Fehéredik a magyar gazdaság a szigorítások hatására – az utóbbi időben sokszor hallani efféle nyilatkozatokat a kormány részéről. Ezzel párhuzamosan mind több vállalkozás szűnik meg vagy menekül az illegális szférába , és egyelőre nem történnek érdemi lépések a feketekereskedelem visszaszorítására sem.
Jáksó Lászlónak elege van a kánikulából, menekül a napsütés elől, ezért idén nyáron Finnországot választja. Mivel kevés olyan pechesebb ember van, mint ő, ezért - ahogy mondja - még a biztosítást is biztosítja, semmit nem bíz a véletlenre.
A titkosított olajügyek feloldásának felülvizsgálata "jó néhány hetet" igényel - mondta Szilvásy György a polgári titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a TV2 reggeli műsorában. Hangsúlyozta, hogy sem Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, sem a kormánypártok politikusainak nem érdeke, hogy ebben az ügyben politikai ok miatt tartsanak vissza információkat.
A Fidesz szerint elfogadhatatlan, hogy Bene László egykori országos rendőrfőkapitány rendészeti szakállamtitkár legyen - mondta Kontrát Károly, a Fidesz országgyűlési képviselője. Az Országgyűlés...
Júniusban 1,94 pontról 1,98 pontra emelkedtek a svájci KoF-elöremutató indikátorok, miközben 2,00 pontos értékkel számoltak. Az USD-CHF alig reagált az adatokra, és továbbra is 1,2265, valamint 1,2310 között mozog árfolyama. Negatívak a chart-technikai kilátások. Támogatás 1,1995-nél található. Az érték átlépése esetén 1,2146-ra eshet vissza az árfolyam. Ellenállás 1,2312-nél és 1,2353-nál…
Az MSZP-frakció rendészeti munkacsoportja szerint nincs szükség a Belügyminisztérium visszaállítására, de az igazságügyi minisztériumon belül nagyobb súlyt kell kapnia a rendőrségnek, például egy rendészeti hivatal létrehozásával - mondta Gál Zoltán, a munkacsoport vezetője. Szakmai alapon az a meggyőződésünk, hogy ezt a rendszert megbontani nem kell. Jó dolog az, hogy integráltabb minisztériumok…
Európa második legnagyobb televíziós társasága jön létre, miután a német ProSiebenSat.1 megveszi a Magyarországon a TV2-ben érdekelt európai SBS csoportot. Az összevont társaság azonban nem elégszik m...
Július 1-jétől az eddigi 30 perc helyett már 15 perc késés után visszafizeti a MÁV az Intercity hely- és pótjegyek árát, ha nem vis maior eset miatt késnek a vonatok. Ugyancsak a jövő hónaptól 15 napon belül kell majd a MÁV-nak elbírálnia az utasok panaszait.
Felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénz mellékbüntetés kiszabását javasolta a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság (HBMRFK) volt közbiztonsági igazgatójával és a korábbi debreceni rendőrkapitánnyal szemben Keresztes Imre ügyész abban a perben, amely a Csongrád Megyei Bíróságon indult januárban rendőrségi alapítványok támogatásával és más bűncselekményekkel kapcsolatban.
Az MSZP-frakció rendészeti munkacsoportja szerint nincs szükség a Belügyminisztérium visszaállítására, de az igazságügyi minisztériumon belül nagyobb súlyt kell kapnia a rendőrségnek, például egy...
Nincs veszélyben a Kálvin téri templom a metróépítés miatt - közölte az InfoRádióval az épület műszaki gondnoka. A műemléket a beruházással összefüggően megerősítik, és szeptemberig nem harangoznak. Sajtóhírek szerint a templom szinte alapok nélkül épült, ezért akár össze is omolhat, mivel a néhány méterre folyó földmunkák miatt már nem tartja a föld.
Csütörtökre hívta össze az olajügyekkel kapcsolatos, korábban titkosított dokumentumokat felülvizsgáló kormányzati munkacsoport első ülését Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányítására kijelölt miniszter.
Európa második legnagyobb televíziós társasága jön létre, miután a német ProSiebenSat.1 megveszi a Magyarországon a TV2-ben érdekelt európai SBS csoportot. Az összevont társaság azonban nem...
Az angol Premier League-ben szereplő FC Liverpool minden követ megmozgat annak érdekében, hogy magához csábítsa Fernando Torrest, az Atlético Madrid válogatott labdarúgóját.
Kína azt tervezi, hogy megduplázza a környezetszennyező vállalatok büntetését, mivel nem teljesülnek a környezetvédelmi tervek - jelentette szerdán a China Daily című kínai angol nyelvű napilap.
A Magyar Kommunista Munkáspárt elfogadhatatlannak tartja a MÁV Zrt, és három vasutas szakszervezet, valamint a BKV vezetése, és azok szakszervezetei között létrejött megállapodást. A...
Az AUD-NZD-t továbbra is 16 hónapos minimuma közelében jegyzik, 1,10 fölött. az Ausztrália és Új-Zélandi közti kamatkülönbség a kiwi és a tovább csökkenö jegyzések mellett szól. Az elkövetkezö hetekben 1,0800 és 1,0900 közti árfolyammal kell számolni. in-GFX
A GfK Csoport hagyományosan kétévente készülő vásárlóerő-index felmérésének időközi adatai a "jól teljesítő" megyékben stagnálást, vagy némi visszaesést mutatnak. A sor végén továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye áll.
A korszerűsített Fiat Puntót Zastava 10 néven gyártó kragujeváci üzem engedélyt kapott a márkatulajdonos Fiat cégtől arra, hogy kocsijaival megjelenjen az orosz piacon. Az egyezség...
Az oktatási tárca alaptalannak tartja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) hétfőn módosított közoktatási törvénnyel kapcsolatos kifogásait, mert a tárca szerint egyrészt kikerült a módosításból az a passzus, amely a közalkalmazotti törvénynek mondott volna ellent, másrészt a kötelező óraszámon felül elrendelhető "ingyenmunka" minden vonatkozását hatályon kívül helyzete a parlament…
Markó Béla RMDSZ-elnök kedden egy sajtótájékoztatón kijelentette, szerinte a parlamenti ülésszak mérlege nem lesz túl pozitív". A miniszterelnök-helyettes azzal támasztotta alá...
A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat szervezésében tartják 2007. július 4-én 15.00 órai kezdettel Pannonhalmán, a Pannonhalmi Apátság Teleki termében (9090 Pannonhalma, Vár 1.) "A...
Elfogadhatatlan, hogy Bene László volt országos rendőrfőkapitány neve felmerült, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkári posztjának várományosaként - mondta Kontrát Károly, a Fidesz országgyűlési képviselője, a párt szerdai tájékoztatóján. Az ellenzéki politikus szerint Bene hozzájárult a magyar rendőrség mély erkölcsi válságának kialakulásához, ezért felszólítja a kormányt,…
Nincs doktori végzettsége Dobolyi Alexandra szocialista európai parlamenti képviselőnek, aki nem tudta megmondani, hogy honlapján miért szerepel a tudományos cím. Azt is „rosszul tudja", hogy ő a szocialista képviselőcsoport helyettes vezetője. A legutóbbi kormányátalakítást megelőző találgatások között esetleges külügyminisztersége is szerepelt.
Elfogadhatatlan, hogy Bene László volt országos rendőrfőkapitány neve felmerült, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkári posztjának várományosaként - mondta Kontrát Károly.
Júniusban 31 pontról 17 pontra csökkent a brit CBI-kiskereskedelmi index. Ez azt jelenti, hogy a megkérdezett kiskereskedök minimum 17%-a a múlt havinál nagyobb forgalomról számolt be. Az EUR-GBP alig reagált az adatokra, és a hét közepén konszolidációra került sor nála. Támogatás 0,6721-nél, 0,6711-nél és 0,6701-nél, ellenállás pedig 0,6741-nél és 0,6759-nél található. in-GFX
2008 második negyedévétől kedvezményesen használhatják a bécsi tömegközlekedési eszközöket a rászorulók. Féláron utazhatnak a kisnyugdíjasok és a rendszeres szociális támogatásban...
Hatályon kívül helyezte a kolozsvári táblabíróság a Kolozs megyei törvényszéknek azt a május 10-i ítéletét, amellyel utóbbi elutasította a perújrafelvételt a Wass Albert-ügyben. A taláros testület...
A Fidesz képviselőcsoportja meglepetéssel és - a gazdasági elemzőkhöz hasonlóan - értetlenséggel fogadta a jegybanki alapkamat csökkentését - tudatta a frakció gazdasági kabinetje.
5 éven belül Budapesten az új irodapiac területének tizedét, több mint 150 ezer négyzetméteren a Corvin Irodapark adja. A tervnél legalább 3 hónappal előbb elkészül a Corvin Irodák I.
Az év második felétől már az ötven év felettiek, az alapfokú végzettségűek és a tartósan állást keresők is kiválthatják a Start kártyát, a munkáltatóknak így két évig kevesebb járulékot kell fizetniük alkalmazottaik után.
A nyugdíjas- és tanulóbérlethez hasonló kismamabérlet bevezetését szorgalmazza a fővárosi KDNP-frakció. Rétvári Bence kereszténydemokrata képviselő az InfoRádiónak elmondta: az új bérlet bevezetése éves szinten egymilliárd forintba kerülne, amelynek nagyobb részét az állam fizetné a fogyasztói árkiegészítésen keresztül.
Semmi köze az ügyhöz - nyilatkozta az origo internetes portálnak Zuschlag János szocialista politikus, aki ellen a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen nagy kárt okozó csalás miatt indított eljárást.
Semmi köze az ügyhöz - nyilatkozta az origo internetes portálnak Zuschlag János szocialista politikus, aki ellen a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen nagy kárt okozó csalás miatt indított eljárást.
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy gondoskodjon azoknak az embereknek az anyagi, erkölcsi és lelki kártérítéséről, akikkel szemben több hónapos, megalázó procedúra után megszüntették a tavaly őszi események miatt indult eljárásokat - mondta Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Tony Blair leköszönő brit kormányfő közölte az ír kormányfővel, hogy elfogadta a felkérést: legyen a közel-keleti kvartett békeközvetítője - jelentette be maga Bertie Ahern.
Semmi köze az ügyhöz - nyilatkozta Zuschlag János szocialista politikus, aki ellen a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen nagy kárt okozó csalás miatt indított eljárást.
Kínában 28 hivatalos személyt tartóztattak le, mivel egy országos szintű számvevőszéki vizsgálat kimutatta, hogy összesen 6,2 milliárd dollárnyi kormányzati pénzalapot törvénytelen eszközökkel és célo...
A Fővárosi Vízművek (FV) nyílt tenderen választott magának rendezvényszervező ügynökséget. A négy ajánlattévő közül kiválasztott nyertes nettó 120 millió forintból gazdálkodhat majd - írja a Közbeszerzési Értesítő.
Ősszel felvilágosító kampányt indítana a panelházak lakóinak biztonsága érdekében a Fővárosi Önkormányzat és a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság. A lakástüzek és a lezárt menekülőutak miatt jogszabályváltoztatást is kezdeményez a főváros.
Az Országos Egészségfejlesztési Intézettől (OEFI) kapott eseti megbízást Forward Digital Works online reklámügynökség. A társaság egy TCR-kampányhoz kötődő weboldalt készített, valamint a június közepén indult aktivitás online munkáit intézte.
Bel- és külpolitikai témákról, többek között a Fidesz kezdeményezte népszavazásról is beszélt Orbán Viktor April Foley amerikai nagykövettel - mondta Németh Zsolt, az ellenzéki párt külügyi kabinetjének vezetője. Németh Zsolt szerint Orbán Viktor tájékoztatta az amerikai nagykövetet az aktuális belpolitikai helyzetről, így beszéltek a Fidesz kezdeményezte népszavazásról is, azonban - mint mondta -…
A létrejövő bizottságban civil jogászok nyújtanak segítséget azoknak, akik a rendőri intézkedéssel szembeni panaszukat nem a rendőrséghez kívánják eljuttatni - jelentette be Balog Zoltán.