Egy szlovák férfi erősítette meg Malina Hedvig vallomását az egyik szlovák magántelevízióban. Nemcsak azt állítja, hogy a magyar egyetemista lányt valóban származása miatt verték meg a bőrfejűek, hanem azt is, hogy ismeri az egyik támadót.
Tízparancsolatot adott ki a Vatikán - amely ezúttal a hívők és nem hívők egy külön csoportjának, az autósoknak szól. A Szentszék azzal indokolta a szokatlannak tűnő lépést, hogy az autó a mindennapi élet szerves részévé vált és ezért foglalkozni kell a vezetők lelki szükségleteivel.
Az egészségügyi reformmal egy időben hatályba lépett gyógyszerfelírási kormányrendelet szerint a krónikus betegségek kezelésére szolgáló gyógyszereket akár három hónapra előre is fel lehet írni - mondta az InfoRádiónak az orvosi kamara háziorvosi szekciójának vezetője Kertai Aurél hozzátette: ha ennél rövidebb időközönként kontrollvizsgálatok szükségesek, azokra kötelező visszarendelni a beteget…
Komoly előrelépés, hogy ma már az osztrákok is elismerik: ők a felelősek a Rába habzásáért. Így még ebben az évben megoldás várható az ügyben - mondta Fodor Gábor ma Szentgotthárdon. A környezetvédelmi miniszter az Országgyűlés szakbizottságának kihelyezett ülésén vett részt, ahol a határra tervezett osztrák hulladékégető ügye is napirendre került.
A Múzeum körúti erőszakkal meggyanúsított rendőrök ügyvédei közül az MTI által megkérdezettek szerint a nyomozás során készített műszaki, hemogenetikai és orvosszakértői szakvélemények a...
Nemcsak földfelszíni sugárzással, hanem többek között kábelen keresztül is lehet digitális tartalmakat sugározni, ezért Piller András, a T-Kábel Magyarország Kft. vezérigazgatója úgy gondolja, hogy ha a kormány szerepet vállal a digitális műsorszórás kialakításában, akkor azt platform-semlegesen kell tennie.
Hetvennyolc éves korában egy berlini kórházban elhunyt a Magyarországon is jól ismert német színész, Klausjürgen Wussow. A klinika című sorozat főszereplője már hónapok óta betegeskedett, Alzheimer-kórral is kezelték.
A kínai pilóták egytizede beszél csak a nemzetközi követelményeknek megfelelően angolul - dorgálta meg a kínai légügyi hatóság az érintetteket és felszólította őket: változtassanak hozzáállásukon és menjenek tanfolyamokra.
A román belpolitikai helyzet aktualitásai mellett uniós ügyekről és a magyar-magyar kapcsolatok tervezett eseményeiről folytatott megbeszélést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Markó Bélával, a román...
A tokaji pénzszállító kirablásakor agyonvert biztonsági őr is tudott a rablásról. Legalábbis ezt állítja az előzetes letartóztatásban lévő társa. A férfi vallomása szerint a két támadóval együtt négyen tervelték ki az akciót, azt azonban nem tudta megmondani, társát miért ölték meg.
Az Európai Bizottság elnöke szerint az unió egyik alappillérét, a szolidaritást is gyengítheti, ha a tagországok állam- és kormányfőinek csütörtökön kezdődő találkozóján nem születik döntés az intézményes átalakításokkal is foglalkozó új alkotmányos szerződésről.
Varsóban mintegy tízezer lengyel orvos és ápolónő vonult fel, béremelést követelve. Az érdekképviseleteik által szervezett nagygyűlés részvevői sürgették az egészségügy jobb finanszírozását és a dolgozók munkaterheinek mérséklését is.
Egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió is jelezte: feloldja a Palesztin Hatósággal szembeni embargót, Izrael miniszterelnöke is üdvözölte az új palesztin kormány létrejöttét. Ehud Olmert erről washingtoni látogatásán szólt, és sejtetni engedte, hogy felújulhat a párbeszéd a palesztinok és az izraeliek között.
A Mol nyerte az Év Vállalati Adományozója díjat, melyet a Nonprofit Információs és Oktató Központ ítél oda minden évben. A szervezet célja, hogy olyan cégeket tüntessen ki, amelyek tudatosan, eredményüktől függetlenül támogatnak másokat. Az olajtársaság évi 3 milliárd forintot fordít támogatásokra, ami az éves nyereség közel egy százaléka. Egy alapítvány segítségével választanak a pályázók közül.…
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden fogadta Markó Bélát, a román kormány miniszterelnök-helyettesét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét - tájékoztatott közleményében Daróczi Dávid kormányszóvivő. A találkozón a két politikus a román belpolitikai helyzet aktualitásai mellett uniós ügyekről, valamint a magyar-magyar kapcsolatok tervezett eseményeiről tárgyalt.
Alibi külpolitikát folytatott az elmúlt évben a Gyurcsány-kormány, aminek fő oka a kormányfő külpolitikáról vallott felfogása - mondta Németh Zsolt a kormány egyéves külpolitikai tevékenységét...
Írásbeli nyilatkozatban kérik a Bolyai Egyetem visszaállítását a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megbízott európai parlamenti képviselői. Kónya-Hamar Sándor, Kelemen Atilla és Szabó Károly...
Írásbeli nyilatkozatban kérik a Bolyai Egyetem visszaállítását a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megbízott európai parlamenti képviselői. Kónya-Hamar Sándor, Kelemen Atilla és Szabó Károly...
1936 óta nem állították ki Claude Monet Tavirózsák című alkotását, amely csütörtökön kerül kalapácsa alá Londonban. Az árverésen Matisse, Picasso és Renoir nehány festménye is gazdát cserélhet.
Veszélyes anyagot szállító kamion szenvedett balestet este 9 óra előtt az M1-es autópályán, a 82-es főút csomópontjának közelében, a Budapest felé vezető oldalon. A cseh rendszámú jármű eddig ismeretlen okból áttörte a szalagkorlátot, és a több méter mély árokba zuhant.
Egyre kuszább az úgynevezett Zsanett-ügy. A 21 éves lány azt állítja, hogy néhány hete Budapesten, a Múzeum körút közelében rendőrök erőszakolták meg. Ügyvédje szerint a sértett és a gyanúsítottak szembesítése is a lány állítását igazolja. A rendőrök ügyvédje azonban úgy véli: a DNS-vizsgálat és az orvosszakértői vélemény is a rendőrök igazát bizonyítja.
Izraeli tévéértesülés szerint az izraeli védelmi miniszter helyettese kedden titokban ott járt a Gázai övezet és a zsidó állam határán lévő erezi határátkelőnél, és az ott várakozó palesztinok közül magával vitte a Fatah palesztin szervezet tíz tagját. Efrájim Szneh az Ereznél immár ötödik napja várakozó mintegy másfélszáz palesztin közül emelte ki, és kísérte magával a tíz embert, feltehetően…
Szerbia uniós közeledését azzal a feltétellel támogatja az Európai Parlamentben, hogy javuljon az emberi jogok, azon belül is a vajdasági magyarság helyzete az európai integrációval - fejtette ki Becsey Zsolt (Fidesz-MPSZ) európai parlamenti képviselő Strasbourgban Bozidar Delic uniós ügyekért felelős szerb miniszterelnök-helyettesnek.
Amikor „rásegítés” nélkül is negyed év alatt két százalékkal – dübörögve – csökken az amúgy is drámai születésszám, lássuk, Uramisten, mire megyünk ketten alapon az állam tovább apasztja a születéseket. Fokozza a dübörgést…
Magyarország követi a fejleményeket a nyitrai diáklány, Malina Hedvig ügyében és bízik a szlovák igazságszolgáltatásban - mondta Odze György, a Külügyminisztérium szóvivője azt követően, hogy TA3 szlovák hírtelevízióban kedden megszólalt egy, az ügyet elmondása alapján ismerő férfi, aki a lány állítását igazolja. "Az ügy minden fejleményét követjük. Továbbra is várjuk a fejleményeket, de a Fico-…