Egy franciaországi utánpótlás mérkőzésen, nevezetesen az AS Villare - S.O.M. találkozón történt a brutális eset. A Villare kapusa rosszul szabadított fel, majd menteni igyekezett, de végül brutális módon ágyékon taposta az ellenfelét.
Az FC Barcelonához közel álló forrás megtörte a csendet a brazil csatárral kapcsolatban és megerősítette azt, ami már nyílt titok, bár eddig senki sem beszélt róla, írja a sport.es.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az Arsenal-Bayern München és a Porto-Málaga mérkőzéssel folytatódtak a labdarúgó Bajnokok Ligája. nyolcaddöntői. A bajorok 3-1-re nyertek Londonban, Kroos, Müller, Mandzukic, illetve Podolski szerezték a gólokat. A Porto 1-0-ra nyert, Joao Moutinho lesgóljával. Egyébként a nyolcaddöntő eddigi hat mérkőzéséből ezt az egyet nyerte meg a pályaválasztó csapat.
A kontinentális szövetség nem volt hajlandó a kommunikációra, s emiatt a 2015-ben első alkalommal sorra kerülő Európai Játékok programjából is hiányozni fog a birkózás.
A kiemelt Petra Kvitova, Samantha Stosur és Caroline Wozniacki is sikerrel vette az első fordulót kedden a Dubajban zajló, kétmillió dollár összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
Babos Tímea 2 óra 45 perces mérkőzésen, három játszmában legyőzte kedden a selejtezőből főtáblára került spanyol Beatriz Garcia Vidaganyt a 235 ezer dollár összdíjazású bogotái női tenisztorna első fordulójában.
A címvédő MKB Veszprémet követően másodikként a Pick Szeged jutott be a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjébe, miután kedden kettős győzelemmel búcsúztatta a B.Braun Gyöngyös csapatát.
A Vasas a BSE elleni párharc harmadik mérkőzését is könnyedén megnyerte a női röplabda NB I rájátszásának negyeddöntőjében, így bejutott a legjobb négy közé.
A Szolnok hazai pályán könnyedén legyőzte az izraeli Holont kedden a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa nyolcaddöntős szakaszának ötödik fordulójában.
A Dunaferr, a Kecskemét és a Kaposvár is bejutott a férfi röplabda NB I rájátszásának elődöntőjébe, miután kedden negyeddöntős párharcuk harmadik mérkőzését is megnyerték.
Az ötödik helyen kiemelt francia Richard Gasquet számára a nyitóforduló egyben a végállomást is jelentette az 528 ezer euró összdíjazású, marseille-i keménypályás férfi tenisztornán.
Elképesztően gyenge mérkőzésen 1-0-ra nyert az FC Porto a Málaga ellen a Bajnokok Ligája ma esti nyolcaddöntőjében. Gyilkos meccs volt, de csak az öngyilkos hajlamokat ébresztette fel az emberben.
A Győr a papírformának megfelelően kikapott a török Fenerbahce vendégeként a női kosárlabda Euroliga két győzelemig tartó nyolcaddöntőjének első, keddi mérkőzésén.