Megkezdődött a miniszterelnök által kezdeményezett gazdasági csúcs az Országházban. A tanácskozáson a parlamenti pártok elnökei közül csak a kezdeményező Gyurcsány Ferenc, a szocialisták vezetője vesz részt, az ellenzéki pártok elnökei előre jelezték távolmaradásukat.
A miniszterelnök felhagyna a politikai ellenségképzéssel; szerinte emiatt az elmúlt évtizedben valamennyi politikai erő végveszélyben érezhette magát, ami akadályozta a reformokat. Bajnai Gordon gazdasági miniszter egy 1400 milliárd forintos gazdaságélénkítő csomagot vázolt, amelyben a kormány támogatni akarja a munkahelyek megőrzését és létrehozását, hátrányos helyzetű térségek segítését és…
Oroszország kész lemondani arról, hogy rakétákat telepítsen a lengyel határ közelébe, ha az Egyesült Államok is lemond rakétapajzsa közép-európai elemeiről - jelentette ki az orosz államfő a Le Figaro...
Vérbe fagyva találnak hajnalban egy jászberényi férfit a saját házában. Diósberény mellett az úton fényes nappal feltartóztatnak egy autót, a benne ülő férfit agyonlövik, utasát elrabolják. S miközben az emberek azt tapasztalják, hogy kommandósok veszik zár alá egész Jász-Nagykun-Szolnokot, és megszállva tartják fél Tolna megyét, fogalmuk sincs, kitől-mitől kell félniük.
Sólyom László köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét és Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt; a közjogi méltóságok a Magyarország és Szlovákia közötti feszültség enyhítéséről tárgyaltak csütörtök reggel.
Egy matróz okozta az orosz tengeralattjárón múlt hétvégén bekövetkezett, 20 halálos áldozatot követelő balesetet: az illető minden ok nélkül beindította a tűzoltó berendezést.
Az „úszógumi”, vagyis a deréktáji zsírpárna drámai módon növeli a korai halál kockázatát, még akkor is, amikor valaki amúgy normális testsúlyú - derült ki egy minden eddiginél átfogóbb vizsgálatból. Erről a BBC brit közszolgálati hírportál számolt be csütörtökön.
Új, közös megoldásokra van szükség ahhoz, hogy Magyarország a lehető legkevesebb veszteséggel élje túl a nemzetközi gazdasági válság időszakát - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a csütörtöki gazdasági csúcsot megnyitó rövid beszédében, az Országházban.
A globális gazdaság komoly lendületvesztése, az exportpiacok szűkülése, illetve az inflációs kilátások javulása "tágítja a kamatpolitika mozgásterét", míg a forint esetleges nagyobb leértékelődése...
Az outletek és plázák képviselői szerint az előző hétvégén a bevásárlóközpontokban megjelent tömeg még nem a karácsonyi forgalomfelfutás első jele volt, hanem az üzletek által indított kuponos akciónak tudható be....
Németország hazai összterméke a harmadik negyedévben 0,5 százalékkal csökkent az előző negyedhez képest szezonális és naptári kiigazítással, közölték a szövetségi statisztikai hivatalban csütörtökön...
Az elmérgesedett magyar - szlovák kapcsolatokat próbálja szelídebb mederbe terelni szombaton a két kormányfő, Gyurcsány Ferenc és Robert Fico. Hogyan készülnek a stáboka Révkomáromba tervezett találkozóra?, Milyen stratégiát kell követnie a két miniszterelnöknek, hogy meggyőzze a másikat? Ennek járt utána a Bors a pszichológus, a protokollszakértő és a politológus segítségével.
Gyurcsány Ferenc az általa összehívott gazdasági csúcson úgy fogalmazott: a jelenlegi helyzetben új megoldásokra van szükség. Bajnai Gordon ugyanitt az uniós források átcsoportosításáról beszélt. A Fidesz szerint viszont alapvető probléma, hogy kérdéses a kormány hitelessége, ezért politikai fordulat nélkül nem lehet gazdasági fordulatot elérni.
Miután 3 napig veszteségeket könyvelt el, tipikus erősödés kezdődött a CZK/JPY-nál, és így jóváteheti veszteségeinek egy részét, mielőtt ismét az alsó oldalt vennék célba. A javulás hátterében a gyenge japán ipari termelés áll, mely szeptemberben a várt 0,4% helyett csupán 0,2%-kal emelkedett. Érdemes longokat indítani 4,76-nál, 4,88-as céllal. Ezután az 5,00-nél futó középső Bollinger-szalagig…
Ápolóhiányban szenved a magyar egészségügy, ezért Székely Tamás, a szaktárca vezetője a szakképzett nővérek mellett állástalanokat is foglalkoztatna közmunkás segédápolóként - írja a Világgazdaság.
Csütörtökön már nem tartanak munkabeszüntetést a német főváros közalkalmazottai. A Berlin életét hónapok óta megbénító sztrájkhullám végére egy bérmegállapodás tett pontot.
A kilencvenes évek tréningkultusza után napjainkban egyre többen kételkednek a tréningben, mint a szükséges kompetenciák és a teljesítmény fejlesztésének eszközében. Mi az oka a tréning leértékelődésének? Mit és hogyan tehetünk ellene?
A következő két évben a vállalkozások 1.400 milliárd forint direkt támogatáshoz juthatnak, amely döntő részben az uniós források átcsoportosításával valósul meg - jelentette ki Bajnai Gordon nemzeti f...
Amióta nem vesztegetnek időt a lélegeztetéssel, hanem csak a vérkeringést igyekeznek pótolni a mellkas erélyes nyomogatásával, a korábbinál több embert sikerül visszahozni az életbe hirtelen szívhalálból. Egy svéd és egy japán vizsgálat eredményeit az Amerikai Szív Szövetség kongresszusán ismertették.
Bugár Béla, az Magyar Koalíció Pártja (MKP) előző elnöke a pozsonyi Pravdában csütörtökön megjelent interjújában úgy vélekedett, hogy a szlovák-magyar viszony most rosszabb, mint Meciar idején...
December 1-től tilos lesz Hollandiában friss hallucinogén gombákat árusítani és termelésüket sem engedélyezik - jelentette be a holland egészségügyi minisztérium. Ezzel megszűnik az országban mindenféle bódító gomba forgalmazása, mivel a szárított gombákét már korábban betiltották.
Az európai egészségügyi rendszerek rangsorában a magyar a 14. helyet foglalja el a fogyasztók véleménye alapján, derül ki a csütörtökön Brüsszelben kiadott, "Európai Egészségügyi Fogyasztói Index (EHCI) 2008" című dokumentumból.
Új, közös megoldásokra van szükség ahhoz, hogy Magyarország a lehető legkevesebb veszteséggel élje túl a nemzetközi gazdasági válság időszakát - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a csütörtöki gazdasági csúcsot megnyitó rövid beszédében, az Országházban.A kormányfő szerint az elmúlt 80 év legsúlyosabb gazdasági válságának idején politikusnak nem politikus, munkavállalónak nem…
Drámai mértékben módosította lefelé az IDC kutatócég a globális technológiai költekezésre vonatkozó várakozásait a jövő évre, ugyanakkor még mindig növekedést várnak az elemzők. A fejlődő országok...
Amint arról korábban mi is beszámoltunk, az amerikai hitelkártya kibocsátók és fogyasztóvédők október végén a pénzügyminisztériumhoz fordultak egy javaslattal, ami a hitelkártya-adósok számára tartozás-elengedést tett volna lehetővé. Ezt azonban a szövetségi bankfelügyelet elutasította....
Holtan találták szerda este az argentin bajnokságban szereplő Boca Juniors volt kapusát, Nestor Manuel Hernandorenát. A Buenos Aires-i rendőrség közlése szerint a 64 éves egykori játékost közvetlen közelről lőtték fejbe, és napok óta halott lehet.
A legénység egyik tagja „engedély és ok nélkül” bekapcsolta a tűzoltó-berendezést, ez okozta az orosz atom-tengeralattjáró múlt hétvégi katasztrófáját - mondta Vlagyimir Markin, a főügyész irodájának egy szóvivője csütörtökön.
A salgótarjáni kórház vezetése a fenntartó Nógrád megyei önkormányzathoz fordult segítségért a kórházi szakemberhiány pótlására. Azt kérték, engedélyezzék, hogy esti, akkreditált képzésben biztosítsanak lehetőséget munkanélküli fiatalok átképzésére szakápolóvá.
A kedvenc zeneszámunk hallgatása jótékony hatással van a szívünkre - állapították meg amerikai tudósok. Ugyanez a csoport mutatta ki 2005-ben a nevetés kedvező szív- és érrendszeri hatását.
Az európai egészségügyi rendszerek rangsorában a magyar a 14. helyet foglalja el a fogyasztók véleménye alapján, de valójában lejjebb van és nem ilyen rózsás a helyzet
Egy román állampolgárságú nő életét vesztette, egy ember súlyosan, egy másik könnyebben megsérült, amikor csütörtök reggel autójukkal lesodródtak az M5-ös autópályáról - közölte a PMRFK sajtóügyeletese.
A következő két évben a vállalkozások 1.400 milliárd forint direkt támogatáshoz juthatnak, amely döntő részben az uniós források átcsoportosításával valósul meg - jelentette ki Bajnai Gordon...
Egy román állampolgárságú nő életét vesztette, egy ember súlyosan, egy másik könnyebben megsérült, amikor csütörtök reggel autójukkal lesodródtak az M5-ös autópályáról. A balesetet az okozta, hogy a személygépkocsi vezetője elaludt a volánnál.
Elismerte a Pénzügyminisztérium, hogy az IMF-hitel első lehívott részlete után nem készenléti díjat, hanem már kamatot fizet Magyarország. Bod Péter Ákos volt jegybankelnök szerint ez azt jelenti, hogy a korábbi kormányzati állításokkal ellentétben felvettük és használjuk a 4,9 milliárd eurót, amely a Magyar Nemzeti Bank egyik elkülönített számláján van.
Vizsgálatot indított az Igazságügyi és Rendészeti minisztérium annak érdekében, hogy kiderüljön, milyen álláspontot foglalt el az ügyészség az RTL Klub munkatársának rabosítása ügyében, illetve az hogyan befolyásolta a rendőrség munkáját - közölte Draskovics Tibor, a tárca vezetője csütörtökön az MTI-vel. "Meg kell vizsgálni a konkrét ügyet, és ha történt valami hiba az eljárásban, azt…
A Richter Gedeon bejelentette, hogy a 2008. november 7-én adott megbízása alapján 2008. november 12-én 5,000 db saját részvényt vásárolt a UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a BÉT-en 25,839...
Az európai uniós források segíthetnek a pénzügyi válságból való kilábalásból - jelentette ki Baráth Etele, a gazdasági bizottság szocialista tagja csütörtökön Budapesten, a gazdasági csúcson. Gazda...
Az idei évre várt 170 ezer új személygépkocsi értékesítésével szemben 160-165 ezer eladott autóval számol a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE). Győző Gábor, az egyesület elnöke csütörtöki...
A 64 kilogrammos Káté Gyula és a 91 kilós Darmos József is bejutott a liverpooli ökölvívó Európa-bajnokság elődöntőjébe, miután mindketten nyerni tudtak a szerda esti negyeddöntőkben. Káté és Darmos sikere azt jelenti, hogy már biztosan érmet szereznek a kontinensviadalon.
Az elmúlt egy hónapban 309 dolgozó csoportos leépítését jelezték a munkáltatók az észak-magyarországi régióban - tájékoztatta Bódi Csaba, a Heves Megyei Foglalkoztatási Szolgálat szóvivője szerdán az MTI-t. Ezen belül egy Heves megyei, az elektronikai ágazatban tevékenykedő cég 70 dolgozó csoportos leépítését jelezte - tette hozzá a szóvivő, de a céget nem nevezte meg.
Vizsgálatot indított az Igazságügyi és Rendészeti minisztérium annak érdekében, hogy kiderüljön, milyen álláspontot foglalt el az ügyészség az RTL Klub munkatársának rabosítása ügyében, illetve az...