Drogteszten bukott meg egy rendőr Dunakeszin, azonnali hatállyal leszerelték. A Havariapress úgy tudja, hogy kedden reggel egy parancsnoki ellenőrzésen az alkoholteszt mellett drogtesztet is alkalmaztak a szolgálatba lépő rendőrökön.
A héten még várhatóan nem, de a jövő héten minden bizonnyal már lezárul az E. Zsanett ügyében indult nyomozás - nyilatkozta Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Májusban 7,5%-ról 7,3%-ra csökkent a magyar munkanélküliségi ráta, miközben változatlan 7,5%-os értékkel számoltak. 2006 nyara óta csökkenés mutatkozik. A MACD eladási jelet adott ki, és megerösítette azt. in-GFX
Legkevesebb huszonegyen meghaltak, negyvenketten megsérültek, amikor autóba rejtett pokolgép robbant fel egy bagdadi buszmegállónál a reggeli csúcsforgalomban csütörtökön - közölték helyi biztonsági és kórházi források.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter oroszországi látogatásának fő célja a Don-kanyarban kialakított magyar katonai temetők meglátogatása volt - hangsúlyozta Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője csütörtökön. A szóvivő azt követően nyilatkozott a távirati irodának, hogy csütörtökön a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz lap az orosz katoai vezetés NATO-val szembeni obstrukciójáról, a…
Egyes adók összevonása, az adóadminisztráció egyszerűsítése, a kisadók és bizonyos kedvezmények megszüntetése - ezek a 2008-as adójogszabályok változásainak irányai - értesült a Világgazdaság.
A Mol részvények kereskedésére koncentrálhat csütörtökön is a piac az MTI által megkérdezett üzletkötők szerint. Csáky Attila, az Unicredit üzletkötője szerint nehéz megjósolni a Mol ...
Pénteken eldől, hogy melyik dal az elmúlt ötven év legkedveltebb slágere a Magyar Televízió nézőinek körében. Az MTV élő adásban közvetíti a Csináljuk a fesztivált! című produkció döntőjét a Millenáris Parkból- tájékoztatott a közszolgálati csatorna.
A vonat alá esett és életét veszítette egy fiatal férfi csütörtökön reggel a szombathelyi vasútállomáson - közölte a rendőrség. A Szombathelyről Székesfehérvárra közlekedő személyvonatból, eddig...
Két kamionnal ütközött egy kisbusz csütörtökön reggel 8 óra körül a 86-os főút pósfai szakaszán, a sérültek kiszabadítása a roncsok közül jelenleg is tart, a mentés teljes útzár mellett folyik - közölte a rendőrség.
Enyhén erősödött a forint csütörtökön a bankközi devizapiacon, az eurót fél tíz tájban 247,00/15 forinton jegyezték, szemben a szerda délutáni 247,75/85 forinttal. Az árfolyam később ...
Példa nélküli kudarccal végződött a magyar honvédelmi miniszter oroszországi útja - írja a Magyar Nemzet. Az újság úgy tudja, Szekeres Imrét elfoglaltságára hivatkozva nem fogadta orosz kollégája.
Az Ecostat júniusi felmérésében a kis- és középvállalati (kkv) konjunktúraindex 39,7 százalék, néhány százalékponttal elmarad az előző hónapokban regisztrált értékektől - közölte az Ecostat. A...
Két kamionnal ütközött egy kisbusz csütörtökön reggel 8 óra körül a 86-os főút pósfai szakaszán, a sérültek kiszabadítása a roncsok közül jelenleg is tart, a mentés teljes útzár mellett folyik -...
A német ProSiebenSat1 Media AG megvásárolta a magyar TV2 anyacégét, az SBS csoportot. A tranzakcióval Európa második legnagyobb tévétársasága jött létre. A 3,3 milliárd eurós ügyletről aláírt szerződés július elején lép életbe.
Orosz katonák obstrukciót kezdtek a NATO ellen címmel Szekeres Imre honvédelmi miniszter hét eleji oroszországi látogatásáról írt a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap csütörtökön. A centrista elitlap emlékeztetett arra, hogy Szekeres Imrének találkoznia kellett volna orosz kollégájával, de Anatolij Szergyukov nem tudott időt szakítani erre, amit az orosz miniszter rendkívül nagy…
Az idén március-májusban a foglalkoztatottak száma 3,920 millió, a munkanélkülieké 308 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 7,3%-ra csökkent a február-áprilisi 7,5 százalékról
Ma tovább csökken az EUR-NOK árfolyama. A 2 éven belül 11. kamatemeléssel még nem ért véget a kamatemelési ciklus, hiszen az év végéig 5,25%-ra, 2008 közepére pedig 5,75%-ra emelhetik azt. Ez az érték 0,5%-kal meghaladná a márciusban jósolt értéket. A 70,00 dollár körüli olajár jól jön a norvég gazdaságnak. Támogatás 7,8700 és 7,8600 között található. A technikai helyzet csökkenö jegyzésekre…
Már nem annyira ferde a pisai ferde torony, miután az építmény megmentésére indított, mintegy 30 millió eurós (7,5 milliárd forint) munkálatok szerdán sikeresen befejeződtek. Az összeomlás szélén lévő tornyot 45 centiméterrel egyenesítették ki, visszatérítve abba az állapotba, amelyben 1838-ban volt.
Májusban a várt 6,6% helyett csupán 5,7%-kal emelkedtek a svéd kiskereskedelmi forgalmak, csalódást okozva ezzel. Legutóbb még +6,5%-os értékröl adtak számot. Az EUR-SEK továbbra is gyengének mutatkozik. Támogatás 9,2400-nél található. in-GFX
Az Európai Bíróságnak arról kell döntenie, forgalmi típusú adó-e az önkormányzati elvonás, mert ha igen, az uniós irányelvekbe ütközne, ilyenből ugyanis csak egy vethető ki egy tagállamban, ez pedig nálunk az áfa.
Nagy-Britanniában egy jómódú, nyugdíjas kőművest arra utasított a bíróság, hogy majd harminc évvel a válása után anyagilag segítse ki a volt feleségét, mert az asszony nehéz helyzetbe került.
Ma tartja alakuló ülését az olajakták titkosítását felülvizsgáló bizottság. Teljes nyilvánosság nem lesz, csak azokat az iratokat hozzák nyilvánosságra, amelyek nem sértenek nemzetbiztonsági vagy rendőrségi, bűnüldözési érdeket.
Két kamionnal ütközött egy kisbusz csütörtökön reggel 8 óra körül a 86-os főút pósfai szakaszán, a sérültek kiszabadítása a roncsok közül jelenleg is tart, a mentés teljes útzár mellett folyik.
A zavartalan és pihentető alvás elengedhetetlenül fontos a szervezet számára. Hiányában romlik a koncentráció, a feladatok végrehajtásának és konfliktusok kezelésének képessége, valamint hanyatlik a memória, a tanulási készség és a logikai érzék. Emiatt problémák adódhatnak az iskolában és munkahelyen, a családon belül pedig feszültségek alakulhatnak ki. Az elégtelen alvás súlyos, akár halálos…
A 2007. március-májusi időszakban 7,3 százalék volt a munkanálküliek aránya, ugyanakkora, mint az előző év azonos időszakában - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki közleményéből.
Meglepetésre Mexikó legyőzte a címvédő Brazíliát a Copa America B-csoportjában. Carlos Dunga csapata nagyon gyenge teljesítményt nyújtott az első félidőben, ekkor Nery Castillo és Morales révén kétgólos vezetést szereztek Hugo Sanchez tanítványai. A második játékrészre a cseréknek köszönhetően ugyan feljavult a brazil csapat, de nem tudtak pontot szerezni.
Civileket is vonjanak be az olajügyekről szóló, 85 évre titkosított dokumentumok feltárásába - ezt javasolja a brutálisan megvert újságírónő. Kármán Irén szerda esti blogbejegyzésében azt írja: "jó lenne, ha a politika a titkosítást feloldó szakbizottság polémiáiba civil, a politikától kenyeret nem kapó szakemberek munkájára is igényt tartana. Ezúton erre javaslatot teszek".
A bioüzemanyagok térnyerése érdekében július elsejétől adóelőnyt kapnak azok a benzinfajták, amelyek legalább 4,4 térfogatszázalék bioetanolt tartalmaznak - írja a Világgazdaság.
A MÁV új személyszállítási leányvállalata várhatóan vasárnap megkezdheti működését, bár a szükséges engedélyt még nem kapta meg – jelentette be a közlekedési miniszter. A Magyar Vasúti Hivatal a MÁV Start kérelmét ugyanis gyorsított eljárás keretében még ezen a héten elbírálja. Kóka János az új cég beindulása után az ügyfelek jogait összegyűjtő utas-chartát dolgozna ki, emellett elsősorban a…
Ötezer doboz nem megfelelő csomagolású jégrémet foglaltak le a hatóságok egy fővárosi nagyáruházban - mondta el az InfoRádiónak a Pest megyei főállatorvos. Hajós Ádám hozzátette: még nem tudni, összesen milyen mennyiségről van szó, hiszen most gyűjtik be országszerte a hasonló fagylaltokat az áruházlánc üzleteiből.
Göncz Árpád volt államfő és felesége is aláírta azt a nyílt levelet, amelyben az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) vezetőit kérik, hogy ne integrálják egy új pedagógiai szervezetbe a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kart.
A YouTube-on szólítja meg a fiatalokat az Európai Bizottság (EB), amely június 29-én saját weboldalt nyit a videómegosztó oldalon. Brüsszel nem az első politikai szereplő a portálon - írja az EUvonal.
Londonban halva találtak Ashraf Marwan egyiptomi milliárdost. A férfi korábban igencsak féltette az életét, miután kiderült róla, hogy kémkedett az izraeli titkosszolgálatnak, a Moszadnak. A férfi halálának körülményei a rendőrség szerint meglehetősen gyanúsak.
Az előzetes terveknek megfelelően 4,5 millió személyi jövedelemadó bevallás érkezett idén az adóhatósághoz. Az elektronikus bevallások száma ugrásszerűen emelkedett az előző évhez képest, emellett 1 millióval csökkent a munkáltatók által elküldött bevallások száma. A hibásan kitöltött dokumentumok száma nagyságrendileg nem változott a tavalyihoz viszonyítva, a leggyakoribb probléma a számolásban…
A cseh központú Walmark gyógyszergyártó vállalat közép-európai médiatendert hirdetett. Az eljárás nyílt, de a cég a Mediaedge:cia-t, az OMD-t és a Starcomot már meghívta a versenybe - tudta meg a Kreatív Online.
Ötmillió forintra emelték a parlagfű elleni védekezés elmulasztásáért kiszabható bírság felső határát - írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap. Mint írják, az időjárás miatt idén egy hónappal korábban kezd virágzani a parlagfű.
Hat izraeli katona megsebesült csütörtökre virradóra egy pokolgépes támadásban a ciszjordániai Nábluszban folytatott nagyszabású razziájuk során. A pokolgép egy gépkocsiban volt elhelyezve. A robbantás elkövetőjeként a Fatah mozgalom fegyveres szárnya, az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű szervezet jelentkezett. Az izraeli katonák az elmúlt hónapok legnagyobb ciszjordániai razziáját kezdték meg…
Várhatóan 2009-re elkészül a teljes körű lakossági hitelnyilvántartás, vagyis a pozitív adóslista – mondta a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában a banki szakértői bizottság vezetője. Várhegyi Éva szerint az összesítés elkészítése után csökkenhetnének a hitelügyintézés kezelési költségei. A bizottság elnöke ezt azzal magyarázta, hogy a lista elkészítése miatt megszűnne az a gyakorlat,…
A szlovák kulturális tárca arra kényszerítené a pozsonyi Új Szó című lapot, hogy a jövőben ne Pozsonyként, hanem Bratislavaként nevezze néven a fővárost.
Baráti és intenzív német-lengyel kapcsolatokat sürgetett az elmúlt napok nyilatkozat-, illetve karikatúraháborúja után Angela Merkel német kancellár. Az EU soros elnöki tisztségét még a hónap végéig betöltő kancellár asszony szerda késő esti televíziós interjújában hangsúlyozta, hogy Németország valamennyi szomszédjával baráti és intenzív viszonyra törekszik, s ebben a szellemben kívánja…
Júniusban 9,25-ról 9,1%-ra csökkent a német munkanélküliségi ráta, miközben változatlan értékkel számoltak. A munkanélküliek száma 37.000-rel, csökkent, meghaladva ezzel a -20.000-es elvárást. Legutóbb még +3.000-es értékröl számoltak be. Délután teszik közzé az amerikai elsö kérelmeket, ahol a 324.000-röl 315.000-re való csökkenéssel számolnak. Ma várható a módosított elsö negyedévi amerikai GDP…
Hat izraeli katona megsebesült csütörtökre virradóra egy pokolgépes támadásban a ciszjordániai Nábluszban folytatott nagyszabású razziájuk során. A pokolgép egy gépkocsiban volt elhelyezve. A...
Tizenhárom drogkereskedőt lőttek le a rendőrök Rio de Janeiró egyik szegénynegyedében. A 11 milliós nagyváros északi városrészébe több mint ezer rendőr érkezett, és öt órás tűzharcot vívott a bűnözőkkel.
A honatya körzete egy éve ellátatlan, és komoly lobbiereje is nagyon hiányzik - mondja a párt pécsi elnöke. Az autóbalesetet szenvedett, jelenleg is kómában fekvő volt városvezető feleségét megdöbbentette a támadás.