Először mutatták be a nyilvánosságnak kedd délután a Molnár-János barlang száraz lábbal is megközelíthető barlangtermét, amelyet Kessler Hubertről, a budai Szemlő-hegyi és Ferenc-hegyi barlangok felfedezőjéről neveztek el.
A pénzügyi, gazdasági válságból az ország csak politikai párbeszéddel, együttműködéssel képes kijutni - jelentette ki Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke kedden a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) rendezvényén.
A globális gazdasági válság eltántorította az Oroszországba készülő külföldi befektetőket befektetési szándékuktól, a visszaesés már az első kilenchavi befektetések értékének átlagán is érződik. (ProfitLine.hu)
A Liga Szakszervezetek elnöksége szerint a reálbérek szinten tartása, a köz- és versenyszféra béreinek közelítése, és a minimálbér-emelkedés kiharcolása az a minimum, amit az idei bértárgyalások és az esetleges demonstrációk zászlajára kell tűzni.
A hétvégén télies időjárás várható, viharos északi széllel, nappal -2, +3, reggel -3, -10 fokos értékekkel. Főleg vasárnaptól többfelé lehet havazás, hózápor
Szépen gyógyul a Ferencváros csapatkapitányának, Lipcsei Péternek a jobb térde. Az augusztus végén keresztszalag-szakadást szenvedett futballista gőzerővel végzi a rehabilitációs gyakorlatokat, úgy tervezi, januárban elkezdi a csapattal a felkészülést. Ha mégsem sikerül a visszatérés, akkor is klubnál dolgozna tovább. Talán edzőként.
LOS ANGELES – Alig várta a barbadosi származású Rihanna (20), hogy együtt forgathasson a világ legszexisebb énekesének is megválasztott Justin Timberlake-kel (27).
A gyerekek gyakran nem szeretik a nevüket, és ha tehetnék, meg is változtatnák azt. Angelina Jolie és Bard Pitt kislánya is így van ezzel: a két és fél éves Shiloh nem hallgat is a saját nevére, csak akkor figyel oda, ha Johnnak szólítják.
A magyar társadalom még mindig erős előítéleteket táplál a dolgozó, különösen a vezető munkakört betöltő nőkkel kapcsolatban. Tízből négy férfit zavarna, ha női főnöke lenne - állapította meg a Humán Rent Európa Csoport reprezentatív kutatása.
Ötezer dollárért, azaz alig több, mint egy millió forintért váltotta ki évtizedes börtönbüntetését H. Krisztián Peruban. A 23 éves fiatalembert, információink szerint kenyéradó gazdája buktatta le a Lima nemzetközi repülőtéren. Krisztián kézipoggyászban akarta felvinni, a két kilogrammnyi kokaint a gépre, de a vámosok ellenőrzés nélkül kiemelték a sorból. Biztosra mentek, ami arra utal, hogy a…
A Dow Jones a tegnapi napot 1,8%-os nyereséggel zárta. A Nikkei 225 azonban 0,7%-ot vesztett. Szerdán is megmarad az EUR/USD oldalirányú sávja, és 1,3000-ig nyílhat potenciál. Ellenállás 1,2800-nál, míg támogatás 1,2400-nél található. In-www.globalfx.hu
Dick Cheney amerikai alelnök és Alberto Gonzales volt főügyész elleni vádemelési indítványt hagyott jóvá egy texasi esküdtszék - vált ismertté helyi idő szerint kedden.
A felsőoktatási intézmények presztízsét, valamint a diplomás pályakezdők bérezési különbségeit vizsgálta az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézete, mely szerint még mindig a fővárosi egyetemek állnak az élen....
Az európai indexek többsége, leszámítva a BUX-ot, óvatosan felfelé vette az irányt a tegnapi kereskedés során, és az erősödés a mai napon is kitarthat. A BUX index esetében pozitív és negatív jeleket...
A Dow Jones a tegnapi napot 1,8%-os nyereséggel zárta. A Nikkei 225 azonban 0,7%-ot vesztett. Szerdán is megmarad az EUR/USD oldalirányú sávja, és 1,3000-ig nyílhat potenciál. Ellenállás 1,2800-nál, míg támogatás 1,2400-nél található. In-www.globalfx.hu
Vegyesek a jelek a globális kockázatvállalási hajlandóság mai alakulásával kapcsolatban, így ma reggel sem várható egyértelmű elmozdulás a feltörekvő európai devizák mozgásában. Az euro/dollár...
A tegnapi napon szenátusi meghallgatáson vett részt a három nagy autógyártó vezetője a 25 milliárd dolláros mentőcsomag érdekében. A General Motors 10-12 milliárd dollárnyi, a Ford 7-8 milliárd...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Molnár Csabát, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkárát kéri fel közlekedési miniszternek. A kormányfő tájékoztatta szándékáról az MSZP elnökségét...
73 évesen először lett nagypapa Garas Dezső Kossuthdíjas művész, a Nemzet Színésze. Az unoka, Emma szülei Garas Dániel operatőr és Balla Eszter, a Madách Színház művésze, a Kontroll sztárja.
Világszenzációnak számító felfedezés: Adamkó Péter barlangász és csapata igazi csodavilágra, egy öt kilométer hosszú, meleg vizes tóra talált Budapest alatt. Hasonló képződmény egyetlen más város alatt sincs, a különleges tó novembertől már gyalog is megközelíthető.
Nagy-Britanniában éles vita bontakozott ki arról, hogy jó módszer-e az adócsökkentés a gazdasági válságból való kilábalásra. Az egyik oldalon azok az érvek állnak, hogy az államkassza költekezésével kell kimászni a gödörből, a másik oldalon pedig az, hogy a mostani lépések a jövőben okozhatnak magasabb adókat.
Bálint gazda tanácsokat ad a kert téli felkészítésével kapcsolatban az édenkert.hu olvasóinak. Ha erős szél, ónos eső, hó vagy erős napsütés fenyeget, esetleg állati vagy emberi kártétel várható, jobb, ha felkészülten várjuk.
Az Európai Bizottság kedden közzétett jelentés szerint a 2004-ben, illetve 2007-ben csatlakozott az Európai Unió tagországaiból érkező munkavállalók pozitív hatást fejtettek ki a régi tagállamok gazdaságaira, és nem okoztak súlyos zavarokat a munkaerőpiacokon.
Hogy Kovácsovics Fruzsina és a Viva televízió műsorvezetője, Ben kapcsolata igenis szerelem és nem tini fellángolás, mi sem bizonyítja jobban, mint a Bors legújabb híre.
09.00-kor teszik közzé az októberi svájci M3-as pénzmennyiséget (előrejelzés. 1,5%, előző: 1,1%). 10.30-kor következik a BoE legutóbbi ülésének jegyzőkönyve. 12.00.kor hozzák nyilvánosságra a brit CBI-jelentést. A Dow Jones a tegnapi napot 1,8%-os nyereséggel zárta. A Nikkei 225 azonban 0,7%-ot vesztett. Szerdán is megmarad az EUR/USD oldalirányú sávja, és 1,3000-ig nyílhat potenciál. Ellenállás…
Hatvanegy alkalommal értek jogosítvány nélküli autóvezetésen a rendőrök egy férfit Norvégiában – eddig. Az illető nagy jövő előtt áll, mert még csak 24 éves.
Dick Cheney amerikai alelnök és Alberto Gonzales volt főügyész elleni vádemelési indítványt hagyott jóvá egy texasi esküdtszék - vált ismertté helyi idő szerint kedden. A beadvány szerint Cheney-t...
Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításától hatékonyabb ellátást vár az Egészségügyi Minisztérium - mondta Székely Tamás tárcavezető az előterjesztés általános vitájának kezdetén elhangzott expozéjában szerdán az Országgyűlésben.
2010-től a Bosnyák téri Mundo Centerben 7500 nm-es Spar Hipermarket nyílik. Az erről szóló előszerződést 2008. november 7-én Csiba Gábor és Feiner Péter, a Spar Magyarország ügyvezető igazgatói,...
47 termék után 16 cég vehette át tegnap a Kiváló Magyar Élelmiszer Védjegyet, így jelenleg mintegy 80 gyártó csaknem 350 terméke viselheti a csomagoláson a megkülönböztető logót....
Valamennyi állami cégvezető lemond a prémiumáról - mondta az RTL Híradónak a kormányszóvivő. A vállalati irányítók jutalmát a Bükkben elpusztult erdőre fordítják - írja az Index. A miniszterelnök...