Az informatika sehol sem lenne, ha a ronda, mérgező anyagokkal teli alaplapokat, videokártyákat, és a többi nyomtatott áramkört nem lehetne becsomagolni szép színes műanyagba.
Azoknak, akik a CeBITen járnak, de nincs pénzük/idejük büfében kajálni, ajánlom a sajtóközpontot, a kiállítás közepén: óriási épület, eltéveszteni sem lehet.
Nem vagyok meggyőződve arról, hogy pc-kkel kell játszani, miközben a konzolok hasonló képminőséget nyújtanak, és csak annyiba kerülnek, mint egy közepes videókártya.
A kisebb cégek, azok a gyártók, akiket még nem kapott fel a média, vagy akik csak keresik a feltűnést, sajátos módon próbálják felhívni magukra a figyelmet: lányokat küldenek a tömegbe, akik megtámadják a gyanútlan sajtómunkást.
Aki Apple-gépet használ, az csak médiamunkás lehet? Ülök csöndesen egy rakás öltönyös, laptopos ember között, mégis hozzám jöttek oda már ketten, és szegezték nekem a kérdést, hogy blogolok-e? Most piruló arccal rohanok át a 21-es pavilonba.
Többen is azt mondták, hogy az utolsó napon akár meg is vehetem a kiállított termékeket, de van egy tippem, hogy valójában hová kerül majd ez a sok műanyag: a hulladéktelepre.
Gyanútlanul sétáltam, amikor beleakadtam a CEC-be, pontosabban a China Electronics Corporationbe, ami látszólag épp most akar betörni a nyugati piacra.
Nehezen tudok elképzelni unalmasabb dolgot, mint az alaplapok: még a legfanatikusabb hardverrajongók érdeklődését is nehéz felkelteni, ha leszámítjuk a tuningot, nem várhatunk csodát egyik márkától sem, sebességben szinte alig van különbség, szolgáltatásokban is alig.
Bár a Nintendo Wii kevésbé passzol a nagyfelbontású tévékhez, mint az Xbox 360 vagy a PlayStation 3, egy Speedlink nevű cég mégis két hatalmas vászonra vetítette ki a Wii Sports játékot.