Egy matróz okozta az orosz tengeralattjárón múlt hétvégén bekövetkezett, 20 halálos áldozatot követelő balesetet: az illető minden ok nélkül beindította a tűzoltó berendezést - jelentette be csütörtökön kora reggel Moszkvában Jevgenyij Markov, az ügyészség mellett működő nyomozati bizottság szóvivője. Az illető kilétét nyomozás útján derítették ki, s a matróz már vallomást is tett, egyebek mellett…
Megszületetett a végeredmény a Hewitt humán tanácsadó cég idei Legjobb munkahely felmérésén. Két gyógyszeripari vállalat szerezte meg az első helyet. A nagyvállalat kategóriában a GlaxoSmithKline Kft. végzett az élen, a kis- és középvállalatok közül a Quintiles Magyarország kapta meg a Legjobb Munkahely címet, amelyet három évig használhatnak majd - írja a Világgazdaság.
A Fidesz szóvivője szerint a kormányfő és a pénzügyminiszter szakmai alkalmatlanságát mutatja, ha igaz, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelmegállapodás maga a szándéknyilatkozat. Szijjártó Péter erről csütörtökön beszélt az MTI-nek.
Az agrártermékek árai 2008. szeptemberben 8,8%-kal mérséklődtek éves szinten. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 22,2%-kal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 9,3%-kal nőtt. Az év első kilenc hónapjában az agrártermékek árai éves szinten 11,0%-kal növekedett, ami a növényi termékek árszínvonalának 6,3%-os, illetve az élő állatok és az állati termékek árainak 17,2%-os emelkedéséből…
Lebontásra kerülhet a Stadionok metróállomás fölötti BKV irodaépület, s helyét az ingatlant megvásárló új tulajdonos által megálmodott új, többszintes bevásárló- és szórakoztató központ foglalhatja...
A lakossági fogyasztásban nem sok jele van annak, hogy globális gazdasági válság fenyeget. Ha tapasztalható némi visszaesés, az érintett ágazat szereplői ezt nem a krízissel magyarázzák....
Rossz hírek befolyásolják csütörtökön a tőzsdéket, emiatt további gyengülés várható a budapesti börzén is. A lassuló kínai ipari termelés, a III. negyedéves német GDP, vártnál nagyobb visszaesése, val...
"A kormány azt állítja, hogy a családon belüli erőszak nem probléma Örményországban. Azt akarom, hogy az állam és a társadalom is elismerje, hogy ez a probléma igenis létezik ebben az országban."
A nyugdíj mellett dolgozók fizetési kötelezettségeire hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC) adó- és jogi hírlevelében. A szakértők többek között megjegyzik: a nyugdíj mellett dolgozókat 36 százalékos személyi jövedelemadó terheli, ha éves kerestük és a nyugdíjuk összege meghaladja az 1,7 millió forintot. 2010-től a 62 év alatti, a minimálbér 12-szeresét kereső nyugdíjasok nem…
Az econet.hu saját részvényeire 2008.november 12-én 3 darab (30,000 darab törzsrészvénynek megfelelő), 2009. márciusi lejáratú határidős vételi kontraktust nyitott, 78 Ft-os részvényenkénti áron. A...
Az agrártermékek termelőiár-szintje az idén szeptemberben 8,8 százalékkal csökkent a 2007 szeptemberihez képest, ami jelentős változás az előző havi, 2,7 százalékos és az egy évvel korábbi 25,6 száza...
Leállították a kereskedést a kuvaiti részvénypiacon csütörtökön. A lépést egy bíróság rendelte el, hogy megállítsák a tőzsdeindex zuhanását, és a kisbefektetők óriási veszteségeit.
Lotfi Farbod, a Budapesti Értéktőzsde korábbi megbízott ügyvezetőjének cége vette meg a Debrecen Airport Kft.-t - írja a HVG. Lotfi Farbod és egykori egyetemi társa, Herdon István közös cége, a Xanga...
Azerbajdzsánba utazik Gyurcsány Ferenc csütörtökön a gazdasági csúcs után, hogy részt vegyen egy nemzetközi energiaügyi csúcstalálkozón pénteken. Több mint 10 ország elnöke és vezető szakpolitikusa egyeztet majd az azeri gáz- és olajkészletek felhasználási lehetőségeiről. A tárgyaláson szóba kerül a Nabucco-földgázvezeték építése is.
Bár a miniszterelnökön kívül pártelnökök nem képviseltetik magukat, minden párt felszólal a - nemzeti helyett most - gazdasági csúcson. Az MSZP egységet, a Fidesz kormányváltást, az MDF pedig új adórendszert és eurót szeretne. Demján szerint a nemzeti csúcs is kellett a csőd elkerüléséhez
Keddi lovasbalesete után ma műtik meg Vörös Zsuzsát, a 2004-es athéni olimpián aranyérmes öttusázót. A sportolónő a pátkai lovaspályán Lepke nevű csikóját lovagolta, ám az „átmozgatás” közben egy hatalmas testű kaukázusi kutya megriasztotta a négylábút.
A Fidesz szóvivője szerint a kormányfő és a pénzügyminiszter szakmai alkalmatlanságát mutatja, ha igaz, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelmegállapodás maga a szándéknyilatkozat....
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: JELENTŐS ZUHANÁS -jelentős eséssel zárták a tegnapi kereskedést a főbb amerikai részvényindexek, miután a S&P 500 és a Nasdaq is 5,2%-kal, míg a Dow 4,7%-kal...
Egy év alatt 39 %-kal nőtt a központi hitelinformációs rendszer (KHR) által nyilvántartott lakossági hiteladósok száma. A harmadik negyedév végére a több mint 900 ezer rossz adóst tartottak nyilván, a hitelválság miatt azonban a negyedik negyedévben az egymilliós határ is megdőlhet....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 317,49 pontos csökkenéssel, 11.465,48 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 2,69 százalékkal gyengült.
A rendőrök őrizetbe vették a nemrég elfogott ATM-rabló csapat negyedik tagját. A 34 éves helvéciai férfi abba a bandába tartozott, aminek tagjait az albertirsai, szanki, soltvadkerti, illetve lajosmizsei támadásokkal gyanúsítanak.
Október végén lezárult a 14. alkalommal meghirdetett "Budapest Építészeti Nívódíja" pályázat. A fővárosi építészeti- és környezetkultúra fejlődését elősegítő pályázatra 18 pályamű érkezett idén. A...
A válság egyre kevésbé csak a befektetésekben és hitelben érdekelteket érinti, július és szeptember között ugyanis naponta átlagosan 1500-an kerültek utcára az igen keményen sújtott Egyesült Királyságban, ahol egyetlen dologban teljes a miniszterek és szakértők egyetértése: lesz még ennél sokkal rosszabb....
A Stanford Bridge-en szenvedett vereséget a Chelsea a másodosztályú Burnleytől az angol Ligakupában. A vendégek hátrányba kerültek, miután Drogba gólra váltotta helyzetét, ám a csereként beálló Adeola Akinbiyi egyenlíteni tudott.
10,000 fős leépítést jelentett be a BT Group a mai napon azt követően, hogy a távközlési társaság közzétette negyedéves gyorsjelentését, melyben az elemzői várakozásoknál csak kismértékben jobb...
A betegségek kórokozója: a flaviviridae családba tartozó nyugat-nílusi vírus, melyet 1937-ben Uganda West Nile tartományában megbetegedett személy véréből izoláltak először.
Kínára és az ország problémáira az utóbbi időben fokozottan figyel a világ. A tibeti kérdés például mindig fontos szerepet töltött be a világpolitikában, az idei zavargások pedig tovább fokozták a világ közvéleményének érdeklődését a tibetiek elnyomása iránt. Jóval kisebb figyelem kísér ugyanakkor egy olyan területet, melyet egyes szakértők csak „Kína második Tibete”-ként emlegetnek.
Borsik János szerint hiba lenne eltörölni a Magyarországon már működő, kötelező minimálbért, ezért nem fogadja el a munkáltatók erre vonatkozó javaslatát - az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke sajtótájékoztatón ismertette álláspontját szerdán Salgótarjánban. Közölte azt is: távoliak az álláspontok a bértárgyalásokon az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT).
Az eredeti elképzelést félretéve, mégsem költ a rossz hitelek kivásárlása az amerikai kormány a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőtervéből, közölte Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter szerdán. Szerinte az a korábbi ötlet, hogy a bankoktól a "bajos értékpapírokat" felvásárolnák, "nem a leghatékonyabb módja" az állami pénz befektetésének.
Sólyom László köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét és Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt; a közjogi méltóságok a Magyarország és Szlovákia közötti feszü...
Barack Obamát gyerekkorában megrontották. Az egyik amerikai lap úgy tudja: a rémtettet Frank M. Davis, Obama nagyapjának legjobb barátja követte el. A férfi később, igaz álnéven, könyvet is írt bizarr szexuális kapcsolatairól. A műből kiderült, hogy Davis 12-13 éves gyerekekkel játszott erotikus játékokat.
A Quantum csendje címmel november 13-án mutatják be a magyar mozik a 22. hivatalos James Bond-filmet. A történet ott folytatódik, ahol az előző rész, a Casino Royale abbamaradt.
Az agrártermékek termelőiár-szintje az idén szeptemberben 8,8 százalékkal csökkent a 2007 szeptemberihez képest, ami jelentős változás az előző havi, 2,7 százalékos és az egy évvel korábbi 25,6...
Alig egy héttel a kinevezése után máris távozhat Diego Maradona, az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A Buenos Aires-i lapok szerint az "isteni Diego" nézeteltérésbe keveredett hazája szövetségének (AFA) mindenható elnökével, Julio Grondonával.
Befejeződött csütörtökön reggel fél kilenckor Sólyom László, Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin egyeztetése a magyar-szlovák viszonyról. A résztvevők egyelőre nem nyilatkoztak arról, hogy pontosan miről tárgyaltak, illetve hoztak-e valamilyen döntést, született-e valamilyen megállapodás - tájékoztatott a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.
Sólyom László köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét és Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt; a közjogi méltóságok a Magyarország és Szlovákia közötti feszültség enyhítéséről tárgyaltak csütörtök reggel - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
Ma szavaz a fővárosi közgyűlés a Fővárosi Gázművek (Főgáz) privatizációjáról szóló kabinet-előterjesztésről, mely 100 milliárd forint körüli értékesítési árral számol - írja a Figyelő. "Az...
Magyarország az igen előkelő második helyről a tizedikre csúszott vissza a Country Brand Index (CBI) legjobb ár-érték arányú üdülőhelyeket rangsoroló listáján. Tavaly hazánkat csupán Thaiföldnek sikerült megelőznie....
Új, közös megoldásokra van szükség ahhoz, hogy Magyarország a lehető legkevesebb veszteséggel élje túl a nemzetközi gazdasági válság időszakát - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a csütört...
December 1-től tilos lesz Hollandiában friss hallucinogén gombákat árusítani és termeszteni sem engedélyezik - jelentette be a holland egészségügyi minisztérium. Ezzel megszűnik az országban...
Tanúkihallgatásokkal megkezdte a nyomozást a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a szegedi megyeházán szeptember 24-én Magyar Anna (Fidesz) közgyűlési elnök és Csonkáné Balda Ilona főjegyző között történtekkel kapcsolatban - közölte Pengő Erzsébet, a főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
A mai napon hallgatja meg az amerikai képviselőház bizottsága az öt leggazdagabb fedezeti alap vezetőt, akik között ott van Soros György, magyar származású dollármilliárdos is. A fedezeti alapok...
A forint a régiós devizákkal együtt erősödik a szerdai gyengülés után, árfolyamát változatlanul a nemzetközi befektetői hangulat alakítja. Az eurót csütörtök délelőtt kilenc óra után 270,50/60 forinto...
Sólyom László köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét és Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt; a közjogi méltóságok a Magyarország és Szlovákia közötti...
Kabaré szintjére süllyedt az orosz részvénypiac, ugyanis fél órás kereskedést követően a Micex-en úgy döntöttek, hogy inkább hétfőig függesztik fel a részvények adás-vételét. 11:11 A Micex index...