Cigány ügyeink nem úgy zajlanak, ahogy az elemi logika szerint kellene. Az elmúlt másfél évtizedben a százszorosára nőtt szellemi közfigyelemnek el kellett volna vezetnie valamilyen belátáshoz, felismerésekhez, új érzékenységhez, használható nyelvhez, közös gondolathoz.
A nemzetközi verseny- és az exportképesség növelésében kiemelt szerepet szán a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a klasztereknek. A törekvés az, hogy 2013-ra szerte az országban sikeres, nemzetközileg látható klaszterek jöjjenek létre - olvasható a Világgazdaságban.
A GBP-USD árfolyama a hét végén megállapodhat 1,9660 fölött. Ellenállás 1,9795-nél található. Tarthatja magát az ebböl adódó range. Más esetben elönyben részesíthetik a felsö oldal felé való kitörést 1,9835-nél. In-GFX
"Melegbombát" akart előállítani 1994-ben az amerikai védelmi minisztérium egyik katonai laboratóriuma; ennek révén az ellenséges katonák honoszexuálisokká váltak volna és inkább egymással lettek volna elfoglalva, mint a háborúzással. Az amerikai légierőnek az Ohio állambeli Daytonban lévő Wright laboratóriuma 7,5 millió dollárt követelt, hogy kifejlessze az erős afrodiziákumhatású vegyianyaggal…
Magyarországgal kapcsolatban el kell felednünk a múltat, és a pozitív együttműködés útjait kell keresnünk - nyilatkozta csütörtökön Pozsonyban a szlovák államfő. Ivan Gasparovic hangsúlyozta, az EU- és NATO-tagság, valamint a V4-eken belüli kooperáció is erre kell, hogy sarkallja az országokat. Az államfő hivatalba iktatása harmadik évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatót.
Friderikusz Sándor műsorának őszi folytatásáról jelenleg is konstruktív tárgyalások folynak az ATV-nél - erről a televíziós csatorna vezérigazgatója tájékoztatta pénteken az MTI-t. A pénteki Blikk...
Az USD-JPY ma új 4,5 éves csúcsot ért el 123,48-nál. A jent megterhelték a BoJ-elnök, Toshihiko Fukui kommentárjai, aki a változatlan kamatdöntés után nem utalt rá, mikor szánják magukat újabb emelésre, és azt nyilatkozta, hogy egyöntetüen döntöttek a változatlan alapkamat mellett. Japán exportörök nagy eladásokat indítottak 123,50-nél. Ehhez jöttek még az opciós akadályok megvédésére szolgáló…
Az euróövezet exportja áprilisban, 119,5 milliárd euró, 12 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál, jelentették az EU statisztikai hivatalában pénteken. Az import, 117,7 milliár...
Figyelmeztették az olasz istállótulajdonosokat, hogy vigyázzanak jobban lovaikra, miután egy díjnyertes pejt leöltek és megcsonkítottak Róma közelében. A rendőrség szerint Orchideával a húsáért végeztek.
Az 56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (DEPORT-’56) szerint szoros összefüggés van az őszi tömegoszlatások és a reformok elé tornyosuló, szinte leküzdhetetlennek látszó nehézségek...
Egyre meglepőbb hírek jutnak el a Nyíregyháza Spartacus FC-hez a hétvégi bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban, jelezte hivatalos honlapján a csapat. A Szpari két pont előnnyel vezeti a tabellát, és ha szombaton hazai pályán nyer a Vecsés ellen, akkor bajnok, megelőzve a szintén bajnoki reményeket dédelgető Ferencvárost.
Jakupcsek Gabi bakizott. A Mokka mûsorvezetôje a tegnapi adásban Orbán Viktor volt feleségeként konferálta fel Lévai Anikót. Jakupcsek észre sem vette, hogy hibázott, a volt miniszterelnök neje helyesbített, elmondta, szó sincs válásról.
A Magyar Nemzet informácija szerint a Fidesz képviselőcsoportjának hétfői ülésén esett szó arról, hogy Áder János, az Országgyűlés alelnöke, volt frakcióvezető 2009-től az Európai Parlamentben...
A főügyészség még nem indítványozta az erőszakolási ügyben előzetes letartóztatásba helyezett rendőrök további fogva tartását, így azok akár egy-két napon belül szabadulhatnak. A főügyészség szóvivője szerint csak hétfőn születik döntés.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tart Gyurcsány Ferenc ma délben a Parlamentben. Lapinformációk szerint a miniszterelnök ma jelenti be Szilvásy György kancelláriaminiszter lecserélését Kiss Péterre, s a kormányt érintő több változás is várható.
A Magyar Nemzet információi szerint a Fidesz képviselőcsoportjának hétfői ülésén esett szó arról, hogy Áder János, az Országgyűlés alelnöke, volt frakcióvezető 2009-től az Európai Parlamentben folytatja pályafutását.
Az EUR-JPY átlépte a 164-es ellenállást, és megközelítette a 164,60-as mindenkori csúcsot. Ha sikerül átlépni az értéket, 166,50-ig nyílhat potenciál. Amíg 163,54 fölött maradnak a jegyzések, töretlen az emelkedö trend. In-GFX
Kiss Péter jelenlegi szociális és munkaügyi miniszter váltja a Miniszterelnöki Hivatal élén Szilvásy Györgyöt. Szilvásy a jövőben a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyeli majd miniszterként.
Ünnepi állománygyűlésen beiktatták a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) új parancsnokának Papp Károly dandártábornokot, rendőrségi főtanácsost, a Fejér Megyei Rendőrkapitányság vezetőjét...
Ünnepi állománygyűlésen beiktatta hivatalába Tóth Gábor dandártábornokot, Budapest új rendőrfőkapitányát Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken Budapesten.
Ma délelött csökkent az EUR-GBP árfolyama. Sakkban tarthatja a crosst a 0,6760 és 0,6770 közti ellenállás, mely a jövö héten 0,6725 irányába mozdulhat el. A 0,6770-es érték átlépése esetén nyereségekre lehet számítani 0,6810-ig, ahol ismét nagy eladási kereslet mutatkozhat. In-GFX
Az amerikai kutatási eredmények szerint az egészséges emberek vérében vannak olyan antitestek, amelyek teljesen célzottan támadják a kórra jellemző lerakódások fehérjéit az agyban.
Minden olyan rendőrnek, aki 20 éves szolgálati viszonnyal rendelkezik, a kormány garantálja az idei december 31-i állapotnak megfelelő nyugdíját - jelentette be Takács Albert igazságü...
Kiss Péter váltja Szilvásy Györgyöt a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter posztján - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón.
Vége a találgatásoknak, a miniszterelnök bejelentette, hogy Kiss Péter váltja Szilvásy Györgyöt a Miniszterelnöki Hivatal élén. Szilvásy György a továbbiakban tárca nélküli miniszterként felügyeli a titkosszolgálatokat. Államtitkára Iváncsik Imre, a honvédelmi tárca eddigi államtitkára lesz. A HM államtitkári posztját a szocialista Vadai Ágnes kapja. Bajnai Gordon váltja Lamperth Mónikát az…
Májusban 15 éves mélypontra csökkent a munkanélküliség Bulgáriában: 7,8 százalék volt az állástalanok száma az áprilisi 8,4 százalék után, közölték pénteken a bolgár munkaügyi miniszt...
Hétfőn kerül a parlament elé a közoktatási törvény módosító javaslatai között az változtatás, amely a pedagógusok számára pluszdíjazás nélkül elrendelhető két órát érinti, a módosítás a kormány támogatását is élvezi - mondta Hiller István szakminiszter a Pedagógusok Szakszervezete tanévzáró konferenciáján pénteken a fővárosban.
Továbbra is dolgozhat az a négy hajdúhadházi rendőr, akiket azzal vádol egy téglási férfi, hogy kihallgatása közben brutálisan bántalmazták hétfőn. A rendőrkapitány szerint kollégái jogszerűen intézkedtek, semmi nem indokolja felfüggesztésüket.
Nem látszik ki az oktatáspolitika a spóroláspolitika mögül - jelentette ki pénteken Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke az oktatási reform káros hatásairól tartott tanévzáró sajtótájékoztatón, amelyen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) mellett a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a Levegő Munkacsoport tagjai is részt vettek Budapesten. Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke kifejtette, hogy az…
2007-re nézve kereslettöbblettel számolnak az ezüstnél, mely a 2006-os szintjén mozoghat. A kereslet tavaly 912 millió unciával meghaladta a kínálatot. Az aranyhoz füzödö korreláció továbbra is emeli az árfolyamot. Az ezüst árfolyama tegnap 0,30%-kal 13,15 dollárra emelkedett. A 133,0-as érték átlépése esetén vételi jelet adhatnak ki 13,80-as céllal, és megközelíthetik a 14-es értéket. A 200…
Mehmet Tüysüz arra kérte egykori élettársát, hogy ha másként nem, akkor gyámhivatali vagy rendőrségi jelenlét mellett hadd találkozhasson a fiával, de az anya ettől elzárkózott - tájékoztatta az apa ügyvédje pénteken az MTI-t. Buda Sándor elmondta: amikor a férfi őrizetbe vétele megszűnt, és jogosan tartózkodott Szegeden, fel akarta keresni a kisfiát és volt élettársát. Célja az volt, hogy…
Nyolc darab nagy értékű, hamis azonosítókkal rendelkező lopott gépkocsit foglaltak le a Nógrád megyei nyomozók az ország különböző pontjain; a Németországból behozott Fordokat, Audikat és BMW-ket kereskedésben, autópiacon és újsághirdetés alapján értékesítette az a három Pest megyei férfi, akiket a rendőrök őrizetbe vettek - az ügy részleteit sajtótájékoztatón ismertette pénteken Salgótarjánban a…
Kiss Péter lett az új kancelláriaminiszter, míg Szilvásy Györgyöt a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárcanélküli miniszterré nevezte ki Gyurcsány Ferenc. A kormányfő ma délben rendkívüli sajtótájékoztatón mutatta be régi embereit új posztokon.
Több mint 300 liter illegális eredetű alkoholterméket foglaltak le a vámnyomozók egy salgótarjáni lakosnál, aki ellen jövedéki orgazdaság miatt indítottak eljárást - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatalának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Ausztráliában elítélték azt a férfit, aki megerőszakolt egy muzulmán nőt, amiért az érdeklődött a kereszténység iránt. Az asszony, akivel már férje sem áll szóba, attól retteg, hogy megölik.
Új csomagoltást és arculatot kaptak a Kaiser Food termékei, amiket reklámkampánnyal hirdet az élelmiszergyártó. A társaság a bevezetőkampányhoz tenderen keresett partnert, amelyre az új arculatot kidolgozó Tom Kreatív is meghívást kapott - tudtuk meg a húsipari cégtől.
A Pál-völgyi barlangnál nyitotta meg pénteken délelőtt Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter a Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvénysorozatot. A program keretében június 18-és 24-e között valamennyi hazai nemzeti park ingyen vagy kedvezményesen látogatható.
Négy minisztérium vezetésén változtat és két új tárca nélküli minisztert nevez ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Ezt pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be a kormányfő. Elmondta: a Miniszterelnöki Hivatal élén miniszterelnök-helyettesként Kiss Péter váltja Szilvásy Györgyöt, aki a továbbiakban tárca nélküli miniszterként irányítja majd a polgári titkosszolgálatokat.
Édesanyja nem mutatja meg apjának Mehmet Karcsikát addig, amíg a bíróság erre nem kötelezi őt. Mehmet Tüysüz kedden tért vissza Magyarországra, azonnal őrizetbe vették, de azóta szabadon engedték, lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el nála. Azt egyelőre nem tudni, pontosan hol van a férfi.
Zártkörű, csendes beszélgetést tartott ma, június 15-én a Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének évfordulóját megelőző napon az egykori miniszterelnök unokája az MSZP, az SZDSZ és az MDF elnöke tárasaságában. A pártelnökök közösen helyeztek el koszorút Nagy Imre miniszterelnök emléktáblájánál.
A BoJ változatlan kamatdöntése és a BoJ-elnök, Toshihiko kevés kamat-optimizmust sugárzó kommentárjai után csúcsot ért el az AUD-JPY 103,30-nál. A tartós japán kamatok kilátásai miatt egyre vonzóbbak lettek a carry trade-ek. A cél a 104-es érték. Támogatás 102,55-nél található. In-GFX
Ha a kormányzat jobb együttműködésre törekedne az egyházakkal, akkor jelentős kiadásoktól mentesülhetne a betegellátás területén - mondta az InfoRádiónak a Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója. Bene Krisztián hozzátette: bízik abban, hogy az egészségügyi miniszter által bejelentett - 91 kórháznak juttatandó - havi mintegy százmillió forintos támogatásból az egyházi egészségügyi intézmények is…
A kormány júliusban szeretné jóváhagyni az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) első akcióterveit - mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos pénteken, Budapesten a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) rendezvényén. Aláhúzta: ősszel várhatóan újabb pályázatok indulnak az ÚMFT keretében, új elemként megjelenik majd az, hogy a vállalkozások visszatérítendő…
Szombat este garantáltan telt ház várja a nemzetközi ökölvívó-parádé résztvevôit. A magyar profi bokszolók színe, java – Bedák Zsolt, Balzsay Károly, Hidvégi György és Komjáthi László – ringbe lép. A nagy attrakciót persze Erdei Zsolt meccse ígéri. Az Universum öklözôje pályafutása 27. hivatásos meccsén – harmadszor itthon - védheti meg WBO vb-övét, ezúttal az amerikai George Blades ellen.