A környezetvédelmi miniszter szerint heteken belül megszűnhet a Rába habzása. Fodor Gábor azt mondta: már a jövő héten műszaki megoldás születhet a bőrgyári szennyvízkibocsátás lényeges csökkentésére.
Egyiptomban az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezet vezetőinek és fegyvereseinek nevét tartalmazó lista összeállításáról állapodtak meg az arab országok miniszterei.
Bányatóba fulladt egy 53 éves pusztavámi férfi Mór külterületén; holttestét a tűzoltók emelték ki - közölte az MTI-vel pénteken a rendőrség. Egy horgász jelezte péntek délelőtt a rendőrségen, hogy...
A taxisok szorgalmazása ellenére a nyáron biztosan nem drágul a szolgáltatás ára Budapesten, mivel a Főpolgármesteri Kabinet levette napirendjéről ezt a kérdést
A Századvég Alapítvány elnöke szerint a kormányfő azzal, hogy a szocialista párt legerősebb embereit még magasabbra emelte a kormányban, a további párton belüli ellentéteket akarta elkerülni. Stumpf István az InfoRádióban azt mondta: Gyurcsány Ferenc vagy semlegesíteni akarta legfőbb riválisát, Kiss Pétert, vagy előkészíteni neki a miniszterelnöki széket.
Ismét kompromisszumot sürgetett az európai alkotmányozás érdekében pénteken Angela Merkel német kancellár. Az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő kancellár asszony spanyol kollégájával,...
Az MDF szerint a miniszterelnök által pénteken bejelentett kormányátalakítással lényegi változás a kormányzati munkában nem várható. Közleményük szerint a miniszterelnök "a sakktáblán ugyanazt a néhány figurát mozgatja ide-oda."
A taxisok szorgalmazása ellenére a nyáron biztosan nem drágul a szolgáltatás ára Budapesten, mivel a Főpolgármesteri Kabinet rövid vita után, további egyeztetéseket igényelve, levette napirendjéről...
Az amerikai gazdaság egyik fontos makromutatója, a Michigan Egyetem fogyasztói hangulatindexe júniusi előzetes adatként 83,7 pont lett a május végleges (hóvégi) 88,3 pont után. A júniusi hóközi adat 1...
Érdeklődéssel szemlélte a Botticellinek tulajdonított falképet a firenzei reneszánsz konferencia Esztergomba látogató szakmai közönsége, a sajtóban eddig megszólalt magyar művészettörténészek közül viszont senki nem nézte meg a restaurátorok hét éves munkáját - mondta Prokopp Mária művészettörténész. A szakember a múlt héten egy firenzei konferencián ismertette Wierdl Zsuzsa restaurátorral közös…
Júniusban 88,3 pontról 83,7 pontra csökkent az amerikai Michigan Sentiment Index, miközben 88,0 pontos értékkel számoltak. A jelenlegi helyzet megítélésének al-indexe 105,1 pontról 100,2 pontra, míg a jövöbeni elvárásoké 77,6 pontról 73,0 pontra csökkent. Az adatok alig voltak hatással az USD-JPY-ra. In-GFX
Átvállalja a fűtési rendszer újjáépítését, és a felújítási időre elengedi a díjfizetést a Főtáv Zrt. azokban a budapesti lakásokban, amelyek a múlt heti paneltűzben károsodtak - tájékozatta az...
Hároméves börtönbüntetést szabott ki a holland bíróság arra a líbiai menekültre, aki másfél évvel ezelőtt egy cigarettacsikket eldobva véletlenül felgyújtotta az amszterdami nemzetközi repülőtér...
A csökkenő gyerekszám miatt a következő iskolai évben az előírt létszám alatti osztályoktól az állam bizonyos támogatásokat megvon - emiatt több egyházi hozzájárulásra lesz szüksége az iskolának - mégsem zárnak be egyetlen tanintézményt sem Pécsen.
Hajszál híján tömegszerencsétlenséget okozott a londoni metró egyik összezavarodott vonatvezetője, aki zsúfolt szerelvényével a menetiránnyal szemben indult el az alagútban. A súlyos incidens a...
Pénzbüntetést kell fizetnie annak a három rendőrnek, akiket a Győri Ítélőtábla pénteken, Pécsett hozott jogerős határozatában bűnösnek talált egy három évvel ezelőtt Mocsán szabálytalanul közl...
A tanárok szeptemberi kötelező óraszámemelésével egy időben megszűnik az a rendelkezés, amely szerint az iskolaigazgatók már tavaly ősz óta két órával megnövelhették a pedagógusok munkaidejét - jelentette be a Pedagógusok Szakszervezetének tanévzáróján az oktatási és kulturális miniszter. Hiller István szerint Budapesten több mint 600 közalkalmazotti hely szűnik meg a fővárosi iskolák összevonása…
Az EUR-JPY ma új rekordot ért el 165,11-nél. A kereskedök szerint a vártnál gyengébb amerikai fogyasztói árak után ehhez az euró dollárral szembeni nyereségei is hozzájárultak. In-GFX
Egy európai katolikus-ortodox egyházi fórum létrehozásának lehetőségéről, valamint az emberi és keresztény értékekről, az emberi méltóságról és az emberi jogokról cserélt eszmét Erdő Péter bíboros és Kirill metropolita, a moszkvai patriarkátus külügyi vezetője pénteken Moszkvában.
A Századvég és a Forsense június első felében elvégzett adatfelvétele szerint az összes megkérdezett körében a Fidesz támogatottsága 26, az MSZP-é 18 százalék, vagyis a szocialisták globális választói támogatottsága az előző adatfelvételhez képest 3 százalékponttal csökkent.
A romák minőségi oktatáshoz való egyenlő mértékű hozzájutása, Magyarország címmel megjelenő országjelentés egy átfogó elemzése azon alapvető oktatási mutatóknak valamint nehézségeknek és korlátoknak, melyek megakadályozzák a magyarországi romákat abban, hogy élhessenek a minőségi oktatás lehetőségével.
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) sajnálattal veszi tudomásul, hogy az Önkormányzatok Érdekegyeztető Fórumának néhány hónapos működése után annak elnökét, Lamperth Mónikát miniszteri megbízásából felmentették – tudatta Gémesi György, a MÖSZ elnöke.
Elutasította a szerb miniszterelnök a Koszovó függetlenségét célzó újabb belgrádi tárgyalásokat. A miniszterelnöki hivatal közleménye szerint Vojislav Kostunica erről Massima D'Alema olasz külügyminiszterrel folytatott belgrádi tárgyalása után beszélt.
Moszkvában egy európai katolikus-ortodox egyházi fórum létrehozásáról is tárgyalt Kirill metropolitával, a moszkvai patriarchátus külügyi vezetőjével Erdő Péter bíboros.
A jelentős szervezeti változások mellett komoly fejlesztéseket is jelent az egészségügyi reform - jelentette ki Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke pénteken Debrecenben. A politikus reményét fejezte ki: az ellenzék is felismeri, hogy a reformnak, még ha átmenetileg érdeksérelmekkel is jár, nincs alternatívája.
Magyarország kész különböző technikai eszközöket az afgán hadsereg rendelkezésre bocsátani a honvédség által már nem használt készletekből, igény esetén akár közepes harckocsikat is - egyebek...
A Jövő Háza Központ Kht., és II. kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ június 15-én indítja el PARKolóPálya elnevezésű ifjúságvédelmi programsorozatát.
Kilenc nagy FMCG-cég, többek között a Cadbury Schweppes, a Coca-Cola Enterprises és a Masterfoods is aláírta a Courtauld Commitment elnevezésű egyezményt, amely a felhasznált csomagolóanyagok mennyiségének csökkentését célozza a szektorban. A kezdeményezés mögött Nagy Britannia által támogatott a Waste & Resources Action Programme (WRAP) nonprofit szervezet áll - írja a BrandRepublic.
A Magyar Cukor Zrt. az elmúlt évben a rosszabbodó piaci körülmények ellenére is megőrizte versenyképességét. Az európai cukorpiaci szabályozás reformja hátrányosan érintette a céget, ám a legnagyobb magyar cukoripari társaság a körülményekhez képest - csökkenő exporttámogatás, növekvő restrukturációs illeték, emelkedő energiaköltségek - jó üzleti évet zárt.
A címvédő spanyol Fernando Alonso volt a leggyorsabb az Egyesült Államok Forma-1-es Nagydíjának első szabadedzésén. A McLaren sztárját a német Nick Heidfeld (BMW) és csapattársa, az éllovas angol Lewis Hamilton közelítette meg a legjobban.
372 millió forintot különít el a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a balesetmegelőzést szolgáló oktatási- és az oktatás gyakorlati kiegészítésére alkalmas anyagok készítésére - közölte Kóka...
A gyenge amerikai adatok után nyereségeket könyvelt el az euró a dollárral szemben. Miután a fogyasztói árak a magban a várt 0,2% helyett csupán 0,1%-kal emelkedtek, a gyenge Michigan Sentiment Index újabb lendületet hozott a devizapárnak. Az 1,3374-es csúcs elérése után jelenleg 1,3364-en jegyzik az EUR-USD-t. A következö cél az 1,36-os érték. In-GFX
A Fővárosi Bíróság nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt jogerősen elmarasztalta a Magyar Nemzet című napilap főszerkesztőjét Demszky Gábor horvátországi nyaralójával kapcsolatosan a lapban megjelent valótlan tartalmú írások miatt - közölte a főpolgármester ügyvédje. Fülöp Tamás elmondta: Liszkay Gábor azzal védekezett, hogy bár ő a lap főszerkesztője, de egyik esetben sem tudta,…
Az MSZP támogatottsága egy hónap alatt az összes megkérdezett körében 3 százalékponttal 18 százalékra csökkent - áll a Századvég és a Forsense pénteken közzétett, június első felében végzett közvélemény-kutatásában. A tájékoztatás szerint a Fidesz támogatottsága ugyanebben az időben 26 százalék volt. A biztos szavazó pártválasztók csoportjában a Fidesz támogatottsága 51, míg az MSZP-é 34…
A II. világháború előtt, a magyar arisztokrácia és nagypolgárság egyik legkedveltebb fehér bora a Badacsonyi Kéknyelű volt, mára azonban a kevésbé ismert fajták közé szorult. Történik mindez annak ellenére, hogy a csak Magyarországon honos szőlőfajta, alkalmas lenne bor- és országimázs építésre is. - véli a Varga Pincészet
Az Egészségügyi Minisztérium cáfolja azokat a sajtóhíreket, amelyek az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) létszámleépítéséről és gépkocsiparkjának csökkentéséről szólnak - közölte a tárca. A...
Az EUR-USD a hét végén nagy nyereségekre tett szert, miután összességében csalódást okoztak az amerikai adatok. A fogyasztói árak ugyan 0,7%-kal emelkedtek, meghaladva ezzel a 0,6%-os elvárást, de a magban a várt 0m2% helyett csupán 0,1%.-os plusz mutatkozott. A zöldhasú nem profitálhatott a fizetési mérleg deficitjéböl, mely 192,6 milliárdra csökkent, elmaradva ezzel a 202,0 milliárdos értéktöl.…
Heves esőzések nyomán fellépő áradások fennakadásokat okoztak a vasúti és a közúti közlekedésben Anglia középső részén és Észak-Írország egyes részein. A Virgin Trains vasúttársaság szüneteltette...
A Fővárosi Bíróság nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt jogerősen elmarasztalta a Magyar Nemzet című napilap főszerkesztőjét Demszky Gábor horvátországi nyaralójával kapcsolatosan a...
Az MSZP támogatottsága egy hónap alatt az összes megkérdezett körében 3 százalékponttal 18 százalékra csökkent - áll a Századvég és a Forsense pénteken közzétett, június első felében végzett...
Fogyasztóvédelmi ellenőrzésekre számíthatnak a vendéglátó helyek az idei nyári szezonban is. Wittich Tamás, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója sajtótájékoztatóján azt mondta, a már megkezdett akció során elsősorban vízpartokon, wellness- és gyógyturisztikai helyeken, állatkertekben, vidámparkokban és kulturális eseményeken működő vendéglátóipari egységekre koncentrálnak. A termék…