A kisebbségi kormány jelenlegi megszorításos politikája, valamint a Magyar Nemzeti Bank kamatemelése súlyosbítja a válságot, és szembe megy az uniós válságkezeléssel - szögezte le Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.
A kihasználatlan erőforrásokat megszüntető "optimalizáló leépítést" tervez jövő tavaszra a Duna Televízió - mondta Szekeres László gazdasági alelnök kedden az MTI érdeklődésére.
A Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) elnöksége Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz fordult levélben annak érdekében, hogy "a Pápai Hús Zrt. megfelelő befektető általi megvásárlással fennmaradjon, lehetőleg minél nagyobb számú munkahely megtartása, megőrzése mellett".
Megvitatta az EP Bauer Edit szlovákiai képviselő jelentését a nők és férfiak egyenlő bérezésével kapcsolatban. A jelentés megerősíti: ugyanazért a munkáért a nőknek ugyannyi bért kell kapniuk, mint a férfiaknak, ezt a képviselők - többek között - semleges munkaköri kategóriákkal, rendszeresen ellenőrzéssel, büntetések kiszabásával segítenék elő. Az EP várja a Bizottság javaslatait a témával…
A BASF, a világ árbevétel szerinti legnagyobb vegyipari konszernje a kereslet erőteljes visszaesésére hivatkozva a termelés visszafogását, illetve leállítását rendelte el. A vállalat szerdai közlemény...
Az első fagyok beköszöntével általában megnő az Országos Mentőszolgálathoz érkező segélyhívások száma - mondta a szolgálat szóvivője. Győrfi Pál nem erősítette meg az InfoRádió értesülését, miszerint már halálos áldozata is lenne a fagynak. Mint mondta: a mentők nehezen tudják megállapítani, hogy egy kihűlt ember mi miatt halt meg.
Nem adott szabad jelzést a Gödöllő és Isaszeg közötti vasúti átjáró lámpája az ott történt, két halottat követelő baleset idején - közölte a műszaki szakértő vizsgálatának elsődleges adatai alapján...
Délelőtt gyengülést mutatott a dollár. Az amerikai gépjárműiparral kapcsolatos aggodalmak rontják a hangulatot. Az EUR/USD összeszedte magát, és 1,2593-ról az 1,2661-es napi csúcsra emelkedett. Az GBP/USD 1,5098-ra emelkedett. A BoE novemberi ülésének jegyzőkönyve szerint 9:0 arányban szavaztak legutóbb a kamatcsökkentés mellett, bár szó esett a 2,00 százalékpontos csökkentésről is. 14.30-kor…
Negyven éve álmodnak a gyógyszerészek egy olyan tablettáról, amely hatóanyagai irányítottan érnek célba a szervezetben. Az ötlet a hatvanas években született, a technológia azonban eddig nem érett meg hozzá.
A német BASF, mely a világ legnagyobb vegyipari vállalata 20 ezer fős létszámleépítést és profit figyelmeztetést tett jelentett be a mai napon. (ProfitLine.hu)
A globális hitelválság magyarországi első sokkszerű hatásainak "nagyobb részén talán már túl vagyunk", de elhúzódó, problémákkal nézünk szembe, és "egy-másfél évig nyugodtan eltarthat a recesszió" -...
Az anyavállalat General Motors pénzügyi válsága miatt nehéz helyzetbe került Opel autógyárral kapcsolatban szerda délelőtt Berlinben valóságos bombaként robbant a hír, amely szerint a...
A magyarok 98 százaléka változtat fogyasztási szokásain a megélhetési költségek emelkedése miatt. Az emberek többsége a gáz- és áramfogyasztást próbálja csökkenteni, de sokan próbálnak spórolni a műszaki cikkeken és a ruházkodáson is - derül ki az AC Nielsen Piackutató legfrissebb felméréséből.
Az Egyesült Államokban a fogyasztói árak októberben 1 százalékkal mérséklődtek a szezonálisan kiigazított adatok alapján. Az éves szintű áremelkedés mértéke 3.7 százalék volt - közölte a munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala. (ProfitLine.hu)
Az elmúlt két hétben újra gyengülő nemzeti valutánk fontos ellenálláshoz érkezett, amely megpecsételheti forintunk árfolyammozgását az elkövetkező hetekre vonatkozóan. A következőkben technikai...
Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettes közlése szerint Pozsony "nyilvánvalóan nem teljesíti" Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő Szlovákiával szemben támasztott elvárásait....
A Fidesz budapesti, III. kerületi szervezetének választókerületi irodáját az éjszaka folyamán ismeretlen tettesek megtámadták, a párt zászlaját letörték és megégették. Az ügyben a párt feljelentést tett.
A kormány által kijelölt gazdaságpolitikai iránnyal mind az ellenzék, mind a szakszervezetek, mind a gazdasági elemzők egyetértenek, a kormányzati cselekvés, valamint a gazdasági csúcs javaslatai alapján kidolgozott törvényjavaslatok parlamenti elfogadása azonban még nem biztos.
A vállalkozásoknak érdemes visszamenőleg felülvizsgálniuk idei áfa-kezelési gyakorlatukat, vagyis hogy ügyleteik során valóban az Adóhatóság álláspontjának megfelelően jártak-e el
Beteljesítem az amerikai álmot – nyilatkozta a „terhes férfi”-ként ismertté vált Thomas Beatie. A második gyermekét váró, férfivé operált nő az év első felében szülte meg Susan névre keresztelt kislányát, és reméli, hogy a második baba kisfiú lesz.
Egy felmérés szerint gáz- és áramfogyasztását próbálja csökkenteni a magyarok többsége a megélhetési költségek emelkedése miatt. Az ACNielsen Piackutató 52 ország, köztük Magyarország internetezőinek körében végzett felmérést szeptemberben és októberben arról, ki hogyan spórol.
Az elmúlt 80 év legsúlyosabb válságának nevezte a kormányfő a mostanit, megjegyezve, hogy az első, sokkszerű hatások után még csak most jön a neheze, a gazdasági recesszió elhúzódhat akár...
Perbe fogták a Denveri Központi Baptista Egyház lelkipásztorát, akit azzal vádolnak, hogy többször is szexuális kalandokba bocsájtkozott a templom irodájában titkárnőjével. Az egyházfi szerint a nő beleegyezésével történt a dolog, ő viszont ennek az ellenkezőjét állítja.
Nagy erejű - 6,2-es erősségű - földrengés rázta meg Panamát a Costa Rica-i partok közelében szerdán kora reggel - közölte az amerikai geofizikai intézet (USGS). A földrengés epicentruma a 125 ezer lakosú Davidtól, Panama harmadik legnagyobb városától 57 kilométernyire délnyugatra volt, a fészke pedig 48 kilométer mélyen.
Fehér port tartalmazó, feladó nélküli boríték érkezését jelentették egy debreceni irodából szerda délelőtt - közölte a Debreceni Rendőr-kapitányság. Az MSZP közölte, hogy a szocialista párt volt a címzett.
Az amerikai ingatlanépítők októberben 4.5 százalékkal csökkentették a megkezdett építkezések számát, mellyel a II. Világháború óta nem látott szintre csökkentek a megkezdett új építésű ingatlanok száma. (ProfitLine.hu)
Októberben a volatilis elemektől megtisztított fogyasztói magárindex és a teljes árindex is a vártnál alacsonyabb értékékeket vett fel az USA-ban. A magárindex 0.1, míg a teljes árindex 1 százalékos...
A vállalkozásoknak érdemes visszamenőleg felülvizsgálniuk idei áfa-kezelési gyakorlatukat, vagyis hogy ügyleteik során valóban az Adóhatóság álláspontjának megfelelően jártak-e el - figyelmeztet a Deloitte. Ez a lehetőség a 2008. január 1-től, illetve május 1-től napjainkig tartó időszakra vonatkozik - a felülvizsgálathoz pedig segítséget nyújt az APEH áfa-törvénnyel kapcsolatban nemrég kiadott,…
A Vágtázó Csodaszarvas (VCSSZ) új lemeze a néhány hónappal ezelőtt jelent meg "Végtelen Ázsia" címmel. Az előző album a "Tiszta forrás" az idei év őszén lett aranylemez. Mivel a két korong egy szív egy lélek, ezért rendhagyó módon igyekszem kedvet csinálni azoknak, akik még nem találkoztak eddig ezekkel az izgalmas, ízig-vérig magyar zenékkel.
Tistyán László szociológus szerint a kedd éjszakai pécsi, és az azt megelőző nagycsécsi eset nem önmagában számít jelenségnek, csupán egy nagy jéghegy egy csúcsa a sok közül. - Szaknyelven szólva a magyar társadalom anómiás állapotban van, a normák majdnem a szétesésig fellazultak - így a pécsi szociológus.
Októberben tovább csökkent a megkezdett házépítések és a kiadott építési engedélyek száma az Egyesült Államokban, a vásárlóerő csökkenése és a szigorú hitelfeltételek miatt ugyanis egyre kevesebben...
Az elmúlt 80 év legsúlyosabb válságának nevezte a kormányfő a mostanit, megjegyezve, hogy az első, sokkszerű hatások után még csak most jön a neheze, a gazdasági recesszió elhúzódhat akár egy-másfél évig is.
A Fidesz arra kéri a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsát, fontolják meg a jegybanki alapkamat csökkentését, méghozzá a jelenlegi 11,5 százalékról 6 százalékra - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor.
Az elmúlt 80 év legsúlyosabb válságának nevezte a kormányfő a mostanit, megjegyezve, hogy az első, sokkszerű hatások után még csak most jön a neheze, a gazdasági recesszió elhúzódhat akár egy-másfél é...
Ben bemutatta szerelmét, Kovácsovics Fruzsit édesanyjának. A VIVA műsorvezetőjének anyukája Németországban él, Fruzsi és Ben ezért repülőre szálltak, és Berlinben találkoztak a családdal. A két fiatalnak ez volt az első közös útja, és mindketten nagyon élvezték: németül nézték meg a Mamma Mia musicalt, és még stoppoltak is!
Kiborítanak bennünket, szívják a vérünket – de aki átlát az energiavámpírokon, védekezhet ellenük. És még csak fokhagymára, feszületre vagy szenteltvízre sincs szüksége hozzá!
Robert Fico szlovák kormányfő szerdán, kabinetje kihelyezett révkomáromi ülését követő sajtótájékoztatóján bejelentette: kormánya kész Magyarországgal közösen felépíteni az új Duna-hidat, amely a magyarországi Komáromot és a szlovákiai Révkomáromot köti majd össze.
Októberben - az előző hónaphoz képest - rekord mértékben, 1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban. Ilyen mértékű havi inflációcsökkenésre 61 éve volt utoljára példa. Az elemz...