Több európai csapat is élénken érdeklődik a Hannover magyar légiósa, Huszti Szabolcs iránt - adta hírül a Daily Mail nevű brit bulvárlap internetes oldala.
A gyenge harmadik negyedév után még rosszabb negyedik negyedévet vár a Concorde elemzője a MOL-tól, így csökkentette a társaságra vonatkozó eredményvárakozásait. Jelenleg a MOL 6.5-ös 2009-es P/E-n...
A pénzügyi válság ellenére a német nagykonszernek részvényesei jelentős osztalékokhoz jutnak jövőre is - írja a Handelsblatt című lap. A lap a Baden Württemberg Landesbankkal (LBBW) közösen végzett...
A 13. havi fizetések körüli, válság generálta mizéria miatt talán a szokásosnál több cégnél merül fel, hogy milyen jutalom lenne az, amelynek minden dolgozó örülne. Az évente három alkalommal, 6 900 forint értékben adható ajándékutalványt a hr-szakemberek például ilyen dolognak tartják, többek között azért is, mert a béren kívüli juttatások keretén belül a legszélesebb körben használható fel,…
A Megasztár negyedik szériájából megismert énekes szombaton távozott a tehetségkutatóból, és a megaházban töltött hosszú hetek miatt bőven van mit bepótolnia. Hien (14) számára jelenleg a tanulás az elsődleges, hiszen a záróvizsgák ideje közeledik.
A válság magyarországi hatásait elemzi a Figyelő is, de immáron gazdasági értelemben. A lap írása szerint néhány hazai gazdasági ágazatot a globális pénzügyi válság és a nyomában kialakult recesszió, a vállalati hitelpiac kiszáradása, a megmaradó hitelek drágulása és a kereslet visszaesése miatt különösen hátrányosan érinthet, míg másokat kevésbé legyint majd meg a tornádó szele.
Lecsengőben van a szalmonellajárvány, amely a mapokban tömeges megbetegedést okozott a dél-dunántúli régió több általános iskolájában és óvodájában - közölte Szűcs Mária, a tisztiorvosi szolgálat...
A Tenders Electronic Daily (TED) arról ír, hogy eredmény született a VÁTI Kht. százmillió forint értékű regionális médiatenderén. A nyílt pályázatra három ajánlat érkezett, a nyertessel pedig már együtt dolgozik a társaság.
2008. november 20-23. között látható a Műcsarnokban a 15 éves múltra visszatekintő, tavaly nevében és profiljában is újjászülető Budapest Art Fair 2008 antik és kortárs kiállítás és vásár, a legjelentősebb hazai művészeti seregszemle, mely az évek során nemzetközi szintéren is egyre rangosabb kulturális eseménnyé vált.
Rövid munkalátogatást kezdett pénteken a szerb fővárosban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki Mirko Cvetkovic szerb kormányfővel tárgyal, s fogadja őt Boris Tadic államfő. A magyar miniszterelnök...
A Magyar Spin-off és Start-up Egyesület (MSE) által alapított Ernst&Young Legjobb Spin-off, Start-up Díj 2008 különdíjasa a TerminArtors. A művészetet, technológiát és közösségi igényeket összekapcsoló projekt tervezése és kivitelezése az Arcus Interactive Group munkája volt.
Szűkítheti az influenza elleni ingyenes védőoltásra jogosultak körét az ÁNTSZ, miután elfogyott az állam által ingyenesen biztosított 1 millió 300 ezer vakcina. A tisztiorvosi szolgálat most a tartalékkészlethez nyúl.
Egy 14 éves budaörsi fiút gyanúsítanak azzal, hogy november 20-án, néhány óra leforgása alatt több mint száz alkalommal fenyegetőzött bombamerénylettel. A rendőrség honlapja szerint egy ismeretlen...
Idén először egy magyar tervezői csapat, a Splendor-Ékszer is meghívást kapott a világ egyik legjelentősebb művészeti ékszerkiállítására, a párizsi Kara Szalonra, amelynek különlegessége, hogy...
A Fidesz számára a szlovák-magyar viszony rendezésében az európai mérce jelenti a kulcskérdést, amelyben minden európai embert egyformán illet meg az egyéni és kollektív jog - jelentette ki Orbán Viktor, a vajdasági Pásztor Istvánnal folytatott megbeszélése után.
Csillagszóró II. néven ismét megkezdik téli akcióellenőrzésüket a hatósági szervek. Az akció november 20-ától jövő év január 4-ig tart, s többek közt kétszáz munkaügyi felügyelő vesz részt benne - mondta a HR Portalnak Gedeon András, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség sajtószóvivője.
A közoktatásban a kompetencia alapú oktatás feltételeinek megteremtésére, a hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségének javítására összesen mintegy 17,5 milliárd forintos uniós pályázati keret nyílik meg december elsejétől - mondta az oktatási tárca államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón.
Azonnali vizsgálatot követel a brit ellenzék, mert a statisztikák szerint a kormányalkalmazottak átlagban hetente egy számítógépet hagynak el. A hír azért kínos a kormánynak, mert korábban az adózók jegyzékét is elvesztették.
A Fidesz törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, hogy csökkentsék az állami cégek felügyelőbizottsági és igazgatósági tagjainak létszámát és javadalmazását - jelentette be Répássy Róbert, az...
Megtalálták a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) az elveszettnek hitt pókot – adta hírül az ABC. Az űrhajósok a héten jelezték, hogy nem találják Spider Two-t, azaz az űrállomáson kísérleti céllal éldegélő pókot.
A Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának jogelődje 2008-ban 110 esztendős. Ebből az alkalomból - a Magyar Tudomány Ünnepe és a 110 év a műszaki szakoktatás és kutatás szolgálatában című XXIV. Nemzetközi Kandó Konferencia eseményeihez kapcsolódva - iskolatörténeti kiállítást rendezett a Tavaszmező utcai Könyvtár a Tavaszmező utca 17. számú épület aulájában.
A Fidesz törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, hogy csökkentsék az állami cégek felügyelőbizottsági és igazgatósági tagjainak létszámát és javadalmazását - jelentette be Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Az anyaországbeli piacokkal ellentétben Hong Kong-ban a részvénypiac öt nap után először emelkedni tudott, miután a város monetáris tanácsa bejelentette, hogy a város hitelintézetei likviditást kapnak az anyaország központi bankjától. A Hang Seng index 360.64 ponttal, 2.9 százalékkal 12,659.20 pontra erősödött a pénzügyi részvények vezetésével. Emelte a hangulatot az a hír, mely szerint a…
Magyarországon sem ismeretlen már a prepaid (azaz előrefizetett) kártya - melyet az Egyesült Államokban már nagyon sokan használnak. Ennek ellenére még nem igazán elterjedt a használata sem itthon, sem pedig a környező országokban. A VISA stratégiája épp ezt kívánja megváltoztatni, az EFMA és az EDC pedig egy közös felmérésben a kártyával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat szedte össze....
Szeptember 26-tól április 6-ig látható A Másik című kiállítás a Néprajzi Múzeumban. A tárlat gazdag etnográfiai gyűjteményekből, korhű dokumentumokból és kortárs művészeti alkotásokból merít, hogy bemutathassa, miként alakítottuk ki a történelem során mi, európaiak a Másik ábrázolását, illetve ők hogyan szemlélnek bennünket.
A Legfelsőbb Bíróság (LB) döntött a Hajdúhadház önkormányzata és két iskolája ellen indított perben, az ítélet kimondja: jogellenes elkülönítés miatt jogsértést követett el Hajdúhadház két általános iskolája, a LB a szegregáció megszüntetésére kötelezte az intézményeket. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) egyetért a Legfelsőbb Bíróság ítéletével - tájékoztatta az OKM az Edupress-t.
Drámaian visszaeshet a hajóforgalom a Szuezi-csatornán, mert a szállítmányozó vállalatok igyekeznek elkerülni ezt a vízi utat az Indiai-óceánon tevékenykedő szomáli kalózoktól tartva.
Kimondta Madonna és Guy Ritchie válását egy bíró az egyik londoni fellebbviteli bíróságon pénteken, alig egy hónappal azután, hogy a sztárpár bejelentette: véget vetnek nyolcévnyi házasságuknak. FH
A st. louisi Fed-elnök, James Bullard szerint értelmetlen lenne tovább csökkenteni az alapkamatot. Egy újabb vágás aligha segítene a konjunktúra erősítésében. Az alapkamat jelenleg 1,00%-on áll. A többség a december 16-i ülést illetően újabb kamatcsökkentéssel számol. Az USD/JPY technikai erősödésbe kezdett, és 95,29-en jegyzik. Ellenállás csak 96,00-nál és 97,00-nél található. In-www.globalfx.hu
Baleset buktatta le azt a 18 éves fiatalembert, aki fegyverrel elrabolt egy autót a fővárosban: a rabolt autóval egy kerítésnek hajtott a bandita Solymáron.
Bár az adótörvények módosítása között technikai okokból a kormány támogatási listáján szerepel az MDF által javasolt áfaemelés, 20 százalékról 22 százalékra, a kormánytagok nemmel fognak szavazni - je...
Sztrájkot hirdet a közszolgálatban január 12-ére az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság - a bizottság előző napi döntéséről Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke...
"Emberi hús" - válaszolta egy hallgató egy angol rádiós műsorvezető kérdésére, mi volt a legfurább dolog, amit evett. A stúdióban a rádiósok nem jutottak szóhoz.
Drámaian visszaeshet a hajóforgalom a Szuezi-csatornán, mert a szállítmányozó vállalatok igyekeznek elkerülni ezt a vízi utat az Indiai-óceánon tevékenykedő szomáli kalózoktól tartva. A legnagyobb...
Az EUR/USD 3. mélypontot ért el 1,24-nél. A duplatalajból ezzel háromszor talaj lett, mely erős támogatást jelent. Az EUR/USD-nél technikai erősödés kezdődött, a 2 veszteségekkel teli nap után. 1,2626 fölött az 1,2700-es és az 1,2800-as érték a cél. A veszteségek után javult a nemzetközi részvénypiaci helyzet. Az európai tőzsdék 1,0%-1,5%-os nyereséget könyveltek el. In-www.globalfx.hu
Csak a végrendeletből tudta meg egy 30 éves olasz férfi, hogy az elhunyt nő, akit egész életében nagynénjének hitt, valójában vér szerinti anyja volt. Az anya bűntudatból őrizte egy életen át a titkot, mivel gyermeke apja - egy helyi férfi - elhagyta őt, amikor megtudta, hogy terhes.
Sztrájkot hirdet a közszolgálatban január 12-ére az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság - a bizottság előző napi döntéséről Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ)...
Három-három főre csökkentené az állami cégek felügyelő bizottságainak létszámát a Fidesz. Répássy Róbert bejelentette: törvényjavaslatot nyújt be a Fidesz, ugyanis igazságtalan, hogy 8-10 ember súlyos százezrekért ül a bizottságokban, miközben megszorításokra készül a kormány. A frakcióvezető-helyettes hozzátette: a felügyelő bizottsági tagok fizetését a mindenkori átlagbér szintjére kell…
November 10-én a pókertörténelem legfiatalabb világbajnokát ünnepelte Las Vegas. Azonban a 22 éves dán Peter Eastgate nem lehet maradéktalanul boldog, ugyanis 9,1 millió dolláros nyereményének közel kétharmadát elviszi az adóhivatal.
Votisky Petra 2008. szeptemberétől country manager pozíciót tölt be a Human Value International bukaresti irodájában Romániában. Pszichológus végzettségű menedzserként ő felel a kulcsember és vezető kiválasztási projektek sikeréért úgy, mint a szervezetfejlesztéshez kapcsolódó humán átvilágítási projektekért is - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Január 12-ére sztrájkot hirdetett a Szakszervezet Együttműködési Fóruma, mondta az InfoRádióban Varga László, az érdekképviselet elnöke, hozzátéve, bár pazarlás van a közszolgálatban, ugyanakkor több száz dolgozó hiányzik a rendszerből.
Már az esti órákban is lehetnek hózáporok - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Csonka Tamás szerint a jövő héten további havazásra lehet számítani az ország középső területein is.
Az Ifo-Intézet egyre nagyobb gondokkal számol a német munkaerő-piacon. Ismét gyorsan emelkedhet a munkanélküliek száma, és extrém esetekben elérheti az 5 milliós értéket is. A mostani válság súlyosabb, mint a korábbiak. Az EUR/JPY-t 119,78-on jegyzik. Ellenállás 120,50-nél és 122,00-nél található. In-www.globalfx.hu
Jelentős a bizonytalanság Magyarországon, illetve az egész régióban azzal kapcsolatban, hogy a hitelezés (és esetleg a tőkeáramlások) erőteljes lassulása, illetve leállása vajon milyen mértékű...
A 13. havi nyugdíjjal kapcsolatos kormányzati intézkedés nem kizárólag a jövő évre vonatkozik - közölte Budai Bernadett a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
Magyarország támogatja Szerbia közeledését az európai intézményrendszerhez - jelentette ki a Tanjug belgárdi hírügynökségnek nyilatkozva Gyurcsány Ferenc, aki pénteken Szerbiába látogat.
A piaci várakozásokat kismértékben felülmúló egy részvényre jutó nyereségről számolhatott be a Dell a harmadik negyedévre, viszont az elemzői konszenzussal ellentétben a társaság bevételei estek 2007...
Magyar és szlovák nyelvű földrajzi megnevezéseket egyaránt tartalmazni fognak a jövőben a szlovákiai magyaroknak szánt tankönyvek - állítja Ján Slota, a koalíciós Szlovák Nemzeti Párt elnöke. "Remé...