2020. május 27. szerda

máj. 27
11:47
Gyászol a sztárcsapat, elhunyt a legendás focista (Ripost)
Glyn Pardoe az egész karrierjét az angol Manchester City labdarúgócsapatánál töltötte.
máj. 27
11:48
300 néző előtt már rendeztek Újpest–Fradit, zárt kapuk mögött sosem (She)
A labdarúgó NB I szerdai, a 20. fordulóból elhalasztott Újpest–FTC derbije elé összegyűjtött érdekességekből, statisztikákból kiderül, hogy tétmérkőzésen először találkozik zárt kapuk mögött a két nagy rivális, mint ahogy az is, hogy a lilák több mint egy éve tudtak legutóbb mérkőzést nyerni a pályarekonstrukció miatt sokáig zárva tartó Szusza Fere
máj. 27
11:50
F1: a McLaren 2022-től már az élcsapatokat bosszantaná (She)
A McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown bízik abban, hogy csapata 2022-től már komoly kihívója lesz a nagy hármasnak, vagyis a Mercedesnek, a Ferrarinak és a Red Bullnak.
máj. 27
11:52
Sífutás: visszatér a nyolcszoros olimpiai bajnok Björgen (She)
Negyvenévesen felújítja versenyzői pályafutását Marit Björgen, a norvégok nyolcszoros olimpiai bajnok sífutója, a téli ötkarikás játékok történetének legeredményesebb sportolója.
máj. 27
12:00
Női kézi: Békéscsabáról igazolt válogatott kapust a Szombathely (She)
Balog Judit személyében ukrán válogatott kapust igazolt Békéscsabáról a Szombathely női kézilabdacsapata – adta hírül hivatalos honlapján a Vas megyei klub.
máj. 27
12:02
Fft: Gallia hódolata a Caesarnak – Az egyetlen magyar Aranylabda krónikája (She)
Albert Flórián 1967-ben érdemelte ki az Európa – de nyugodtan mondhatjuk, a világ – legjobb játékosának járó egyéni elismerést. A FourFourTwo terjedelmes cikkben foglalta össze, amit tudni érdemes a történetről.
máj. 27
12:18
„Brutálisan nehéz lesz megállítani a Bayernt” (Infostart)
Lucien Favre, a nagy rivális Borussia Dortmund svájci edzője mondta ezt a keddi vesztett meccs után, mert mint fogalmazott, "hét pont hat meccs alatt, ezt nagyon-nagyon nehéz lesz ledolgozni”.
máj. 27
12:36
Nfl: autósmozivá alakítja stadionját a Miami Dolphins (She)
Autósmozi lesz az idei Super Bowl helyszínéből, a Hard Rock Stadionból: a Miami Dolphins amerikaifutball-csapata kedden jelentette be erre vonatkozó terveit.
máj. 27
12:48
Bayern: Már lehet küldeni Münchenbe a salátástálat (She)
A korábbi Bayern-sztár Bastian Schweinsteiger szerint eldőlt a német futballbajnoki cím sorsa azzal, hogy az éllovas Bayern München kedden 1–0-ra legyőzte idegenben a Borussia Dortmundot.
máj. 27
13:00
Kézi: szeptember 6-án rajtol a 2020–2021-es idény (She)
Nagy László, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) alelnöke az M4 Sportnak adott interjújában bejelentette, hogy a szeptember 6-án rajtol a következő, 2020–2021-es bajnoki idény.
máj. 27
13:02
MotoGP: ismét ausztrál pilóta a gyári Ducati csapatnál (She)
Bár a királykategória első 2020-as futamára még csaknem két hónapot várni kell a Covid–19 járványnak köszönhetően – az első verseny a tervek szerint július 19-én, Jerezben lesz –, eközben a pilótapiacon folyamatos a mozgás. Ma egy újabb, egyben igen fontos kérdés végére került pont, az egyik gyári Ducati-ülés 2021-ben már biztosan Jack Milleré.
máj. 27
13:30
Kézilabda: szeptember 6-án rajtolhat a 2020–2021-es idény (She)
Nagy László, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) alelnöke az M4 Sportnak adott interjújában elmondta, hogy a tervek szerint szeptember 6-án rajtol a következő, 2020–2021-es bajnoki idény.
máj. 27
13:32
Ukrajna: szombattól indul újra a futballbajnokság (She)
Az ukrán labdarúgó-bajnokságot szombattól folytatják az ország illetékes minisztériumának hozzájárulásával.
máj. 27
13:42
F1: Binottónak jól kell kezelnie ezt a furcsa Vettel-helyzetet (She)
A Ferrari alapítójának, Enzo Ferrarinak a fia, Piero Ferrari tudja, hogy szokatlan lesz úgy nekivágni egy teljes idénynek, hogy tudják, versenyzőjük az év végén távozik, azonban bízik abban, hogy a csapatfőnök, Mattia Binotto megfelelően kezeli a helyzetet.
máj. 27
13:44
Afrika-kupa: 2022-re halaszthatják a januári tornát (She)
Egy évvel elhalaszthatják a 2021 elejére tervezett Afrikai Nemzetek Kupáját, a fekete kontinens legrangosabb labdarúgó eseményét a koronavírus-járvány miatt az RMC Sport francia televíziós csatorna értesülése szerint.
máj. 27
14:00
La Liga: magyarul üzentek, Puskás neve is szóba került (She)
A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) a hivatalos Facebook-oldalán magyar nyelven üzent magyar rajongóinak az Athletic Bilbao visszavonuló csatárlegendája, Aritz Aduriz kapcsán. Mint írják, a profi pályafutását 39 évesen befejező baszk támadó Puskás Ferenc, Alfredo Di Stéfano, Joaquín és Edmundo Suárez mellett az egyetlen játékos, aki a 35. életé
máj. 27
14:06
Nhl: Draisaitl lett a liga az első német pontkirálya (She)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) idő előtt lezárt alapszakaszát követően több egyéni elismerés is gazdára talált.
máj. 27
14:12
Utánpótlás: elkezdődik a nyíregyházi edzőközpont tervezése (She)
Elkezdődnek a Nyíregyháza Spartacus-Bozsik József Labdarúgó Akadémia örökösföldi edzőközpontjának tervezési munkálatai – a beruházásról szerdán tartottak sajtótájékoztatót a nyírségi megyeszékhelyen.
máj. 27
14:14
PL: fontos bejelentés, engedélyezik a testi kontaktust az edzéseken (She)
Az angol Premier League a hivatalos honlapján bejelentette, a brit kormány vasárnapi döntése nyomán a részvényesek szerdán megszavazták, engedélyezik a kluboknak a csapatedzéseket.
máj. 27
14:16
A Southampton magyar konyhaigazgatója a járvány idején a rászorulóknak főz (She)
A Southampton konyhaigazgatója, Szálas Zoltán egy átlagos meccsnapon 8000 adag ételért felel, a koronavírus-járvány kitörése óta azonban nem a labdarúgóknak, nézőknek, vendégeknek, hanem a nélkülözőknek főz.
máj. 27
14:18
Vad szurkolás az üres futballstadionokból (Infostart)
Akik nézték a Borussia Dortmund és a Bayern München mérkőzését, igazolhatják: a hangok alapján akár tele is lehetett volna a Signal Iduna Park nézőtere. Néhány más, az újrakezdésre készülő ligában is szeretnének hasonló hanghatással operálni.
máj. 27
14:18
Nhl: Draisaitl lett a liga első német pontkirálya (She)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) idő előtt lezárt alapszakaszát követően több egyéni elismerés is gazdára talált.
máj. 27
14:24
Sífutás: az olimpiai érmes orosz svájciként versenyezhet (She)
A 2014-es, szocsi ötkarikás játékokon bronzérmes Ilja Csernouszov orosz sífutó a 2022-es, pekingi téli olimpián már svájci színekben indulhat.
máj. 27
14:48
Jégkorong: Such György maradt a magyar szövetség elnöke (She)
Such György maradt a Magyar Jégkorongszövetség elnöke, miután a Székesfehérváron, a Mol Aréna Sóstó rendezvényközpontjában rendezett tisztújító küldöttgyűlésen 176–19-es szavazatszámmal győzött Szuper Levente ellenében.
máj. 27
14:54
Hihetetlen dolog történt a magyar focicsapattal (Ripost)
A Mezőkövesd és a Honvéd játssza a labdarúgó Magyar Kupa fináléját június 3-án a Puskás Arénában.
máj. 27
15:06
Női kézi: három év alatt harmadszor távozik az edző a CSM-től (She)
Három év alatt harmadszor távozik a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatától Per Johansson – a svéd edző ezúttal csupán három hónapot töltött a román klubnál. Azt is csupán másodedzőként, Adrian Vasilénak a munkatársaként, aki a montenegrói válogatottnál éppen a szövetségi kapitányi posztot betöltő Johansson segítője.
máj. 27
15:18
Pafc: hosszabbított a 18 éves tehetség (She)
A labdarúgó NB I folytatására készülő Puskás Akadémia a hivatalos honlapján bejelentette, Radics Márton 2022-ig meghosszabbította szerződését.
máj. 27
15:36
F1: aki Räikkönent feledtette, Vettelt pedig „nyugdíjazta” (She)
Az utóbbi időben szimulátoron is az egyik legsikeresebb Formula–1-es versenyző a Ferrari pilótája, aki tavaly a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt győzte le házon belül. Charles Leclerc sokoldalú figura, akit a tragédiák sem kerültek el. Ezekből is erőt meríthet a következő tíz évre, amelyben várhatóan a Max Verstappennel való rivalizálása ha
máj. 27
15:45
Such György maradt a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke (Behaviour)
A régi-új elnököt az elnökséggel egyetemben négy évre választották meg.
máj. 27
16:12
Jégkorong: A támogatás mértéke engem is meglepett – Such György (She)
Such György számított arra, hogy újra megválasztják a Magyar Jégkorong Szövetség elnökének, de azt őt is meglepte, hogy 176-19-es szavazataránnyal győzött Szuper Leventével ellenében. Az NSO Tv-nek többek között elmondta, mi lesz az első feladata az újabb négyéves ciklusa elején, s arról is beszélt, hogyan lehetne növelni a főszponzor, Erste Bank á
máj. 27
16:14
Such György – A támogatás mértéke engem is meglepett (She)
.
máj. 27
16:21
Csajos göndör fürtök: Megosztja a rajongókat Ronaldo új haja (BorsOnline)
Új frizurát csináltatott a Juventus ötszörös aranylabdás focistája, Cristiano Rona
máj. 27
16:30
E-sport: Verstappen és Norris csapattársak lesznek a Le Mans-on (She)
Max Verstappen és Lando Norris egy csapatban küzd majd a Le Mans-i virtuális 24 órás viadalon június 13–14-én – számolt be róla a planetf1.com.
máj. 27
16:32
Női kézilabda: diplomára hajt az Ftc válogatott beállója (She)
Pásztor Noémi, az FTC-Rail Cargo Hungaria és a magyar válogatott beállója a fradi.hu-nak adott interjújában mesélt az egyetemi tanulmányairól és a tanulás fontosságáról.
máj. 27
16:36
Női kézi: Vjahireva lett az orosz bajnokság legértékesebbje (She)
A Rosztov-Don és az olimpiai címvédő válogatott erősségét, Anna Vjahirevát választották meg az orosz női kézilabda-bajnokság legértékesebb játékosának. A magyarokkal azonos olimpiai selejtezőcsoportban szereplő nemzeti együttesben és klubcsapatában is meghatározó szerepet játszó irányító-átlövőnek a címet az orosz élvonalbeli klubok edzőinek,
máj. 27
16:42
Újpest: az Ute a bennmaradás érdekében lezártnak tekinti az üzengetést (She)
Újabb közleményt adott ki az Újpesti Torna Egylet, ebben az áll, az NB I-es labdarúgócsapat sikeres szereplése érdekében nem kíván üzengetni Roderick Duchatelet-nek, az Újpest FC tulajdonosával.
máj. 27
17:00
Elképesztő változás, Cristiano Ronaldo tíz évet fiatalodott (Ripost)
Alaposan meglepte rajongóit az ötszörös aranylabdás portugál labdarúgó, Cristiano Ronaldo.
máj. 27
17:06
Hosszú Katinka: Legalább három gyereket szeretnénk! (She)
Hosszú Katinka a HOT! magazinnak adott páros interjút kedvesével, Gelencsér Mátéval együtt. Meséltek arról, hogy hogyan ismerkedtek meg, és jövőbeli terveiket is vázolták.
máj. 27
17:12
F1: ki vezetett a legtöbb körön át a 2010-es években? Íme, a válasz (She)
A versenystatisztikákkal foglalkozó Racing Statistics érdekes videót közölt, amelyben nyomon követhetjük, hogy a 2010-es években mely pilóták vezettek a legtöbb körön át futamot a Formula–1-ben. Természetesen a listán előkelő helyen találhatók meg az ebben a tíz évben világbajnoki címet szerző pilóták, így Sebastian Vettel (4), Lewis Hamilton (5) é
máj. 27
17:14
Tokió 2020: kész a sportlövők selejtezős menetrendje (She)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elfogadta a Nemzetközi Sportlövőszövetség (ISSF) tervezetét a tokiói olimpia kvalifikációs küzdelmeinek folytatására.
máj. 27
17:42
Juventus: lemondtak Pogba visszacsábításáról (She)
Olasz lapértesülés szerint a Serie A-ban szereplő Juventus letett arról, hogy visszacsábítsa keretébe Paul Pogbát a Manchester Unitedtől.
máj. 27
17:44
Mob: június 20-án rendezik meg a tisztújító közgyűlést (She)
Június 20-án rendezik a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tisztújító közgyűlését. A MOB honlapjának beszámolója szerint a küldöttgyűlés dátumáról a szerdai elnökségi ülésen döntöttek.
máj. 27
17:54
Fizetési plafon, az idegen test (She)
Kevés olyan szabályozás van a sportvilágban, amelyet többször próbáltak volna összeboronálni a labdarúgással, mint a fizetési plafon, és most, hogy a vírusjárvány alapjaiban szabta át az európai futballt, az eddigieknél is többször merül fel – és még valószínűbb lett az eljövetele.
máj. 27
17:57
Akár egy Tyson-Tyson meccs is összejöhet – Fury is összecsapna a legendával (BorsOnline)
A WBC nehézsúlyú bokszvilágbajnoka, Tyson Fury is megmérkőzne a visszatérésére k�
máj. 27
18:24
Férfi kézi: az U-válogatott átlövő a Toulouse-nál folytathatja (She)
A handball-planet.com információja szerint a francia élvonalban szereplő Fenix Toulouse kézilabdacsapatánál folytathatja pályafutását a Tatabánya 21 éves magyar korosztályos válogatott átlövője, Borzas Uros.
máj. 27
18:30
Potya gól, kiállítás: a Hertha kiharcolta az ikszet Lipcsében (She)
A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzig 2–2-es döntetlent játszott hazai pályán a Herthával.
máj. 27
18:36
MU: különleges ajándékot küldtek Fergusonnak a karantén idejére (She)
A The Sun angol bulvárlap értesülései szerint a Manchester United labdarúgócsapata egy különleges legóval lepte meg korábbi menedzserét, Sir Alex Fergusont a koronavírus-járvány miatt elrendelt karantén idejére.
máj. 27
18:54
La Liga: a következő idény elején visszatérhetnek a nézők (She)
Akár már a spanyol labdarúgó-bajnokság következő idényének elején visszatérhetnek a nézők a stadionokba egy kormányzati tisztségviselő szerint.
máj. 27
19:06
NB I: nincs meglepetés, Isael, Nguen és Boli is kezd az Újpest ellen (She)
Újpest–Ferencváros derbit rendeznek szerdán 20 órától a Szusza Ferenc Stadionban. A hazaiaknál és a vendégeknél sincs meglepetés a kezdőcsapatokat illetően. Íme!
máj. 27
19:12
Románia: eltiltás jár orrfújásért és pályára köpésért mostantól (She)
Legalább hat, legfeljebb 12 mérkőzésre tilthatják el azt a labdarúgót, aki a pályára köp a román bajnokság folytatásában.

Keresés