Az év elején még Cristiano Ronaldóval boronálták össze a spanyol sajtóban Lucía Villalónt, a Real Madrid TV korábbi riporterét, ehhez képest most napvilágot látott, hogy a királyiak másik játékosával szűrte össze a levet. Javier "Chicharito" Hernández a szíve választottja. Fotók!
Xavi Hernández, a Barca ikonja Katarba utazott, hogy három plusz egy esztendőre aláírjon az al-Szadd együtteséhez - írja a Diario As című spanyol sportnapilap. A 35 éves játékost az Egyesült Államokba is hívták, de végül úgy döntött, a Közel-Keleten folytatja a nyártól.
A Vad II. István, Albert István, Berettyán Péter összetételű játékvezetői hármas révén lesz magyar bíró is a május 30-án kezdődő, új-zélandi U20-as labdarúgó-világbajnokságon.
"Ha feljutunk, nyilvánosan megszabadulok a ruháimtól" - ígérte egy sorsdöntő meccs előtt, Twitteren a kolumbiai újságírónő, Alejandra Omana, aki él-hal a Cúcuta Deportivo futballcsapatért gyerekkora óta. Kedvencei kiharcolták az élvonalbeli tagságot, ő pedig végül állta a szavát, életében először megmutatta a bájait ország-világnak.
Dániában tervez futballakadémiát létrehozni az FC Barcelona. A csütörtöki bejelentésen Allan Simonsen, a katalán klub történetének első dán játékosa beszélt arról, hogy ez hatalmas lehetőség azoknak a fiataloknak a számára, akik teljesen más futballfilozófiával szeretnének megismerkedni.
Bolgár Súlyemelő Szövetség visszaléptette csapatát a jövő hónapban sorra kerülő Európa-bajnokságról. Az MTI értesülését megerősítette a nemzetközi sportági szövetség (IWF) budapesti titkársága. A visszalépés mellett azután döntött Bulgária, hogy 11 emelője pozitív doppingtesztet produkált.
A görögök elleni Eb-selejtezőre készülő magyar válogatott újabb védőjét veszítette el: Vanczák Vilmos helyére Szolnoki Roland érkezett a keretbe - írja az mlsz.hu.
A vb óta először kapott ki Franciaország, méghozzá Párizsban, a Stade de France-ban, ahol Varane fejesgóljára háromszor válaszolt Brazília (Oscar, Neymar, Gustavo). A támadó középpálya jelentette a különbséget, Neymar és Firmino csillogott, de Willian is kitett magáért, két gólpasszt adott.
Radamel Falcao mindössze négy találatot jegyez harminc forduló alatt a PL-szezonban, a kolumbiai válogatottban viszont brillírozott csütörtök este. Az MU-ász négy perc alatt duplázott az első félidőben, előtte pedig ő hozta helyzetbe fejjel az elsőként eredményes Baccát. A dél-amerikaiak 6-0-ra páholták el idegenben Bahreint.
Május 23-án Hajóson rajtol és oda tér vissza az év legnagyobb országos közösségi rendezvényének nevezett Nemzeti Bor Maraton, amelyen a tervek szerint részt vesz Vajda Attila, Cseh László és Hosszú Katinka is.
A remek kűrt futó Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron francia kettős nyerte a jégtáncosok aranyérmét a sanghaji műkorcsolya-világbajnokságon. A Moscheni Carolina, Lukács Ádám duó a 18. helyen végzett.
Marija Sarapova nagy meglepetésre a második fordulóban búcsúzott az 5,381 millió dollár (1,51 milliárd forint) összdíjazású miami keménypályás tenisztorna női versenyében. A második helyen kiemelt orosz játékos honfitársától, Darija Gavrilovától kapott ki két játszmában.
Öt sportág, az atlétika, az úszás, az evezés, a triatlon és a kerékpár egyszerre rendezi meg Európa-bajnokságát 2018-ban Berlinben, illetve Glasgow-ban. Az esemény európai sportbajnokságok néven fut majd.
Berlin - A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint nem jó, hogy kollégája egyszerre a Hertha Berlint és a nemzeti csapatot is irányítja.
A címvédő, szerződéshosszabbítás előtt álló Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája autózta a leggyorsabb időt a Malajziai Nagydíj második szabadedzésén, azt követően, hogy az első gyakorláson motorhiba miatt nem tudott mért kört teljesíteni. Csapattársa, Nico Rosberg a szezon első tréningjét megnyerte, a folytatásban azonban csak harmadik lett. Kimi Räikkönennek is sikerült megelőznie a németet…
Marija Sarapova nagy meglepetésre a második fordulóban búcsúzott az 5,381 millió dollár (1,51 milliárd forint) összdíjazású miami keménypályás tenisztorna női versenyében. A második helyen kiemelt orosz játékos honfitársától, Darija Gavrilovától kapott ki két játszmában.
Tömegverekedés tört ki a szünetben, az öltözőfolyosón egy olasz amatőrmeccsen, a Vittoria-Paternó szicíliai derbin, a napokban. Hatalmas csihipuhit rendeztek a játékosok, nem is lehetett végigjátszani a találkozót. Összesen 59 meccsnyi eltiltást osztott ki a szövetség, volt, akit nyolc fordulóra elmeszeltek. A végeredményt 0-3-mal könyvelték el mindkét csapatnak. Videó!
Real Madrid-legendák vehetnek részt azon a gálameccsen, amelyet május végén rendeznek a Nagyerdei Stadionban, az első debreceni bajnoki aranyérem megszerzésének tizedik évfordulóján - tudatta a Real Team Hungary Kft. rendezvényszervező a civishir.hu-val.
A 2017-es budapesti úszó-, vízilabda-, műugró, műúszó és nyíltvízi világbajnokság beruházásainak felgyorsítására tett javaslatot a fideszes Bánki Erik és Gulyás Gergely.
Valamennyi meghatározó játékosával szerződést hosszabbított a Szolnoki Vízilabda Sport Club: a válogatott alappillérét is jelentő Varga Dániel, Varga Dénes és Vámos Márton mellett a két szerb világbajnok légiós, Milan Alekszics és Sztefan Mitrovics is Szolnokon marad a következő szezonban. Mezei Tamás pedig újabb 3 évre írt alá a klubnál.
Részleges térdszalag-szakadást szenvedett az olasz válogatott pénteki edzésén a Juventus 29 éves belső középpályása, Claudio Marchisio, aki az őszig már biztosan nem léphet pályára.
Ismét megsérült Daniel Sturridge, a Liverpool angol válogatott futballistája, aki így nem léphet pályára a Litvánia elleni, pénteki Európa-bajnoki selejtezőn, majd az olaszokkal szembeni, keddi barátságos mérkőzésen sem.