2016. november 28. hétfő

nov. 28
16:09
MU: kísérteties a hasonlóság Ferguson és Mourinho között – kép (She)
José Mourinhót rengetegen kikezdték, miután a portugál sztármenedzser vezetésével a Manchester United labdarúgócsapata egyelőre nem áll túl fényesen, ami a bajnokságot illeti. Pedig…
nov. 28
16:27
El Clásico: kérdéses Jordi Alba játéka a Real Madrid ellen (She)
Bizonytalan, hogy pályára tud-e lépni a szombat délutáni, Real Madrid elleni el Clásicón a Barcelona labdarúgócsapatának vasárnap megsérült hátvédje, Jordi Alba.
nov. 28
16:36
Pogba színészkedése olyan szánalmas, hogy nálunk ez rögtön piros - videó (Agroinform)
Hihetetlenül kínos. És ez ráadásul azt is jelenti, hogy a francia támadó nem játszhat eltiltás miatt az Everton ellen.
nov. 28
16:45
Heti program: el Clásico, Man. City–Chelsea, Lazio–Roma (She)
A hét közepén kupafordulókat tartanak a nagy európai futballnagyhatalmak némelyikénél, illetve Magyarországon. Az angol Ligakupában már a négy közé jutás a tét, a spanyoloknál a klub-vb-re készülő Real Madrid zárja, a többi nagy csapat kezdi a nyolcaddöntőbe jutásért vívandó kört, míg az olaszoknál ez az utolsó forduló, amelyben pihennek az alanyi jogon nyolcaddöntős nagyok. Itthon az NB I-es…
nov. 28
16:47
Rg: bokatörése miatt 19 évesen visszavonul a 13-szoros orosz világbajnok (She)
Csupán 19 évesen visszavonul minden idők egyik legeredményesebb ritmikus gimnasztikázója, az orosz Jana Kudrjavceva. Kudrjavceva a 2015-ös olimpiai kvalifikációs világbajnokságon törött bokával nyert öt aranyérmet, majd megműtötték és hosszas rehabilitáció várt rá. Visszatért, de a sérülés azóta is kínozza, és úgy döntött, befejezi pályafutását.
nov. 28
16:49
Videó: ritkán látni ilyen színészkedést az NFL-ben (She)
Vontaze Burfict, az NFL-ben szereplő Cincinnati Bengals védője rendre tesz róla, hogy ne kedveljék. A balhés amerikaifutballista általában alattomos szabálytalanságokkal, sípszó utáni megmozdulásaival hívja fel magára a figyelmet, ám csapata vasárnapi, Baltimore Ravens elleni rangadóján valami egészen új oldalát mutatta meg – tegyük hozzá, ez sem túl szimpatikus...
nov. 28
16:54
Légiósok: Huszti-parádé, Priskin-gól, László Csaba Dárdai nyomában - légiósok (Agroinform)
Huszti Szabolcs volt a hétvége sztárja, a Frankfurt középpályása gólt és gólpasszt szerzett a Dortmund ellen.
nov. 28
17:03
Juventus: Diego Simeone – a büszke apa, aki odaszúrt a Juvénak (She)
Diego Simeone alábbi Instagram-posztját valószínűleg nem a Juventus-szurkolók kedvéért tette ki. De egy apa nem tudja magában tartani, ha büszke a fiára – ráadásul korábbi Inter- és Lazio-játékosként külön öröm, ha utódja éppen a Juvét veri el. Márpedig Giovanni Simeone duplája nagyban hozzájárult, hogy a Genoa legyőzze a torinói sztárcsapatot.
nov. 28
17:05
Atlétika: keményebb fellépést sürget a doppingolók ellen Bolt (She)
Keményebb fellépést sürget a doppingolók ellen a világ leggyorsabb futója, Usain Bolt.
nov. 28
17:36
Kézi BL: dráma dráma hátán, poénos végjáték Celjében – videó (She)
Már csak fél perc volt hátra a Celje–Meskov Breszt férfi kézilabda-mérkőzésből a Bajnokok Ligájában. A hazai csapat egygólos hátrányban (34–35) támadott. Meg lehet nyerni innen a meccset? A lehetetlen sikerült. Azaz majdnem…
nov. 28
17:38
Légiósok: Dzsudzsák kapufát lőtt, csapata pontokat hullajtott (She)
Az Arab Emírségek labdarúgó-bajnokságának hétfői játéknapján Dzsudzsák Balázs csapata, az al-Vahda hazai pályán gól nélküli döntetlenre végzett a kieső helyen álló, továbbra is nyeretlen Emirates Clubbal. A magyar válogatott támadó végigjátszotta a mérkőzést.
nov. 28
17:48
Tippjáték: Véget ért darts tippjátékunk, íme a nyertesek listája! (Agroinform)
Véget ért a hatharom.com és a PDC Hungarian Fan Club közös tippjátéka. Több mint 400 játékos közül került ki a győztes.
nov. 28
17:54
Férfi kézi EHF-kupa: a második kalapba került a Tatabánya (She)
Elkészítették a férfi kézilabda EHF-kupa csoportköre sorsolását megelőző kalapbeosztást. A Tatabánya a második kalapba került a dán HC Midtjylland, a spanyol Helvetia Anaitasuna és a szlovén RD Rico Ribnica mellé – így ezekkel nem találkozhat. A sorsolást december 1-jén Bécsben tartják meg.
nov. 28
17:56
Vizes vb 2017: Willy Wonka, Willy Fogg – reagált a szervezőbizottság (She)
A 2017-es budapesti vizes világbajnokság szervezőbizottsága nem érti a támadásokat a ma bemutatott kabalafigurákkal kapcsolatban. A szervezőbizottság közleményét változtatás nélkül közöljük.
nov. 28
17:58
Légióskörkép: Dortmund-verés Huszti főszerepléssel, Korhuték kiejtették az Intert (She)
A franciaországi Európa-bajnokság után számos magyar válogatott labdarúgó igazolt új csapatba, szerződött a honi bajnokságból külföldre. Ahogy azt olvasóink már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online-on hétről hétre összefoglaljuk légiósaink előző heti teljesítményét. Kövesse velünk, mi történt légiósainkkal az elmúlt néhány napban! Játszott percek, lapok, gólok!
nov. 28
18:12
Kézilabda: együttműködik a szövetség és a Sportkórház (She)
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) és az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI), azaz a Sportkórház.
nov. 28
18:14
Tenisz: Babos Tímea elkezdte a téli felkészülést (She)
Babos Tímea megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A 23 éves teniszező ezen a hétenBudapesten gyakorol, utána karácsonyig már Franciaország lesz az edzések helyszíne.
nov. 28
18:21
Sportfogadás: Remek az odds, most érdemes kontrázni a "népet" (Agroinform)
A nap rangadóján a szedett-vedett Internek szavazna bizalmat a többség, ám szerintünk inkább a vendégekben van value.
nov. 28
18:30
Vb 2018: befejezték a szocsi stadion átalakítását (She)
Befejeződtek a 2018-as, oroszországi labdarúgó-világbajnokság szocsi stadionjának átalakítási munkálatai.
nov. 28
18:48
Darts-vb: Van Gerwen és Taylor azonos ágon – a teljes sorsolás! (She)
A PDC illetékesei elkészítették a 2017-es darts-vb teljes sorsolását. A világelső Michael van Gerwen és a 16-szoros világbajnok Phil Taylor azonos ágra került, ami azt jelenti, hogy legkésőbb az elődöntőben összecsaphatnak egymással.
nov. 28
19:15
NB I: Bukhat a Fradi, élre állhat a Vidi - az utolsó előtti forduló következik (Agroinform)
Pintér Attila a Ferencváros ellen készülhet, míg az Újpest fővárosi, a Videoton vidéki derbit játszik.
nov. 28
19:21
Kézilabda: lehet, hogy Szucsánszki nem lesz többé válogatott (She)
Könnyen előfordulhat, hogy Szucsánszki Zita már nem játszik többet a magyar válogatottban nagy világversenyen. A Ferencváros kézilabdázójának eltört az orrcsontja a románok elleni döntőben a Kárpát-kupán, így erősen kétségessé vált a szereplése a decemberi svédországi Európa-bajnokságon. A jövőt illető tervei pedig már nem kedveznek egy újabb vb-s vagy Eb-s szereplésnek.
nov. 28
19:39
PL: Tony Pulis milliókat fizethet a Crystal Palace-nak (She)
Pert vesztett két évvel ezelőtti távozása kapcsán Tony Pulis, az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő West Bromwich Albion jelenlegi vezetőedzője, s az ítélet szerint 3.7 millió fontot köteles fizetni volt klubjának, a Crystal Palace-nak.
nov. 28
19:41
Sportlövészet: Nagy György maradt az elnök (She)
További négy évre Nagy Györgyöt választotta meg elnöknek a Magyar Sportlövőszövetség (MSSZ) küldöttgyűlése.
nov. 28
19:57
Kézilabda: lehet, hogy Szucsánszki nem szerepel több világversenyen (She)
Könnyen előfordulhat, hogy Szucsánszki Zita már nem játszik többet a magyar válogatottban nagy világversenyen. A Ferencváros kézilabdázójának eltört az orrcsontja a románok elleni döntőben a Kárpát-kupán, így erősen kétségessé vált a szereplése a decemberi svédországi Európa-bajnokságon. A jövőt illető tervei pedig már nem kedveznek egy újabb vb-s vagy Eb-s szereplésnek.
nov. 28
20:33
Juventus: Dani Alves sérülése után itt az újabb rossz hír (She)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) listavezető Juventus a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Leonardo Bonuccira súlyos combsérülés miatt másfél-két hónapos kihagyás vár.
nov. 28
20:35
Kosárlabda: nőtt a sportág honi presztízse – Szalay (She)
Az idei válogatott- és klubszintû eredmények nyomán nőtt a magyar kosárlabda presztízse a szövetséget (MKOSZ) vezető Szalay Ferenc szerint.
nov. 28
20:37
Chelsea: Hazard csak két csapatot tart riválisnak (She)
Eden Hazard, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea játékosának véleménye szerint három csapat esélyes a bajnoki címre. A londoni klub sztárja a Manchester Cityt és a Liverpoolt tartja a legnagyobb ellenfélnek.
nov. 28
21:09
Sakk-vb: 40 perces remi, rapid partik döntenek a bajnokról (She)
Mindössze 40 perc és 30 lépés után döntetlenben egyezett meg Magnus Carlsen és Szergej Karkakin a New Yorkban zajló sakkvilágbajnoki döntő 12., utolsó játszmájában, így a páros meccs klasszikus része 6:6-tal ért véget.
nov. 28
21:11
Serie A: csodás gólok a nápolyi estében, az eredmény meglepő (She)
A Napoli hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Sassuolóval az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 14. fordulójának hétfői játéknapján.
nov. 28
21:27
Mol Liga: hosszabbításos fehérvári siker, kikapott a Fradi (She)
Gólokban gazdag meccsen a Fehérvár 5–5 után hosszabbításban 6–5-re legyőzte a Dunarea Galati-ot a jégkorong Mol Liga hétfői játéknapján. A Csíkszereda szintén szoros csatában, de még a három harmad alatt le tudta győzni idegenben a Ferencvárost.
nov. 28
21:45
La Liga: hétvégén Barca–Real? Melyik csapat nyer? (She)
A hétvégén Barcelonában rendezik meg a La Liga csúcsrangadóját, a Barcelona–Real Madrid mérkőzést. Ön szerint milyen végeredmény születik?
nov. 28
22:03
Videó: így örültek a gyerekek a lelátón Mahrez góljának (She)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 13. fordulójában a Leicester City 2–2-es döntetlent játszott a Middlesbrough-val.
nov. 28
22:20
Hertha: Dárdai egyik legjobbja szerződést hosszabbított (She)
Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Vedad Ibisevic 2019-ig meghosszabbította a szerződését a klubbal.
nov. 28
22:22
Videó: gyönyörű kapásgól sokkolta a Napolit (She)
Mint arról beszámoltunk, a Napoli csak 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a Sassuolóval az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) hétfő esti mérkőzésén. A nápolyi vezető gólra Grégoire Defrel szenzációs kapásgóllal válaszolt. Íme, az egyenlítő találat!
nov. 28
22:24
Vívás: 600 milliót szán a kormány a 2019-es világbajnokságra (She)
Hatszázmillió forint támogatást szán a kabinet a 2019-es, budapesti vívó-világbajnokság megrendezésére, az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.
nov. 28
22:54
La Liga: hármat lőtt a Bilbaónak, már 10. a Las Palmas (She)
A La Liga 13. fordulójának záró mérkőzésén a La Palmas hazai pályán 3–1-re legyőzte az Athletic Bilbaót.
nov. 28
23:12
Serie A: micsoda húsz perc – ilyet 26 éve nem tett az Inter (She)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 14. fordulójának záró mérkőzésén az Internazionale 4–2-re legyőzte a Fiorentinát a San Siróban, ezzel megelőzte riválisát a táblázaton, és feljött a nyolcadik helyre. A Napoli hazai pályán nem bírt a Sassuolóval.

Keresés