A gyerekek egy részénél vírusfertőzés és egyéb tényezők hatására nehezített, sípoló légzés jelentkezik. Ennek hátterében azonban a köztudatban álló asztma mellett számos betegség húzódhat meg.
BUDAPEST — Modellnek állt néhány magyar labdarúgó. Köteles László (24, Diósgyőr), Katona Máté (18, Vasas), Tisza Tibor (24, Újpest), Simon Attila (25, Újpest), valamint Horváth László (22, Bp. Honvéd) levetkőzte gátlásait és – rábólintva a Joy Celebrity magazin felkérésére – a kamerák előtt pózolt.
Az RTL Klubon nyolc éve töretlen sikerrel futó délutáni show-műsor háziasszonyának november 14-én jelenik meg a könyve. Részleteket csak a Blikkben olvashatnak.
BUDAPEST ― Nem dolgozhatnak buták az adóhivatalban! Jövő januártól a Pénzügyminisztérium rendelete szerint csak 90-es IQ-nál magasabb intelligenciájú dolgozókat vesznek föl az APEHba.
A pénzügyi válság idején is rossz üzlet a devizaalapú hitelt forintalapúra váltani, mert a törlesztőrészletek akár a másfélszeresére is nőhetnek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Bankszövetség elnöke. Felcsuti Péter hozzátette: vonakodhatnak a külföldi tulajdonú magyarországi bankok tulajdonosai, hogy finanszírozzák a magyar gazdaság megnövekedett hitelszükségleteit.
A Fidesz szerint január 1-től a foglalkoztatási szempontból nehéz helyzetű rétegek esetében a nulla százalékos munkaadói járulék bevezetésével kellene megkezdeni a járulékreformot - mondta Matolcsy György, a Fidesz gazdaságpolitikusa szerdán Budapesten.
Az októberi pánik óta a forint szépen stabilizálódott, de ezekben a napokban némi nyomás alatt van, mert a nemzetközi befektetői hangulat megint nem támogatja a kockázatvállalást a felzárkózó piacokon...
Kovács Zoltán meghökkenve figyelte, miként ostromolják feleségét a férfiak a Celeb vagyok, ments ki innen című műsorban. Keleti Andrea kegyeiért Szőke András, Rippel Ferenc, Fekete Pákó és Delhusa Gjon versengett, de csak az utóbbi táplált komoly reményeket. A táncos férj bizalma azonban egy pillanatra sem rendült meg Andreában.
Egy nemrég végzett kutatás adatai szerint a súlyos alvási elégtelenségekben szenvedő, de nem túlsúlyos betegek étrendje általában igen nagy arányban tartalmaz egészségtelen ételeket, ez pedig könnyen magyarázatot adhat az ilyen betegek körében gyakran előforduló kardiovaszkuláris megbetegedésekre.
A parlamenti pártok elnökei közül csak a kezdeményező Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, szocialista pártelnök vesz részt a mai gazdasági csúcson: az ellenzéki pártok elnökei előre jelezték...
Gyurcsány Ferenc szóvivőjén keresztül megüzente, hogy nem kíván reagálni a Zuschlag János és társai ellen folyó perben lejátszott rögzített telefonbeszélgetésre, amelyben egy bizonyos Feriről esik szó, aki mindent Zuschlagra akar kenni, és aki tudott arról, hogy a vádlott tízmillió forintokról alkudozott az MSZP vezető politikusaival.
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok csütörtök reggel is rossz hangulatban kezdenek, követve a Wall Street szerdai és az ázsiai piacok csütörtöki lejtmenetét. A múlt hét vé...
Aberrált viselkedésével évekig pokollá tette családja életét a szegedi T. József. A 41 éves férfi mind a négy gyermekével fajtalankodott, és közben szörnyű lelki terrorban tartotta őket és feleségét is. A bíróság első fokon 10 év börtönre ítélte a megrontót
Csaknem 30 kilós ezüsttömböt akart eladni egy tolvajbanda egy fémkereskedőnek az Egyesült Államokban, ám a vevő elhitette velük, hogy csak ólmot zsákmányoltak és kifizette őket 30 dollárral - 6200...
"A NATO keleti irányú bővítése mind nagyobb terület mind kisebb erővel való védelmének folyamata. A szövetségbe katonai értelemben mind kevésbé felkészült és hozzáértő országok lépnek be, amelyek nem ...
Mester Tamás intelmeit megfogadva megpróbálnak az eddigieknél jobban kiállni érdekeikért a Megasztárosok. Azt nehezményezik, hogy nem dönthetik el szabadon, milyen dallal indulhatnak a döntőben.
A lakossági fogyasztásban nem sok jele van annak, hogy globális gazdasági válság fenyeget. Ha tapasztalható is némi visszaesés, az érintett ágazat szereplői ezt nem a krízissel magyarázzák - írja a Népszabadság.
Legalább 21 halottja és 57 sebesültje volt annak a gépkocsival végrehajtott öngyilkos merényletnek, amelyet csütörtökön reggel követtek el Afganisztán keleti részén egy amerikai katonai konvoj ellen - közölte az amerikai hadsereg.
Rendőrségi eljárást indíttatott egy internetes fórumozó ellen Fetser János MSZP-s képviselő, Orosháza volt polgármestere, mert bántották egy névtelenül, Sajtosszenya becenéven író orosházi polgár bíráló szavai.
Az áramtőzsdét működtető HUPX tőzsdei tevékenységének megkezdéséhez néhány 100 millió forint tőkeemelésre lenne szükség, de a tulajdonos, a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Zrt.-t...
" Miért nem megy el a három ellenzéki párt vezetője a Gazdasági Csúcsra? Azért mert tartanak attól, hogy véleményt kell mondaniuk" - mondta el Podolák György MSZP-s parlamenti képviselő a Nap-kelte reggeli műsorában.
Folytatódott a befektetők menekülése az ázsiai piacokról is, miután tegnap az Egyesült Államokban határozott jelei mutatkoztak a gazdaság hanyatlásának, egyedül a kínai piac tud menni az árral szemben. (ProfitLine.hu)
Belgium után Spanyolország is szén-dioxid-kibocsátási kvótát vásárolt Magyarországtól - olvasható a karbonpiac legfőbb információs forrásaként szolgáló Point Carbon internetes oldalán. Az üzletről Sza...
Templomi ostyarablót vett őrizetbe a rendőrség az Egyesült Államokban. A 33 éves férfi egyszerűen kikapott a pap kezéből áldozás közben egy maréknyi ostyát és megpróbált elinalni, ám a hívek közül...
Az olaj világpiaci ára a katasztrofális amerikai gazdasági hírek után az ázsiai kereskedés során is folytatta a lejtmenetét. Tegnap az amerikai hivatalos kalkulációk szerint az olajfogyasztás jövőre 1980 óta nem látott szintre süllyed, az EIA szerint 2009-ben az igények napi 250,000 hordóval, 1.3 százalékkal csökkenhetnek, mely duplája a korábbi becslésnek. (ProfitLine.hu)
A magasabb értékű fővárosi és szentendrei ingatlanok piacán a válság hatására megjelentek a készpénzes vásárlók. Az InfoRádió által megkérdezett szakértők azt is elmondták, hogy a legolcsóbb lakások piacán szinte teljesen eltűntek a vevők a hitelfelvételi nehézségek miatt. Néhány bank ugyanakkor éppen a mostani helyzetet igyekszik piacszerzésre felhasználni, ezek a pénzintézetek új…
Néhány terrorizmus ellenes kijelentését már sajnálja a leköszönő amerikai elnök. Hiba volt azt mondani, hogy "kerítsék elő Oszama bin Ladent, élve vagy halva"
A nézők és a játékosok is szexuális gyönyört mímeltek az RTL Klub új vetélkedőjében. Sok hasonlóan zavarbaejtő jelenetre számíthatunk a Fogd a pénzt és fuss! adásaiban, mert a műsor háziasszonya, Peller Mariann vérbő show-t csinál a kvízből, s gátlások nélkül járja körbe az erotikus témákat is.
Naponta negyedórányi sétával leküzdhető az ételek utáni sóvárgás - állítják brit kutatók, akik szerint a módszer a dohányosoknak és a kábítószerfüggőknek is segíthet. Ennyire egyszerű lenne?
Egyre bizalmatlanabbak és türelmetlenebbek az orvosokkal szemben a betegek - legalábbis ez derül ki a GfK Hungária legutóbbi, a témában végzett felméréséből. Az InfoRádiónak nyilatkozó piackutató szerint a páciensek egyre inkább fogyasztóknak érzik magukat, és túlzóak az elvárásaik.
Egy matróz okozta az orosz tengeralattjárón múlt hétvégén bekövetkezett, 20 halálos áldozatot követelő balesetet: az illető minden ok nélkül beindította a tűzoltó berendezést - jelentette be csütörtökön kora reggel Moszkvában Jevgenyij Markov, az ügyészség mellett működő nyomozati bizottság szóvivője.
Ismeretlen fegyveresek elraboltak egy iráni diplomatát csütörtökön a pakisztáni Pesavárban - közölte a helyi rendőrség. A túszejtők megölték foglyuk testőrét. Az elrabolt diplomata a helyi iráni...
Holttestet találtak a tűzoltók csütörtökön reggel a XVI. kerületi Körvasút sor közelében egy lángoló épület oltása közben. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője elmondta, hogy az elhagyott, romos családi ház a tűzoltók megérkezésekor már lángokban állt.
Legalább 21 halottja és 57 sebesültje volt annak a gépkocsival végrehajtott öngyilkos merényletnek, amelyet csütörtökön reggel követtek el Afganisztán keleti részén, Dzsalalábád közelében a pakisztáni határ felé vezető úton egy amerikai katonai konvoj ellen - közölte az amerikai hadsereg.
Jelentősen csökkentette negyedik negyedéves várakozásait az Intel Corp. mely újabb bizonyítéka, hogy az információ technológiai vállalatok sem tudnak megbirkózni a gazdasági válság okozta sokkal. (ProfitLine.hu)
A pénzügyi válság idején is rossz üzlet a devizaalapú hitelt forintalapúra váltani, mert a törlesztőrészletek akár a másfélszeresére is nőhetnek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar...
IQ-vizsgálatnak is alávetik jövőre az adóhatósághoz jelentkezőket. Beérik azzal, ha valaki eléri a 90-es átlagot, de akinél a pszichológus korrupciós hajlamot állapít meg, azt eltanácsolják....
Utcai imafülkéket állított fel New Yorkban egy művész. A telefonfülkényi létesítményekben van zsámoly térdepléshez, a telefon helyén pedig imára kulcsolt kézfejek tudatják a funkciót. Túl sok...
Holtan találták szerdán, egy oregoni hotelszobában Mitch Mitchell dobost, a legendás Jimi Hendrix Experience egykori tagját. Most már egy tag sincs életben abból a progresszív rockzenekarból, amely a hatvanas évek egyik meghatározó együttese és zenei megújítója volt.