A világért sem kívánja megbántani Ungvári Miklóst az egykori dzsúdós sikeredző, Moravetz Ferenc, de kikívánkozik belőle, hogy a ceglédi cselgáncsozó miért maradt le Londonban az aranyról.
2011. november 30-án, a Videoton–Haladás Magyar Kupamérkőzését követően a rendőrök megbilincselve hozták Budapestre Aczél Zoltánt, a szombathelyiek volt vezetőedzőjét, akit bűnszervezetben elkövetett, nagy értékű csalással gyanúsítottak meg. A szakembert december 9-én a másodfokú bíróság szabadlábra helyezte.
Véget ért a rehabilitációs időszak Vladimir Djordjevic számára, a játékos ma már teljes értékű munkát végzett az első csapattal. A hátvéd még a felkészülési időszak elején sérült meg, így idén még nem lépett pályára bajnoki mérkőzésen.
Előállították André Santost, az Arsenal labdarúgócsapatának brazil védőjét, aki a rendőrség elől menekülve 209 km/órás sebességgel száguldott autójával Londonban.
A kormány szerdán elfogadta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) előterjesztését a londoni olimpián eredményesen szerepelt magyar sportolók jutalmazásáról - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő.
A tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Jacksonville Jaguars csapata 2013-tól négy szezonon keresztül évi egy hazai mérkőzését Londonban játssza.
Szerda délután sajtótájékoztatót tartott Giró-Szász András kormányszóvivő és Borkai Zsolt, a MOB elnöke. Az eseményen nyilvánosságra hozták a londoni olimpián elért helyezésekért járó pénzjutalmak összegét.
Szerda este 18:15-kor játszik Európa-liga selejtezőt egymás ellen Hajnal Tamás és Dzsudzsák Balázs csapata. A VfB Stuttgart fogadja otthonában a Dinamo Moszkvát. A két csapat még nem játszott egymás ellen.
A hétvégén megkezdődik a küzdelem az olasz labdarúgó bajnokságban, azaz indul a Serie A. Cikksorozatunk első részében a Scudetto birtokosával, a címvédő Juventus csapatával foglalkozunk.
Riccardo Tempestini lett az olasz vízilabda bajnokságban (Serie A1) szereplő Ferla Pro Recco új vezetőedzője. Az új trénernek nem lesz könnyű dolga, ugyanis a csapatot több sztárjátékos is elhagyta, igaz Madaras Norbert továbbra is a Reccót erősíti.
A rákos megbetegedésből gyógyuló gyermekek számára kétévente rendezik meg Varsóban az Onko-Olimpiát. Idén augusztus 24-25-26-án kerül sor a versenyekre, ahol kilenc ország, 270 versenyzője vesz részt.
Ma este 18 óra 15 perckor két magyar légióst is foglalkoztató csapat találkozik egymással az Európa Liga rájátszásában. Hajnal Tamás és Dzsudzsák Balázs ma ellenfélként nézhet farkasszemet egymással.
A német John Degenkolb nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny ötödik, szerdai szakaszát, összetettben pedig továbbra is a hazai közönség előtt szereplő Joaquin Rodriguez vezet.