2010. január 5. kedd

jan. 5
0:21
Africa Race: elérte a Szaharát az éllovas magyar Scania (NSO)
Hétfőn újabb második helyezést ért el a 2010-es Africa Eco Race egyetlen magyar indulója, a kamionos kategóriában érdekelt Qualisport istálló. Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Tóth Tamás vezető szerelő hármasa tovább őrzi a vezetést az összetettben.
jan. 5
0:39
AC Milan: bárcsak sose hagytam volna el Manchestert - Beckham (NSO)
Legszívesebben soha nem hagyta volna el a Manchester Unitedet David Beckham, az együttes korábbi labdarúgója, aki jelenleg az AC Milant erősíti kölcsönjátékosként és a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében éppen volt csapata ellen készül.
jan. 5
0:39
Elhunyt a neves európai mérkőzésszervező (profiboksz.hu)
Január elsején, 89 éves korában elhunyt Henk Rühling egykori boksz promóter. Rühling neve vélhetően csak a vájtfülű bokszrajongóknak és szakembereknek ismerős igazán, pedig a holland születésű üzletember/menedzser az elmúlt évtizedek egyik legismertebb promótere volt, és a szakma egyik úttörőjének is
jan. 5
0:43
Tenisz: Federer az idén több tornát nyerne, és újra „legyőzhetetlen” lesz (NSO)
Roger Federer, a tenisz világranglista svájci éllovasa biztos abban, hogy az új esztendő sok sikert hoz számára, jóval több tornát nyer mint tavaly, vagyis „legyőzhetetlen lesz.
jan. 5
3:03
Dellacasa első edzése a Vasasnál (Blikk)
Budapest — Átvették a hatalmat az olaszok a Vasas élvonalbeli futballcsapatánál.
jan. 5
3:39
Születésnapi siker az álma (Blikk)
INNSBRUCK — A Világkupában élen álló Gregor Schlierenzauer (19) magabiztos győzelmével zárult a síugrók négysáncversenyének harmadik viadala.
jan. 5
6:57
Tenisz: Czink közel kétórás csatában lépett tovább Brisbane-ben (NSO)
Hatalmas, 1 óra 58 perces küzdelemben háromszettes győzelmet aratott Czink Melinda a cseh Barborá Zahlavová Strycov ellen a brisbane-i WTA-tornán.
jan. 5
7:06
Dakar 2010 - Változás az élen (Népszava)
A motorosoknál a francia Ciryl Despres, az autósoknál pedig honfitársa, Stéphane Peterhansel nyerte a 31. Dakar-rali hétfői, harmadik szakaszát.
jan. 5
7:15
NHL: kiütötte a LA Kings a San Josét, nyert a Rangers (NSO)
Mindössze két mérkőzést játszottak az NHL alapszakaszának 90. játéknapján: a Los Angeles Kings hatalmas, 6–2-es pofonban részesítette a San Josét a négypontos (négy gólpassz!) Drew Doughty vezetésével, míg a New York Rangers legyőzte a Bostont.
jan. 5
7:17
Videoton: a lengyel Kielcével is megmérkőzik az őszi bajnok (NSO)
Eldőlt, hogy az MKS Korona Kielcével is megmérkőzik a Videoton a februári törökországi edzőtáborban.
jan. 5
7:42
Doha - Búcsúzott a negyedik kiemelt (Népszava)
A negyedik helyen kiemelt Mihail Juzsnyij már az első fordulóban kiesett az 1,1 millió dollár összdíjazású dohai keménypályás férfi tenisztornán, miután hétfőn két játszmában vereséget szenvedett az ukrán Szerhij Sztahovszkijtól.
jan. 5
7:44
Gyászhír! Elhunyt a kétszeres olimpiai érmes nyíregyházi úszó (Népszava)
Életének 80. évében, hosszú, súlyos betegség után elhunyt Mitró György olimpiai ezüstérmes úszó.
jan. 5
7:57
GUE búvárok Atlantisz nyomában (divecenter.hu)
Az amerikai csapat a Bahamák egyik szigeténél kutatja az elveszett kontinens nyomait.
jan. 5
8:00
Dzsudzsák Balázs az év csapatában Hollandiában (Népszava)
Dzsudzsák Balázs, a PSV Eindhoven magyar futballistája is helyet kapott az év csapatában a Voetbal International című holland szaklap szavazása alapján.
jan. 5
8:02
Brisbane - Czink Melinda győzött, és a volt világelsőre vár (Népszava)
Czink Melinda bejutott a negyeddöntőbe a brisbane-i tenisztorna 220 ezer dolláros női versenyében.
jan. 5
8:06
Aarhusban is csökkentik a pénzeket (handball.hu)
Mivel az Aarhus SK kézilabdázói felé 25%-os fizetéscsökkentést helyeztek kilátásba, így a játékosok szabadon távozhatnak illetve válthatnak klubot.
jan. 5
8:27
Románia: a Racingtól távozó Sepsi László Temesváron folytatja (NSO)
Az FC Timisoara labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását Sepsi László. Az egyszeres román válogatott balhátvéd kölcsönszerződését felbontotta a spanyol Racing Santander.
jan. 5
8:36
NHL - súlyos vereség nyolc siker után (Népszava)
A Los Angeles Kings 6-2-re győzött a San Jose Sharks otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hétfői játéknapján.
jan. 5
8:54
Magyarországra jön a nehézsúlyú óriás? (profiboksz.hu)
Internetes hírforrások szerint Magyarországon lép ringbe a többszörös nehézsúlyú világbajnoki kihívó Jameel McCline. A hatalmas termetű bunyós február 27-én Győrben lép kötelek közé Petrányi Zoltán ellen. McCline egy európai turné keretén belül érkezik hazánkba, majd ezt követően Angliában, Dániában
jan. 5
8:54
Majdhogynem húsz hónapnyi kihagyás után győzelemmel tért vissza a belga Justine Henin (Népszava)
Úgy tűnik, a nagy visszatérők napja volt a tegnapi Brisbane-ben: ismét pályára lépett minden idők egyik legjobbja, a belga Justine Henin, aki csaknem húsz hónap kihagyást követően ragadott újfent ütőt, illetve a Wimbledon óta pihenő szerb Ana Ivanovics. Szávay Ágnest rég nem tapasztalt érzés keríthette hatalmába: a győzelemé.
jan. 5
9:03
Bayern München: fizetést csökkentenének a „bőrnadrágosok" (NSO)
Christian Nerlinger, a Bayern München új sportigazgatója jelezte: a játékosfizetések olyan magasra szöktek a bajor klubnál, hogy a közeljövőben mindenképpen csökkentésre lesz szükség.
jan. 5
9:05
Atlético Madrid: a klub megszerezte az Arsenal spanyol középpályását (NSO)
Az Atlético Madrid megegyezett az Arsenalban futballozó Fran Méridával, aki a következő idénytől a spanyol csapatban folytatja pályafutását.
jan. 5
9:12
Hopman Kupa - újabb amerikai vereség (Népszava)
Második mérkőzésén is kikapott és így már biztosan nem juthat döntőbe az amerikai válogatott az ausztráliai Hopman Kupán, a teniszezők nemhivatalos vegyescsapat-világbajnokságán.
jan. 5
9:48
Világbajnokot igazolhat a Manchester City (Népszava)
Angol lapértesülések szerint napokon belül aláírhat a Manchester Cityhez Patrick Vieira, az Internazionale francia labdarúgója.
jan. 5
9:57
Hegymászás: hazahozták a szerencsétlenül járt magyar alpinistákat (NSO)
Hazahozták Magyarországra kedd hajnalban a Magas-Tátrában balesetben megsérült magyar hegymászókat; egyiküket a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központban, a másik férfit a tatabányai kórházban ápolják.
jan. 5
10:03
Kölcsönvennék Mancinit az Intertől (Népszava)
Francia lapértesülés szerint az Olympique Marseille szeretné leigazolni Alessandro Mancinit, az Internazionale brazil labdarúgóját.
jan. 5
10:05
Nem mindennapi ereklye - Elárverezik Maradona fülbevalóit (Népszava)
Árverésre bocsát egy pár, Diego Maradonától lefoglalt fülbevalót az olasz adóhatóság, amely azt reméli, hogy a bevétel valamennyivel csökkenti majd az egykori futballsztár adósságát.
jan. 5
10:15
Átigazolás: a CSZKA Moszkva a svájci gólkirállyal erősítette meg a keretét (NSO)
A CSZKA Moszkva a nyártól érvényes, öt évre szóló szerződést kötött Seydou Doumbiával, a Young Boys 22 éves elefántcsontparti támadójával.
jan. 5
10:17
1860 München: a szurkolók szerint Király volt az ősz legjobb játékosa (NSO)
Igaz ugyan, hogy egyelőre nem a várakozásoknak megfelelően szerepel a német másodosztályban az 1860 München, azonban Király Gábor, az együttes kapusa ennek ellenére nem panaszkodhat: a szurkolók szerint a magyar válogatott játékos volt az őszi szezon legjobb 1860-labdarúgója.
jan. 5
10:19
Norvégia: Kovács Péter továbbra is az Odd Grenlandban folytatja (NSO)
Továbbra is az Odd Grenlandban képzeli el a jövőjét Kovács Péter, a norvég élvonalbeli labdarúgócsapat gólerős magyar középcsatára.
jan. 5
10:33
Vancouver 2010: a kanadai hokiválogatott kerete a „legdrágább” (NSO)
A vancouveri téli olimpiára kijelölt jégkorong-válogatottak közül a házigazda kanadai együttes tagjai keresnek a legjobban: a 23 fős keret összesen 128 millió dollárt tehet zsebre a 2009–2010-es szezonban, és ebben az összegben nincsenek benne a különféle jutalmak.
jan. 5
10:33
Tragédia a sztárbokszoló családjában (profiboksz.hu)
Váratlanul elhunyt a két súlycsoportban világbajnoki címig jutó Miguel Cotto édesapja. Miguel Cotto Sr autóvezetés közben szívinfarktust kapott és a mentők kiérkezése előtt meghalt. A bunyóst természetesen nagyon lesújtotta a hír, hiszen apja egészen fiatal korától kezdve az edzője is volt és napjainkban
jan. 5
10:35
Bundesliga 2.: sem Stieber, sem Szabics nem tréningezhet csapatával (NSO)
Sérülés miatt sem Stieber Zoltán (TuS Koblenz), sem Szabics Imre (FC Augsburg) nem tréningezhet együtt csapatával.
jan. 5
10:39
Brisbane - Kiemeltek gyors búcsúja (Népszava)
Az ötödik helyen kiemelt amerikai Sam Querrey és a hatodikként rangsorolt osztrák Jürgen Melzer sem tudott továbblépni az első fordulóból a brisbane-i tenisztorna 372.500 dolláros férfi versenyében.
jan. 5
10:57
NBA - Három vereség után nyert a Miami (Népszava)
A Miami Heat hazai pályán magabiztosan győzött az Atlanta Hawks ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi, hétfői játéknapján, és ezzel három vereségből álló sorozatot zárt le.
jan. 5
11:27
ANK: Chinedu Obasi végül mégis utazik a kontinenstornára (NSO)
Igaz, a nevezési határidő lezárulta után, de bekerült az Afrikai Nemzetek Kupája előtt álló nigériai labdarúgó-válogatott keretébe Chinedu Obasi, a német Hoffenheim támadója.
jan. 5
11:45
Ronaldóval és Henryval egy listán a magyar védő (Infostart)
Rangos társaságba került Kádár Tamás, a Newcastle magyar védője: az utánpótlás-válogatott játékos is szerepel a Daily Mail listáján, amelyen azokat veszik sorba, akiknek helyük lenne a Premier League-ben.
jan. 5
11:45
Schalke: Nürnbergből igazoltak középpályást a gelsenkircheniek (NSO)
Felix Magath nem tétlenkedik a téli szünetben: a Schalke 04 vezetőedzője ismét új labdarúgót csábított együtteséhez. A gelsenkircheniek új szerzeménye Peer Kluge, aki a Nürnbergtől kerül a „királykékekhez".
jan. 5
11:51
Bode Miller lesérült (Népszava)
Sérült bokájának pihentetése miatt nem áll rajthoz a férfi alpesi síelők szerdai zágrábi Világkupa-versenyén az amerikai Bode Miller.
jan. 5
12:03
Győr: a klub szerződést ajánlott a belga válogatott középpályásnak (NSO)
A belga La Meuse napilap beszámolója szerint a Győri ETO három és fél évre szóló szerződést ajánlott a belga labdarúgó-válogatott középpályásnak, Jonathan Walasiaknak.
jan. 5
12:09
"Nincs mit ellesni a braziloktól" (Népszava)
Nem mindennapi élményekkel „megpakolva” érkezett meg Telkibe Lódi Tamás a január 19-én kezdődő futsal Európa-bajnokságra készülő magyar válogatotthoz. A játékos – a magyarok közül elsőként – a világválogatott tagjaként szerepelt Brazília ellen.
jan. 5
12:11
Mocsai Lajos, az Év edzője szerint erkölcsi erővé alakult a tragédia (Népszava)
Rendkívül különleges és nehéz feladat jutott tavaly Mocsai Lajosnak, akinek Marian Cozma tragédiája után két variációval kellett szembe- néznie: ha feldolgozatlanul hagyja a traumát, csapata szétesik, ha viszont nagyon belemélyed, akkor az egész szezont negatívan befolyásolják a kísértő emlékek. Vállalását a kirívóan sok buktató ellenére sikeresen teljesítette, amit az Év edzője díjjal honoráltak.
jan. 5
12:12
Brutálisan meghízott a sztárbunyós (videó) (profiboksz.hu)
Döbbenetes képsorok az egykori kispehely-, pehely- és nagypehelysúlyú világbajnok Erik Moralesről.
jan. 5
12:18
MK: Újvárosba látogat az ETO (handball.hu)
A Magyar Kézilabda Szövetségben megtartották a Magyar Kupa negyeddöntőinek sorsolását. A Debrecent búcsúztató Dunaújváros újabb rangadón fogadja a címvédő Győrt , míg a Hódmezővásárhely Székesfehérváron játszik.
jan. 5
12:21
Hertha BSC: Dárdai Pál kihagyja a tavaszi szezon első mérkőzését (NSO)
A Hertha BSC labdarúgócsapata előreláthatólag nem számíthat Dárdai Pál játékára a Bundesliga 1. tavaszi szezonjának első bajnokiján, a Hannover elleni találkozón.
jan. 5
12:27
2010: 4 Eb, 3 vb Magyarországon (Népszava)
Az elmúlt évtől eltérően idén kifejezetten sok komoly világversenyt, nagy nemzetközi viadalt rendeznek Magyarországon.
jan. 5
12:39
Jégkorong: nem tért vissza az FTC finn edzője, telefonon mondott le (NSO)
A vártnál hamarabb véget ért Jarmo Jamalainen magyarországi ténykedése: a Ferencváros jégkorongcsapatának finn vezetőedzője nem tért vissza a szabadságáról, majd telefonon közölte a klubvezetőkkel, hogy nem tudja folytatni a megkezdett munkáját. Erről a klub hivatalos honlapja számolt be kedden.
jan. 5
12:41
Standard Liege: lapértesülés szerint Bölöni az idény végén távozik a klubtól (NSO)
A belga La Meuse napilap értesülései szerint a Standard Liege elöljárói nem hosszabbítják meg a csapat vezetőedzője, Bölöni László idény végén lejáró szerződését, és már az utódját keresik.
jan. 5
12:45
Brisbane - Szávayék nagyon kikaptak (Népszava)
Szávay Ágnes az olasz Roberta Vinci oldalán 6:1, 6:1-re kikapott az Anastasia Rodionova, Arina Rogyionova ausztrál, orosz testvérpártól a brisbane-i tenisztorna női páros versenyében.
jan. 5
12:47
Orbán: nemzeti ügy, hogy Magyarország az olimpiai éremtáblázat első tíz helyezettje között szerepeljen (Népszava)
A következő magyar kormánynak a sportot stratégiai ágazattá kell nyilvánítania - mondta Orbán Viktor, a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) történt keddi egyeztetését követő sajtótájékoztatón.

Keresés