Belgiumot közvetlenül megfenyegető, "iszlám eredetű" üzenetet küldtek a VTM és a VRT flamand televíziós csatornáknak hétfőn. A belga kormány komolyan veszi a fenyegetést.
Nincs hóhelyzet, az országban nincs elzárt település, a hétfő délután óta tartó havazás az ország keleti részére tevődött át, Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője kedden kora reggel.
Emelkedő árakra számíthatnak azok, akik 2009-ben terveznek újautó-vásárlást - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint azt azonban, hogy mennyivel és mikortól kell többet fizetni a gépjárművekért, még mag...
Férfiszemek milliói legeltetik szemüket minden héten a Szombat esti láz női versenyzőin. Egy-egy hirtelen mozdulatnak, látványos emelésnek, fergeteges cigánykeréknek köszönhetően intim tájakon kalandozhat a tekintet, s a legutóbbi adásban is bőven akadt látnivaló: négy táncosnő is megvillantotta alsóneműjét a parketten.
Kisiklott egy tehervonat három kocsija kedden hajnalban öt órakor Százhalombatta állomáson, és elzárja mind a két vágányt Érd felé - közölte Both Ferenc, a MÁVINFORM sajtóügyeletese.
Timothy Geithner, az amerikai jegybank New York-i részlegének elnöke lesz az új pénzügyminiszter - jelentette be Barack Obama megválasztott amerikai elnök Chicagóban. Tim adminisztrációm fő gazdasági ...
Az olimpia után a külföldiek valamivel jobban kedvelik Kínát, a kínai emberekről kialakult kép azonban továbbra sem javult - derült ki a Kínai Kommunikációs Egyetem közvélemény-kutatásából. Kiderült a...
"Nem személyeket, vagy szerepeket nézünk, hanem az ország érdekeit. A számokkal egyetértünk, ezért úgy gondolom, hogy az SZDSZ egységesen meg fogja szavazni a költségvetést" - mondta Demszky Gábor főpolgármester a Nap-kelte reggeli műsorában.
A rendelkezésre álló források ésszerűbb felhasználására lenne szükség a debreceni hajléktalan ellátásban - mondta az InfoRádiónak a debreceni utcai gondozó szolgálat vezetője. Hosszú Zoltán hozzátette: mivel Debrecenben megszűntek a munkásszállók, akár 8-10 évig is tartózkodhat valaki hajléktalan szállón anélkül, hogy valóban rászorult lenne. Az InfoRádió által megkérdezett gondozó szolgálatok…
Ijesztő mértékű elbocsátásokra készül jövőre a kormány: a Miniszterelnöki Hivatal hetvenmilliárd forintos tartalékának döntő részét a közalkalmazottak és köztisztviselők elbocsátásával kapcsolatos végkielégítésekre különítették el - olvasható a Magyar Nemzetben. Közben egyre többen csatlakoznak a sztrájkbizottság szombatra, a Kossuth térre meghirdetett demonstrációjához, illetve mozgósítanak arra.
Kisiklott egy tehervonat három kocsija kedden hajnalban öt órakor Százhalombatta állomáson, és elzárja mind a két vágányt Érd felé - közölte Both Ferenc, a MÁVINFORM sajtóügyeletese az MTI-vel. Az...
Kisiklott egy tehervonat három kocsija kedden hajnalban öt órakor Százhalombatta állomáson, és elzárja mind a két vágányt Érd felé. Az eddig ismeretlen körülmények között történt balesetnek nincs személyi sérültje.
Ijesztő mértékű elbocsátásokra készül jövőre a kormány: a Miniszterelnöki Hivatal hetvenmilliárd forintos tartalékának döntő részét a közalkalmazottak és köztisztviselők elbocsátásával kapcsolatos végkielégítésekre különítették el.
Nincs hóhelyzet, az országban nincs elzárt település, a hétfő délután óta tartó havazás az ország keleti részére tevődött át, Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe - közölte...
Negyven százalékkal többet fizethetünk jövő nyártól az útlevélért. Vagyis: az öt évre érvényes okmányért hatezer helyett hét és fél ezer forintot kell leszurkolni, a tíz esztendeig használható útlevél ára pedig tízezerről 14 ezerre nő - írta a keddi Népszabadság.
Nagyvázsony régóta szeretett volna tornatermet építeni, ám erről most le kell mondania. Bár a község pályázata a legjobbak közé került, Fábry Szabolcs polgármester október 23-i, az új köztemetőnél Gyurcsány Ferencnek címzett emlékezetes bírálata után fordult a kocka.
Kisiklott egy tehervonat három vagonja kedden kora hajnalban Százhalombattánál. A vagonok Érd felé elzárják mindkét vágányt. Sérülés nem történt, az egyik vágányt várhatóan délelőttre tudják visszaadni a forgalomnak.
Tegnap, piaczárást követően tette közzé az RFV harmadik negyedéves számait, bár a befektetők vélhetően elsősorban az ezzel egyidőben érkezett profit warningra lesznek majd nagyobb figyelemmel. A...
Csöves kukoricával fűtenek a gazdák a hajdú-bihari Földesen, mert a saját földön termett fűtőanyag olcsóbb, mint a mázsánként 2300-3000 forintért beszerezhető fa.
Regionális bevásárló központot épít Pozsonyban a Quinlan Private Golub (QPG), a beruházás 2010-ben kezdődhet meg, s 2012 harmadik negyedévében nyithat meg. Az új South City Shopping névre keresztelt...
A 2008 második félévében eszkalálódó globális pénzügyi válság a turizmust sem hagyja érintetlenül: a szektor bő egy évtizede tartó dinamikus fejlődése megtorpanni látszik, vélekedett Taleb Rifai, az ENSZ turisztikai szervezete, a WTO (World Tourism Organization) főtitkár-helyettese a Budapesti Gazdasági Főiskola nemzetközi turisztikai konferenciáján. Ugyanakkor bizonyos tendenciák optimizmusra…
Ismét forgalmazzák a két héttel ezelőtt felfüggesztett ingatlanalapok jegyeit, de a befektetők a korábbiakkal ellentétben csak kilencven nap után juthatnak pénzükhöz, ráadásul a most még bizonytalan...
December 1-jétől megváltoznak az Európai Unión kívüli országokból belépő utasok személyi poggyászában lévő áruk vám- és adómentességére vonatkozó szabályok
Vannak olyan dokumentumok, amelyeket nyilvánosságra lehetett volna hozni a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelszerződéssel összefüggésben - mondta Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában. A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke szerint az egyszeri nagy mértékű emelés után több lépésben csökkenti az irányadó kamatot a monetáris tanács.
Emelkedő árakra számíthatnak azok, akik 2009-ben terveznek újautó-vásárlást. Azt azonban, hogy mennyivel és mikortól kell többet fizetni a gépjárművekért, még maguk az importőrök sem tudják pontosan - írta a keddi Napi Gazdaság.
Tizenhét centiméter hó esett a fővárosban hétfőn délutántól kedden hajnalig az észak-budai, illetve az észak-pesti területeken, míg a város déli részein ennél valamivel kevesebb a Fővárosi...
Súlyos baleset nem történt, de idén is káoszt okozott az első igazi hó Budapesten és Pest megyében. Hétfő este megbénult több út forgalma is a hóesésben a keresztbe fordult kamionok és a lefagyott úton vesztegelő autók miatt.
A Világbank rontott Kína jövő évi gazdaságnövekedésével kapcsolatos várakozásán a globális pénzügyi válság és a világgazdaság növekedésének a lassulása miatt. A pénzintézet most azt várja, hogy...
Varju László kijelölt államtitkár az Új Magyarország Fejlesztési Tervben a minél több beruházás megvalósítást tartja egyik legfontosabb feladatának, míg Tukacs István leendő kormánybiztos a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe kerülő területeken a munkahelyek megőrzését nevezte kiemelten fontosnak.
Nincs szélessávú internetkapcsolat a varsói Internet utcában, ami miatt eladja nemrégen vett házát egy férfi. A 43 éves Andrzej Gromek tucatnyi levéllel bombázta az illetékes hivatalt, ám ott...
Az ufókban, a szellemekben és más idegen lényekben többen hisznek, mint ahányan a történelmi egyházak követőinek mondják magukat, azaz istenhívők - derült ki egy Nagy-Britanniában elvégzett felmérésből.
Másfél éven belül elmúlhat a pénzügyi-gazdasági válság - vélik az Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködési csoport, a világ gazdasági teljesítményének felét adó országok - vezetői. A szavakon kívül azonban az APEC-tagok nem ajánlottak konkrét elképzeléseket a krízis felszámolására.
Miskolcon akadozik a tömegközlekedés a hétfő éjfél óta tartó havazás miatt, s két magasan fekvő lakótelepre az autóbuszok nem, vagy csak igen nehezen tudnak feljutni, járhatatlan közút ugyanakkor...
Belgiumot közvetlenül megfenyegető, "iszlám eredetű" üzenetet küldtek a VTM és a VRT flamand televíziós csatornáknak hétfőn. A belga kormány komolyan veszi a fenyegetést.
Leszakadt egy felsővezeték hajnalban a Keleti pályaudvaron. Emiatt 50-60 perces késésre kell számítani, mert a 8. és a 13. vágányok feletti felsővezeték-rendszerben nincs áram - közölte a MÁV.
"Bizonytalan a jövő és ez a költségvetés nem alkalmas arra, hogy szilárd alapokra terelje az országot a válság után" - mondta el Herényi Károly az MDF frakcióvezetője a Nap-kelte reggeli műsorában.
Emelkedő árakra számíthatnak azok, akik 2009-ben terveznek újautó-vásárlást. Azt azonban, hogy mennyivel és mikortól kell többet fizetni a gépjárművekért, még maguk az importőrök sem tudják...
Feszült szavazás várható az adótörvények módosításáról. A kormánytöbbség hiánya miatt a liberálisokon múlik az MDF javaslatainak elfogadása is a személyi jövedelemadó sávhatárának eltolásáról, illetve az áfaemelésről.
Jelen állás szerint nem kell a gáz árát emelni, néhány napon belül meglesz a végleges döntés - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Blikk című napilapnak adott, kedden megjelent interjúban.
Sikeresen végrehajtották negyedik és egyben utolsó űrsétájukat az Endeavour amerikai űrsikló asztronautái hétfőn. Az űrsikló november 16-án csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS). Ezúttal...
Áradások és földcsuszamlások miatt legalább ötven ember vesztette életét, mintegy 22 ezer embert pedig ki kellett telepíteni lakhelyéről Brazília déli részén a múlt hét végén - közölte a polgári...
Összeszedtük a szemmel kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket, féligazságokat. Igaz-e, ha szemüveget hordunk, tovább romlik a szemünk? Gyógyítható-e a színlátás zavara? Most megtudhatja.
Vérfagyasztó kéjgyilkosság ügyében nyomoz a rendőrség: a 14 éves H. Nórát feltehetően megerőszakolta, majd zacskót húzva a fejére megfojtotta ismeretlen támadója. A kiskunlacházi diáklány szombaton este diszkóba ment barátaival a helyi művelődési házba, onnan azonban másnap reggelre sem ért haza, aggódó szülei jelentették be eltűnését. Vasárnap este a művelődési ház közelében egy polgárőr fedezte…
November 26-a Babits Mihály születésének 125. évfordulója. A Petőfi Irodalmi Múzeum ebből az alkalomból a héten pódiumbeszélgetéssel, verses tárlatvezetéssel és egy új CD kiadvánnyal várja az érdeklődőket.