A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) bejelentése szerint az úgynevezett "sólyomszem" technológiát használják majd a vitás helyzetek eldöntésére a kanadai női világbajnokságon, júniusban és júliusban.
Babos Tímea Kristina Mladenoviccsal az oldalán könnyedén jutott be a női páros elődöntőjébe az 5,381 millió dollár (1,51 milliárd forint) összdíjazású miami keménypályás tenisztornán.
A Ferencváros a hazai első mérkőzés után a keddi, idegenbeli visszavágón is 5-0-ra győzött a másodosztályú Csákvár ellen, így 10-0-s összesítéssel jutott be a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjébe.
Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kedden kijelölte keretét a világliga csoportkörének utolsó, április 14-én sorra kerülő görögök elleni mérkőzésére.
A Ferencváros a hazai első mérkőzés után a keddi, idegenbeli visszavágón is 5-0-ra győzött a másodosztályú Csákvár ellen, így 10-0-s összesítéssel jutott be a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjébe. Nagy Dominik duplázott.
A Békéscsaba egygólos győzelmet aratott a vendég Vasas ellen a labdarúgó NB II 21. fordulójának keddi rangadóján, s ezzel átvette a vezetést a tabellán riválisától. A fővárosiak a hajrá előtt kétgólos hátrányba kerültek, és innen már csak szépíteniük sikerült a hosszabbítás perceiben.
Babos Tímea Kristina Mladenoviccsal az oldalán könnyedén jutott be a női páros elődöntőjébe az 5,381 millió dollár összdíjazású miami keménypályás tenisztornán.
A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a világliga csoportkörének utolsó, április 14-én sorra kerülő görögök elleni mérkőzésére.
Az osztrák Marcel Hirschernek minden oka megvan az idén az ünneplésre, hiszen sorozatban negyedszer nyerte el az alpesi összetett világ kupa kristálygömbjét. A szezon végén egy kis ajándékkal kedveskedett rajongóinak, festékpatronokkal töltött és érintésre festékfelhőt eregető kapuk közötti látványos síeléssel.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége keddi ülésén elfogadta a csehországi Racicében május 1-3-án sorra kerülő Európa-bajnokságra utazó csapat névsorát.
Athén – Jól vannak azok a görög a futballisták, akik hétfőn halálos autóbaleset részesei voltak a budapesti Eb-selejtező után. Egyikük Instagram-oldalán már üzent is, Istennek hálálkodott
Danilo, a Porto brazil válogatott jobbhátvédje a Real Madridhoz igazol a nyáron 31,5 millió euróért - közölte a királyiak hivatalos oldala kedden, éjfél körül. Hatéves szerződést köt a futballista.
Miami – Remekül megy a kemény pályás tornán a tenisz Babos Tímeának, párosban már elődöntős, ráadásul valódi csillag, Martina Hingis ellen léphet pályára
Magyarországon a Sport1 közvetíti élőben az évszázad bokszmérkőzését, a Floyd Mayweather-Manny Pacquiao összecsapást - erősítette meg a csatorna keddi közleményében. A találkozót május 2-án rendezik meg Las Vegasban.
Dortmund - Mats Hummels (26) koholmánynak minősítette azokat a híreket, amelyek szerint megegyezett a Manchester United labdarúgócsapatának holland vezetőedzőjével, Louis van Gaallal (63), s a nyártól a Premier League-ben folytatja a pályafutását.
Szasa Sztevanovics, a Győri ETO FC sportigazgatója szerdán megerősítette, hogy megtartják a csapat Kecskemét elleni, hazai bajnoki mérkőzését szombaton. Elmondta továbbá, hogy a játékosok vállalták: ha nem lesz pénz, akkor is pályára lépnek a nyárig, nem hagyják cserben a klubot szezon közben - írja a Kisalföld szerdai számában.
Berlin –A német Bild című lap közölte az élvonalbeli focitrénerek kereseti listáját, a Herthát irányító Dárdai Pál utolsó előtti a rangsorban. nem csoda, még mindig az utánpótlásedzői fizetését kapja
Moszkva – A Lazio után az Internazionale focicsapata is érdeklődik a magyar válogatott Dzsudzsák Balázs (28) iránt, a szélsőnek decemberben jár le a szerződése a Dinamo Moszkvánál
Mats Hummels koholmánynak minősítette azokat a híreket, amelyek szerint megegyezett a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzőjével, Louis van Gaallal, s a nyártól a Premier League-ben folytatja a pályafutását.
Az argentinok Lionel Messit, a portugálok Cristiano Ronaldót pihentették, egyikőjüket sem nevezték a kedd esti barátságos meccsre, tekintettel arra, hogy a klubszezon sorsdöntő szakasza következik. A gaúchók így is hozták a kötelezőt Ecuador ellen Agüero és Pastore góljával (2-1), a luzitánok viszont ráfáztak, Zöld-foki-szigetek a szünet előtti nyolc percben eldöntötte a meccset, nem kis…
Három magyar játékosra is lehet szavazni az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) oldalán, ahol a szurkolók választhatják meg a Bajnokok Ligája álomcsapatát.
Szexi fotósorozatot közöltek Mexikó egyik bájos műsorvezetőnőjével, a nicaraguai származású Gwen Garcíával, aki a Telehit csatorna "La Neta News" című programjában látható a képernyőn. Gwen rövid interjút is adott az Hombre magazinnak, amelyben titkos vágyát is elárulta: "arról álmodom, hogy egyszer szabad ég alatt szeretkezzek egy Barca-játékossal."
A férfi vízilabda ob I alapszakaszának utolsó fordulójában, pénteken rangadót vív a tabellán az első helyet elfoglaló Szolnok és a mögötte második OSC.