A címvédő Spanyolország szombat este Győrben nagy hajrát követően 91–80-ra legyőzte Szerbiát a magyar-román közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság középdöntőjében, és hat mérkőzés után – egyedüliként a mezőnyben – továbbra is százszázalékos. Oroszország és Litvánia szintén győzelemmel teljesítette az F-csoport szombati játéknapját.
Érdekes módját választotta a spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Segunda División) szereplő Alcorcón – amely akkor lett ismert, amikor a 2009–2010-es idényben a Király-kupában a legjobb 16 közé jutásért kiejtette a Real Madridot –, hogy még több nézőt csábítson a mérkőzéseire a következő szezonban. A madridi kis csapat játékosai egymás között cserélgetik a drukkereket ábrázoló „Panini-…
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros hivatalos honlapján, a fradi.hu-n erősítette meg a Nemzeti Sport Online korábbi értesüléseit: a fővárosiak szerződtették a Paks támadóját, Haraszti Zsoltot.
Bár pénteken lemondott az 1860 München elnöksége, szombaton bejelentették, hogy meghosszabbították Torsten Fröhling vezetőedző szerződését. De ezzel még nincs vége a német második ligás labdarúgóklubban zajló furcsa események sorának.
Három szezon után újra a Larvik női kézilabdacsapatát fogja erősíteni a 23 éves válogatott jobbszélső, Amanda Kurtovic. A több poszton is bevethető, csinos balkezes játékos több évig maradna a norvég élcsapatnál.
Orosz sajtóértesülés szerint a Dinamo Moszkva futballklub elnöke megállapodott Dzsudzsák Balázzsal a magyar válogatott szélső szerződéshosszabbításáról.
Elsőként a címvédő, összességében nyolcadik végső sikerére hajtó Roger Federer jutott be a fináléba az 1,575 millió euró (493 millió forint) összdíjazású, hallei füves pályás tenisztornán. Az ellenfele Andreas Seppi lesz.