A közeljövőben számíthatnak helyi vizsgálatokra azok a kórházak, ahol kiugróan magas a császármetszések aránya - közölte a Független Hírügynökséggel Egyed Jenő, a szülészet-nőgyógyászat országos szakfelügyelője.
Bár távozását rebesgették, Frederic Kanoute nem megy Angliába, hanem marad az FC Sevillában, amely az ő győztes góljával hódította el a spanyol Király Kupát a Getafe ellenében szombat este.
A német kancellár szerint a brüsszeli megállapodás mozgásba hozhatja Európát. Angela Merkel egy német rádiónak adott nyilatkozatában értékelte az uniós csúcson született megegyezést. Az unió soros elnöki tisztét betöltő politikus szerint elhárultak az akadályok az új alkotmányos szerződés megkötésének útjából.
Folyamatosan zajlik az adatgyűjtés és a szemtanúk felkutatása Kármán Irén bántalmazása ügyében - közölte a BRFK sajtóügyeletese vasárnap az MTI-vel. Az információgyűjtés az olajszőkítési ügyekben...
18 játékossal, köztük 6 ifjúsági, illetve serdülő korú kézilabdázóval vág neki a 2007-2008-as szezonnak a bajnoki ezüstérmes Audi ETO női kézilabda csapata. A csapat július 4-én kezdi a felkészülést, és Erdélybe megy edzőtáborozni.
Feltehetően madárinfluenzától elhullott madarakat találtak a hét végén Nürnbergben. A dél-németországi város vasárnapi közleménye szerint a hat hattyú, egy vadlúd és egy réce tetemére két nürnbergi tónál bukkantak rá, s a tetemeket egy szövetségi laboratóriumba küldték, hogy megállapítsák, nem a madárinfluenza-vírus emberre is veszélyes H5N1-es altípusa fertőzte-e meg az állatokat.
Bencze József országos rendőrfőkapitány vasárnap délután úgy döntött, hogy a péntek éjjel megvert újságírónő ügyében a további nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda haladéktalanul vegye át a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a BRFK közleményben.
Miközben Kína jelentős nyersolajtermelő és exportál is belőle, mégis egyre inkább függ az olajimporttól és szakértők szerint éveken belül a hazai olajszükségleteknek már legalább a felét az...
Több komplikáció, és meghibásodás után, egy nap késéssel ért földet az Atlantis ûrsikló. A két hetes akció sikerrel zárult, ám a meghibásodások okát még keresik.
Larry King élő műsorában számol be elsőként börtönélményeiről Paris Hilton. Több csatorna versengett a szállodalánc-örökös beszámolójáért, egymást licitálva túl az interjú árával.
Befejezte Kármán Irén kihallgatását a Szent János Kórházban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), az ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vette át. Unger Pál elmondta: a megvert újságírót több mint három órán át kérdezték. Hozzátette, a teljes ügyet, így a kihallgatásról készült jegyzőkönyvet is átadták az NNI-nek.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arra kérte Bencze József országos rendőrfőkapitányt, hogy közvetlenül és személyesen kísérje figyelemmel a megvert újságíró ügyét - mondta újságíróknak vasárnap...
Megoszlanak a vélemények arról, melyik módszerrel lehet lehűteni a Combino villamosokat a nyári hőségben - derül ki a BKV honlapján zajló szavazás részeredményeiből. A Nagykörúton közlekedő 40 villamosból háromba építettek valamilyen módszert, amely kiválthatja a teljes légkondicionálást.
Újabb ammóniaszivárgás történt szombat este a kaposvári húskombinátban. Egy hónapon belül ez volt a második eset. A tűzoltókat este 20 óra után riasztották a dolgozók, hogy az egyik hűtőkamrában lévő csőből szivárog az ammónia.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a többórás napsütés mellett hétfőn északkeleten elszórtan, másutt néhol várható zápor, zivatar. A helyenként élénk nyugati, északnyugati szél...
Talmácsi Gábor műszaki hiba miatt - hat körrel a zárás előtt - kiesett a gyorsasági motoros világbajnokság idei nyolcadik futamán, a Brit Nagydíjon. A 125 köbcentisek viadalát az olasz Mattia Pasini nyerte. Az összetettben eddig éllovas magyar visszacsúszott a második helyre, vezet a spanyol Hector Faubel.
Befejezte Kármán Irén kihallgatását a Szent János Kórházban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), az ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vette át. Unger Pál az MTI-nek elmondta a megvert...
Az ukrajnai atomhivatal kezdeményezte a Magyarországra és Szlovákiába exportált oroszországi nukleáris fűtőanyag ukrajnai tranzitját szabályozó megállapodások felülvizsgálatát - közölte Jelena Mikolajcsuk, a hivatal vezetője.
Feltehetően madárinfluenzától elhullott madarakat találtak a hét végén Nürnbergben. A dél-németországi város vasárnapi közleménye szerint a hat hattyú, egy vadlúd és egy réce tetemére két nürnbergi tónál bukkantak rá, s a tetemeket egy szövetségi laboratóriumba küldték, hogy megállapítsák, nem a madárinfluenza-vírus emberre is veszélyes H5N1-es altípusa fertőzte-e meg az állatokat.
Az ingatlanadó körül rengeteg a bizonytalanság: bevezetik-e, s ha igen, mikor, milyen feltételekkel, kiket érint majd, mi alapján vetik ki? A lakóingatlanok esetében számos lehetőség kínálkozik az adó alapjának meghatározására, mint az övezeti besorolás, vagy területalapú adóztatás - áll az Eston International közleményében
A Sevilla csapata nyerte a spanyol Király Kupát, miután a szombat késő esti döntőben 1-0-ra legyőzte a Getafe csapatát. A Sevilla két jelentős trófeát is elhódított idén, hiszen a spanyol mellett az UEFA-kupát is megnyerte.
A Magyar Köztársaság illetékes szervei már megtették a szükséges lépéseket, az érintett társszervezetek minden segítséget megadnak a rendőrségnek. A Nemzetbiztonsági Hivatal adatait átadja a rendőrségnek.
A 19. körben motorhiba miatt feladta a gyorsasági motorkerékpáros vb-sorozat Brit Nagydíját Talmácsi Gábor, aki így elveszítette az első helyet az összetettben. A 125 kcm-es géposztály versenyét Mattia Pasini nyerte, aki számos balszerencsés kiesés után pályafutása ötödik futamgyőzelmét ünnepelhette.
Az elmúlt öt évben 500 kis pékség ment tönkre Magyarországon - az érdek-képviseletek szerint év végéig még legalább 50 húzhatja le a rolót. A liszt árának tervezett emelkedése és az energiaárak drágulása miatt ősztől pedig további áremelésekre kényszerülnek.
Ernest Hemingway-től származó, eddig ismeretlen feljegyzésekre bukkantak Kubában. A bejelentés az irodalmi Nobel-díjasról tartott havannai nemzetközi kollokviumon hangzott el a kubai sajtó hét végi beszámolója szerint, felfedve, hogy a feljegyzésekre annak a háznak a fürdőszobájában találtak rá, amelyben Hemingway (1899-1961) éveken át élt és dolgozott.
Talmácsi Gábor műszaki hiba miatt - hat körrel a zárás előtt - kiesett a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei nyolcadik futamán, a Brit Nagydíjon. A viadalt az olasz Mattia Pasini nyerte. Az összetettben eddig éllovas magyar visszacsúszott a második helyre, vezet a spanyol Hector Faubel.
Feltehetően madárinfluenzától elhullott madarakat találtak a hét végén Nürnbergben. A dél-németországi város vasárnapi közleménye szerint a hat hattyú, egy vadlúd és egy réce testére két nürnbergi...
Az amerikai kormány a hét végén cáfolta, hogy a Kuba szigetén levő guantánamói börtöntábor bezárása a küszöbön állna. Dana Perino fehér házi szóvivő leszögezte: kongresszusi képviselők és jogvédő...
Hivatalosan is átadta vasárnap délután a kormányzó brit Munkáspárt vezetését Gordon Brown pénzügyminiszternek Tony Blair miniszterelnök, aki néhány nap múlva a kormányfői tisztségről is leköszön. A hetekkel ezelőtt beharangozott váltást a Labour rendkívüli, manchesteri kongresszusa szentesítette.
Az amerikai kormány a hét végén cáfolta, hogy a Kuba szigetén levő guantánamói börtöntábor bezárása küszöbön állna. Dana Perino fehér házi szóvivő közölte: kongresszusi képviselők és jogvédő csoportok követelése ellenére nincsen terv a létesítmény azonnali bezárására. A Voice of America rádió vasárnapi tájékoztatása szerint hozzátette a szóvivő ugyanakkor, hogy Washington a terrorizmussal…
Kiszivárgott az al-Kaida egyik iraki fellegvárának tekinthető Bakúba elleni amerikai támadás terve, a terrorszervezet felső vezetői elmenekültek a városból - írta a The New York Times a hét végén.
Ha a kormányzat végleges döntést hoz a társadalombiztosítás, azon belül az egészségbiztosítás privatizációjáról, akkor a Fidesz ellenállásra szólítja fel az embereket - mondta Mikola István, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke.
India nyugati részére ért a pusztító monszuneső vasárnap: a természeti katasztrófa miatt az elmúlt három napban összesen 67-en haltak meg az ország déli részén - közölték helyi illetékesek.
Bogár János nyerte a görög származású ausztrál futó, Yannis Kouros előtt a "Szuperbalaton" elnevezésű, 210 kilométeres futóviadalt, amelyet vasárnap bonyolítottak le 40 ultramaratonista részvételével.
Július 1-jéig új mellékletekkel egészíti ki a koalíciós megállapodást az MSZP és az SZDSZ, a jövő héten minden vitatott kérdésben kompromisszumos javaslatokat tárgyalnak meg a pártok szakértői, így egy hét múlva alá lehet írni a keretmegállapodásokat - jelentette be Gyurcsány Ferenc és Kóka János a vasárnapi koalíciós egyeztetést követően.
Kiszivárgott az al-Kaida egyik iraki fellegvárának tekinthető Bakúba elleni amerikai támadás terve, a terrorszervezet felső vezetői elmenekültek a városból - írta a The New York Times a hét végén....
Hétfőhöz egy hónapra kiderül, kit melyik főiskolára vagy egyetemre vettek fel, július 25-én ugyanis közzé teszik a ponthatárokat. A jelentkezőknek július 11-ig van lehetőségük arra, hogy módosítsák a jelentkezési sorrendet, vagy pótolják a még hiányzó dokumentumokat.
Hugo Chávez venezuelai elnök imperialista hatalomnak nevezte az Egyesült Államokat, amiért a washingtoni kongresszus támogatja a hazájába sugárzott ellenzéki rádióadókat.
A meleg miatt felpúposodott a villamos sín a Boráros téri megállóban, így vasárnap délután átmenetileg buszokat állítottak forgalomba a 4-es, 6-os villamosok vonalán - mondta Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécsere.
Nem állapodtak meg a koalíciós pártok az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról. Az MSZP és az SZDSZ délutáni egyeztetése után a két párt vezetője arról számolt be, hogy a jövő héten még tárgyalnak a vitatott kérdésekről, de július 1-ig új mellékletekkel egészítik ki a koalíciós megállapodást, így egy hét múlva jóváhagyhatják az egyezséget.
Hivatalosan is átadta vasárnap délután a kormányzó brit Munkáspárt vezetését Gordon Brown pénzügyminiszternek Tony Blair miniszterelnök, aki néhány nap múlva a kormányfői tisztségről is leköszön. A...
Kötél általi halálra ítélte az iraki legfelső bíróság Szaddám Huszein unokatestvérét, "Vegyi Ali"-t vasárnap Bagdadban az Anfal-hadművelet elrendeléséért. Rajta kívül Huszein egykori védelmi miniszterét és a fegyveres erők helyettes vezetőjét is halálra ítélték.
Több tucat újságíró és civil ember vállalt szolidaritást vasárnap a budapesti Szent János Kórház előtt Kármán Irén újságíróval, akit péntek éjjel brutálisan megvertek. Az újságírók a szakma nevében egy csokor virággal fejezték ki együttérzésüket. Az akciót szervező Ferenczi Krisztina egyebek között arról beszélt: nem hiszi, hogy a támadás hallatán ne remegett volna meg valamennyi újságíró. Mint…
Négyórás egyeztetés után kompromisszumos megoldás született a koalíciós egyeztetésen. A szocialisták elfogadták az SZDSZ által június elején kiadott tízpontos reformlistáját, ami az egészségügy mellett tartalmazza a növekedés, az igazságosság, a környezetvédelem és a kampányfinanszírozás kérdését.
Július 1-jéig új mellékletekkel egészíti ki a koalíciós megállapodást az MSZP és az SZDSZ. A jövő héten minden vitatott kérdésben kompromisszumos javaslatokat tárgyalnak meg a pártok szakértői, így...