2008. november 19. szerda

nov. 19
6:45
Dobozban maradt Jakupcsek műsora (BorsOnline)
Hajszálon múlt csupán, hogy Jakupcsek Gabriella legyen a TV2 Erdélyi Mónikája. A TV2 egykori sztárja tíz évvel ezelőtt hasonló műsorral mutatkozott volna be, mint RTL Klubos kolléganője. A produkcióból huszonhat részt le is forgattak, ám végül egyetlen kocka sem került adásba.
nov. 19
6:47
Karácsonyi vásár vásárlók nélkül (Privátbankár)
Inkább turisztikai látványosság, semmint busás bevételt hozó üzlet lesz az idén az adventi vásári szezon mind a szervezők, mind a kiállítók számára - írja a Világgazdaság. A lap szerdai számában me...
nov. 19
6:47
Volt neje eteti Galsai Dánielt (BorsOnline)
Tragikusan rossz lelki állapotban dedikálta tegnap megjelent könyvét Galsai Dániel, Albert Györgyi utolsó szerelme. A publicista immár a munkáját sem tudja ellátni, cikke majd két hónapja nem jelent meg. A publicista anyagi csõd szélére került, ételhez is akkor jut, ha a volt felesége visz neki.
nov. 19
6:48
Bíróság elé áll Dominique de Villepin volt francia kormányfő (Kripto Akadémia)
Bíróság elé kell állnia Dominique de Villepin volt francia kormányfőnek, akit azzal vádolnak, hogy bűnrészese volt egy rágalmazási ügynek, amelynek egyik sértettje Nicolas Sarkozy jelenlegi államfő - közölte kedden egy névtelenül nyilatkozó bírósági illetékes.
nov. 19
6:48
Itt az újabb botrány, jön a tejtermelők demonstrációja! (Alternatív Energia)
"A termelőktől 67 ft/l áron veszik a tejet a viszonteladók, ez tarthatatlan. A tejtermelők a multicégek előtt terveznek demonstrációt" - mondta el Karsai József MSZP-s parlamenti képviselő a Nap-kelte reggeli műsorában.
nov. 19
7:03
Most már tankolhat (Privátbankár)
Csökkentette bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.  A csökkentéssel a benzin átlagára 254 forint körülire, a gázolajé 281 fo...
nov. 19
7:03
Magát büntette Fiala a sumákolással (BorsOnline)
A nézők kénye-kedvére bízták Fiala János és Oláh Ibolya sorsát a Sztárok a fejükre estek készítői. A két rosszkedvű Afrika-utazó tegnap elszabotálta a párbajt abban a reményben, hogy hazautazhat, de öngólt rugott: tovább kell maradniuk, és egyáltalán nem biztos hogy pénteken őket szavazzák ki a nézők.
nov. 19
7:05
Gyurcsány Molnár Csabát akarja miniszternek (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Molnár Csabát, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkárát kéri fel közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternek - értesült az MTI kormányzati ...
nov. 19
7:06
Abortuszpárti a jövő nemzedék ombudsmanja (HírTV)
Több résztvevő szerint az abortusz mellett és a nagycsaládok ellen foglalt állást a jövő nemzedékek ombudsmanja egy gödöllői rendezvényen. Fülöp Sándor a Magyar Nemzetnek azt mondta: félreértették, mert nem a magyar viszonyokra akart célozni. Ékes Ilona (Fidesz) szerint Fülöp alkalmatlan a posztjára.
nov. 19
7:07
Gyerekszülés után leírják a nőket? (Privátbankár)
A megkérdezettek többsége szerint a gyermekvállalás után munkába visszatérő nők rosszabb munkaerőnek számítanak
nov. 19
7:21
OTP nélkül mínuszban lenne a bankszektor (Privátbankár)
A magyarországi bankrendszer idén 30,3 százalékkal több adózott nyereséget ért el, mint tavaly. A profit 65 százalékát az OTP Bank termelte meg
nov. 19
7:21
Veszprém vonzza a legtöbb tőkét (Infostart)
A megyei jogú városok helyi jogalkotási hatékonysága alapján Veszprém a leginkább tőkevonzó település - írja a Népszabadság egy nemrég közölt felmérésre hivatkozva. A lista végén egyebek között Nyíregyháza, Dunaújváros és Zalaegerszeg szerepel.
nov. 19
7:23
Kína és Japán pénzeli Amerikát (Privátbankár)
Kína az Egyesült Államok legnagyobb külső hitelezőjévé vált, lekörözte Japánt az amerikai államkötvények tulajdonlásában
nov. 19
7:24
Robbanószerkezetet dobtak egy házra Pécsett, ketten meghaltak (Gondola)
Feltehetőleg egy kézigránátot dobtak be egy családi ház ablakán Pécsett kedden éjjel, a robbanásban az ott lakó pár életét vesztette, két gyermekük könnyebben megsérült - mondta Zsobrák Péter, a...
nov. 19
7:24
Rendőrközpontba törtek be (Blikk)
Betörtek a norvég bűnügyi rendőrség oslói központjába, és számítógépeket vittek el. A tettesek nem túl ördögi tervet eszeltek ki: egyszerűen betörtek egy ablakot és azon át hatoltak az épületbe.
nov. 19
7:24
Az Egyesült Államok Kína adósa lett (ProfitLine)
Kína birtokol a legnagyobb értékben amerikai államkötvényeket, ezzel megelőzte az eddig éllovas Japánt, és így az Egyesült Államok legnagyobb külső hitelezőjévé vált. (ProfitLine.hu)
nov. 19
7:25
A svájciak sem tudnak annyit félre tenni (Privátbankár)
A svájci háztartások együttes pénz- és értékpapír-vagyona a múlt év végére elérte az 1300 milliárd svájci frankot, az év során összesen 24 milliárddal nőtt. A fejenkénti vagyon 171 ezer frankra emelke...
nov. 19
7:27
Segítségért kiált az orosz ipar (Privátbankár)
Mára világossá vált, hogy a pénzügyi szektort sújtó válság átterjedt a reálgazdaság ágazataira, az ipar minden területét érinti - jelentette ki az oroszországi gazdasági helyzetet ecsetelve kedden Dmi...
nov. 19
7:29
Az APEH-nél nincs válság (Privátbankár)
Az adózási folyamatokban még nem látjuk a gazdasági válság jeleit, mert a tervezett adóbevételek eddig befolytak a költségvetésbe
nov. 19
7:39
A válságról többféleképpen (Piac és Profit)
A Piac és Profit Magazin novemberi számának tartalmából: Nézzünk a tükörbe! - Róna Péter: "Komparatív előny nélkül nem érdemes belekezdeni semmibe", Ideje váltani! - Az ökotudatos gazdaság támogatása megoldás lehet a gazdasági krízisre, Esélyteremtő válság? - A kkv-szektornak szánt pénzügyi lehetőségek túlmutatnak a válságon, Előre kell menekülni! - A recessziós környezetben a megtorpanás nem…
nov. 19
7:39
Megvételre kínálja kincseit a gyémántbáró (BorsOnline)
Csaknem 100 millió forintnyi értéket képviselő értékes festményeket, antik bútorokat és régiségeket gyűjtött össze élete során Csábi Pogány Alajos milliárdos. A királyi megrendeléseket is kielégítő gyémántketeskedő-ékszerész Mosonmagyaróváron a Pogány Galériában állította ki több évtizeden át - luxemburgi és belgiumi kastélyaiban - gyűjtött kincseit.
nov. 19
7:42
Az EU a nyugdíjasoktól vár áldozatot (HírTV)
A Magyar Nemzet információi szerint a bankmentő csomag elfogadását és a nyugdíjrendszer drasztikus átalakítását szabta feltételül a magyar kormánynak az Európai Unió a hazánknak nyújtandó, egyelőre még nem nyilvános, 6,5 milliárd eurós hitelszerződésben.
nov. 19
7:42
Népszabadság: tűzszerész helyezett csőbombát az újpesti MSZP iroda elé (Gondola)
A katonai ügyészség őrizetbe vett egy tűzszerész honvéd századost, akit azzal gyanúsítanak, hogy november 6-ra virradóan saját készítésű pokolgépet helyezett el az MSZP újpesti irodája előtt -...
nov. 19
7:42
Kiengedik a 86 nejes nigériai férjet (Blikk)
Szabadlábra kerülhet a 86 nejes és 84 éves nigériai férfi, akit azért csuktak börtönbe, mert nem volt hajlandó elválni 82 feleségétől, hogy – az iszlám törvényeknek megfelelően– csupán 4 maradjon. Bello Mabasa még szeptemberben került rács mögé, de fellebbezett a nigériai szövetségi fellebbviteli bíróságnál, amely most elrendelte, hogy haladéktalanul engedjék szabadon.
nov. 19
7:42
USA - A hullámvasútnak most az egyik tetőn sikerült megállnia (ProfitLine)
Hullámzó kereskedés végén emelkedéssel zárták a keddi napot az amerikai piacok, mely az utolsó órában bekövetkezett erőteljes emelkedésnek volt köszönhető. A kereskedés eleje még jól indult, azután a recessziós félelmek következtében hanyatlás következett. A DJIA index 151.17 ponttal, 1.83 százalékkal 8,424.75 pontra emelkedett. Az S&P 500 index 8.37 pontos, 0.98 százalékos emelkdés után…
nov. 19
7:44
Mégis jut pénz a sérült gyerekekre (HírTV)
Visszavonni kényszerül az utóbbi évek talán legkegyetlenebb intézkedési tervét a kormány – tudta meg a Magyar Nemzet. A kabinet arra készült, hogy töredékére csökkenti a sérült gyermekek korai fejlesztésére adott támogatást, az intézkedés százezer családot érintett volna. Az oktatási tárca tárgyalásra hívta a szakma képviselőit.
nov. 19
7:44
Meglógott egy kísérleti pók a Nemzetközi Űrállomásról (Gondola)
Engedély nélküli eltávozáson van a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) éldegélő pókpáros egyik tagja. Keddi hírek szerint a Spider Two eltűnt "lakhelyéről". A pókok az űrben nem számítanak...
nov. 19
7:46
43 ügyben marasztalták el Magyarországot egy év alatt Strasbourgban (Gondola)
Negyvenhárom ügy miatt marasztalta el a magyar államot 2007 és 2008 szeptembere között a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága - írja a Magyar Hírlap. A lap szerdai számában megjelent...
nov. 19
7:48
Kína lett az Egyesült Államok legnagyobb külföldi hitelezője (Gondola)
Kína az Egyesült Államok legnagyobb külső hitelezőjévé vált, lekörözte Japánt az amerikai államkötvények tulajdonlásában - közölte szerdán az amerikai pénzügyminisztérium. Az amerikai...
nov. 19
7:57
New Yorkban erősödött, Tokióban gyengült a tőzsde (Infostart)
A tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán tovább esett, New Yorkban viszont erősödött a tőzsde.
nov. 19
8:00
Csökkent az üzemanyagok ára (Gondola)
Csökkentette bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A csökkentéssel a benzin átlagára 254 forint körülire, a gázolajé 281...
nov. 19
8:00
A Blues nagyjai Pesten (Blikk)
Immár harmadszor érkezik hozzánk saját zenekarával Sugar Blue. A Grammy-díjas James Whiting, azaz Sugar Blue, a blues-szájharmonika chicagói császára, Stan Getz, a Rolling Stones, Frank Zappa, Wille Dixon és számtalan első rangú muzsikus zenésztársa ezúttal Code Blue című új nagylemezének európai turnéja során ejti útba Budapestet, hogy megmutassa: még mindig ő a tradicionális rhythm & blues egyik…
nov. 19
8:00
Otthonában öltek meg egy pécsi házaspárt (Blikk)
Feltehetőleg egy kézigránátot dobtak be egy családi ház ablakán Pécsett kedden éjjel, a robbanásban az ott lakó roma házaspár életét vesztette, két gyermekük könnyebben megsérült. Legutóbb november 3-án volt hasonló eset, akkor Nagycsécsen egy asszonyt és sógorát érték halálos lövések. A helyi roma vezetők rasszista indítékot gyanítanak, de a vizsgálat állása szerint nem etnikai jellegű…
nov. 19
8:00
Kézigránát ölte meg a pécsi szülőket (HírTV)
Két ember meghalt, amikor kézigránátot dobott be valaki kedden késő este egy pécsi családi ház ablakán. Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a város szélén álló családi házat és lakóit háromnegyed 11-kor érte a támadás.
nov. 19
8:02
Világgazdaság: borús adventi vásári hangulat (Gondola)
Inkább turisztikai látványosság, semmint busás bevételt hozó üzlet lesz az idén az adventi vásári szezon mind a szervezők, mind a kiállítók számára - írja a Világgazdaság. A lap szerdai számában...
nov. 19
8:02
Meglógott egy pók a Nemzetközi Űrállomáson (Blikk)
Engedély nélküli eltávozáson van a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) éldegélő pókpáros egyik tagja, Spider Two. A tudósok azt vizsgálják – mint már 1973-ban is –, az ízeltlábúak hogyan viselkednek a súlytalanságban, miképpen táplálkoznak és alszanak, ugyanúgy szövik-e hálójukat, mint a Földön.
nov. 19
8:02
Beugrott a Tiszába a babájával (Blikk)
SZOLNOK – Fél órán át zokogva ült a Holt-Tisza partján az a 33 éves asszony, aki tegnap magával akarta vinni a halálba öt hónapos kisfiát.
nov. 19
8:03
Negyedével csökkentené a munkahelyi baleseteket az unió (HR Portál)
Az egészséges munkahelyekről szóló, az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) által szervezett 2008-2009-es Egészséges munkahelyek - Jó Önnek, jó a vállalkozásoknak kampány a munkahelyi egészségvédelemmel és biztonsággal kapcsolatos közösségi stratégiával (2007-2012) összhangban hangsúlyozza a kockázatértékelés szükségességét, amely stratégia célja, hogy a szóban…
nov. 19
8:04
Napi Gazdaság: 8-10 százalékkal nőnek a közszolgáltatási díjak (Gondola)
Budapesthez hasonlóan a vidéki nagyvárosok is 8-10 százalék körüli emelésekkel kalkulálnak jövőre a helyi közüzemi szolgáltatásaiknál - írja a Napi Gazdaság. A lap szerdai számában megjelent...
nov. 19
8:05
Tízből négy férfit zavarna, ha női főnöke lenne (HR Portál)
A magyar társadalom még mindig erős előítéletekkel viseltetik a vezető munkakört betöltő nőkkel kapcsolatban: tízből négy férfit zavarna, ha női főnöke lenne, de mindkét nem fontos szempontnak tartja egy nő megjelenését karrierjére nézve - állapította meg egy friss kutatás.
nov. 19
8:06
Hatan meghaltak egy amerikai rakétatámadásban Pakisztánban (Gondola)
Legkevesebb hat embert, feltehetően fegyvereseket ölt meg egy amerikai rakétatámadás szerdán Pakisztán északnyugati részén - közölték nevük elhallgatását kérő pakisztáni hírszerzési illetékesek. A...
nov. 19
8:07
Visszavonul a Symantec vezérigazgatója (HR Portál)
A Symantec bejelentette, hogy John W. Thompson, a Symantec elnök-vezérigazgatója a pénzügyi év végén visszavonul pozíciójából. Helyére az igazgatótanács 2009. április 4-ei hatállyal Enrique T. Salemet, a Symantec ügyvezető vezérigazgatóját nevezte ki - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
nov. 19
8:09
Ma nyitja meg kapuit a Personal Hungary (HR Portál)
Immáron ötödször vehetik birtokukba a SYMA Rendezvénycsarnokot a hazai HR-szakemberek, hiszen ma nyílik meg Magyarország legnagyobb HR-szakkiállítása, a Personal Hungary. A rendezvény 110 kiállítónak, több mint 35 szakmai előadásnak, vitafórumnak és gyakorlati megoldásokat nyújtó workshopnak ad helyet.
nov. 19
8:15
Heten készültek a halálra? (BorsOnline)
Meg kell halnia valakinek ahhoz, hogy letiltsák az öngyilkosok honlapját? A rendőrség tehetetlen, azt mondják: kötik őket a jogszabályok. A Magyar Tartalomipari Szövetség elnöke ellenben úgy véli: az öngyilkosoknak tippeket adó portál üzemeltetője is bűnrészes lehet. A Bors megtudta: az ongyilkos.50webs.com-on nem csak T. Katalin, hanem még hat-hét ember szervezte túlvilágra távozását.
nov. 19
8:15
Csokihuligánok (Blikk)
SZERENCS – Igazán édesek ezek a hooliganses fiúk, akik Privát mennyország című albumuk, és november 28-i lemezbemutató koncertjük mellett egy másik „nyalánksággal” is kedveskednek a rajongóknak.
nov. 19
8:15
Mozgókönyvtár a 4-es, 6-os villamoson (Infostart)
Fennállásának 20 éves évfordulóját ünnepli a budapesti Goethe Intézet. Ebből az alkalomból kortárs német szerzők műveiből összeállított antológiát ajándékoznak az intézmény munkatársai december 1-tol egy héten át a 4-es, 6-os villamos utasainak.
nov. 19
8:15
Szűcs Erika: Másfél évig tarthat a válság Magyarországon (Infostart)
Nagyjából még másfél évig lassíthatják Európa, így a magyar gazdaság növekedését a hitelválság hatásai - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A tárcavezető a szociális segélyezésről elmondta: a kormány célja, hogy a családok munkaképes felnőtt tagjait bevonják a közcélú foglalkoztatásba.
nov. 19
8:18
Bíróság elé kerül a volt francia kormányfő (Blikk)
Bíróság elé kell állnia Dominique de Villepin volt francia kormányfőnek, akit azzal vádolnak, hogy bűnrészese volt egy rágalmazási ügynek, amelynek egyik sértettje Nicolas Sarkozy jelenlegi államfő. Az úgynevezett „Clearstream-ügyben” az a gyanú merült fel, hogy 2004 januárjában Villepin külügyminiszterként Jacques Chirac akkori államfő tudtával rendelt el titkos nyomozást egy utóbb hamisítványnak…
nov. 19
8:18
Népszava: csúszik, de megkezdődik az egészségügy átalakítása a fővárosban (Gondola)
Az előkészítés mintegy egyéves csúszása miatt a ciklus végéig nem lehet teljes körűen bevezetni a fővárosban az egészségügyi ellátórendszer tervezett új modelljét, 2010 végéig annak csak első...
nov. 19
8:18
Az SZDSZ 130 milliárdért elfogadja a költségvetést? (Alternatív Energia)
"Az SZDSZ 130 milliárdos költségvetési csökkentsét ajánl a kormánynak. Ha ezt elfogadják, akkor a liberális párt is elfogadja a költségvetést" - mondta el Mesterházy Attila az MSZP frakcióvezető-helyettese a Nap-kelte reggeli műsorában.

Keresés