Általános iskolás diákok dúlták fel a bukaresti zsidó temetőt, a jelenetekből kisfilmet akartak összeállítani "Lakótelepi történetek" címmel. A temetőgyalázással összesen 22 tanulót gyanúsítanak a hatóságok, közülük négy beismerő vallomást tett.
A 2009 második félében esedékes svéd uniós elnökség, a jövő heti washingtoni válságcsúcs, valamint a magyar Gripen-vásárlások is szóba került Gyurcsány Ferenc magyar és Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök csütörtöki budapesti találkozóján.
10 nappal a világ 20 országából érkező vezetők válságkezelést szolgáló csúcstalálkozója előtt a még hivatalban lévő Bush-kormányzat kijelentette, hogy nem támogat semmiféle határokon átívelő, piaci szabályozói szervezet létrehozását....
A tegnapi napi csökkenést követve a mai napon is csökkentek az indiai részvénypiacok a bankszektor vezetésével, miután a hitelintézetek nyereségei csökkenni fognak, miután a lakosság felé nagyobb mértékű kamatcsökkentéseket hajtottak végre, mint amennyit a betéteken elérnek. A Sensex index 385.79 ponttal, 3.8 százalékkal 9,734.22 pontra csökkent. Az S&P CNX Nifty index 102.3 pontos, 3.4…
Csak semmi sport. Lehet, hogy mégis Churchill mondta meg a frankót? Mindenesetre egy friss kutatás szerint nem a testmozgás, nem is az egészséges étkezés, hanem a lelkiismeretesség a hosszú élet titka. A Kaliforniai Egyetem munkatársai közel kilencezer ember viselkedésjegyeinek tanulmányozása után jutottak erre a megdöbbentő megállapításra.
Szeptemberben meglepően 13,4%-kal emelkedtek a kanadai építési engedélyek, miközben az elemzők -1,5%-os értékkel számoltak a legutóbbi -13,5% után. A csaknem 25%-os emelkedése után nyereség-kivétekről számoltak be, melyek tovább folytatódhatnak. A devizapár 2/3-ban korrigálta a keddi veszteségeket. Megfordult V-fordító alakzat alakult ki, mely további veszteségekre utal. 1,1300-ig, majd 1,0800-is…
Veres János szerint jelenleg három bank, a Magyar Külkereskedelmi Bank, az OTP és a CIB felel meg a bankmentő csomag követelményeinek. A pénzügyminisztert saját kérésére hallgatta meg az Országgyűlés költségvetési bizottsága az IMF-hitelről, ahol ismertette azt a levelet, amelyet a magyar kormány nevében a PM és az MNB közösen írt az IMF elnökének. A bizottság fideszes elnöke, Mádi László szerint…
Nemet mondtak a keddi elnökválasztással egy időben tartott népszavazáson a kaliforniaiak az azonos neműek házasságára. Ezzel új fejezet nyílt az államban az évek óta tartó jogi harcban, aminek során a bíróságon és a szavazófülkékben küzdenek egymás ellen a jogvédők és a homoszexuális házasságot elutasítók.
Szerkesztőségünk vendége volt Soma, aki örömmel fogadta az internetezők kérdéseit. Legtöbben a Celeb vagyok, ments ki innen című műsorral kapcsolatban faggatták, hogy érezte magát, és kivel kötött barátságot.
A II. világháború alatt játszódó két angol dráma is szerepel az eheti filmpremierek között. A csíkos pizsamás fiú a koncentrációs tábor két oldalán élő két gyerek barátságát dolgozza fel, A szerelem határai pedig Dylan Thomas walesi költő szerelmi bonyodalmaiba enged betekintést.
Eheti számában a gazdasági válság hatásaival foglalkozik a Heti Válasz, amelynek cikke szerint akár a 700 ezret is elérheti jövőre a munkakeresők száma.
A szocialista képviselők igenlő szavazatával, a többi párt ellenszavazatai ellenében, hosszas vita után bocsátotta a parlament költségvetési bizottsága általános vitára az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot csütörtöki ülésén.
A nők minden jel szerint képtelenek megszabadulni a kezeiken tenyésző baktériumoktól. Egy nemrég közzétett amerikai tanulmány szerint a nők a férfiaknál jóval gyakrabban mosnak kezet, ám az mégis fertőzöttebb.
Gyurcsány Ferenc szerint a politikában el kell, hogy jöjjön a kijózanodás időszaka: új eszmékre és új gondolkodásra van szükség, amelynek a középpontjában egy sokkal átfogóbb, újrafogalmazott nemzeti felelősségben való közös osztozásnak kell állnia. Korózs Lajos szociális államtitkár kijelentette, hogy a novemberre tervezett nyugdíjemelést mindenki meg fogja kapni, az átutalások megkezdődtek. A…
A figyelmeztető feliratok és kampányok hatására többször gyújtanak rá a dohányosok – derítette ki egy fogyasztók agyi reakciót vizsgáló kutatás. A vizsgálat szerint a tudat alatti üzenetek működnek, a logó nem olyan fontos, mint az illat, a márkák és a vallás hatásmechanizmusa pedig nagyjából azonos.
A tájékozatlanság áll a szakmunka alacsony presztízse mögött, hiszen ezt a munkavégzést sokan a 80-as évek gyáraiban folyó munkával kötik össze. A kormány szakmai ösztöndíjjal szeretné növelni a kevésbé népszerű hiányszakmákat tanuló fiatalok számát, mellyel egyben a munkaerő-piaci igényeket kívánja kielégíteni - mondta el Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára november…
Egy budapesti, egy berceli és egy zirci szálloda került ki győztesen a Develor Tanácsadó „Aranykulcsos Tréninghelyszín” elnevezésű versenyén. A társaság immár ötödik alkalommal hasonlította össze a tréningeknek otthont adó szállodákat.
Lényegesen romlott a viszonyunk Szlovákiával – így érzékelik ezt már a megkérdezettek is, legalábbis erről számol be a Forsense októberi kutatása, amely Magyarország és a szomszédos országok viszonyáról kérdezte az embereket.
Októberben 61,0 pontról 52,2 pontra csökkent a kanadai IVEY-beszerzési menedzserindex, elmaradva ezzel az 55,0 pontos előrejelzéstől. Az árak részindexe 74,6 pontról 78,5 pontra emelkedett, míg a munkaerő-piacé 49,2 pontról 48,5 pontra esett. Az EUR/CAD nyereségekkel reagált az adatokra, és átlépte az 1,50-es értéket. in-www.globalfx.hu
Újratárgyalják Budaházy György büntetőperét, amelyben az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészületével vádolják. A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön hatályon kívül helyezte az idén született elsőfokú ítéletet és a Fővárosi Bíróságot az ügy újra tárgyalására kötelezte.
A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX jelentős, 9,58 százalékos zuhanással zárta a csütörtököt. A nap vesztese az OTP és a MOL volt, mindkettő több mint 10 százalékot eset
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1.380,15 pontos, 9,58 százalékos zuhanással, 13.019,42 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 21,2 milliárd forint volt, a vezető részvények jelentőse...
Barack Obama elnökké választásával a legjobb példát nyújthatja Amerika az egész világnak arról, hogy a demokrácia, tökéletlenségei ellenére, valóban működik - írta a The Washington Times elemzője. ...
A felsőoktatási intézmények gazdasági autonómiáját növelő törvénymódosító javaslat mellett a Pénzügyminisztérium által benyújtott státustörvény átalakítása aggasztja a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetét, mert a két változás együtt lehetővé tenné a felsőoktatás privatizációját és a tandíj bevezetését - mondta Kis Papp László az PDSZ elnöke az MTI-nek.
Felrobbant egy minibusz a dél-oroszországi Vlagyikavkaz városban csütörtökön - jelentették a nyomozók. A detonációban tizenegyen meghaltak, és legkevesebb 28-an megsérültek - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.
Letartóztattak egy 31 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy október 16-án leszúrt egy bolti eladót Békéscsabán. A 31 éves férfit - aki beismerte a késelést - csütörtökön fogták el. A rendőrség egyelőre csak annyit közölt, hogy a férfi korábban Békéscsabán élt, de nem a városban és nem Békés megyében fogták el.
A Nemzetközi Valutalap ma csökkentette a globális növekedéssel kapcsolatos előrejelzéseit. Az IMF az idei évre nézve csupán 3,7%-os, 2009-re nézve pedig 2,2%-os növekedést vár. Ez recessziót jelent, mivel lényegében az összes ipari ország növekedése negatívan alakul. Az EUR/USD megállt 1,2820 előtt, és 1,2817-en jegyzik. 1,2875 alatt tartja magát a rövidtávú csökkenő trend. In-www.globalfx.hu
Az államháztartás ez év októberében - önkormányzatok nélkül - 11,6 milliárd forint hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium. A szaktárca 13,5 milliárd forint hiányt várt októberre. Az év elejé...
Visszaéltek Mihail Gorbacsov nevével Monacóban: egy 24 éves nő a politikus lányának adta ki magát, és ezzel egészen a királyi család palotájáig jutott.
Már előző nap eltervezted, hogy milyen lesz a következő napod, valami miatt mégis kénytelen vagy változtatni az időbeosztásodon. Feldühít a helyzet, vagy nem tulajdonítasz túl nagy jelentőséget a változásnak? Tesztünkből kiderül, hogyan fogadod az új szituációkat, mennyire akarsz megfelelni a kihívásoknak.
Az IMF-hitel teljes mértékben stabilizálja az ország pénzrendszerét - ebben reménykednek Ukrajna vezetői, miután a Nemzetközi Valutalap jóváhagyta a Magyarország keleti szomszédjának szánt hitelt. Kijev 16,5 milliárd dollárt kap, amit bankjai talpon tartására és az infláció letörésére használ fel.
A magyar titkosszolgálat állhat a dunaszerdahelyi zavargások mögött – fogalmazott Dusan Caplovic kisebbségekért is felelős szlovák kormányalelnök. Közben Csáky lemondásra szólította föl a szlovák belügyminisztert a pozsonyi parlamentben.
Olyan embereket ért támadás Nagycsécsen, akiknek a napi megélhetés is komoly kihívást jelentett - mondta Gyenesi István önkormányzati és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, ahol hétfőre virradóra két romát lőttek le.
Holnap (pénteken) reggel fél 9-kor kezdődik a Pénzügyminisztériumban az a sajtótájékoztató, amelyen Veres János pénzügyminiszter és Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség elnöke, valamint a...
A ma bejelentett 600 milliárd forintos bankmentőcsomag képes visszaállítani a bizalmat az állampapírpiacon, de a likviditás közel sem lesz olyan mértékű, mint korábban - fejtette ki a Portfolio.hu...
Az SZDSZ azt kéri a kormánytól, hogy vonja vissza a 2009-es adócsomagot - jelentette ki Kóka János frakcióvezető. A liberális politikus hozzátette: az SZDSZ támogatja költségvetési plafontörvény legúj...
Az eddigieknél több pénzhez jut jövőre az egészségbiztosítási kassza - jelentette be az egészségügyi miniszter a Világgazdaság című lap budapesti konferenciáján. Székely Tamás az uniós pályázati pénzek felhasználásáról szólva azt mondta: kiemelt figyelmet fordítanak a sürgősségi betegellátásra és az onkológia fejlesztésére.
A Dow Jones Index több mint 200 pontos veszteségei erősítették a befektetők kockázatkerülését, és jól jöttek a dollárnak. Az USD/JPY-nak 98,68-as napi csúcsával nem sikerült tesztelnie a 98,80-as érétket, és délnek vette az irányt. Ha további gyengülés mutatkozik a részvénypiacokon, 97,50-60-ig eshet a jegyzés. In-www.globalfx.hu
Az SZDSZ azt kéri a kormánytól, hogy vonja vissza a 2009-es adócsomagot - jelentette ki Kóka János frakcióvezető csütörtökön. A liberális politikus hozzátette: az SZDSZ támogatja költségvetési plafontörvény legújabb módosítási tervét, a 2009-es költségvetés és az adócsomag jelenlegi formáját azonban elutasítja.
A Pénzügyminisztérium prognózisában szereplő 13.5 milliárd forinttal lényegében összhangban 11.6 milliárd forintos hiánnyal zárt októberben az államháztartás pénzforgalmi szemléletben, helyi...
A bankmentő csomag bejelentése után óriásit zuhant a budapesti tőzsde indexe. A BUX csütörtökön több mint 9 százalékot esett. A forint is gyengült - az eurót ma 263 forintért is kínálták a bankközi devizapiacon.
2008. novemberétől elindította új, értékesítés-orientált honlapját a Bookline.hu Nyrt. Az új weblap egy fontos evolúciós lépés a Társaság életében, nem csupán arculatváltást jelent, hanem egyfajta...
A terhesség alatti szex sokak számára kényes kérdés. Számos tisztázatlan kérdés kering bennük, mit szabad, és mit nem a kilenc hónapban. A leendő szülők egyrészt örömmel várják a pocaklakó érkezését, másrészt ebben az időszakban sem hagyhatják figyelmen kívül testi vágyaikat.