A kínai ipar termelése októberben 8,2 százalékkal volt nagyobb, mint tavaly októberben, erősítette meg a hétfőn már kiszivárogtatott, elemzők által "szörnyűnek" tartott adatot csütörtökön a kínai statisztikai hivatal. Az éves egybevetésű növekedés 2001. november óta először volt 10 százalék alatt, az exportlehetőségek szűkülése miatt.
Magyarország rekordot döntött, Spanyolországnak 2 milliónál is több szén-dioxid kvótát értékesítettünk, értesült a Point Carbon. Szabó Imre környezetvédelmi miniszter a pontos árat és mennyiséget nem...
Az Obama-öltönyök a legnépszerűbbek Boszniában és Horvátországban. Ezeket az öltönyöket a boszniai Travnikban gyártják a bosnyák és a horvát piacra, és 200 euróért (54 ezer Ft) árusítják. Az...
A "válság neheze még hátravan a magyarok számára" címmel közölt elemzést a Le Monde válság magyarországi hatásairól. A francia lap szerint a hiány elszaladásáért felelős kormányfő időben kérte az IMF-segítséget, a "konzervatív-liberális Fidesz" pedig arra készül, hogy nem szavazza meg a költségvetést és azt reméli, hogy tőkét kovácsolhat egy drákói megszorításokból.
Tőzsdeindexeket bemutató sorozatunk korábbi részeiben a NYSE és a NASDAQ részvényeinek teljesítményét külön-külön vizsgáló mutatókkal foglalkoztunk. Ezúttal egy olyan index kerül terítékre, ami nem kivételezik a börzékkel: az S&P 500 egyaránt válogat mindkét tőzsde parkettjéről.
Benyújtotta a Vlagyimir Putyin újbóli hosszú elnökségét is lehetővé tévő javaslatát az orosz parlamentnek Dmitrij Medvegyev. Bírálók szerint a javaslat tovább korlátozná a demokráciát Oroszországban. Medvegyev ezzel párhuzamosan azt is kilátásba helyezte, hogy rakétákat telepít a Baltikumba, ha Amerikai nem hagy fel saját, hasonló tervével.
Meglehetősen volatilnak mutatkozott az EUR/JPY, és 118,07-ről 201 pippel 120,08-ra emelkedett. Később visszaesés következett, és megállapodott a devizapár 119,30 körül. Az AUD/USD meghódította a 0,64-es értéket, és 0,6439-re emelkedett. Később ugyan visszaesett az érték alá, de erősnek mutatkozott az ausztrál dollár. Ellenállás 0,6450-nél, míg támogatás 0,6353-nál található. Az EUR/USD 57 pipes…
Legalább 21 halottja és 57 sebesültje volt annak a gépkocsival végrehajtott öngyilkos merényletnek, amelyet csütörtökön reggel követtek el Afganisztán keleti részén, Dzsalalábád közelében a...
Egy összeégett holttestre találtak a tűzoltók a főváros XVI. kerületében, a Rákosi út és a Körvasútsor utca sarkán csütörtökön reggel kigyulladt házban.
Kezdek hipochonderré válni. Arról olvastam ugyanis, hogy a jövőben „okos-textilek ből” készülnek majd a ruháink: a szövetben nyomtatott áramkörök lesznek: valójában viselhető szá mí tógépeket hordunk majd.
"Dávid Ibolya az Egyesült Államokban tartózkodik, ezért nem tud megjelenni a mai Gazdasági Csúcson. Helyette én fogom képviselni az MDF álláspontját" - mondta el Herényi Károly az MDF frakcióvezetője a Nap-kelte reggeli műsorában.
Éhségsztrájkot kezdett a volt tajvani elnök tiltakozásul amiatt, hogy korrupció és pénzmosás vádjával előzetes letartóztatásba helyezték - közölte ügyvédje csütörtökön.
Folytatódódik a medvetánc a világ tőzsdéin, amely újra az októberi mélypont közelébe nyomta az indexeket, és a mai folytatás sem kecsegtet sok jóval. Ma reggel a Dow Jones és BUX indexek, valamint az...
Az országgyűlés várhatóan a jövő hónapban szavazza meg az adótörvényeket, ami azt jelenti, hogy számos változás csak februártól lép majd hatályba. Ebbe a körbe tartoznak a szigorúbb bírságtételek is....
Már harmadik napja zuhannak az amerikai piacok, miután sorozatosan érkeznek a katasztrofális hírek vállalati szektorok felől, melyet tetézett az is, hogy a pénzügyminisztérium bejelentése szerint nem vásárolja fel a kormányzat bankok besült eszközállományát. A DJIA index 411.30 ponttal, 4.73 százalékkal 8,282.66 pontra zuhant. Az S&P 500 index 46.65 pont, 5.19 százalékos csökkenés után…
Pénteken teszi közzé az OTP a gyorsjelentését, amelyben ugyan a válság első következményei tetten érhetők lesznek, de az alaptevékenység eredménye közel sem szenvedett el akkora veszteségeket, mint a részvény árfolyama
Csütörtök reggel egyeztetnek a közjogi méltóságok, hogy milyen közös álláspontot képviseljenek, amikor szlovák partnereikkel találkoznak. Eddig az államfők és a házelnökök még az időpontban sem tudtak megegyezni.
Egy matróz okozta az orosz tengeralattjárón múlt hétvégén bekövetkezett, 20 halálos áldozatot követelő balesetet: az illető minden ok nélkül beindította a tűzoltó berendezést - jelentette be...
271 forint/eurós szinten indul a kereskedés a hazai valutával a bankközi piacon. Ez nagyjából a tegnapi záróértéknek felel meg, tehát a tengerentúli piacok eseményei nem tudtak korrigálni a szerdai...
A Fővárosi Gázművek Zrt. többségi önkormányzati tulajdona privatizációs eljárásának megkezdéséről dönt ma délutáni rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A testület most első lépésben arról...
Sorozatban a harmadik napon erősödött a dollár az euróval szemben, reggelre már 1.24 alatt is járt a kurzus, ami legutóbb október végén volt tapasztalható. A közös európai valuta erejét leginkább a...
Polgár Géza, az RTL Klub riportere csak formailag követte el a közokirat-hamisítást azzal, hogy hamis orvosi igazolással kért és kapott parkolási engedélyt - mondta el a csütörtöki Népszabadságnak az Új rend és szabadság kormánybiztosa.
A nap eleji csökkenés zárásra 4.8%-os eséssé dagadt tegnap az olaj piacán, ráadásul a jegyzések a mai napot is közel 1%-os mínuszban indították. A dollár erősödik, a recessziós félelmek egyre csak...
A szakember szerint a Magyarországon bejegyzett alapítványok száma meghaladja a tízezret. Ennyi tehetős jótevő él közöttünk? Ha így is lenne, mi értelme van ugyanazon, vagy hasonló cél érdekében több alapítványt is létrehozni?
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj csütörtök reggel 51,32 dollár volt Londonban a legközelebbi határidőre, 1,05 dollárral olcsóbb a szerdai zárónál. Hajnalban 41 centtel volt olcsóbb. Szerdán 3,34 dol...
Kivégezték a szegedi maffiaper nemrég felmentett másodrendű vádlottját. T. Husszein kocsiját egy símaszkos férfi állította meg a Diósberény és Hőgyész közötti úton, majd egyetlen lövéssel végzett az egyiptomi vállalkozóval. A gyilkos kidobta a járműből a holttestet, majd a Husszeint kísérő, halálra rémült nőt életben hagyta, néhány kilométer utaztatás után tessékelte ki az autóból.
Egy összeégett holttestre találtak a tűzoltók a főváros XVI. kerületében, a Rákosi út és a Körvasútsor utca sarkán csütörtökön reggel kigyulladt romos házban - közölte Molnár Péter, a Fővárosi...
A nagy észak-amerikai és ázsiai veszteségek eladási nyomást okozhatnak a német részvénypiacon is. Erre utalnak a tőzsde előtti indikátorok. Az X-Daxot 4.571 ponton jegyzik. A vezető index tegnap még 2,96%-kal csökkent, és 4.620,80 ponton zárt. A Dow Jones Industrial Average szerdán 4,73%-ot, míg a Nikkei 5,25%-ot vesztett. Az euró gyengülést mutat, és 1,2459-en jegyzik. Az EKB tegnap 1,2530-ra…
Lássuk be, a Vista úgy bukás, ahogy van. Két évvel a megjelenése után még mindig nem volt képes meghatározó operációs rendszerré válni, a nagy számítógépgyártók lobbistái egymásnak adják a kilincset a Microsoftnál, hogy azt kérjék: a hét éves XP-t továbbra is rá lehessen rakni az új számítógépekre.
A német harmadik negyedéves GDP a szezonálisan kiigazított adatok szerint 0.5 százalékkal visszaesett a második negyedévhez képest, miután már a második negyedéves eredmény is 0.4 százalékos visszaesést mutatott, így Európa legnagyobb gazdaságának tartott német gazdaság hivatalosan is recesszióba került. (ProfitLine.hu)
2008 harmadik negyedévében 0.5 százalékkal (negyedéves alapon) zsugorodott a német gazdaság - tette közzé a Szövetségi Statisztikai Hivatal, ami negatív meglepetést okozott, mivel az elemzők -0.2...
Erre a kérdésre is választ kaphatunk a Világgazdaság és a Hewitt Legjobb Munkahely felmérésnek eredményeiből. A dolgozói elégedettséghez tisztességes bánásmódra, teljesítményarányos fizetésre, jó szóra és érthető felső vezetőre van szükség....
A kortárs művészet élvonalába tartozó magyar festőművész, Havadtőy Sámuel (Sam Havadtoy) új kiállítása, A három kínai császár november 13-án nyílik a B55 galériában. A főként régi csipkékre festő alkotó két kínai témájú sorozatát láthatja most először a hazai közönség.
Ma reggel is veszteségeket könyvelt el az EUR/USD. A német GDP a 3. negyedévben a várt 1,0% helyett 0,8%-kal emelkedett a legutóbbi 1,7% után. Támogatás 1,2327-nél található. In-www.globalfx.hu
Milyen hős leszel? Ez a kérdés az Xbox 360-ra megjelent Fable II centrális témája. Vajon nemes hérosszá leszel-e, aki az ártatlanokat megvédelmezi és minden pénzét arra költi, hogy a szegényeken segítsen? Vagy egy önző fráter, aki csak a saját érvényesüléséért és a rengeteg aranyért harcol, nem törődve azzal sem, ha ezzel másoknak nyomorúságot okoz?
Az Intel tegnap közzétett profit warningja a legújabb bizonyítéka annak, hogy a hitelválság hatásai a technológia szektorba is begyűrűznek. A cég 14%-kal csökkentette a negyedik negyedévre vonatkozó...
A pályázat hibái miatt benyújtott panasz nyomán elhalasztották a rendőrség járműparkjának megújítására kiírt hatmilliárd forintos közbeszerzési tender eredményhirdetését - értesült a Magyar Hírlap.
Gyurcsány Ferenc kormányfőn kívül egyetlen pártelnök sem lesz ott a csütörtöki gazdasági csúcson. A találkozóra több mint ötven résztvevő kapott meghívót, a többi között Bajnai Gordon gazdasági, Veres János pénzügyminiszter, az Országos Érdekegyeztető Tanács mindkét oldala, a kamarák képviselői, a jegybank az Állami Számvevőszék és a bankszövetség képviselői.
Egy újonc beilleszkedése a vállalathoz már jóval a munkaszerződés aláírása előtt, az állásinterjún megkezdődik, hiszen már akkor elvárásokat alakít ki leendő munkahelyéről. Mindennapjait ezen elképzelések határozzák meg, minél jobban eltérnek tehát ezek a valóságos helyzettől, annál valószínűbb, hogy rövid úton elhagyja a céget.
Az önkormányzatok a kötelező, illetve önként vállalt feladataik ellátásakor tudnak munkakínálatot bővíteni, ha ehhez megfelelő feltételek állnak rendelkezésükre - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter szerdán, a Politikatörténeti Alapítvány "Út a munkához" programmal a foglalkoztatottság növeléséért címmel rendezett vitasorozatán.
A válság neheze még hátravan a magyarok számára címmel közölt elemzést a Le Monde című francia napilap a pénzügyi és gazdasági válság magyarországi hatásairól.
Köztudott tény, hogy az áldott állapot alaposan felbolygatja a nők hormonháztartását és szexuális életét. Az intenzív hormonműködésnek köszönhetően a nők többsége erős szexuális késztetés érez várandósága alatt, ám akadnak olyanok is, akiket a megváltozott testi és lelki tényezők együttesen gátolják abban, hogy ebben az időszakban intimkapcsolatba kerüljenek párjukkal.
Zdeněk Miler cseh animációs filmes és illusztrátor kisvakond című rajzfilmsorozatából állítanak ki hatvan eredeti képet november 12. és december 9. között a Cseh Centrumban. A kiállítás egy, a Budapesti Tavaszi Fesztiválra készülő nagyobb tárlat bevezetője.
A felsőoktatási intézményrendszer működtetése, fenntartása állami feladat, ebből az állam nem vonulhat ki, nem vonhatja ki a vagyonát, és nem nézheti tétlenül, hogy olyan folyamatok induljanak el, amelyek a felsőoktatási intézményrendszert működésképtelenné tehetik.