Hangüzenettel adott életjelt magáról a tavaly elrabolt izraeli tizedes hétfőn a radikális Hamász mozgalom katonai szárnyának internetes honlapján, azt közölve, hogy romlik az egészségi állapota, és kórházi ellátásra lenne szüksége. Gilad Salit rövid nyilatkozatában csalódottan szólt arról, hogy az izraeli kormány nem érdeklődik utána. A katonát egy évvel ezelőtt rabolták el a Hamásszal szövetséges…
Naggyá tenni nemzetet csak az ország polgárainak közös erőfeszítésével lehet - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. Az elmúlt egy évben a kormány minden...
Daruval húztak ki a tűzoltók a Tiszából egy autót, amely hétfőn kora délután csúszott a folyóba Szegeden, a Laposként emlegetett partrészen. A jármű tulajdonosa nem húzta be a kéziféket, amikor leparkolta a járművet.
Emelje fel százszorosára az antikorrupciós koordinációs testület költségvetését - javasolta a kormányfőnek Dávid Ibolya, az MDF elnöke hétfőn a parlamentben, Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalására adott válaszában. Mint mondta, a jelenlegi nyolcmillió forintos kerettel szemben nyolcszázmillió forinttal biztosan hatásosabban lehet küzdeni a korrupció ellen. A pártelnök hiányolta, hogy a…
A többségi elemzői várakozásokra rácáfolva a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfői ülésén 8-ról 7,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. A piac azzal számolt, hogy a bérinflációs félelmek miatt a testület júliusban nem lát hozzá az alapkamatot csökkentő lépésekhez. (FH)
Hangüzenettel adott életjelt magáról a tavaly elrabolt izraeli tizedes hétfőn a radikális Hamász mozgalom katonai szárnyának internetes honlapján, azt közölve, hogy romlik az egészségi állapota, és...
Nem lesz meg a kormánypárti többség a Fővárosi Közgyűlés nyári szünete előtti utolsó ülésén - tudta meg a távirati iroda városházi forrásokból. Így a minősített szavazatot igénylő városvezetői javaslatokat csak akkor tudják elfogadni, ha az MDF is támogatja azokat.
A Monetáris Tanács 25 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén. A piaci elemzők többsége arra számított, hogy a tanács nem változtat a jegybanki alapkamat szintjén, ami 2006.október 25. óta 8 százalék
Hat-hét aranyérmet vár a csütörtökön kezdődő spanyolországi Európa-bajnokságon Angyal Zoltán kajak-kenu szövetségi kapitány. A pontevedrai Eb-n 39 magyar sportoló vesz részt, 9 női-, 17 férfi kajakos és 13 kenus.
Egy országgyűlési törvénymódosításnak köszönhetően megnyugtatóan rendeződött a kórházi ortopédiai ellátás ügye Jász-Nagykun-Szolnok megyében; ennek lényege, hogy a szolnoki MÁV Kórház az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP) közvetlenül megkapja az ellátásért járó finanszírozást - közölte az intézmény főigazgatója.
Emelje fel százszorosára az antikorrupciós koordinációs testület költségvetését - javasolta a kormányfőnek Dávid Ibolya, az MDF elnöke hétfőn a parlamentben, Gyurcsány Ferenc napirend előtti...
Magyar taggal bővült a vállalatok társadalmi felelősségvállalását propagáló CSR Europe. Az összeurópai szervezet első magyarországi tagszervezete a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület (KÖVET) lett.
Több mint 150 ezer látogató fordult meg az idei Miskolci Nemzeti Operafesztiválon - közölte a Független Hírügynökséggel Bátor Tamás, az Operafesztivál ügyvezetője. A vasárnap zárult rendezvénysorozat történetében az idei volt a leglátogatottabb.
"Nem szeretném, ha politikai pártok felcsimpaszkodnának az ügyre, a személyes tragédiámra, már csak azért sem, mert az MDF-nek és a Fidesznek jelentős szerepe van abban, hogy a Pallag László-féle olajbizottság munkáját ellehetetlenítették" - írja legújabb posztjában Kármán Irén. Mint egyik barátja bevezetőjében megfogalmazta: "a blogbejegyzést Irén a kórházi ágyon fekve diktálta le. Közben…
Bár az Alkotmánybíróság az év elején alkotmányellenesnek találta a társasági és az osztalékadóról, valamint a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek az úgynevezett elvárt adóra vonatkozó szabályait, a kormány nem mondott le az ebből származó bevételről.
Újra Budapesten koncertezik ősszel a sokoldalú amerikai rock- és rapcsapat, a Black Eyed Peas. Az együttes szeptember 16-án Pepsi Black Blue and You Tour című világkörüli turnéja keretében lép fel a Budapest Sportarénában.
Magyarország a klímavédelmi nemzetközi vállalásait jelenleg több mint négyszeresével teljesíti túl, a régióban a legjobb mutatóval rendelkezik - derül ki az Országos Meteorológia Szolgálat (OMSZ) és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) legfrissebb adataiból.
Várhatóan a jövő héten dönt az Alkotmánybíróság (Ab) az államfő kitüntetésekkel kapcsolatos alkotmányértelmezési beadványáról - mondta a testület sajtófőnöke. Sereg András hozzátette: ez a...
Huszonöt bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a Monetáris Tanács. Az elemzők többsége arra számított, hogy a testület nem változtat a kamatszinten.
Thürmer Gyula szerint Horn Gyula volt miniszterelnököt nem illeti meg, hogy a Magyar Köztársaságtól kitüntetést kapjon. "Ha én lennék a miniszterelnök, nem terjeszteném elő Horn Gyulát kitüntetésre, de nem azért, mert ,56-ban karhatalmista volt. Az az ember, aki beléptetett bennünket a NATO-ba, aki eladta a magyar áramelosztási rendszert a külföldi tőkének, az ne kapjon a Magyar Köztársaságtól…
Online médiaterv elkészítésére és hirdetések elhelyezésére írt ki tendert a Diákhitel Központ - írja a Közbeszerzési Értesítő. A nettó 20 millió 100 ezer forintos keretösszegű feladatra érkező pályázatokat július 11-ig várja a központ.
Napirend előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc a szokásos szubjektív hangvételű beszédében többször is hangsúlyozta, hogy ő és kormánya naggyá szeretné tenni Magyarországot. A miniszterelnök szerint ezt ellenzik, akik a reformokat ellenzik és a változatlanságot propagálják. A beszéd bejelentett témájáról, a brüsszeli csúcsról kevés szó esett.
A kormány folytatja az igazságtalan viszonyokat megváltoztató politikáját - mondta a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén. Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásakor a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt politikusai kivonultak a teremből.
Újra Budapesten koncertezik ősszel a sokoldalú amerikai rock- és rapcsapat, a Black Eyed Peas. Az együttes szeptember 16-án a Budapest Sportarénában lép fel. A zenekar will.i.am, apl.de.ap, Taboo...
A forint ma jelentösen gyengült a dollárral szemben, miután a magyar Jegybank váratlanul 7,75%-ra csökkentette alapkamatát. Az USD-HUF árfolyama 183,97-re emelkedett, és hamarosan tesztelheti a 184-es értéket. A devizapár lefelé biztosított 183,00-nál. In-GFX
A Múzeumok Éjszakájának mintájára újabban könyvekkel is lehet "éjszakázni" - az egyik online könyvkereskedelmi vállalkozás legalábbis erre a napszakra hirdette meg legújabb akcióját. Június 27-én szerdán délután 16 órától június 28-án csütörtök reggel 10 óráig több mint kétszázféle könyvet - a Vince Kiadó összes kiadványát - 30 százalékkal olcsóbban veheti meg, aki ráér éjszaka böngészni az…
A végleges szakértői jelentés is megerősítette, hogy gyorshajtás okozta az áprilisi, dunavarsányi balesetet, amelyben egy teherautóról leesett munkagép személykocsival ütközött és hárman meghaltak. A Független hírügynökség szerint a sofőrt immár gyanúsítottként hallgatták ki. Akár 8 év börtönre is ítélhetik.
Vasárnap estig 1300 köbméter a csütörtöki viharban letört gallyat, ágat és törmeléket takarított össze a fővárosban a Fővárosi Közterület-fenntartó - adta hírül közleményében a cég.
A Margit- és a Budai Gyermekkórháznak a János kórházba történő beolvadását támogatta hétfőn a Főpolgármesteri Kabinet. John Emese, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője az MTI-nek elmondta, hogy...
A miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagáló Fidesz és a KDNP elutasította a biztosítási rendszer átalakítását, az MSZP frakcióvezetője hangsúlyozta: a kormánypártok nem olyan biztosítási modellben egyeztek meg, ami magántulajdonosi többségen alapulna.
Az EUR-NOK ma átlépte a 8-as értéket, és napi csúcsot ért el 8,0105-nél. A kereskedök vételi utasításokról számoltak be a devizapárnál. A 8,0000-as érték átlépésével 8,0275-ig, illetve 8,0510-ig nyílhat potenciál. In-GFX
Tizennégy magyar termék, közöttük hat pezsgő nyert érmet egy Franciaországban tartott rangos borversenyen - mondta az InfoRádiónak Báló Zoltán, a Törley Pezsgőpincészet Kft. marketingvezetője. Az idén tizenötödik alkalommal megrendezett eseményre harminc ország borászai neveztek.
Ha Wimbledon, akkor esős, borús idő. Londonban már évek óta esik az eső a nemzetközi teniszverseny első napjain. Nincs ez másként idén sem, most is késlelteti a játékosok pályára lépését a kedvezőtlen időjárás.
Gyurcsány Ferenc napirend előtti azt mondta: az országot ismét lendületbe akarja hozni. Navracsics Tibor: hazánk 2002-ben valóban lendületben levő ország volt, és az MSZP-SZDSZ öt éves kormányzása juttatta el oda, hogy azon kell gondolkozni, miként legyen ismét lendületben.
Az afganisztáni Baglan tartomány a magyar katonák nélkül háborús tűzfészekké válna - közölte a tartomány kormányzója Budapesten, Göncz Kinga külügyminszterrel folytatott tárgyalásán.
Katamaránokat vásárolhat a BKV a Dunára - derült ki azon az üzleti találkozón, amelyen moszkvai és budapesti önkormányzati szakemberek és üzletemberek tárgyaltak a magyar fővárosban.
Március végén indult útjára a térség első infokommunikációs vállalati összefogása, az Észak-alföldi Informatikai Klaszter. Az alulról szerveződő non-profit konzorcium célja, hogy ösztönözze a régió informatikai vállalatai közötti együttgondolkodást, és a közös projektek, fejlesztések, pályázatok, valamint ágazati lobbizás révén fokozza a tagvállalatok versenyképességét.
Még keresik a roncsait annak a repülőnek, amely hétfőn zuhant le Kambodzsa két közkedvelt turistaparadicsoma között az ország déli részén. 22 ember volt a fedélzeten, mindenki szörnyethalt - közölték kambodzsai légiközlekedési hatóság illetékesei.
Először közölt hangüzenetet az egy évvel ezelőtt elrabolt izraeli katonától a Hamász palesztin mozgalom fegyveres szárnya hétfőn. Az üzenetben Gilad Salit azt mondja: egészségi állapota egyre rosszabb, kórházi segítségre van szüksége.
Cameron Diaz amerikai színésznő bocsánatot kért vasárnap a peruiaktól amiatt, hogy maoista feliratot viselő vászontáskával turistáskodott az Andokban. Cameron Diaz a Machu Picchu híres romvárosába...
Az SZDSZ támogatja a békés, demokratikus rendszerváltást Kubában és mindazokat az erőket, amelyek ennek elérésére törekednek - foglalt állást Kóka János pártelnök a Miami Herald című floridai lapban.
Szinte minden vitás pontban az SZDSZ akarata érvényesült a tegnap elfogadott egészségbiztosítási modell kapcsán - mondta Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász. A szakember aggályait fejezte ki, miszerint a biztosítók meg fognak szabadulni azon ügyfelektől, akik túl sokba kerülnek.
A Fővárosi Ítélőtábla múlt héten megtartott fellebbezési tárgyalásán jogerős döntést hozott az MDF frakcióból 2004. szeptemberében kizárt öt képviselő ügyében. Az ítélőtábla helybenhagyta a...