpróba vár, ugyanis a Győrrel találkozik legközelebb.
A Premier League-ben szereplő Burnley kedden hivatalosan bejelentette, hogy távozik a klubtól az eddigi menedzser, Owen Coyle, aki a szintén angol első osztályú Bolton Wanderers irányítását veszi át.
Az Indiában zajló férfi ATP-tenisztorna első fordulójában kiesett az első helyen kiemelt svéd Robin Söderling, miután két szoros szettben vereséget szenvedett az amerikai Robby Ginepritől.
Flavio Briatore, a Renault-istálló korábbi csapatfőnöke ezután is szerepet vállalhat a Formula–1-ben. A francia bíróság ugyanis helyt adott az olasz sportvezető fellebbezésének, akit a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) tavaly örökös eltiltással sújtott.
Varga Zoltán önkormányzati miniszter a Nemzeti Sportnak elmondta: a tavalyi költségvetés maradványtervéből összesen 200 millió forintot adnak a sportági szakszövetségeknek.
Franciaországból származó információk szerint az Olympiakosszal és a Manchester Uniteddel is hírbe hozott Hatem Ben Arfa januárban nem hagyja el az Olympique Marseille-t – ezt a francia klub elnöke nyilatkozta kedden. Jean-Claude Dassier szerint azonban ez a helyzet még változhat.
A híres amerikai filmrendező, Spike Lee is csatlakozott a 2018-as, vagy 2022-es labdarúgó-világbajnokságára kandidáló pályázati bizottság vezetéséhez az Egyesült Államokban.
Varga Zoltán sportért is felelős önkormányzati miniszter szerint, ha Magyarország költségvetésének egy százalékát a sportra fordítaná, akkor más területektől kellene pénzt elvonni.
Egy francia bíróság eltörölte kedden Flavio Briatorénak, a Forma-1-es Renault istálló korábbi csapatfőnökének örökös eltiltását, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) rótt ki rá még szeptemberben.
Egy francia bíróság eltörölte Flavio Briatorénak, a Forma-1-es Renault istálló korábbi csapatfőnökének örökös eltiltását, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) rótt ki rá még szeptemberben.
Egy francia bíróság eltörölte kedden Flavio Briatorénak, a Forma-1-es Renault istálló korábbi csapatfőnökének örökös eltiltását, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) rótt ki rá még szeptemberben.
Ezekben a percekben műtik meg Erőss Zsolt, a szlovákiai Magas-Tátrában balesetben megsérült egyik hegymászó bokáját a budapesti országos baleseti intézetben - közölte Kollár Lajos, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség expedíciószervezője kedden délután. Mint mondta, Erőss Zsolt mindkét bokája eltört, a jobb bokája súlyosabb, nyílt törést szenvedett. Ezenkívül több bordáját eltörte, illetve…
Egy francia bíróság eltörölte kedden Flavio Briatorénak, a Forma-1-es Renault istálló korábbi csapatfőnökének örökös eltiltását, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) rótt ki rá még szeptemberben.