2007. június 12. kedd

jún. 12
10:27
Májusban olcsóbbak voltak az alapvető élelmiszerek (Privátbankár)
Májusban olcsóbban juthattak hozzá az alapvető élelmiszerekhez a magyar vásárlók, mint az előző hónapban – derül ki a Privátbankár által készített felmérésből. Legnagyobb mértékben a sajtok ára emelkedett, viszont kevesebbe került az ásványvíz és néhány gyümölcs is. A Takarékbank elemzője szerint az élelmiszer árak évről évre kisebb súllyal szerepelnek az inflációs mutatókban, így drágulásuk sok…
jún. 12
10:29
Géndefekt miatt születnek a sokujjú macskák (Infostart)
Des lehet Nagy-Britannia új rekordere: míg az átlagos keedvenceknek 18, a fekete-fehér házimacskának összesen 26 ujja van, hét a mellső, hat a hátsó mancsain.
jún. 12
10:29
Idén is meghirdeti ösztöndíj programját az MFB (Privátbankár)
A Magyar Fejlesztési Bank idén is meghirdette Mentor Ösztöndíj programját. Ennek keretében 25 diáknak biztosítanak munkalehetőséget a pénzintézetnél, a tanulók gyakorlati ismereteket szerezhetnek egyebek közt a hitelezésről vagy a termékfejlesztésről. Emellett az MFB havi 40 ezer forinttal támogat néhány humán és művészeti területen tanuló diákot. Az idei pályázatokra már múlt hét óta lehet…
jún. 12
10:29
A parkolási büntetések jelentős részét nem fizetik be (HírTV)
A parkolási büntetések jelentős részét nem fizetik be a győri autósok. A helyszíni bírságot a szabálytalankodók 80 százaléka rendezi, de a csekket csak alig több mint a fele fizeti be.
jún. 12
10:34
2015 körül bezárulhat a kör (HírExtra)
Félúton járnak az építők az M0-ás körgyűrű még hiányzó szakaszainak kivitelezésében, ebből az alkalomból Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, valamint Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere a helyszínen tekintette meg a keleti szektor munkálatait hétfőn.
jún. 12
10:37
A BP is lehet partnere a Gazpromnak (Privátbankár)
A brit BP olajtársaság is aközött a négy nagy nemzetközi cég között van, amelyek közül az orosz Gazprom gázipari vállalat nemsokára 49 százalékos partnert választ a leningrádi körzetbe terveze...
jún. 12
10:37
Nemsokára nem lesz, aki eloltsa a tüzet Budapesten (Infostart)
Kevés a tűzoltó a fővárosban: több mint nyolcvan álláshely betöltetlen, és idén több százan készülnek nyugdíjba is. A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság humánpolitikai főosztályának vezetője szerint ma már egyre kevesebben jelentkeznek tűzoltónak a felvételi követelmények szigorítása és az alacsony fizetés miatt.
jún. 12
10:40
Európában gördülnek Jaggerék (Gondola)
Mick Jagger,Keith Richards, Charlie Watts és Ron Wood - vagyis a Rolling Stones - több koncerten túl van már a Bigger Bang címet viselő turné európai szakaszán. Belgiumból indult a csapat, s nem...
jún. 12
10:40
Felavatják a kommunizmus áldozatainak emlékművét Washingtonban (HírTV)
Washingtonban ma délelőtt avatják fel a kommunizmus áldozatainak emlékére állított emlékművet. Az ünnepségre meghívták Bush elnököt, az avatás vezérszónoka pedig Tom Lantos, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke. Az esti gálán Tőkés László püspök mond hálaadó imádságot és könyörgést.
jún. 12
10:40
P&C - világmárkákkal (Kreatív Online)
Egy újonnan nyíló budapesti üzletházban nemzetközi felső kategóriás világmárkákat is árusít majd a Peek & Cloppenburg (P&C) - derül ki a Világgazdaságból. A Versace, vagy Dolce & Gabbana (D&G) márkákat eddig csak néhány szállodai üzletben lehetett megkapni.
jún. 12
10:42
Milyen a jó munkahely? - A minőség a fontos (Privátbankár)
Európa nagy részén öt dolgozó közül négynek nincsenek kifogásai a munkakörülményeit illetően, a fizetéssel vagy a karrierépítési lehetőségekkel annál inkább
jún. 12
10:44
Félmillió forintot ígérnek a webkamerás szexért (BorsOnline)
Állást ajánl ifjú csinos lányoknak egy hirdetés, amivel félmillió forintot is megkereshetnek havonta. Képzettség nem szükséges, és nem szexmunka – állítják. Ugyan mi mással lehet képzettség nélkül ennyit keresni? A Bors kedvéért jelentkezett a munkára Tóth Anita playmate. Kiderült: a webkamerás szexchat az, ami ilyen jól fizet – persze zsebbe, hiszen bejelentve senki sincs, a "stúdió" egy…
jún. 12
10:45
Bagdadba utazott az amerikai külügyminiszter-helyettes (Gondola)
Váratlanul Bagdadba érkezett kedden John Negroponte amerikai külügyminiszter-helyettes, és fogadta őt Núri al-Máliki iraki miniszterelnök, valamint találkozott más iraki vezetőkkel is - közölte a...
jún. 12
10:45
Brit kereskedelmi mérleg: -6,316 Mrd GBP- elörejelzés: -7,000 Mrd GBP (HírTV)
Brit kereskedelmi mérleg: -6,316 Mrd GBP- elörejelzés: -7,000 Mrd GBP- elözö havi érték: -7,157 Mrd GBP. Részletek következnek… in-GFX
jún. 12
10:47
Hárman kaptak Pannon Példakép Díjat (Piac és Profit)
A mozgássérült sport atyja, különleges színház vezetője és befogadó családanya kapták a Pannon Példakép Díjat.
jún. 12
10:47
Zsanett apja bosszút forral? (Gondola)
A rendőrök által állítólag megerőszakolt lány apja bosszút forral - írja a Blikk. Közben a nagymama élete is romokban hever.
jún. 12
10:47
Májusi brit fogyasztói árak:+2,5%- elörejelzés: +2,6% (HírTV)
Májusi brit fogyasztói árak:+2,5%- elörejelzés: +2,6%- elözö hsvi érték: +2,8%. Részletek következnek… in-GFX
jún. 12
10:49
Egy magyarországszerű közösség távlatai - 227. rész (Gondola)
Magyarországon a hitelállomány a GDP 400-450 százalékát is elérheti. A költségvetési terhek ilyen mértékű növekedése miatt a magyar adósságkockázat a „befektetési” szint alá süllyedhet.
jún. 12
10:49
Összefog a magyar és az osztrák Greenpeace (HírTV)
Radikális akcióval tiltakozik ma Ausztriában a Rába-szennyezés ellen a magyar és az osztrák Greenpeace. A zöldszervezet május 30-án 10 napos ultimátumot adott a stájerországi Boxmark bőrgyárnak arra, hogy tervet dolgozzon ki a szennyezés megszüntetésére.
jún. 12
10:51
Hiller: biztosítani kell a Botticelli-freskó restaurálásának feltételeit (Gondola)
A politikának biztosítania kell az esztergomi királyi palotában felfedezett, feltehetőleg Sandro Botticellitől származó falfestmény restaurálásának feltételeit - közölte a kulturális miniszter...
jún. 12
10:51
USD-JPY Keskeny sáv (HírTV)
Az USD-JPY árfolyama ma keskeny sávban, 121,70 körül mozog. Egy kereskedö szerint a továbbiakban 121,90-re emelkedhet az árfolyam, mivel az amerikai és a japán alapkamat közti különbség miatt kereslet mutatkozhat a devizapárra. Ismét vonzóak a jen-carry trade-ek. Támogatás 121,50-nél található. In-GFX
jún. 12
10:53
GBP-USD A sterling áll a középpontban (HírTV)
Ma a sterling vonta magára a figyelmet. A BoE-elnök, Mervyn King kamatemelésre utaló kommentárjai után ma fontos adatok jelennek meg. Ha csalódást okoznak az adatok, kevésbé szükséges emelni a brit alapkamatot. Ellenállás 1,9793-nál, támogatás pedig 1,9689.-nél található. In-GFX
jún. 12
10:53
Csaknem 5 millió eurót adtak Napóleon kardjáért (Privátbankár)
4,8 millió eurót fizettek Napóleon aranybevonatú kardjáért Franciaországban. A kétszáz évvel ezelőtt csatát is megjárt fegyver ezzel világrekordot döntött
jún. 12
10:54
Angyal: "Hosszú és kemény út vár Janics Natasára" (Infostart)
Nagyon nehéz feladat vár Janics Natasára, ha indulni akar a pekingi olimpián - mondta az InfoRádióban a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya. Angyal Zoltán azután beszélt erről, hogy a kétszeres olimpiai aranyérmes versenyző a szegedi országos bajnokságon 500 méteren már jóval a táv vége előtt feladta a küzdelmet és mindössze a nyolcadik lett, míg riválisa, Kovács Katalin megnyerte a…
jún. 12
10:55
GBP-USD Zuhanórepülés az adatok után (HírTV)
A vegyesen alakuló brit adatok hatására csökkent a GBP-USD árfolyama. Míg a fogyasztói árak havi szinten +0,3%-kal, élves szinten pedig +2,5%-kal a vártnál gyengébben alakultak, a kereskedelmi mérleg kellemes meglepetést okozott, hiszen 6,316 milliárdos deficitröl számolt be miközben 7,000 milliárdos hiánnyal számoltak a legutóbbi -7,157 milliárdos érték után. Támogatás 1,9700-nél található. Az…
jún. 12
10:56
A kommunizmus áldozatainak emlékművet emelnek Washingtonban (HírTV)
Washingtonban emlékművet avatnak kedden a kommunizmus áldozataira emlékezve. Az ünnepségen ott lesz az amerikai elnök mellett Tőkés László is. Magyarországot az MDF elnöke és Horváth János fideszes politikus képviseli. Az emlékművet az amerikai kongresszustól nem messze állították fel. Az avatás vezérszónoka Tom Lantos.
jún. 12
10:58
Harmincöt évet kapott a horvátországi szerbek volt elnöke (Infostart)
A hágai Nemzetközi Törvényszék harmincöt év börtönbüntetésre ítélte Milan Marticot, a horvátországi szerbek egykori elnökét.
jún. 12
11:01
Kiemelték a Debrecent (HírExtra)
A második körben kapcsolódik be a magyar bajnok Debrecen a Bajnokok Ligája idei küzdelmeibe. A hajdúsági klubot az Európai Labdarúgó Szövetség a dán bajnokkal együtt kiemelte. Ez erről szóló listát a múlt héten kapta meg a DVSC.
jún. 12
11:02
Útra kelt a Magyar Himalája Expedíció (HírTV)
Kedd hajnalban útra kelt a K2-Gashembrum I. Expedíció. A tizenegy fős Magyar Himalája Expedíció június 12-én indult Pakisztánba, hogy a Himalája két csúcsát oxigénpalack nélkül mássza meg - tudta meg a Független Hírügynökség Borsik Richárdtól, az expedíció sajtóreferensétől.
jún. 12
11:04
Rakétatalálat érte a palesztin kormányfő házát is (HírTV)
Rakétatalálat érte a palesztin kormányfő házát majd nemsokkal azután a Palesztin Hatóság elnökének házát is. Iszmáil Haníje miniszterelnök nem sérült meg, egy hónap alatt azonban ez a harmadik merényletkísérlet ellene.
jún. 12
11:07
Új energiapolitika: a héten megkezdődik a társadalmi egyeztetés (Gondola)
Ezen a héten megkezdődik a 2007-2020 közötti időszakra szóló új magyar energiapolitika koncepciójának társadalmi vitája, miután megtörtént a közigazgatási egyeztetés és elkészült a környezeti...
jún. 12
11:07
Képzelt riport a Szigeten (Blikk)
jún. 12
11:07
A Véradók (Donorok) Világnapja (Metropol)
Június 14. a Véradók (Donorok) Világnapja annak emlékére, hogy 1868-ban e napon született Karl Landsteiner osztrák származású amerikai patológus, szérumkutató, aki az AB0-vércsoportrendszer felfedezéséért 1930-ban Nobel-díjat kapott.
jún. 12
11:09
Minisztercserékkel kezdődhet a nyári szünet (Gondola)
Egyre nő az elégedetlenség az MSZP parlamenti frakciójában a kormányfő és miniszterei teljesítményével szemben, írja a három miniszter menesztéséről a Magyar Hírlap. A Magyar Nemzet egy miniszter lehetséges leváltásáról tud.
jún. 12
11:11
Gaál Noémi kedvese a TV2 új mûsorvezetôje (BorsOnline)
Kiválasztották a TV2 új produkcióinak leendô mûsorvezetôit. A válogatáson érdekes eredmény született: Árpa Attila mellett az idôjós Gál Noémi kedvese, Maloveczky Miklós, és Gönczi Gábor menyasszonya, Tatár Csilla is helyet kapott a csatornánál.
jún. 12
11:13
EU-s ipari termelés: +2,8%- elörejelzés: +4,3% (HírTV)
Áprilisi EU-s ipari termelés: +2,8%- elörejelzés: +4,3%- elözö havi érték:+4,3%. Részletek következnek.. in-GFX
jún. 12
11:13
Leégett egy ifjúsági tábor főépülete (Blikk)
jún. 12
11:16
Képzelt riport is lesz a szigetes LGT koncerten (BorsOnline)
A magyar rocktörénet egyik legjelentősebb zenekara, a Locomotiv GT több mint háromórás koncertje nyitja meg a jubileumi Szigetet a rendezvény „nulladik” napján, augusztus 7-én. A Loksi monstre koncertje előtt ( ! ) már ráadást kapnak a rajongók: a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” című musical koncertverziója is bemutatkozik a Sziget Nagyszínpadán.
jún. 12
11:18
Kiengedték a Rómában őrizetbe vett magyar fiút (Blikk)
jún. 12
11:18
Paris Hilton: "A börtönbüntetés Isten üzenete volt" (HírTV)
A börtönbüntetés "Isten üzenete volt", hogy változtassa meg életvitelét, és pozitív példát mutasson a rá felnéző lányoknak. Ezt nyilatkozta telefonon a hétvégén a börtönbüntetését töltő Paris Hilton egy amerikai tévériporternek. Az interjút hétfőn hozták nyilvánosságra.
jún. 12
11:23
MSZP: az oktatás lehet a magyar versenyképesség kulcsa (Gondola)
Az oktatás és a kultúra fejlesztése lehet a magyar versenyképesség kulcsa, a jövő fejlődésének záloga - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter kedden Budapesten. Hozzátette: mivel...
jún. 12
11:24
EUR-GBP Némi javulás (HírTV)
Az EUR-GBP összeszedte magát a vegyesen alakuló brit adatok okozta visszaesés után, és 0,6760-ról 0,6775-re emelkedett árfolyama. Kedvezötlenek a chart-technikai kilátások, így az emelkedést eladásokra használhatják. A lefelé való kitörés esetén 0,6740-0,6700-ig nyílhat potenciál. In-GFX
jún. 12
11:26
A budapestiek találták el az inflációt (Privátbankár)
A fogyasztói árak az idén májusban 0,8 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, és 8,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adat megfelel az elemzői várakozásoknak, így a forint gyakorlatilag nem reagált a bejelentésre
jún. 12
11:29
Fidesz: az OVB a kormány megrendelését teljesíti (Gondola)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) a "kormány megrendelését" teljesítve azért halasztotta el a döntést a Fidesz népszavazási kezdeményezéseiről, hogy az idén már ne lehessen megtartani a...
jún. 12
11:29
Halálos kamionbaleset (Blikk)
jún. 12
11:29
Több mint 25 milliárdos a gyógyszergyártók kára (HírTV)
Az egészségügyi reform első, legmarkánsabb lépéseként bevezetett gyógyszer-gazdaságossági törvény hatásai érzékenyen érintik a gyógyszerpiac szereplőit. Óvatos becslések szerint az év eleje óta végrehajtott intézkedések eddig több mint 25 milliárd forintos kárt okoztak a hazai cégeknek - mondta a Napi Gazdaságnak Bogsch Erik, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz)…
jún. 12
11:31
Elsodorta az autó a szabolcsi kislányt (Blikk)
jún. 12
11:33
Recept: Cseréptálas csirke (Mindmegette)
Hozzávalók: 2-3 dl (1 bögre) rizs 6-8 db csirkecomb 2 db alma 40 dkg fagyasztott bébirépa 20 dkg fagyasztott brokkoli 5 db paradicsom fűszersó A hozzávalókat kombinálja mindenki ízlés szerint. Használható még hozzá például: 5 db kisebb rózsa karfiol 1 db kockára vágott cukkíni
jún. 12
11:33
A DNS-minta a Beatles volt producerét igazolja a gyilkossági perben (Infostart)
Nem találták meg a gyilkossággal vádolt zenei producer, Phil Spector DNS-ét azon a fegyveren, amellyel megölték Lana Clarksont - állapították meg a bűnügyi szakértők. A pisztolyon csak a pincérnő mintája volt rajta. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy más nem érintkezhetett a gyilkos fegyverrel.
jún. 12
11:33
Volt még egy halott a közelben (HírExtra)
Holttestet találtak a rendőrök a Konyári érben vasárnap Hosszúpályi közelében néhány kilométerre attól a helytől, ahol szombaton megtalálták a napok óta keresett 8 éves konyári kislány holttestét. Az erősen bomlásnak indult tetemről a szakemberek a helyszínen még azt sem tudták megállapítani, hogy férfi vagy női holttest.

Keresés