2008. november 19. szerda

nov. 19
12:18
GBP/USD Egyöntetűen megszavazott kamatcsökkentés (HírTV)
A BoE novemberi ülésének jegyzőkönyve szerint 9:0 arányban szavaztak legutóbb a kamatcsökkentés mellett. A brit gazdaság időközben súlyos recesszióba csúszott, ezért lehetséges, hogy a bank az eddigi kamatcsökkentések mellett további vágásra kényszerül. 2009 elejéig 1,50%-ra csökkenthetik az alapkamatot. A GBP/USD-ot 1,5027-en jegyzik. 1,5200-nél fut a következő csökkenő trend. In-www.globalfx.hu
nov. 19
12:18
Jótékonysági mérkőzés Lengyel Krisztiánért (Gondola)
A Budapest Honvéd FC megkereste a Dunaszerdahelyi SC vezetőségét és megállapodott, hogy november 25-én a Bozsik stadionban a két csapat barátságos mérkőzést vív a tolerancia jegyében. A Honvéd FC vezetősége a mérkőzés teljes bevételét a dunaszerdahelyi atrocitás áldozatainak megsegítésére ajánlja fel.
nov. 19
12:20
Altatószerrel kiütötte, majd kifosztotta a házat (HírTV)
Több mint félmilliós kárt okozott az az ismeretlen nő, aki a gyanú szerint elaltatta vendéglátóját egy érdi családi házban, majd kirámolta a sértett házát. A rendőrség nemcsak a 35 év körüli, felvidéki tájszólásban beszélő tettest keresi, de a sértettől ellopott, részben egyedi ékszereket is.
nov. 19
12:27
Újabb jel: fordulóponthoz érkezett a válság (Privátbankár)
Másfél-kétéves mélypontokra süllyedtek az euróban jegyzett euróövezeti bankközi hitelek kamatai (Euribor), jelezve a pénzügyi válság végét, de a gazdasági nehézségek terjedését is.
nov. 19
12:27
Patonay életében először vezet csapatot a Körmend ellen (BorsOnline)
Egy-egy zalai–vasi sportütközet önmagában is pikáns, hát még ha az egyik oldalon egy olyan szakember készíti fel az együttest, aki világ életében a riválisnál dolgozott. Patonay Imréről van szó, aki őskörmendi kosárlabdaedzőként vállalt munkát Zalaegerszegen, s aki szerdán életében először vezet csapatot egykori klubja ellen.
nov. 19
12:27
Halálosak a rendőrség sokkolói? (Infostart)
Szigorítaná a sokkolók használatát Új-Dél-Wales ausztrál tartományának ombudsmanja. Szerinte a fegyver igenis okozhat halált, kiváltképp, ha szívbeteg ellen vetik be.
nov. 19
12:29
Kazahsztán lehet a legújabb bezzeg-ország (Privátbankár)
Az IMF kazahsztáni képviselője méltatta Kazahsztánt, amiért - a pénzügyi válság egyik korai áldozataként - hatékonyan úrrá lett az ebből fakadó nehézségeken.
nov. 19
12:30
Ittasan vezetett az ittas vezetés "főellensége" (Gondola)
Ittas vezetésen érték az ittas vezetés elleni harc tokiói főrendőrét Japánban. A magas rangú rendőrtiszt - akinek legfőbb feladata megtisztítani a japán fővárost a részeg autósoktól - nem...
nov. 19
12:30
Madonna kétmilliárdért lesz a Louis Vuitton arca (Kreatív Online)
6,5 millió fontot, azaz több mint kétmilliárd forintot kasszíroz Madonna azért, hogy a Louis Vuitton tavaszi/nyári kampányának arca legyen, a BrandRepublic pikáns képekre számít.
nov. 19
12:30
Ittasan vezetett az ittas vezetés „főellensége” (Blikk)
Ittas vezetésen érték az ittas vezetés elleni harc tokiói főrendőrét Japánban. A magas rangú rendőrtiszt – akinek legfőbb feladata megtisztítani a japán fővárost a részeg autósoktól – nem rutinellenőrzésen akadt fent.
nov. 19
12:30
A miniszterelnök-helyettes Hitlerhez hasonlította a magyar politikusokat (HírTV)
A szlovák miniszterelnök-helyettes kijelentette: küzdeni fog a Kárpát-medence kifejezés használata ellen. Közben a szlovák kormány lesöpörte az asztalról a magyar kérést a dunaszerdahelyi rendőrtámadás független vizsgálatáról.
nov. 19
12:30
"Nagy mázlija lesz Magyarországnak, ha nem tör ki egy cigány polgárháború" (Spa Trend Online)
Popper Péter pszichológus ma 75 éves. Könyvei garmadáját sokan bibliaként forgatják, belőlük próbálnak tájékozódni, hogy zűrzavaros korunkban hogyan is éljünk. "A háború után, a Rákosi-idők kezdetén jutottam arra az elhatározásra, hogy engem semmiféle módon nem érhet diszkrimináció. Addig még valahogy elfogadtam, hogy rendkívüli, ronda, szadista dolog volt a fasizmus, és balhéztam a szüleimmel,…
nov. 19
12:30
Vége a pénzügyi válságnak? Zuhan az Euribor! (ProfitLine)
A pénzügyi válság végét jelezve zuhan az Euribor, az euróban jegyzett euróövezeti bankközi hitelek kamatai szerdán. (ProfitLine.hu)
nov. 19
12:30
PannErgy: három helyen indulnak hamarosan a fúrások (6.) (Portfolio)
Megkezdődött a PannErgy napokon belül induló projektjeinek bemutatása Kisteleken, ahol elsőként a város polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, majd egy erőműbejárás után sor került a projektek...
nov. 19
12:30
Emelkedő árak, csökkenő termelés: mérlegen az építőipar! (Pénzcentrum)
Az építőipari termelés volumene 2008 szeptemberében kiigazítatlan adatok alapján 2,5%-kal, munkanaptényezővel kiigazítva 0,3%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva a termelés 1,4%-kal elmaradt az előző havitól. Az év első kilenc hónapjában a termelés 8%-kal alacsonyabb volt a 2007. azonos időszakinál. Az építőipar termelői árai 2008 III.…
nov. 19
12:32
Negyedtonnás Swarovski kristálycsillag New York karácsonyfáján (Gondola)
Negyedtonnás kristálycsillag került kedden New York leghíresebb karácsonyfájának tetejére. A Rockefeller Centernél álló fenyőfa 21 méter magas, de a csillaggal még további három méterre nyúlt meg....
nov. 19
12:32
A vidék rovására csoportosítana át tízmilliárdokat Demszky (HírTV)
A vidék rovására, a MÁV-tól csoportosítana át forrásokat a BKV állami támogatásának növelésére Demszky Gábor főpolgármester is. A liberális politikus érvelése szerint csak a fővárosi kettes metrón, illetve a 4-es és a 6-os villamoson többen utaznak, mint a vasúton az egész országban.
nov. 19
12:33
Bevallást könnyítő módszereket tervez az APEH (Adózóna)
Az adózási folyamatokban még nem látjuk a gazdasági válság jeleit, mert a tervezett adóbevételek eddig befolytak a költségvetésbe - mondta a Szikora János, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke kedden Kecskeméten.
nov. 19
12:34
Horvát és amerikai győztes az operaversenyen (Gondola)
Hétfőn este, a Mezzo Televízió élőben közvetítette Szegedről az Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval több, mint két hete tartó döntőjének gála előadását. Harminckilenc ország közel ötven millió komolyzene szerető nézője izgulhatta végig, hogy ki lesz 2008 legjobb opera előadója.
nov. 19
12:34
„Öld a magyart” felirat a XII. kerületi turulszobron (+videó) (HírTV)
Magyarellenes feliratok a hegyvidéki turulon. „Éljen Fico” és „Öld a magyart” feliratokat festettek ismeretlenek a XII. kerületi emlékműre.
nov. 19
12:45
Vállalati hitelfelvétel: az ingatlanfedezet sem elég (Piac és Profit)
A Magyar Lízingszövetség és számos bank szerint 2009-ben a kkv-k nagy része finanszírozhatatlanná válik a pénzügyi és gazdasági válság miatt megnövekedett felszámolási kockázat miatt. A megoldás az ingatlan alapú lízingfinanszírozás lehetne, de ezt ellehetetleníti a hatályos illetékszabályozás.
nov. 19
12:45
Újabb ötezres szeletet hasított magából a Richter (Privátbankár)
A Richter Gedeon Nyrt. november 18-án 5.000 db saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 24.523 forintos átlagáron - közölte a társaság a tőzsde honlapján szerdán. A megvásárolt részvénycsomag...
nov. 19
12:45
Andrea kaktuszt reggelizik (BorsOnline)
Mindenkit megszépít a fügekaktusz, ezért gyakran reggelire fogyasztják a nyíregyházi főiskolás lányok. A fájdalommentes kaktuszevés helyszíne: a Tuzson János Botanikus Kert.
nov. 19
12:45
Kínos információ derült ki Adolf Hitlerről (Infostart)
A rettegett német diktátor a harcmezőn elveszítette egyik heréjét - derül ki egy hadiorvos most előkerült beszámolójából.
nov. 19
12:47
Nagyot kaszál Románia a külföldön dolgozókon (Privátbankár)
Eléri a 9 milliárd dollárt, majdnem kétezer milliárd forintot a külföldön dolgozó román állampolgárok által az idén hazaküldött pénz értéke. Ez 32 százalékos növekedést jelent
nov. 19
12:47
Életfogytiglani büntetést kaphat, aki prostituálthoz jár (Infostart)
Nemi erőszaknak minősülhet, és életfogytig tartó büntetést vonhat maga után Nagy-Britanniában egyes prostituáltak szolgáltatásának igénybe vétele. Az erről szóló javaslatot kedden mutatta be a brit belügyminiszter. A szigorú elképzelés egy svédországi törvény mintájára készült.
nov. 19
12:48
Kormányzati kommunikáció és beavatás (Gondola)
A jelenlegi magyar kormány – miközben látszólag jól veszi a válság támasztotta akadályokat – valójában saját követelményei teljesítésében a legbizonytalanabb: működésének figyelői nem tudhatják, hogy azt gondolja-e, amit mond, illetve, hogy meddig tartja érvényesnek saját kijelentéseit.
nov. 19
12:48
Elaltatták a legöregebb jegesmedvét (Blikk)
Jobblétre szenderítették a világ legöregebb, egy hónap híján 42 éves jegesmedvéjét. Debby Oroszország sarkvidéki szigeteinek egyikén született, egyévesen, 1967-ben került Kanadába.
nov. 19
12:48
A Pepsi 48 év után kidobta a BBDO-t (Kreatív Online)
A néhány hete bejelentett fél-globális arculatváltás után a Pepsi lecseréli észak-amerikai ügynökségét is. A BBDO 1960 óta dolgozott a kólamárkán.
nov. 19
12:48
Fidesz: a segély mindössze 7 ezer forinttal kevesebb, mint a minimálbér (Alternatív Energia)
Fidesz jelenlegi formájában nem támogatja a szociális törvény módosítását, amely szerinte nem munkához, hanem munkanélküliséghez és káoszhoz vezet majd; erről Czomba Sándor, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
nov. 19
12:48
„Öld a magyart” felirat a XII. kerületi turulszobron (+videó) (HírTV)
Magyarellenes feliratok a hegyvidéki turulon. „Éljen Fico” és „Öld a magyart” feliratokat festettek ismeretlenek a XII. kerületi emlékműre.
nov. 19
12:48
Richter - A nov. 7-én adott megbízás alapján újabb sajátrészvény vásárlás (ProfitLine)
A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása szerint a november7-én adott megbízás alapján az UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a Társaság november 18-án 5.000 db saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 24.523 forintos átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
nov. 19
12:48
Feszültséggel teli órák, napok következnek... (interjú) (Portfolio)
Feszültséggel teli órák, napok következnek az olaj piacán. Nem elég, hogy ma olajkészletadatok érkeznek az USA-ból, holnap kifut a decemberi WTI határidő, és még a bűvös 50 dolláros szinthez is egyre...
nov. 19
12:50
Megrongálták a vitatott fővárosi turulszobrot (Blikk)
Megrongálták a főváros XII. kerületében álló turulszobrot.
nov. 19
12:50
Szlovák és magyar nyelvű felirattal rongálták meg a fővárosi turulszobrot (Alternatív Energia)
Megrongálták a főváros XII. kerületében álló turulszobrot - áll a rendőrség honlapján olvasható közleményben.
nov. 19
12:50
EUR/GBP Javuló brit CBI-jelentés (HírTV)
Az EUR/GBP árfolyama tovább, 0,8356-ra esett, miután közzétették a brit CBI-jelentést, mely a vártnál kedvezőbben alakult. A feldolgozóipari vállalkozások beérkezett megrendeléseivel kapcsolatos index novemberben -39 pontról -38 pontra javult. In-www.globalfx.hu
nov. 19
12:50
Idei évi mélypontján a brazil munkanélküliség (ProfitLine)
Idei évi legalacsonyabb szintjére, 7.5 százalékra mérséklődött a brazil munkanélküliségi ráta októberben a szeptemberi 7.6 százalékról - közölte a nemzeti statisztikai hivatal szerdán. (ProfitLine.hu)
nov. 19
12:50
Ésszel fektess részvénybe! (Portfolio)
A tavaly kirobbant jelzálogpiaci válság az utóbbi évtizedek legnagyobb részvényzuhanását indította el a világ tőkepiacain, így joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi okból lehet szüksége a...
nov. 19
12:52
Halálra gázoltak egy útra kanyarodó kerékpárost (Blikk)
Halálra gázoltak egy kerékpárost Somogy megyében délelőtt. A Kaposvárhoz közeli Kadarkút és Hencse között, egy étterem előtt kanyarodott ki az útra egy kerékpáros, akit az arra haladó személyautó elütött.
nov. 19
12:52
EUR/GBP Javuló brit CBI-jelentés (HírTV)
Az EUR/GBP árfolyama tovább, 0,8356-ra esett, miután közzétették a brit CBI-jelentést, mely a vártnál kedvezőbben alakult. A feldolgozóipari vállalkozások beérkezett megrendeléseivel kapcsolatos index novemberben -39 pontról -38 pontra javult. In-www.globalfx.hu
nov. 19
12:54
Zuschlagék egy halottra akarták kenni (HírTV)
Egy 2004-ben elhunyt férfira, a kiskunhalasi vállalkozó Kisbaranyi Lászlóra akarták kenni a fiktív egyesületek létrehozásának ötletét, a pályázatok elkészítését és a könyvelést is Zuschlagék. Ez derült ki szerdán egy lehallgatott telefonbeszélgetésből, amit Zuschlag és a per kilencedrendű vádlottja, a korábban a kecskeméti önkormányzat szocialista frakciójában politizáló Kullai Tamás folytatott.
nov. 19
12:56
Fehér port küldtek a debreceni MSZP-székházba (HírTV)
Fehér port tartalmazó boríték érkezett szerdán reggel az MSZP debreceni székházának címére. A rendőrök kiürítették az irodát, jelenleg a katasztrófavédelem szakemberei vannak a helyszínen. Azt még nem tudni, pontosan mi volt a borítékban.
nov. 19
13:00
Elbocsátások várhatók Európa egyik legnagyobb napilapjánál (HR Portál)
Takarékosságra kényszerül Európa egyik legnagyobb napilapja, a liberális Süddeutsche Zeitung. Az elmúlt hónapok pénzügyi krízisével összefüggésben létszámleépítés várható a délnémet újságnál - jelentette szerdán a berlini rádió.
nov. 19
13:02
Brüsszelben tüntetnek a dohánytermelők (HR Portál)
Folyamatosan érkeznek a különrepülőgépek Brüsszelbe, ahol szerdán tartja az Európai Dohánytermelők Szövetsége (Unitab) a dohánytermelők érdekeinek érvényesítésére szervezett tüntetését, írja a Magyar Nemzet.
nov. 19
13:03
Íme Pamela Anderson teste – cenzúra nélkül (Blikk)
nov. 19
13:03
Olvasnivaló: 2008. nov. 19. Karácsonyi ajándék-ötletek - I. rész: Ízesített olajok (Mindmegette)
Nagyon sok levelet kaptam tőletek, amelyekben arra kértetek, segítsek ötleteket adni, hogy milyen saját készítésű ajándékokkal lephetitek meg szeretteiteket Karácsonykor. Mivel hamarosan Advent van, azt hiszem, lassan nekiláthatunk a meglepetések összeállításának.
nov. 19
13:03
A szentgotthárdi gyárat is érintik az Opelnél tervezett megszorítások (Infostart)
A német kancellár ígéretet tett arra, hogy karácsonyig kidolgozzák az Opel autógyár számára készülő mentőcsomagot. A kormányon lévő kereszténypárt több vezetője azonban máris bírálta a tervet, ami ellen a gazdasági miniszter is kifogást emelt. Időközben az Opel Műveknél is intézkedéseket hoztak a súlyos helyzet leküzdésére.
nov. 19
13:06
EUR/CZK Konszolidáció (HírTV)
Az EUR/CZK ma előző nyereségeit konszolidálja. A kelet-európai devizák kilátásai nem éppen rózsásak. Mivel ma nem jelennek meg cseh adatok, a többi szomszéd devizát követheti a korona. Ellenállás 25,800-nál található. In-www.globalfx.hu
nov. 19
13:06
Alig volt a Metro áruházakban a best of termékekből (Kreatív Online)
Ötmillió forintra büntette a Gazdasági Versenyhivatal a Metro áruházakat, miután a Best of Metro akcióban hirdetett műszaki cikkek csak néhány napig vagy egyáltalán nem voltak elérhetőek a boltokban.
nov. 19
13:06
Molnár Csabát felkérték közlekedési miniszternek (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán felkérte Molnár Csabát közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternek; a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium jelenlegi államtitkára elvállalta a felkérést - közölte a kormányszóvivő az MTI-vel. Daróczi Dávid elmondta: a kormányfő azt kérte Molnár Csabától, hogy december 1-vel vegye át a tárca irányítását. A közlekedési miniszterjelölt…

Keresés