Izgalmas, jó iramú meccset, nézőcsúcsot és ferencvárosi győzelmet hozott a 214. örökrangadó. A Fradi a második félidőben döntötte el a legnagyobb hagyományú hazai derbit: a 61. percben Hajnal Tamás, a 71. percben pedig Varga Roland talált az újpesti kapuba. A 2-0-ás sikerrel a Ferencváros feljött a tabella második helyére.
Hajnal Tamás és Varga Roland találatával 2–0-ra nyert odahaza a Ferencváros az Újpest ellen a labdarúgó NB I 23. fordulójának rangadóján. A derbit 21 217 néző tekintette meg a helyszínen, a vendégektől Asmir Suljicot kiállították a második félidőben. A győzelmével a dobogó második fokára fellépő Fradi 13 mérkőzés óta veretlen, az Újpest hét mérkőzés óta nyeretlen a bajnokságban.
Videoton–Haladás találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!
A női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Buducsnoszt Podgorica másodszor is legyőzte a Viborgot, így a tavalyi döntős montenegrói csapattal lett teljes a budapesti final four (május 9–10.) mezőnye. Dragan Adzsics lányai a visszavágón az idegenbeli hatgólos siker után is simán, tízzel győzték le a dán csapatot. A montenegrói bajnok mellett a macedón Vardar Szkopje, az orosz…
Ahogy a FTC egyik szurkolói csoportja révén a Népligetben, úgy Újpesten is összegyűltek azok a szurkolók, akik nem a helyszínen, hanem külön, kivetítőn nézték az NB I-es rangadót.
A Ferencváros 2–0-ra megnyerte az Újpest elleni derbit hazai pályán a labdarúgó NB I 23. fordulójában. Thomas Doll, a zöld-fehérek vezetőedzője a remekül védő Dibusz Dénest méltatta a siker után, míg Nebojsa Vignjevics, a lilák mestere szerint magukra húzták a Fradit.
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén az MKB-MVM Veszprém idegenben 24–24-es döntetlent játszott a Paris Saint-Germainnel, amely a hajrában ötgólos hátrányt dolgozott le. A visszavágóra április 19-én, jövő vasárnap kerül sor.
Az április 19-én rajtoló divízió 1/A világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott a Tüskecsarnokban tartotta főpróbáját az év csúcseseményére, és a remek első harmadot követően 4–2-es vereséget szenvedett az A-csoportos küzdelmekre készülő Szlovéniától.
Hajnal Tamás és Varga Roland találatával 2–0-ra nyert odahaza a Ferencváros az Újpest ellen a labdarúgó NB I huszonharmadik fordulójának rangadóján. Nebojsa Vignjevics a találkozó után csalódottan értékelt. Azt mondta, nem tudja, milyen helyzetből tudnak majd gólt szerezni, valamint kitért arra is, hogy riválisuknak sokkal könnyebb a sorsolása a Magyar Kupában, így nem tudja, lesz-e még derbi…
A Dinamo Moszkva a két gólpasszt adó Dzsudzsák Balázs vezetésével 2–1-re győzött a Mordovija Szaranszk ellen hazai pályán az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában.
A címvédő Békéscsaba vendégként nyert a Gödöllő ellen vasárnap a női röplabda NB I elődöntős párharcának első mérkőzésén. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart. A második meccset jövő csütörtökön rendezik.
Sanghaj – Egosita rohadékoknak nevezte versenyzőit, Lewis Hamiltont (30) és Nico Rosberget (29), a Forma-1-ben szereplő Mercedes-csapat résztulajdonosa.
Bár Lovrencsics Gergő gólt szerzett, a Lech Poznan hazai pályán csak 1–1-es döntetlent játszott a Korona Kielcével a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában, ezzel elszalasztotta a lehetőséget, hogy pontszámban utolérje a listavezető Legia Warszawát.
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 32. fordulójának vasárnapi játéknapja nem bővelkedett találatokban: egy mérkőzést kivéve mindenhol elég volt egy gól a három pont megszerzéséhez. A „kimaradó” mérkőzésen nem született gól... A legnagyobb meglepetést a Toulouse okozta, mely a jól szereplő Montpellier-t győzte le. A Saint-Étienne egygólos, Nantes elleni győzelmével folytatta…
A női kosárlabda NB I döntőjének harmadik mérkőzésén az UNIQA-Euroleasing Sopron 75–67-re győzött az Aluinvent DVTK Miskolc ellen, ezzel 2–1-re vezet az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban. A bajnoki bronzérem sorsa is eldőlt vasárnap, a Győr szerezte meg a harmadik helyet, miután nagy hajrával győzött a PEAC-Pécs ellen.
A Ferencváros labdarúgócsapata Hajnal Tamás és Varga Roland góljával 2–0-ra nyert az Újpest ellen. Thomas Doll, a zöld-fehérek vezetőedzője értékelte a derbit. Nebojsa Vignjevics, a lilák edzője a kihagyott helyzetekről beszélt.
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Mol-Pick Szeged hazai pályán 31–29-re nyert a német THW Kiel ellen, így kétgólos előnnyel várhatja az egy hét múlva esedékes visszavágót.
A Jakabfi Zsanettet nélkülöző Wolfsburg idegenben 4–0-ra legyőzte a Jenát a német női élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában, ezzel a Bayern Münchent megelőzve visszavette a vezetést a tabella élén.
Olvasóink már megszokhatták, hogy a Nemzeti Sport Online a labdarúgó NB I aktuális fordulóját követően a kluboktól összegyűjti a mérkőzések hivatalos látogatottsági adatait. A 23. forduló bőven tartogatott számunkra rekordokat: ebben az idényben először emelkedett harmincezer fölé az össznézőszám; több mint 21 ezren látták az FTC–Újpest rangadót a helyszínen; hazai nézőcsúcsot hozott…
A ZVVZ USK Praha 72–68-ra megnyerte a női kosárlabda Euroliga fináléját a nagy esélyes UMMC Jekatyerinburg ellen Prágában. A cseh csapat története során először hódította el a trófeát.
A spanyol élvonalbeli FC Barcelona U17-es csapata 3–2-es vereséget szenvedett hazai pályán a L’Hospitalet ellen. Tajti Mátyás csereként játszott a gránátvörös-kékeknél.
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Mol-Pick Szeged hazai pályán 31–29-re nyert a német THW Kiel ellen, így kétgólos előnnyel várhatja az egy hét múlva esedékes visszavágót.
A címvédő Marc Márquez nyerte meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájának második versenyét az egyesült államokbeli Austinban. A spanyol versenyző két olaszt, a ducatis Andrea Doviziosót és a yamahás Valentino Rossit utasította maga mögé.
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 32. fordulójában a Bordeaux hozta a vasárnapi formát: Cédric Yamberé találatával egygólos győzelmet ért el hazai pályán az Olympique Marseille ellen. A hazaiak hat pontra csökkentették hátrányukat a vendégekkel szemben, akik sorozatban másodszor szenvedtek vereséget (múlt héten a PSG-től kaptak ki), és a 4. forduló óta először szorulnak le a…