Az Európai Unió kitiltotta légteréből az összes indonéz légitársaságot. A most frissített feketelistán angolai, bolgár, moldovai, orosz és ukrán cégek is szerepelnek.
Az EU pénzügyi alapjainak felhasználása potenciálisan pozitív hatást fejt ki a magyar gazdaságra, miközben túlbecsüljük e források jelentőségét - jelentette ki Simor András
Nem okozott túlzott lelkesedést Németországban Tony Blair volt brit miniszterelnök közel-keleti megbízottá történt kinevezése, sőt a külügyminiszter közvetve irritálónak nevezte a villámgyors megbízatást.
A Marca című madridi sportnapilap értesülése szerint nem hivatalosan a vezérkar már értesítette a Kínában vakációzó olasz edzőt a menesztéséről. Az igazgatótanács délben ül tárgyalóasztalhoz, hogy döntsön az új vezetőedző személyéről. A lap biztosra veszi Bernd Schuster kinevezését.
Az Európai Bíróságon csütörtökön tárgyalják a magyar iparűzési adóval kapcsolatos beadványt. Az adónem törvényességét hazai nagyvállalatok támadták meg magyar bíróságokon. A testületek a luxemburgi Európai Bírósághoz fordultak.
A pekingi városvezetés azt tervezi, megtiltja valamennyi taxisofőrnek, hogy kopasz fejjel szállítsa a jövő évi olimpiára érkező vendégeket. Az elöljárók szándéka szerint - amint arról a The First...
A rendőrök egyharmada szerint politikai okok vezettek vezetőik közelmúltbeli leváltásához - derül ki abból a belső, rendőrségi közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét csütörtökön ismertették...
Németország még soha nem volt olyan meleg, mint az elmúlt egy évben. Az átlagos hőmérséklet ugyanis megközelítette a 12 fokot, ami 3 fokkal magasabb a korábban mért átlagnál. Mindebben nemcsak a rekord meleget elért június, hanem a langyos tél is komoly szerepet játszott.
A magyar állam 165 millió euró összegű, innovációs projektek finanszírozását szolgáló hitelszerződést kötött az Európai Beruházási Bankkal (EIB). A hitelszerződést a magyar állam nevében Veres...
Szakértői testület segíti az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) munkáját a Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás (CSR) kommunikációjának megítélésében - erről az ORTT és a Magyar PR Szövetség (MPRSZ) állapodott meg. A vállalatok már tavaly kezdeményezték a CSR-kommunikáció jogi szabályozását, ugyanis a médiatörvény a burkolt reklám nem pontos értelmezése nehéz helyzet elé állította a…
A rendőrök egyharmada szerint politikai okok vezettek vezetőik közelmúltbeli leváltásához - derül ki abból a belső, rendőrségi közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét csütörtökön ismertették Budapesten.
Rengeteg olajügyekkel kapcsolatos iratot semmisítettek meg az Orbán-kormány működése alatt, de azt még nem tudják, ki és miért – mondta Budai Bernadett kormányszóvivő. A Magyar Nemzet már korábban beszámolt: éppen Gyurcsány Ferenc egyik korábbi vállalkozása keveredett bele az elmúlt másfél évtized legnagyobb olajbotrányába.
Veres János pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten az Európai Beruházási Bankkal kötött szerződést követően kijelentette: "az állam nem vásárol a tőzsdén Mol részvényt". A pénzügyminiszter ezt arra a kérdésre válaszolta, hogy az állam mit tervez a Mol-lal szembeni ellenséges kivásárlás megakadályozására.
Öngyilkos merényletben életét vesztette egy nyugati biztonsági cég két munkatársa, egy amerikai és egy nepáli állampolgár csütörtökön Kabulban - közölte a bűnügyi rendőrség vezetője. A pokolgéppel...
A 41 éves David Milibandet, a környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi tárca (DEFRA) eddigi vezetőjét nevezte ki külügyminiszterré csütörtökön Gordon Brown brit kormányfő. Brown előző nap vette át...
Alapos a gyanú, hogy cégein keresztül Gyurcsány Ferenc is érintett az olajügyekben, ezért a Fidesz független vizsgálóbizottság felállítását követeli az ügyben.
Öt európai hírügynökség ötven évet felölelő digitalizált archív felvételeiből nyílt kiállítás a Hadtörténeti Múzeumban. Az Életképek a XX. századi Európából című tárlat három hétig tekinthető meg.
A lengyel Jegybank tegnapi meglepö kamatemelésének köszönhetö zuhanórepülés után ma megállapodott az EUR-PLN 3,7750-7800-nál. A devizapárt ezzel valamivel a fontos 3,7750-es támogatás fölött jegyzik. Ha a zlotynak sikerük átlépnie az értéket, 3,7400-ig nyílik potenciál. in-GFX
Az EUR-CHF árfolyama ma 1,6525 és 1,6550 között mozog. Eddig tartotta magát az 1,6495-ös támogatás. Azzal számolnak, hogy még egy ideig oldalazó mozgást végez a devizapár. Ellenállás 1,6547-nél található. in-GFX
Az első globális burger kinges „kids' meal” promóció ötletgazdáját nevezték ki a Nickelodeon/MTVN Kids & Family Group marketingigazgatójának. A posztot betöltő Pam Kaufman marketing és globális promóciós feladatokért felelős ügyvezető alelnökként dolgozott eddig a médiacsoportnál - írja a MarketingWeek.
Az MNB hétfői döntésében nem volt szerepe az erősödő forintnak abban, hogy az MNB Monetáris Tanácsa hétfőn a kamatcsökkentés mellett döntött - mondta Simor András, a jegybank elnöke ú...
Egy öttagú család - két férfi, két fiatal lány és egy nő - szakadékba zuhant és szörnyethalt szerdán, miközben a francia Alpok egyik csúcsát akarták meghódítani - közölte a helyi rendőrség.
Az OMV hét eleji Mol-részvényvásárlásának célja egyértelmű: a 19 milliárd eurós forgalmat bonyolító osztrák ásványolajipari cég át akarja venni a 11,8 milliárd eurós forgalmú magyar...
Fűkaszáló gépnek hajtott egy személygépkocsi, majd utóbbiba egy újabb autó ment bele csütörtökön Kecskemét közelében; az elsőként ütköző jármű vezetője súlyos koponyasérüléseket szenvedett, a másik kocsiban ketten ugyancsak súlyosan megsérültek - közölte a rendőrség. Az E5-ös út Kecskemét és Kiskunfélegyháza közötti szakaszán történt baleset sérültjeit a mentők kórházba szállították - mondta…
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön Budapesten a szécsényi gyermekgyilkossággal vádolt Pongrácz Tamást, aki a vád szerint 2005. április 1-jén bántalmazott és összeszurkált egy 14 éves lányt, akit még élve, egy szennyvízgödörbe dobott.
Elkerüli a börtönbüntetést a nemi erőszakkal gyanúsított Móse Kacav izraeli exelnök az ügyében született vádalku értelmében - jelentette be csütörtökön Menáhem Mazuz főügyész. A megállapodás szerint Kacav elismeri bűnösségét szexuális zaklatás és szeméremsértés elkövetésében, kártérítést fizet a felpereseknek, illetve lemond elnöki hivataláról. Cserébe viszont elkerüli a nemi erőszak miatti…
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az európai uniós forrásokat akkor lehet a legjobban felhasználni, ha nincs eladósodva az ország, nem túl nagy az államadósság és nem emelkedik az infláció.
Az OMV hét eleji Mol-részvényvásárlásának célja egyértelmű: az osztrák ásványolajipari cég át akarja venni a magyar partnervállalatot - írta a News című osztrák hírmagazin
A fóti képviselő-testület legutóbbi ülésén fegyelmi vizsgálat indításáról döntött a fideszes polgármester ellen és erre az időre felfüggesztette az önkormányzati vezetőt a munkavégzés alól - közölte a Pest megyei város szocialista alpolgármestere csütörtökön az MTI-vel. Fábry Béla hozzátette, hogy a testület egy tartózkodás mellett 12:4 arányban szavazta meg a vizsgálatot. Az indoklás szerint a…
Saját finanszírozásban kell felépítenie az ajánlattevőnek mintegy 180 ezer négyzetméternyi épületet, azt 25 éven át működtetnie kell, a megrendelő pedig 2034. augusztus 31-ig szolgáltatási díj...
Elkerüli a börtönbüntetést a nemi erőszakkal gyanúsított Móse Kacav izraeli exelnök az ügyében született vádalku értelmében - jelentette be csütörtökön Menáhem Mazuz főügyész. A megállapodás szerint Kacav elismeri bűnösségét szexuális zaklatás és szeméremsértés elkövetésében, kártérítést fizet a felpereseknek, illetve lemond elnöki hivataláról.
Saját finanszírozásban kell felépítenie az ajánlattevőnek mintegy 180 ezer négyzetméternyi épületet, azt 25 éven át működtetnie kell, a megrendelő pedig 2034. augusztus 31-ig szolgáltatási díjat...
A finnországi és a párizsi kampány után Belgiumban hirdet majd a Magyar Turizmus (MT), amely ezúttal Magyarország borvidékeit népszerűsíti. A három hónapos televíziós kampány egy belga televíziós csatornán fut majd ősszel.
A betegek egészségét veszélyezteti a Horváth Ágnes vezette SZDSZ-es szaktárca, ha nem módosítja a gyógyszer-felírási szabályokat. Az Innovatív Gyógyszergyártók egyesületének elnöke úgy fogalmazott: a háziorvosok feje felett Damoklész kardjaként lebeg az őket fenyegető szankció, ezért gyakran havonta állítják át betegeiket egyik olcsóbb generikus készítményről a másikra.
A várakozásoknak megfelelően személycseréket hajtott végre csütörtökön kormánya legfontosabb posztjain Gordon Brown brit kormányfő. Brown előző nap vette át a miniszterelnöki tisztséget, és első, csütörtöki teljes munkanapján alapos kormányátalakításba kezdett. Első intézkedései között a 41 éves David Milibandet, a környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi tárca (DEFRA) eddigi vezetőjét nevezte ki…
Veres János pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten az Európai Beruházási Bankkal kötött szerződést követően kijelentette: "az állam nem vásárol a tőzsdén Mol részvényt".
Teljesen átalakította a kormány Gordon Brown, akit szerdán nevezett ki II. Erzsébet királynő. "Új kormány alakult, új prioritásokkal" - jelentette be Brown, aki régi harcostársát, Allistair Darlingot ültette a pénzügyminiszteri székbe.
Veres János pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten az Európai Beruházási Bankkal kötött szerződést követően kijelentette: "az állam nem vásárol a tőzsdén Mol részvényt". A pénzügyminiszter ezt...
Az EUR-CZK árfolyama ma 28,560-ról 28,645-re emelkedett. A piac izgalommal várja a cseh Jegybank kamatdöntését. A legtöbben azzal számolnak, hogy változatlanul 2,75%-on hagyják a kamatot, és csak július végén emelnek. Támogatás 28,550-nél, ellenállás pedig 28,775-nél található. in-GFX
Elkerüli a börtönbüntetést a nemi erőszakkal gyanúsított Móse Kacav izraeli exelnök az ügyében született vádalku értelmében - jelentette be csütörtökön Menáhem Mazuz főügyész. A megál...
Az eurózóna térségében júniusban is csökkent a kiskereskedelmi forgalom - derül ki a Bloomberg/NTC által készített kiskereskedelmi beszerzői menedzser indexből. Az ezer kiskereskedelm...
A pénzből innovációs projekteket finanszírozunk, az Európai Beruházási Bank emellett 50 millió eurós önkormányzati viszontgarancia megállapodást is kötött a Hitelgarancia Zrt.-vel.
A Fidesznek nem az MSZP az ellenfele, hanem azok az okok, amelyek végletesen legyengítik Magyarországot - jelentette ki Orbán Viktor a Heti Válasznak adott interjújában.
Mégsem kerül a hálapénz tilalma az orvosi kamara etikai kódexébe, mert mint a szervezet elnöke a Népszabadságnak elmondta: nem lesz új etikai kódex, Éger István ezt azzal indokolta, hogy az etikai ügyeket elvette a kormány tőlük.
Gordon Brown délután ismerteti az új kabinet összetételét, majd megtartják az első kormányülést is. Várhatóan legalább 5 minisztert lecserél Blair kabinetjéből.
Nem ellensúlyozzák a forróság okozta halálozást az enyhe telek - figyelmeztettek a kutatók az Egyesült Államokban, ahol a megfigyelések szerint meredekebben nő a nagyon meleg, mint a különösen hideg időszakokban elhunytak száma.