Spanyol tudósok rájöttek, mi okozhatta a neandervölgyi ember kihalását. Eltűnésük azért is rejtélyes, mert a faj látszólag szinte ugyanolyan kapacitásokkal rendelkezett, mint a Homo sapiens.
Űrrepülés-történeti mérföldkő volt, hogy egy magáncég, a SpaceX szállított két amerikai űrhajóst a Nemzetközi Űrállomásra. Közben Oroszország és Kína is bejelentette: saját űrállomást épít, az Egyesült Államok pedig magáncégeknek adná ki a Nemzetközi Űrállomás amerikai részét.
A kígyók hőlátó képessége segíthet a retina gyógyításában, a mechanizmus felhasználásával akár a látás is visszanyerhető – derül ki a Science-ben publikált tanulmányból.
A korábbi tapasztalatok szerint ezek a járványok az első hullám lecsengése után általában fél évvel később újra jelentkeznek. De mi van, ha nem cseng le az első hullám?
A Cambridge-i Egyetem kutatóinak célja, hogy tanulmányozhassák az emberi fejlődés egy olyan korai szakaszát, amelyet ez idáig nem sikerült közvetlenül megfigyelni.
Egy 74 millió évvel ezelőtt élt kistestű emlős fogait fedezték fel a kutatók Patagónia chilei részén: ez a legrégebbi ilyen típusú lelet, amelyet a dél-amerikai országban találtak.
Ha lassan is, de továbbra is terjed Magyarországon is az új típusú koronavírus, ezért továbbra is fontos az óvatosság, mivel rajtunk múlik, hogy a várható második hullám mennyire lesz súlyos lefolyású - hívta a fel a figyelmet egy interjúban Kemenesi Gábor virológus.
Alacsony a magyar lakosság átfertőzöttsége - ez derül ki a KSH és a négy magyarországi orvosegyetem közös koronavírus-felméréséből. A mintavételről, az adatfeldolgozásról és az utánkövetésről Mag Kornélia, a KSH elnökhelyettese beszélt az InfoRádióban.
Az Európai Unió után az Egyesült Államok légkörfigyelő szolgálata is azt állapította meg, hogy rekordmagas volt a világ átlaghőmérséklete idén májusban.
A jelentős nemzetközi összefogással megvalósult kutatás során öt kontinens 31 tavát érintő adatokat hasonlítottak össze, melyek közé dr. Weiperth András, a Szent István Egyetem kutatójának közreműködése révén a Balaton is bekerülhetett.
Kemenesi Gábor szerint romlik a fegyelem, márpedig a maszkviselés, távolságtartás, kézmosás hármason kívül még nincs ellenszer. A Koronavírus Kutató Akciócsoport tagja szerint korlátozni kell a mozgásunkat, és szinte biztos jön a második hullám.
A jelenlegi járványt okozó koronavírus elleni vakcinajelöltek közül tíz már emberi kipróbálás alatt van. Az oltóanyag-fejlesztés korábban nem látott gyorsasággal zajlik. Melyek a legaggasztóbb problémák, amelyekkel a kutatók szembesülnek, és miben reménykedhetünk mégis? A kérdéseket Ferenci Tamás biostatisztikus válaszolta meg az mta.hu számára írt
Új utat nyit a koronavírus elleni védekezésben a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban (SZBK) fejlesztett mesterséges intelligencia segítségével felfedezett receptor - közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH).
Hogyan lehetne hatékonyabbá tenni az egészségmegőrző diétás stratégiákat? Miként segíthet a neurobiológia a két szem összehangolását megzavaró, gyermekkorban kialakuló szembetegségek terápiájában? Hogyan használhatjuk fel a mikrobákat a szennyvíztisztításhoz? Mi tudható meg a több ezer éves viaszhengerekből? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kere
A Föld népességének 22 százaléka rendelkezik olyan alapbetegséggel, amely növeli a koronavírus okozta súlyos betegség kockázatát – derül ki egy frissen publikált tanulmányból.
Az elsőként elkészülő koronavírus-vakcinák hatása még elmarad majd a most remélttől – mondta az Imperial College London professzora, aki az egyik hatóanyag-fejlesztő csapat vezetője is egyben.
Szerintük egy nagy múltú intézmény átvételét, új, hozzáértő és képzett muzeológusi gárda kialakítását nemhogy Debrecen, de a világ egyetlen egyetemi városa sem lenne képes még évtizedek alatt sem megoldani.