Hawaii – Első kisbabáját várja Bethany Hamilton (25). Az ameriaki profi szörfös mindössze 13 éves volt, amikor reggeli szörfözés közben cápatámadás érte és az állat leszakította a bal karját.
A második helyezett Ferenváros a negyedik Debrecent fogadja az NB I 27. fordulójának vasárnapi játéknapján. A bajnok Chelsea a Liverpool ellen szolgálná ki közönségét. A Formula 1-es szezonban először fordul elő, hogy nem Lewis Hamilton indul az élről. Tekintsdt át a nap sportműsorát!
Dárdai Pál, a kieséstől fenyegetett Hertha BSC vezetőedzője szerint csak a győzelem számít jövő szombaton, a német labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulójában.
Az Aranycsapat legendája szerencsét hozott a kispesti focicsapat olasz edzőjének. A tréner a meccsen zakóban feszít, a sajtótájékoztatóra a kabalaruhát veszi fel
Nagyobb meglepetések nélküli csapatidőfutammal vette kezdetét szombaton a 98. Giro d’Italia. A San Lorenzo al Mare és San Remo közötti 17,6 kilométeres útvonalon az előzetes elvárásoknak megfelelően az Orica GreenEdge csapata volt a leggyorsabb. A bikemag.hu beszámolója.
A 32 éves, hazai környezetben szereplő sprinter szombaton az amerikai Ryan Baileyt (9,93) és a szintén jamaicai Nesta Cartert (9,98) előzte meg Kingstonban.
A címvédő és jelenleg a harmadik helyen álló Atlético Madrid 2-2-es döntetlent játszott a 15. Levante vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája a rajttól a célig vezetve megnyerte a vasárnapi Formula-1-es Spanyol Nagydíjat, ezzel közelebb került az összetettben élen álló csapattársához, a világbajnoki címvédő Lewis Hamiltonhoz.
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája a rajttól a célig vezetve megnyerte a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjat, ezzel közelebb került az összetettben élen álló csapattársához, a világbajnoki címvédő Lewis Hamiltonhoz.
Nico Rosberg nyerte a vasárnapi Formula 1-es Spanyol Nagydíjat, idén először dialmaskodott a német pilóta, aki pályafutása kilencedik futamgyőzelmét ünnepelhette.
A tavalyi bajnok, jelenleg pedig a második helyen álló Manchester City simán nyert a sereghajtó, és már biztos kieső Queens Park Rangers ellen az angol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A címvédő és jelenleg a harmadik helyen álló Atlético Madrid 2-2-es döntetlent játszott Valenciában a 15. Levante vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának vasárnapi játéknapján. Fernando Torres mentett pontot a címvédőnek egy fejessel a 80. percben.
A második helyen álló Wolfsburg papírforma-győzelmet aratott a kiesés ellen küzdő Paderborn vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A +100 kilogrammos Bor Barna aranyérmet szerzett vasárnap Bakuban az olimpiai kvalifikációs cselgáncs világkupa-sorozat 154 ezer dollár összdíjazású Grand Slam-versenyén.
Hosszabbított horvát beállósával a magyar bajnoki címvédő Veszprém kézilabdacsapata. Renato Sulic szerződése jövő nyáron járt volna le, ezt a felek két és fél évvel hosszabbították meg - adta hírül a csapat hivatalos honlapján.
A Ferencváros az egy pontnak köszönhetően is visszaszerezte a második helyet a tabellán, de még nem biztosította be dobogós helyezését, Bódi Ádám remek góllal egyenlített a 89. percben.
A Debrecen a hajrában szerzett góllal 1-1-es döntetlent ért el a Ferencváros vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának vasárnapi első mérkőzésén.
A montenegrói Buducsnoszt Podgorica nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét, miután a Papp László Budapest Sportarénában rendezett vasárnapi fináléjában legyőzte a norvég Larvik csapatát.
Az értékes római sikerrel még mindig van esélye Roberto Mancini csapatának a nemzetközi kupaszereplésre, a Lazio nagy lehetőséget szalasztott el, hogy megelőzzék városi riválisukat a második helyen.
Az orosz válogatott hosszabbítás után 3-2-re győzött Szlovákia ellen a csehországi jégkorong-világbajnokságon vasárnap este, s így már biztosan bejutott a negyeddöntőbe.
Az olasz Elia Viviani nyerte meg a Giro d’Italia második szakaszát, összetettben az ausztrál Simon Gerranstól honfi- és csapattársa, Michael Matthews vette át a vezetést.
Budapest — Új sikerrecept alakul a magyar sportban: végy egy spanyol edzőt! Kézilabdában évek óta bevált a módi a dél-európai szakemberek foglalkoztatása.
Már sok mindennel próbálkoztak a skandináv szakemberek, hogy minél viccesebb jelenetek kerekedjenek a focipályákon. Használtak már kontrollereket, elektrosokkot és még ki tudja mit.
Az NBA rájátszásában a Cleveland Cavaliers ezúttal idegenben lépett pályára a Chicago Bulls otthonában és egy vereség esetén szint kilátástalan helyzetbe került volna.