A csütörtöki Vidi-győzelem után a csapat szerb edzője, Marko Nikolic gratulált játékosainak az újabb kiváló eredményhez. A görögök trénere azonban kritikával illette magyar ellenfelét, hozzátéve: a futball néha nem igazságos.
Kicsattan a boldogságtól a párosban immár kétszeres világbajnok, valamint Grand Slam-győztes teniszező, Babos Tímea. Tavaly még sírva ünnepelte vb-győzelmét, s akkor arról beszélt, rendkívül hosszú és nehéz éven van túl, ennek szólnak a könnyek. Mára azonban teljesen kicserélték, a tegnapi sajtótájékoztatón fülig érő mosollyal állt az újságírók elé
Alig pihent csütörtökre virradóra Késely Ajna, ugyanis a százhalombattai rövid pályás országos bajnokságon a rajta elvégzett doppingellenőrzés éjfélig elhúzódott. A vizeletvizsgálat mellett kétszer (!) vettek tőle vért, csütörtökön mégis vidáman kelt, mert a spanyolországi Marbellára utazott trénere, Turi György társaságában az Európai Nemzeti Olim
Magyarország válogatottja is részt vesz a Homeless World Cupon, a hajléktalanok futball-világbajnokságán, amelyet idén november 13-tól Mexikóban rendeznek meg.
Lett magyar főszereplője a BL-nek – sajnos… Nem a mezőny egyetlen magyar futballistája alkotott emlékezeteset, hanem Kassai Viktor egyik ítélete adott témát.
Cseh László feltalálta a gyógyszert az öregedésre, vagy az is lehet, hogy a kétszeres világbajnok, négyszeres olimpiai ezüstérmes ivott az örök fiatalság forrásából.
Magyarország válogatottja is részt vesz a Homeless World Cupon, a hajléktalanok futball-világbajnokságán, amelyet idén november 13-tól Mexikóban rendeznek meg.
Az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) főigazgatója attól tart, hogy nem fogják tudni tartani a nemzetközi ügynökséggel (WADA) kötött megállapodásban szereplő határidőt a moszkvai labor eredményeinek hozzáféréséhez.
A pályafutása során számtalan konfliktust felvállaló háromszoros olimpiai bajnok most egy olyan versenyen kíván indulni, amelynek nevezőit a Nemzetközi Úszószövetség két év eltiltással sújthatja. Hosszú Katinka nagy konfliktussorozata.
A Forma–1-ből való kilépéssel fenyegetőzik a Mercedes-istálló brit pilótája, Lewis Hamilton (33). Az immáron ötszörös világbajnoknak nagyon nem tetszik az ötlet, hogy a jövőben 25 futamból álljon a legrangosabb autóverseny-sorozat.