2010. január 5. kedd

jan. 5
6:36
Németország nem tudott az állítólagos CIA-akcióról (Infostart)
A német kormány hétfőn közölte, hogy nem tud semmit arról a lapjelentésről, miszerint a CIA titkos akciót szervezett egy Hamburgban élő német-szíriai állampolgár meggyilkolására.
jan. 5
7:21
Meghiúsult géprobbantás - Ghána azóta beszerzett egy testszkennert (Kripto Akadémia)
FBI-ügynökök vizsgálódnak Ghánában, hogy többet megtudjanak annak a nigériai fiatalembernek az ott-tartózkodásáról, aki karácsony napján fel akart robbantani egy Detroit felé tartó repülőgépet - közölték hétfőn ghánai kormányforrásból.
jan. 5
7:39
Sorra zárnak be a jemeni nagykövetségek (Kripto Akadémia)
Csehország bezárta jemeni nagykövetségének konzuli részlegét Szanaában - jelentette be Milan Repka, a cseh külügyminisztériumi szóvivője hétfőn Prágában.
jan. 5
7:57
Görögország a Nyugat-Balkán EU-tagságát akarja 2014-ig (Kripto Akadémia)
Görögország azt akarja, hogy a Nyugat-Balkán valamennyi állama az Európai Unió tagjává váljon 2014-ig - jelentette ki hétfőn Belgrádban Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök, egyben külügyminiszter.
jan. 5
7:59
Kubai vélemény az amerikai intézkedésről: antiterrorista paranoia (Kripto Akadémia)
Kuba hétfőn "antiterrorista paranoiának" minősítette azt az amerikai döntést, hogy megszigorítják az Egyesült Államokba bizonyos országokból beutazó légi utasok ellenőrzését.
jan. 5
8:15
Kizárták a pártból a volt miniszterelnököt (Kripto Akadémia)
Kizárta a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöksége hétfőn a pártból Ivo Sanader volt miniszterelnököt, tiszteletbeli pártelnököt, megakadályozandó Sanader előző nap bejelentett visszatérését a politikai életbe.
jan. 5
8:17
Clinton: Washington még nyitott a tárgyalásokra Teheránnal (Kripto Akadémia)
Washington továbbra is nyitott arra, hogy tárgyaljon Teheránnal az iráni atomprogramról - jelentette ki az amerikai külügyminiszter hétfőn Washingtonban.
jan. 5
8:19
Ismét megnyitott az Egyesült Államok jemeni nagykövetsége (Kripto Akadémia)
Ismét megnyitott kedden az Egyesült Államok jemeni nagykövetsége, miután két napig biztonsági okokból zárva volt - közölte egy amerikai követségi alkalmazott.
jan. 5
8:33
Horvátország népirtással vádolja Szerbiát - Szerbia népirtással vádolja Horvátországot (Kripto Akadémia)
Szerb bejelentés szerint a belgrádi kormány hétfőn ellenkeresetet nyújtott be a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságon Horvátország ellen, népirtással vádolva a szomszédos ország kormányát.
jan. 5
8:51
Új vírus - az óvatosság szélsőséges irányba elmozdított abszurd elvét bírálta egy orvosprofesszor (Kripto Akadémia)
A francia kormány lemondta megrendelését az új típusú influenza elleni védőoltások több mint felére.
jan. 5
8:53
Irán - A BBC nyugtalanságot szít (Kripto Akadémia)
Törvényen kívül helyezték hatvan nyugati szervezet tevékenységét és megtiltották a velük való együttműködést Iránban.
jan. 5
9:09
Izraelben 2013 végéig mindenki kap gázálarcot (Kripto Akadémia)
Izraelben 2013 végéig mindenki kap gázálarcot, erről határozott a kormány - közölte kedden védelmi minisztérium szóvivője.
jan. 5
9:45
Kettős ügynök volt a CIA-alkalmazottakat megölő öngyilkos merénylő (Kripto Akadémia)
A jordániai titkosszolgálat alkalmazásában álló kettős ügynök hajtotta végre Afganisztán délkeleti részén azt az öngyilkos merényletet, amely megölte az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) hét alkalmazottját tavaly december végén - közölték névtelenséget kérő amerikai hírszerzési tisztviselők helyi idő szerint hétfőn.
jan. 5
9:47
ENSZ-főtitkár: "Félő, hogy visszafordíthatatlanná válik a helyzet általános romlása" (Kripto Akadémia)
Az ENSZ-főtitkár szerint a kormánynak és a nemzetközi közösségnek stratégiát kell váltani a következő hónapokban Afganisztánban, hogy javítani tudjanak a súlyos biztonsági helyzeten, és megkezdjék a sokat bírált intézményi rendszer átalakítását.
jan. 5
10:03
George W. Bush "terror elleni háborúja" immár Obama saját háborújává vált (Kripto Akadémia)
A terrorellenes háború "utolérte" az Egyesült Államok elnökét. Míg első hivatali évében Barack Obama azzal foglalkozott, hogy feldolgozza elődje politikai örökségét, ma szinte a Bush-féle politika kiindulópontján áll. Első ízben kénytelen reagálni egy hazája elleni - igaz, meghiúsult - terrorista merényletre. George W. Bush "terror elleni háborúja" immár Obama saját háborújává vált.
jan. 5
10:21
Molotov-koktélt hajítottak egy mecsetre Kanadában (Kripto Akadémia)
Ismeretlen tettesek Molotov-koktélt hajítottak egy mecsetre a kelet-kanadai Hamilton városban, az égő palack azonban nem gyújtotta fel az épületet - közölte a CBC közszolgálati televízió hétfőn.
jan. 5
10:57
Hamburgi CIA-akció - az ügy feszültséget okozhat Washington és Berlin között (Kripto Akadémia)
A német kormány hétfőn közölte, hogy nem tud semmit arról a lapjelentésről, amely szerint a CIA titkos akciót szervezett egy Hamburgban élő német-szíriai állampolgár meggyilkolására.
jan. 5
10:59
"Rossz helyen vannak és nem megfelelő feladatot végeznek" (Kripto Akadémia)
Felszínesnek és tájékozatlannak értékelte az afganisztáni amerikai hírszerzést hétfői jelentésében Michael Flynn vezérőrnagy, az afganisztáni amerikai katonai hírszerzés főnöke.
jan. 5
11:01
Biztos, ami biztos: megnevezték Obama utódját (Kripto Akadémia)
Az amerikai hírszerző szolgálatok attól tartottak, hogy szomáliai szélsőségesek csoportja pokolgépet robbant Barack Obama elnöki eskütételén - írta a The New York Times című napilap hétfőn.
jan. 5
11:15
Kutyaként ábrázolta Mohamedet - megfenyegették (Kripto Akadémia)
Néhány nappal azután, hogy egy szomáliai férfi dániai házában rátámadt Kurt Westergaardra, a Mohamed-karikatúrák egyik dán alkotójára, egy svéd művészt telefonon megfenyegettek.
jan. 5
11:33
Magyar szempontból a júniusban megrendezendő szlovák parlamenti választás ígérkezik a legizgalmasabbnak külföldön (körkép) (Kripto Akadémia)
Bár nehéz jóslatokba bocsátkozni, milyen év várható külpolitikai szempontból, annyi biztos, hogy ez az esztendő is mozgalmas lesz – magyar szempontból is. Bennünket is érint egyebek mellett a szlovák parlamenti választás, amelynek nagy kérdése, hogy szerepel majd a két magyar párt. Magyarország is képviselteti magát a májusban kezdődő s fél évig tartó Sanghaji Világkiállításon, amelyre…
jan. 5
11:35
Ez a törvény eredetileg a náci bűnösökre vonatkozott... (Kripto Akadémia)
Izrael elhalasztotta magas rangú katonai küldöttsége nagy-britanniai látogatását, attól tartva, hogy a küldöttség tagjai ellen háborús bűnök miatt eljárást indíthatnak - közölte kedden az izraeli külügyminiszter-helyettes.
jan. 5
11:51
Világszerte megerősítették az Egyesült Államokba repülőgéppel beutazók ellenőrzését (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok megszigorította a repülőgépen beutazók átvizsgálását; 14 országból, köztük a terrorizmust támogató államokból érkező minden utasra testi motozás és alapos kézipoggyász-vizsgálat vár – jelentette be az amerikai Közlekedésbiztonsági Felügyelet (TSA).
jan. 5
11:53
Újabb államban vált törvényessé az eutanázia (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok újabb északnyugati államában, Montanában is törvényessé vált az eutanázia – írta hétfőn a Christian Science Monitor.
jan. 5
12:27
Moussaouit már máshogy emlékszik - Egy ötödik utasszállítót kellett volna eltérítenie és a washingtoni Fehér Háznak vezetnie (Kripto Akadémia)
A richmondi fellebbviteli bíróság hétfőn megerősítette a 2001. szeptember 11-i Amerikai-ellenes terrortámadások egyetlen elítéltjére kiszabott életfogytiglani börtönbüntetést.
jan. 5
13:03
Fellélegző nagykövetségek - A jemeni erők végeztek a fenyegetőzőkkel? (Kripto Akadémia)
Ismét megnyitott kedden az Egyesült Államok jemeni nagykövetsége, miután két napig biztonsági okokból zárva volt - közölte egy amerikai követségi alkalmazott.
jan. 5
13:21
"Ez a koalíció nemcsak a szlovák-magyar kapcsolatok, de egész Szlovákia számára káros" (Kripto Akadémia)
Duray Miklós szerint a Magyar Koalíció Pártja (MKP) a júniusi parlamenti választás után azon fog igyekezni, hogy megakadályozza a jelenlegi, hárompárti kormánykoalíció újjáalakulását.
jan. 5
13:23
Azeri újságíró - Börtönőrök rejtettek el heroint a cellájában? (Kripto Akadémia)
Újabb vádat emeltek Bakuban a súlyos börtönbüntetését töltő Einulla Fatullayev azeri újságíró ellen, kábítószer tiltott birtoklása miatt.
jan. 5
13:39
"Logikus lépés volt, mert a volt kormányfő puccsra készült" (Kripto Akadémia)
"Logikus lépés volt (Ivo) Sanader kizárása" a zágrábi kormánykoalíciót vezető Horvát Demokratikus Közösségből (HDZ), "mert a volt kormányfő puccsra készült" - jelentette ki Stjepan Mesic államfő a horvát közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában.
jan. 5
14:15
A horvát elnök szerint Sanader "puccsra" készült (Kripto Akadémia)
"Logikus lépés volt (Ivo) Sanader kizárása" a zágrábi kormánykoalíciót vezető Horvát Demokratikus Közösségből (HDZ), "mert a volt kormányfő puccsra készült, amely végül nem járt sikerrel" - jelentette ki Stjepan Mesic államfő a horvát közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában.
jan. 5
14:33
Az installáció különösen a bolgárokat háborította fel, mert hazájukat egyetlen guggolós vécének mutatta (Kripto Akadémia)
Szőnyegformájú videoinstalláció lebeg nyolc méter magasban az Európai Tanács brüsszeli székházának üvegtetejű nagycsarnokában ez év első felében, a spanyol EU-elnökség idején. Daniel Canogar spanyol művész alkotását kedden mutatták be a Justus Lipsius nevű épületben, ahol az EU-tagállamok kormányait képviselő Tanács üléseit szokták tartani.
jan. 5
15:00
Lelőttek egy ismert bolgár újságírót (Infostart)
A bolgár fővárosban megöltek egy ismert rádiós újságírót - jelentette be Cvetan Cvetanov belügyminiszter.
jan. 5
15:02
Kamionsor Rajkánál az új szlovák útdíjrendszer miatt (Infostart)
Másfél-két kilométernyi kamionsor alakult ki a rajkai átkelő magyar oldalán kedd délutánra az új szlovákiai útdíjrendszer miatt - közölte a megyei rendőrség.
jan. 5
15:09
Meggyilkoltak egy ismert rádiós újságírót (részletek) (Kripto Akadémia)
A bolgár főváros, Szófia központjában kedden meggyilkoltak egy ismert rádiós újságírót, Bobi Cankovot - közölte a belügyminiszter.
jan. 5
15:27
Irakban tavaly 77 embert végeztek ki terrorizmus vádjával (Kripto Akadémia)
Irakban 2009-ben összesen 77 embert végeztek ki terrorista tevékenység miatt - tette közzé kedden az iraki legfelső bíróság.
jan. 5
15:29
"A szlovákiai többség próbálja megregulázni az ottani kisebbségeket, élükön a tízszázaléknyi magyarral" (Kripto Akadémia)
Egy-két hónapon belül Magyarországra látogathat az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa a kisebbségi nyelvtörvény ügyében - mondta el a külügyminiszter az MTI megkeresésére kedden.
jan. 5
15:54
Immár beutazhatnak az Egyesült Államokba a HIV-fertőzött külföldiek (Infostart)
Csaknem negyed évszázadig tartó tiltás után ismét beutazhatnak az Egyesült Államokba HIV-fertőzött külföldiek, miután feloldották a 22 éve életbe léptetett beutazási és bevándorlási tilalmat.
jan. 5
16:03
Váratlan támogatás Berlusconitól - Egy sor olasz hírességet lehallgattak (Kripto Akadémia)
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök levelet írt egy folyamatban lévő büntetőügyben eljáró bírónak az egyik gyanúsított, az olasz katonai hírszerzés (SISMI) korábbi második számú vezetője érdekében - jelentette kedden a Corriere della Sera című milánói napilap.
jan. 5
16:21
A felére csökkentették a kommunista funkcionáriusok nyugdíját Lengyelországban (Kripto Akadémia)
A lengyel kormány az új év kezdetén alaposan megnyirbálta mintegy 40 ezer volt kommunista funkcionárius nyugdíját.
jan. 5
18:36
A jövőben már négyen kísérik a pápát (Infostart)
Lapinformáció szerint szigorította a Vatikán a katolikus egyházfő nyilvános szerepléseire vonatkozó biztonsági előírásokat. Az intézkedést azután hozta a pápai állam, hogy XVI. Benedeket egy nő fellökte a karácsonyi éjféli mise előtt.
jan. 5
18:54
2009 fekete év volt az újságírók számára (Infostart)
33 százalékkal több újságírót öltek meg tavaly világszerte, mint 2008-ban.
jan. 5
19:12
A szlovákok másként értelmezik Vollebaek szavait (Infostart)
A pozsonyi külügyminisztérium szerint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa üdvözölte a szlovákiai államnyelvtörvénnyel kapcsolatos kormányzati végrehajtási utasítások elveit, amelyek január elsején léptek életbe.
jan. 5
19:30
Újabb bizonyíték a globális felmelegedésre (Infostart)
Az eddigi legforróbb évtizedet mérték Ausztráliában a globális felmelegedés hatására - közölte az ország meteorológiai intézete.
jan. 5
21:18
Tudtán kívül rejtett robbanóanyagot vitt fel egy repülőgépre egy szlovák férfi (Infostart)
Tudtán és akaratán kívül poggyászába rejtett robbanóanyagot vitt fel egy Dublinba tartó repülőgépre egy szlovák férfi, mert a repülőtéren, ahonnan indult, kudarcba fulladt egy biztonsági ellenőrzés - közölték kedden az ír hatóságok.
jan. 5
21:20
"Hasznos információkkal" szolgált a detroiti gépet felrobbantani akaró terrorista (Infostart)
Kihallgatása során "hasznos információkkal" szolgált az amerikai nyomozó hatóságnak az a nigériai férfi, aki karácsonykor megpróbált felrobbantani egy Amszterdamból Detroitba tartó amerikai repülőgépet - közölte a Fehér Ház.

Keresés