2007. június 25. hétfő

jún. 25
11:30
Gimnázium nélkül marad a Nagy László Gimnázium (Infostart)
A 19 szakiskola tavaszi összevonása után újabb középiskola szűnik meg Budapesten: a pesterzsébeti Nagy László Gimnázium és Általános Iskola. Az intézmény igazgatóhelyettese az InfoRádiónak elmondta: a döntést várhatóan megtámadják a bíróságon, ugyanakkor nem nagyon látnak kiutat a helyzetből.
jún. 25
11:32
Hatalmas dugó az M1-es autópályán (Infostart)
Több kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópálya Győr felé vezető szakaszán, mert Komáromtól négy kilométerre baleset történt.
jún. 25
11:32
Holttestre bukkantak a Tiszában (HírTV)
Egy ismeretlen nő holttestére bukkantak a Tisza tiszakóródi szakaszán vasárnap - tudta meg a HavariaPress.
jún. 25
11:36
Túlfizetnek a biztosítók? (Piac és Profit)
Hozzáigazította a kormány a tűzvédelmi törvényhez azt a rendeletét, amely a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulását szabályozza, a jogszabály a Magyar Közlönyben jelent meg. A biztosítók befizetése jóval több, mint amennyit az idei költségvetés a katasztrófavédelem beruházásaira előirányoz.
jún. 25
11:38
Gyengítheti a forintot délután a Monetáris Tanács (Privátbankár)
Tőzsdehírek - Világtőzsde: nemzetközi tőzsdehírek, trendek, aktualitások. A műsor állandó szakértője a Hamilton Tőzsdeügynökség. Minden reggel 08,45-kor a Gazdasági Rádióban.
jún. 25
11:38
Kedvelik a külföldi befektetők Franciaországot (Gondola)
Franciaország továbbra is a külföldi befektetők egyik kedvelt országa: Kína, India, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia utána az ötödik helyen áll. Vonzerejét feltehetően a magas színvonalú...
jún. 25
11:40
Szusszanásnyi időt kapott a Magyar Posta (Privátbankár)
A Magyar Postának még öt éve van a teljes piacnyitásig, feltéve, hogy az Európai Parlament közlekedési bizottságának javaslatát támogatja a többi uniós döntéshozó szerv is. Eddig 2009-re tervezték a liberalizáció kezdetét, ezt tolják ki várhatóan 2013-ig. A Magyar Posta fokozatosan készül a versenyre, az elmúlt három évben már mintegy 15 milliárd forintot fordított beruházásra, fejlesztésre. Ivády…
jún. 25
11:43
Menesztették a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola vezetőit? (HírExtra)
Távozott a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola igazgatója és a gazdasági osztály vezetője; az iskola egyik igazgatóhelyettese július elsejével követi őket - írta a Délmagyarország című napilap. A lap úgy értesült, hogy a távozás nem saját döntésük volt, hanem menesztették őket a májusban kirobbant lőszerbotrány miatt.
jún. 25
11:43
CHF-JPY Korrekció (HírTV)
Ma jelentösen emelkedett a CHF-JPY árfolyama, és csúcsot ért el 100,88-nál, majd a cross ellenállással találta szembe magát 100,84-nél. Némiképp túlzásnak tünik az emelkedés, és a befektetök kockázatkerülése miatt korrekcióra kerülhet sor. Támogatás 100-nál található. In-GFX
jún. 25
11:44
Kovács az uniós csúcsról: a legjobb irányba fordult az EU (Privátbankár)
Két évvel az európai alkotmány francia és holland leszavazása és kudarca után nagy előrelépés történt a hétvégén Brüsszelben. Maratoni tárgyalássorozat és vita után – létrejött az EU új reformszerződés tervezete. A dokumentumot várhatóan ősszel írhatják alá tagországok vezetői. Úgy tűnik, a lengyelek is elégedettek, ahogy a britek is, az olasz kormányfő azonban élesen bírálta a megállapodást,…
jún. 25
11:44
A Nintendo piaci tőkeértékben megrendítette a Sony elsőségét (Gondola)
A Nintendo Wii játékkonzolja piaci sikerének köszönhetően első alkalommal előzte meg piaci tőkeértékben a Sony-t a tokiói tőzsdén - igaz, csak átmenetileg. A Nintendo részvény árfolyama hétfőn...
jún. 25
11:49
Győr felé csak a leállósávon járható az M1-es (Gondola)
Komáromtól négy kilométerre baleset miatt a leállósávra terelték az M1-es autópálya Győr felé vezető szakaszán a forgalmat; a terelés miatt több kilométeres dugó alakult ki - tájékoztatta az MTI-t...
jún. 25
11:50
Világsztárok érkeznek (Blikk)
A világ egyik legjobb koncertzenekara, a groovy-jazz elsőszámú képviselője, a New York-i Medeski Martin & Wood trió most a gitárvirtuóz John Scofielddel kiegészülve lép fel július 3-án a Millenárison!
jún. 25
11:54
AB: várhatóan nem döntenek Sólyom beadványáról (HírTV)
Az Alkotmánybíróság ma várhatóan nem dönt a köztársasági elnök kitüntetési beadványáról a hírTV értesülése szerint.
jún. 25
11:54
Megtakarítás, befektetés és biztosítás euró alapon (Privátbankár)
A Generali Aranyszárny Euró befektetési egységekhez kötött életbiztosításával olyan terméket hozott létre, amellyel egyszerre használhatóak ki a megtakarítás, a befektetés és a biztosítás előnyei (x)
jún. 25
11:54
Póniló okozott baleset Somogyban (Gondola)
Egy gépkocsi elé ugró póniló okozott balesetet Somogyban, a 68-as főúton Böhönye külterületén - közölte a rendőrség az MTI-vel hétfőn. A póni egy mellékútról bukkant elő váratlanul, a gépjármű...
jún. 25
11:56
EUR-PLN Szárnyakat adó kockázatkerülés (HírTV)
A befektetök emelkedö kockázatkerülése miatt tovább csökkent a lengyel zloty árfolyama. Az EUR-PLN árfolyama 3,7811-röl 3,7920-ra emelkedett. Ellenállás 3,7990-nél, támogatás pedig 3,7680-nál található. In-GFX
jún. 25
11:59
1500 kiló fekete kokain a szén között (HírExtra)
Másfél tonna feketére színezett kokainra bukkantak a kolumbiai hatóságok egy Spanyolországba induló szénszállító hajó rakományában. Mint arról a kolumbiai rendőrség kábítószerügyekre szakosodott részlegének ezredese vasárnap beszámolt, az egyébként fehér port egy vegyi anyaggal feketére színezték a csempészek, hogy nehezebben lehessen fölfedezni a szénnel teli konténerekben.
jún. 25
11:59
Ikea - megújult weboldallal (Kreatív Online)
Tervezőprogramokkal, új keresési funkcióval és 360 fokban körbejárható interaktív szobákkal bővült az Ikea honlapja. A svéd áruházlánc globálisan újította meg weboldalát, amelynek nemcsak a tartalma, hanem a design-ja is változott.
jún. 25
12:00
Még mindig kedvelt befektetési célpont Franciaország (Privátbankár)
Franciaország továbbra is a külföldi befektetők egyik kedvelt országa: Kína, India, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia utána az ötödik helyen áll, írta csütörtöki ...
jún. 25
12:00
A Genesis napelem gyára legkorábban 2009-ben kezdi meg a termelést (Gondola)
A Tatabányai Ipari Parkban állami támogatással létesülő napelem gyár legkorábban 2009 tavaszán kezdi meg a termelést - mondta Rényi Gábor, a Genesis Energy Befektetési Nyrt. vezérigazgatója hétfőn...
jún. 25
12:02
Lengyel kommentár: Szövetségek felmondása avagy Gyurcsány Ferenc Szálasi Ferenc nyomdokain (Gondola)
A fenti meghökkentő összehasonlítás a Wprost című tekintélyes lengyel konzervatív-liberális hetilap hasábjain jelent meg, ugyanis a lengyel sajtóban nagy vihart aratott Gyurcsány Ferencnek pénteken a Handelsblatt című német lapban megjelent nyilatkozata.
jún. 25
12:04
12 magazint ad el versenytársainak a Ringier (Menedzsment Fórum)
A Ringier AG Svájcban, Romániában, Szlovákiában és Csehországban tizenkét TV-magazint ad el a Springer és a Bauer Kiadónak. A svájci magazinokat az Axel Springer Kiadó veszi meg, a szlovák, cseh és román lapokat a Heinrich Bauer Kiadó.
jún. 25
12:04
Szeresd a szíved a munkahelyeden is! (Piac és Profit)
Szinte mindannyian hallottunk már az ismeretségi körünkben olyan esetről, amikor fiatal, erejük teljében levő, ám rengeteget dolgozó emberek hirtelen súlyosan megbetegszenek.
jún. 25
12:04
A célkeresztben egy még mindig ifjú zseni (Infostart)
Véget ért az európai futballszezon, ám megkezdődött egy másik, legalább olyan izgalmas időszak: az átigazolásoké. A francia Thierry Henry a korábbi évek szappanopera-hosszúságú találgatásai után idén viszonylag simán igazolhat a Barcelonába. Az "új Henry" a spanyol Fernando Torres lehet, akiért némi túlzással fél Európa versenybe szállt.
jún. 25
12:04
Shots - magyar rendezőt választott (Kreatív Online)
A főleg kreatívanyagokkal és -szakemberekkel foglalkozó brit Shots magazin egy magyar reklámfilmrendezőt is bemutat júliusi számában. A BKV-nak készített Combino-szpot rendezőjével, Gergely Zoltánnal a lap „New Directors” rovatában olvasható egy interjú.
jún. 25
12:05
OTP törzsrészvényeket hívtak le (Privátbankár)
Az OTP Banknál működő opciós részvényprogram keretében pénteken 42.000 darab törzsrészvényt hívtak le - tette közzé a pénzintézet hétfőn a BÉT hivatalos honlapján. Így a bank saját tu...
jún. 25
12:10
Ecostat: jövőre már nőhetnek a reálkeresetek (Infostart)
A GDP-növekedés 2,6, az infláció 7 és fél százalékos, az államháztartási hiány pedig 6,2 százalék lesz az idén az Ecostat júniusi előrejelzése szerint.
jún. 25
12:10
4,6 milliárddal több jut az informatikára (Privátbankár)
Az amerikai piackutató cég, az IDC becslése szerint az uniós tagság több mint 27 milliárd dollár többletforrást generál a tíz új tagállam informatikai piacán 2004 és 2013 között: Magyarországr...
jún. 25
12:10
Tíz embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén (Gondola)
Két mentés során összesen tíz embert kellett kimenteniük a Balatonból a vízirendőröknek a hétvégén - közölte a rendőrség. Az első mentésre Balatonkenese környékén került sor, ahol egy vitorlás...
jún. 25
12:12
Nyári mulatságra készül a Muzsikás együttes (Infostart)
Kalotaszegtől Bartókig címmel ad koncertet a Muzsikás együttes a Művészetek Palotájában június 30-án a Hazafelé Folk Fesztiválon. Hamar Dániel, a Muzsikás egyik alapítója az InfoRádiónak elmondta: úgy állították össze a koncert programját, hogy abból a vidámság és a mulatás áradjon.
jún. 25
12:14
Drámai hőség Görögországban (Infostart)
Görögországban fokozott készültségbe helyezték a mentőszolgálatokat, miközben a lakosságnak áramkimaradásokkal kell számolnia a 46 fokos hőségben.
jún. 25
12:15
Danubius - összevont területek (Kreatív Online)
A Danubius összevonta értékesítési területeit és egyben bővítette is a kommunikációs tevékenységi köröket. Az eddig két divízióban működő értékesítés-támogató tevékenység ezentúl egy, „Head of trade marketing & new revenue generation” névre keresztelt üzletágban zajlik majd.
jún. 25
12:16
A Genesis napelem gyára 2009-ben kezdi meg a termelést (Gondola)
A Tatabányai Ipari Parkban állami támogatással létesülő napelem gyár legkorábban 2009 tavaszán kezdi meg a termelést - mondta Rényi Gábor, a Genesis Energy Befektetési Nyrt. vezérigazgatója. A...
jún. 25
12:16
Madárinfluenza miatt szigorított intézkedések Nürnberg környékén (Infostart)
Tovább szigorították a biztonsági intézkedéseket a német állategészségügyi hatóságok Nürnbergben és környékén, miután a madárinfluenza-vírus emberre is veszélyes H5N1-es típusát azonosították összesen hat, a város területén elhullott vadmadárban.
jún. 25
12:19
Prága, Varsó emel, Budapest csökkent? (Piac és Profit)
A nagy cégeknél a beruházási kedv javulása megnyugtató, a kkv-k likviditása azonban nem javul - szemezgetett bizalmi indexből az Ecostat igazgatója.
jún. 25
12:20
Leghamarabb 2009 tavaszán termelhet a napelemgyár (Infostart)
Leghamarabb 2009 tavaszán kezdi meg a termelést a napelem gyár a Tatabányai Ipari Parkban - mondta Rényi Gábor, a Genesis Energy Befektetési Nyrt. vezérigazgatója.
jún. 25
12:20
Szükségállapot Kaliforniában: megállíthatatlanul terjed a futótűz (HírExtra)
Súlyos pusztítást végzett a kelet-kaliforniai Tahoe-tó mellett tomboló futótűz: az erős szél korbácsolta lángok 750 hektárost területen felperzseltek mindent, 165 lakóház és építmény vált a lángok martalékává. Az El Dorado megyei rendőrfőnök, Kevin House szerint eddig a tűz kevesebb mint öt százalékát sikerült csak megfékezni, a lángok útjában pedig több mint ötszáz lakóház van.
jún. 25
12:21
Jövőre kedvezőbb számokat vár az Ecostat (Privátbankár)
A GDP az idén 2,6, jövőre 3,2 százalékkal bővül az Ecostat júniusi előrejelzése szerint - ismertette a gazdaságkutató intézet főigazgatój
jún. 25
12:21
Szigorították a biztonsági intézkedéseket Nürnbergben a madárvész miatt (Gondola)
Tovább szigorították a biztonsági intézkedéseket a német állategészségügyi hatóságok Nürnbergben és környékén, miután a madárinfluenza emberre is veszélyes vírusát azonosították összesen hat, a...
jún. 25
12:23
Tüntetetés az OVB előtt - Döntsön a nép! (Gondola)
A tüntetés szervezői arra kérik Magyarország és Budapest polgárait, hogy 2007. június 25-én 17 órakor az Országos Választási Bizottság székháza előtt (Bp. V. ker. Zrínyi u. 13.), személyes...
jún. 25
12:26
Heti kitekintés (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2007-06-25 12:06:00
jún. 25
12:27
Görögországban készültségbe helyezték a mentőket a hőség miatt (Gondola)
Fokozott készültségbe helyezték hétfőn a görög hatóságok a mentőszolgálatokat, miközben a lakosságnak áramkimaradásokkal kell számolnia a 46 fokos hőségben. A hatóságok felszólították az...
jún. 25
12:28
EUR-CZK A 29-es érték a láthatáron (HírTV)
Ma jelentösen emelkedett az EUR-CZK árfolyama. A cseh korona továbbra is népszerü a carry trade-eknél, ráadásul a kelet-európai devizákat megterheli a befektetök kockázatkerülése. A devizapár csúcsot ért el 28,763-nál. A cél a 29-es érték. In-GFX
jún. 25
12:31
1300 köbméter hordalék a fővárosban (HírTV)
Ezerháromszáz köbméter gallyat, ágat és hordalékot takarítottak össze a közterület-fenntartók a csütörtök esti vihar után Budapesten - értesült a HavariaPress.
jún. 25
12:32
Napelemgyártó központ lesz Magyarország? (Privátbankár)
A Tatabányai Ipari Parkban állami támogatással létesülő napelem gyár legkorábban 2009 tavaszán kezdi meg a termelést
jún. 25
12:32
Vöröskeresztes hajléktalanokat ellátó intézmény nyílik (Gondola)
Szerdán nyitják meg a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének Vöröskeresztes Nappali Szociális Központja a VIII. kerület Diószeghy Sámuel u. 5-ben. Az intézmény elődje a VII. kerület...
jún. 25
12:41
A tőzsde lehet a MOL-ügylet nagy vesztese (Infostart)
A pesti börze lehet az ÖMV MOL-bevásárlásának nagy vesztese, mert a közkézhányad visszaesésével jelentősen csökkenhet a társaság részvényeinek forgalma - jelentette ki Tordai Péter, a portfolio.hu által megkérdezett piaci elemző.
jún. 25
12:41
Szekeres a Don-kanyarban koszorúzott (HírExtra)
Oroszországi magyar katonai temetőkben tett kegyeleti látogatást hétfőn Szekeres Imre, akinek személyében első alkalommal koszorúzta meg magyar honvédelmi miniszter a II. világháború során elesett magyar katonák emlékhelyeit a Don-kanyarban.
jún. 25
12:41
Az MSZP támogatja a magyar egyetem létrehozását (HírTV)
Az MSZP Európai Parlamenti pártja támogatja az RMDSZ három képviselője által benyújtott írásbeli nyilatkozatot, amit a képviselők az Európai Parlamentben kezdeményeztek az önálló Bolyai egyetem felállításáért.

Keresés