A Mol-Pick Szeged együttese begyűjtötte az egyik legértékesebb skalpot a férfikézilabda Bajnokok Ligájában: szombaton hazai pályán legyőzte a talán első számú sztáralakulatot.
Bizonytalan időre elhalasztotta a dél-amerikai labdarúgó-szövetség a Libertadores Kupa-döntő második mérkőzésének lejátszását. Hangsúlyozza a közlemény, hogy időleges halasztásról van szó, nem arról, hogy nem kívánják befejezni a sorozatot.
Araszol felfelé a Mol Vidi FC, már a második a labdarúgó NB I tabelláján. Sikeresen menekül a kieséstől a Diósgyőr, a Haladás viszont egyre távolabb kerül a bennmaradást jelentő helyektől.
A levezető kör végén Hamilton és Vettel fogta közre a kétszeres világbajnokot, és piruettezésbe kezdtek, amiért nem győzött hálálkodni a sorozattól búcsúzó spanyol.
Tizenhárom bajnoki forduló, 19 kapott gól – ez a Real Madrid szánalmas mérlege a Primera Divisiónban. Legutóbb 13 forduló után a 2008–2009-es szezonban kapott ennyi gólt a spanyol csapat.
A bajnoki címvédő FTC-Telekom Waterpolo a tavalyi döntős A-Híd OSC Újbuda együttesével találkozik a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntőjének egyik elődöntőjében.
Vasárnap rendezték a Duna Arénában az Ötpróba programsorozat vizesgáláját, számos olimpiai, világ- és Európa-bajnok részvételével. A vizes sportágakat népszerűsítő rendezvény megszervezéséből a háromszoros olimpiai aranyérmes vízilabdázó is kivette részét.
A brit pilóta és a Mercedes az egyéni és konstruktőri VB-cím megszerzése után az utolsó versenyt is behúzta. Fernando Alonso elbúcsúzott a száguldó cirkusztól.
Jövőre a duplájára, 500 millió emelkedik az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás, az ekho alapján adózó sportolóknál a bevétel éves felső határa. Dénes Ferenc sportközgazdász szerint vonzó lehet az új határ, de ekkora fizetés üzleti alapon egyik sportágban sem termelhető ki.
Az immár ötszörös világbajnok, Lewis Hamilton úgy aratott tükörsima győzelmet Abu-Dzabiban a Formula–1-es szezonzárón, hogy a hét végét végigbohóckodta a filmsztár Will Smith társaságában.